Budapesti Hírlap, 1896. július (16. évfolyam, 179-209. szám)

1896-07-12 / 190. szám

, hogy az egész Duna völgye az Inn folyótól a Szerétig népeinek szabad­sága és összetartása által virágozzék és boldoguljon. Nem szükséges állami egységbe lépniök e nemzeteknek, sőt ez hiba volna, mert elnyomásra vinne ; a történelem sem egyesítette őket álla­milag, hiszen Ausztria és Magyaror­szág is két külön állam. De po­litikai egyetértésről és szövetség­ről beszélünk, nem unióról, hanem konföderációról, a népek szolidaritásáról függetlenségük megóvásában. Ezt lás­sák be a szerbek és bolgárok is s di­plomáciánk fő gondja legyen biztosítani ez országoknak teljes önállóságát mind­addig, mig a szabadsághoz hozzászok­nak s konszolidálódnak. Ha igaz az európai nagyhatalmak békeszeretete, ez arra való lenne, hogy a Keletet minden külső beavatkozástól menten tartsa. Tüzérségi főiskola Tatán. — Saját tudósítónktól. — Budapest, július 11. A tüzérségi lövésziskola a tüzérségnél ama rangidősebb századosok kiképzésére szolgál, kik a törzstiszti rangfokozat elérésére törekednek,­­tehát a nevezett fegyvernemnél ugyanazt a szerepet játszsza, mint a gyalogság és lovasság rövid idővel ezelőtt eltörölt törzstiszti tanfolyama. A tüzérség e magasabb iskolája — úgy mint a hadsereg többi fontosabb intézete mind — osztrák területen, Bécs­ben volt. A közös hadügyminiszter azonban a tüzérség felügyelőjével egyetértőleg elhatározta a tüzérségi lövésziskola reorganizálását és Magyarországra való áthelyezését. A közös hadügyminiszternek néhány nappal ezelőtt kiadott 2965-ik számú rendelete, az újjá­szervezést és áthelyezést már el is rendelte. A mi­niszteri rendelet értelmében a tüzérségi főiskolát (a mezei tüzérség részére) Tatán fogják fölállítani. Az iskola feletti főfelügyelettel a tüzérség főfel­ügyelőjét, Kropatschek lovag altábornagyot bízta meg. Az intézet parancsnokává, de­vezette Her­mán alezredest, tanárokat: Schöffer Benedikt őr­nagyot, Gogk­a Nándor, Weigner Adolf, Kracher János, I-sö osztályú századost, Fadanelli Hamilkát, tüzér­mérnököt nevezte ki a hadügyminiszter. A tüzérségi lövésziskola tanterve is megvál­tozott az újjá­szervezéssel. Eddig csak oly I-sö osztályú századosokat vezényelte oda, kik rangsor­ban már a törzstisztté való előléptetéshez közel állottak, most azonban nem csak az említett rang­idős századosok, hanem a rang­idősebb főhadna­gyokat is a lövésziskola elvégzésére fogják vezé­nyelni, a­mi annál helyesebb, minthogy később e tisztek, mint századosok, az üteg­ lövésben való ki­képzésének vezetésére vannak hivatva. A vizsgálat módja is megváltozott, mindeddig a lövőiskola hallgatói formális vizsgálat letételére kötelezve nem voltak, hanem gyakorlati képzettsé­gük szerint osztályozták őket. A lövőiskolába vezé­nyelt tisztek ezentúl egy bizottság előtt rendes vizsgálatokat fognak tenni. A vizsgálat eredményét az egész bizottság aláírja és a tüzérségi főfelügyelő láttamozza. Az eredményt azután úgy a vizsgálatot tett tisztekkel, mint azok csapattesteikkel tudatják. A közös hadügyminiszter, úgy a tanári kar, mint a tisztikar részére pótdíjakat rendszeresít, még­pedig a parancsnok és a törzstisztek részére: 3 frtot, a többi tanároknak 2 frtot, a segédtiszteknek 1 frt 50 krt, a hallgató tiszteknek 1 frtot naponként. A vártüzérség részére ugyan ez a hadügymi­­niszteri rendelet értelmében Steinfelden fogják a lövésziskolát fölállítani. A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Ő nagysága levele. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Ő nagyságától levelet kaptam, ő nagysága alatt nem értendő. Másoktól érkező leveleimet csak úgy szoktam jelezni: Jucitól, Adéltől, Olgától, Máriásmétól levelet kaptam. Nemet ellenben tisztelem, s mindig tisztelettel emle­getem. Ő nagysága ez idő szerint fürdőn tar­tózkodik, mert hál’Isten olyan környezetben élünk, mely megkívánja azt, hogy az ember hat hétig unatkozzék és költekezzék valami magyar fürdőn. E nélkül e nagysága, higgyék el, ki nem mozdult volna Budapestről, hol most az élet folyton olyan kedves, vidám, szórakoz­tató, mint a szezon közepén. Ezt én biztosan tudom, de ő nagysága csak sejti. Tehát ő nagyságától, kedves nőmtől leve­let kaptam. Nem a felsőbb leányiskolában ki­tűnő nevelést kapott, mely még a tize­des törtekre is kiterjedt, s ennek kö­szönhetem azt az értesítést, hogy gyerme­keink két hét alatt átlag 2-153 ezredrész kilót hiztak. A­mi engem illet, noha nevelé­sem kitűnőségéhez szó sem fér, kénytelen va­gyok minden tizedes törtek nélkül, kerek szám­­ban kijelenteni, hogy én eddigi szalmaözvegy­ségem alatt éppen három kilót fogytam — pe­­dig egyetlenegyszer sem feküdtem le haj­nali három óra előtt! Mint már két ízben említem, ő nagyságá­tól levelet kaptam. A gyermekek súlyán kívül volt benne egy, de csak egyetlen egy helyes­írási hiba. Ő nagysága az akkor-i nevelésének megfelelően, két 7c-val irta, de utólag aggodal­mai támadtak és az egyik k-t kihúzta: így bo­­szulja meg magát a spórolós természet! A levélben (melyet azóta a szivemen hor­dok s gyakran reggel háromkor is, négykor is, sőt ötkor is elolvasok, csak délelőtt tizenegykor nem, mert akkor alszom) egy fontos megbízást kaptam. Menjek el a Zsibárus-utcába Madame Augusztinehez és sürgessem meg a zöld búza­­kalászokkal díszített új kalapját, melylyel az iglói tűzi fecskendő javára rendezendő igló­ fü­­redi virágkorzón föltünést akar kelteni. Az efféle megbízásokat nagyon kedvelem, mert egy kis új ismeretség mindig ráfér az emberre. Ha a mentőket hívták volna a Zsib­­árus­ utcába, azok se termettek volna ott olyan gyorsan, mint én. Mióta ebben az utcában Zsib­ét árulnak, ilyen gyorsaságot ott nem láttak. Egy csomó csinos lány fogadott. Mikor elmondtam, mi járatban vagyok, égő pillantá­sokat vetettek rám. Éreztem, hogy e pillanat­ban mind azt óhajtották, vajha egykor olyan férjük lenne, mint én vagyok. A bolti köz­vélemény e percben mintaférjnek tartott, mert mint egy hűs kutya szaladgálok a feleségem megbízásából. Szerényen lesütöttem a szeme­met, s vártam a kalapra vonatkozó fölvilágo­­sításokat. — Azt csak Adrienne kisasszony adhat! Kisasszony! Egy üvegfallal elrekeszt­ett ketrecből egy nyájas képű, gömbölyű leányzó jött elő. Ismé­teltem előtte a dolgot. — Hja kérem, csupán madame Augusz­­tine szolgálhat ebben a dologban fölvilágosítá­­sokkal. Ő pedig beteg. — De a dolog nagyon sürgős. — Tessék ő hozzá fáradni. — Hol lakik? — Kerepesi-út ötvennyolc, harmadik eme­let, hetvenkettedik ajtó . . . — De hisz nem ott lakik! — szólt közbe egy kis lány. — Ah, pardon — monda zavartan Ad­rienné — mily szórakozott is vagyok! A ma­gam lakását diktáltam be. — Köszönöm. Tehát Kerepesi-itt ötven­nyolc . . . — Igen, harmadik emelet hetvenkettő . .. Azaz mit beszélek: Koronaherceg­ utca 112, első emelet négy. A lányok nevettek, én is nevettem. Aján­lottam magamat és siettem a Koronaherceg­utcába. Madame Augusztine igen nyájasan foga­dott. Fehér pongyolát viselt és körülbelül negyven éves lehetett. Szóval elérte már azt a kort, melyben a svábnak is, meg az asszony­nak is meg szokott jönni az esze. Nyájasan fogadott, a­mit nem a magam, hanem a fele­ségem előnyös tulajdonságainak köszönhettem. A feleségem előnyös tulajdonságai abból álltak, hogy szeretett engem, szerette gyermekeit és szerette a drága kalapokat. Fölösleges megje­gyeznem, hogy madame Augusztinet felesé­gemnek a legutolsó tulajdonsága lelkesítette s nem, mint előkelő és jó kliens volt a cégnél bejegyezve. Miután feleségem egészségi állapotáról, valamint a gyermekek testi súlyának örvende­tes emelkedéséről kimerítő felvilágosításokat adtam, bátor voltam viszont az ő egészségéről tudakozódni. Nem sejtettem, hogy ezzel zsili­peket húzok fel s a bőbeszédűség Niagaráját zúdítom magamra. Az asszony résztvevő keb­let sejtett bennem,holott csak a társadalmi sab­lonnak engedelmeskedve, tudakozódtam az egészségéről, melyre egy cseppet sem voltam kiváncsi. Ha egy szép asszony a kukorica­fosztás elméletét fejtegeti előttem, élvezettel tudom hallgatni, de madame Augusztine feje fölött régen elvonultak azok az idők, mikor főbe lövöldözték magukat érte az emberek. Kövér is volt, még­pedig formátlanul kövér és nem volt rajta fűző ! Szó nélkül, önmegadással és unatkozva hallgattam tehát életrajzi adatait és BUDAPESTI HÍRLAP. (190. sz.) 1896. j­ulius 12. Az ezredéves kiállítás. Budapest, jul. 11. Tájékoztató. A közönség tájékoztatására közöljük a követ­kezőket : Julius 12. Az V. nemzetközi kerékpár­­verseny a milleniumi versenytéren d. u. 4 órakor. A bécsi vendégek megérkezése délután 6 órakor a hajóállomásra. Julius 13. 14. A bécsi vendégek látogatása a kiállításon. — Jú­lius 15. Iparostanulók, segédek és munkások munkakiállításának megnyitása. — Julius 19. A munkácsi milléniumi emlék alapkövének letétele. Nemzetközi úszóverseny a Balatonon. (Siófok.) — Jul. 20. A vereckei szorosbeli emlék leleplezése. — Julius 26. A VT. nemzetközi kerékpárverseny a milléniumi versenytéren d. u. 4 órakor. * a bosnyák diákok megérkezése. A keleti pálya­udvaron érdekes világ volt ma este. Az érkező ol­dalon összegyü­lekezett az egész budapesti bosnyák kolónia, nők és férfiak, nagyrészt szép nemzeti vi­seletükben. Mindannyian a Szerajevóból jövő­ bos­nyák diákokat várták. Köztük voltak Gyurkovics és Popovics országgyűlési képviselők, Kovács Gyula dr. az ezredéves kiállítás igazgatósága részéről, Her­­mann Konstantin kormánytanácsos, kiállítási biztos, Sledvitz Károly báró cs. és kir. kamarás, járási fő­nök, Szokolay Kornél kiállítási titkár és Marcell Artúr fogalmazó a bosnyák-hercegovinai országos kormány kiállítási irodája részéről. A jó félórás ké­séssel érkező vonaton 360 diák jött, nagyrészt a gimnáziumok, főreáliskola, tanítóképző intézet, műszaki középiskola, kereskedelmi középiskolák nö­vendékei Karaman dr., a szerajevói műszaki közép­iskola igazgatójának vezetésével, a­kivel a megfe­­lelő tanítószemélyzet százkilenc tagja osztja meg a felügyelet kötelességét. Az ifjúságot Kovács Gyula dr. üdvözölte a kiállítás igazgatósága nevében lel­kes magyar és bosnyák beszédben, utalva arra a jelentőségre, a­mely különösen Bosnyákországban és Hercegovinában a jövő reményének, a középis­kolai tanulóifjúságnak van. Reméli és őszintén kí­vánja, hogy ők, a­kiknek egykoron valószínűleg mindannyiuknak kisebb-nagyobb szerepe lesz ha­zájukban, minél jobban érezzék magukat a magyar fővárosban és minél kedvezőbb impresszióval térjenek haza. Hermann Konstantin kormánytaná­csos szónoki hévvel elmondott bosnyák beszédében megköszönte a szíves vendéglátást, s hangsúlyozta, hogy a bosnyák fiatalságot ugyanaz a kívánság lelkesíti, a­melyet Kovács igazgató tolmácsolt. Végül a kiállítás igazgatóságára és képviselőjére éljent kiáltott, a­mire fölhangzott a zajos zsi­­ó és éljen. A fiatalság ezután négyes sorokban egy zenekar muzsikája mellett a Markó­ utcai gimnáziumba, szál­lására vonult. Az érdekes menetnek mindenütt sok nézője volt. Holnap reggel a bosnyák ifjak meg­nézik a műcsarnokot, kilenc órakor Schmidt József igazgató üdvözli őket a kiállítás Andrássy­ úti fő­­bejárónál. A bosnyák­ ifjak az egész napot a kiállí­tásnak szentelik.* A kiállítás látogatása. Tegnap, pénteken 11.907 fizető napijegyes látogatta meg a kiállítást, míg 1886. július 10-én csak 5313 volt a látogatók száma.* A verőcei horvátok köszönete. A verőcei horvát kirándulók vezetője, Pejacsevics Tódor gróf főispán budapesti útjából hazatérve, horvát nyelven a kö­vetkező levelet intézte Schmidt József kiállítási igaz­gatóhoz .

Next