Budapesti Hírlap, 1896. szeptember (16. évfolyam, 240-269. szám)

1896-09-06 / 245. szám

1896. szeptember 6. BUDAPESTI HÍRLAP. (245. sz.) KÜLÖNFÉLE. Budapest, szept. 5. X A büntető törvényszék előtt. Az elnök megkezdi a tárgyalást és int a teremőrnek, hogy ereszsze be a vádlottat. A vádlott megjelenik két elegánsan öltözött ur társaságában s az elnök azt kérdezi tőle : — Hát ezek az urak mit keresnek itt? Hisz nincsenek megidézve ! — Én hoztam el őket — feleli a vádlott — ezekkel fogom önt provokálni, ha sértegetni mer! — Amerikai szerelem. Egy fiatal ember, a­ki tiszta fehérneműjével, szerénységével és rend­­szeretetével tűnt ki, meg akart nősülni. Vasárnapon a templomban megpillantott egy szép leányt, a­ki úgy meghódította, hogy feleségül akarta venni. A kö­vetkező vasárnapon már lakásáig elkísérte, a har­madik vasárnapon pedig meg is látogatta. Az szü­lők kis idő múlva visszavonultak és Dam halk han­gon így­ szólott a lányhoz : — Szokott-e álmában beszólni ? — No, sir — felelt a lány meglepetve. — Nem szokott alva járni ? — No, sir. Sam egy arasznyival közelebb tolta a szé­ket s aztán fokozódó érdeklődéssel azt kérdezte: — Hortyog-e alvás közben? — No, sir, felelte a leány, édesen nézve a fiatal­emberre. Sam szeme erre a válaszra szinte ragyogott a boldogságtól, még közelebb tolta a széket­ a leá­nyéhoz s aztán az kérdezte: — Nem szokta kifésült haját a mosdó tálba dobni ? — No, sir, válaszolta a leány és a székek megint valamivel közelebb kerültek egymáshoz és Sam annyira izgatott lett, hogy alig bírt nyugod­tan ülni. — Meg szokta tisztítani a fésűt a fésülküdés után ? .­­— Igen, sir ! felelte a leány, szemével szinte elnyelve a fiatal­embert. ■-‚‚.­­ . “ii.. Sam a következő pillanatban a leány lábához borult és karját kiterjesztve, esdeklő pillantást vetett rá. — Szeretlek! — kiáltotta magánkívül. — Tied a szivem! Rabszolgád leszek! Kezemen fog­lak hordozni! Vállalj el férjednek, oltalmazódnak, mindenednek! A szépség nem habozott sokáig és igent mondott. iskolához rendes tanítónőve, Grosch Berta aki. taní­tónőt a sonkolyosi népiskolához rendes tanítónővé nevezte ki.­­ A debreceni Ítélőtábla elnöke Kovács Károlyt, a kolozsvári ítélőtábla elnöke Osztián Kál­mánt joggyakornokokká nevezte ki. Megerősítés: A vallás- és közoktatásügyi miniszter Stepankó Albertet, a magyarországi közp.­srebel-nőegyleti államilag segített kisdedóvónőkép­­zőintézet rendes tanárát jelen állásában végleg meg­erősítette. Áthelyezések: A vallás- és közoktatásügyi miniszter Szombathy László okleveles tanítót a rozs­­nyói népiskolához és Fodor Margit magyar-becsei állami tanítót, Hirschler Soma szobránci tanitót a csabrendeki népiskolához helyezte át. Névmagyarosítások : Roth Ákos Jakab és kiskorú Róth Sándor mátészalkai illetőségű lakosok Bácz­ra, Grünwald Ábrahám nagybányai illetőségű bécsi lakos Kovács­ra, Schwarczkopf János tur-tere­­besi illetőségű lakos, valamint kiskorú István, An­tal, Péter, Gáspár, Ilonka és Erzsébet nevű gyer­mekei Almás­ zs., kiskorú Braun Valéria és Dávid váci illetőségű lakosok Barna-ra, Ehrenfeld Adolf (Andor) dömsödi illetőségű lakos Faragó-ra, Reich­­mann Ábrahám helyi illetőségű lakos Révész-re, Meszkó József kis­ tapolcsányi illetőségű komárom­­kisszőllösi lakos Mészkő-re, Mráz Nándor Csák­tornyai illetőségű draskoveci lakos Harmat- ra, kiskorú Herzog Jakab (Jenő) dunaföldvári illetőségű budapesti lakos Herczeg-re, Grümwald Artúr, Miksa és kiskorú Grümwald Viktor tapolcai illetőségű la­kosok Aczél-ra, Ritter János orosházi illetőségű lakos, valamint kiskorú Károly és Sándor nevű gyermekei Rédei-re, Rusznyák András orosházi illetőségű lakos Oroszt­ra, kiskorú Cserni Ferenc mezővári illetőségű Nagy-Kapornokon állomásozó csendőr Császár-ra, kiskorú Klein Fülöp gyöngyösi illetőségű lakos Katona-ra, Blau Gábor jászberényi illetőségű buda­pesti lakos Hegyi-re, Lipcsenics Lajos budapesti ille­tőségű lakos Lugosi-ra, Klein Samu kis-modrai ille­tőségű lakos, valamint kiskorú Zoltán és Hajnalka nevű gyermekei Kádár-ra, Baumöhl Móric hermányi illetőségű budapesti lakos Balázs-ra, Rosenberg Berti gönci illetőségű budapesti lakos Gönczi-re, Rosenberg Márkus szinai illetőségű budapesti lakos Rácz-ra magyarosították meg nevüket. Árverések: Füredi Márton ing. 1000 forint VII. kerület Kerepesi-ut 30. szám szeptember 7. — Hunnia gépgyár ing. 12000 frt VI- kerület Külső váci-út 95. szám szeptember 7. — Weber Károly ing. 100 márka V. kerület Fürdő-utca 2. szám szeptember 23. — Ifj. Hesz János ing. 30 fo­rint I.­kerület Alkotás­ utca 4. szám szeptember 7. Fischer és Heintzl cég ing. 251 forint VII. ker. Erzsébet-körut 26. szám szeptember 24. — Horváth Gyula ing. 643 forint IX. ker. Ferenc-körut 39. szám szeptember 12. — Kövessy Antal ing. 871 forint IX. ker. Ferenc-tér 12. szám szept. 7. Pályázatok: A kiskőrösi járásbíróságnál má­soló olijnoki állás 14 nap alatt.. — A szombathelyi pénzügyigazgatóságnál végrehajtói állás 2 h. a. — A brassói pénzügyigazgatóságnál irodavezetői állás 14 n. a. — A győri pénzügyigazgatóságnál pénz­ügyőri szemlészi állás 2 h. a. — A temesvári já­rásbíróságnál irnoki állás szeptember 30. — A bu­dapesti törvényszéknél III. osztályú hivatalszolgai állás okt. 17. A hivatalos lapból. — Szept. 5. — Kinevezések. Az igazságügyminiszter Szekula Antal szegedi törvényszéki segédtelekkönyvvezetőt a szegedi törvényszékhez telekkönyvvezetővé ne­vezte ki. — A pénzügyminiszter Magyar Gergely állami végrehajtót a monori adóhivatalhoz ideiglenes minőségű adótisztté nevezte ki. — A belügyminisz­ter Szatmár vármegyében az óvári anyakönyvi kerü­letbe anyakönyvezetővé Barta Bálint ev. ref. ta­nítót, az erdődibe Szombatiig Ödön szolgabirót, anyakönyvvezető helyettessé, az erdődi anyakönyvi kerületbe Paczek Béla községi jegyzőt, a török­faluiba Longin Péter ■ gör. kat. tanítót, vé­gül a nyirmegyesibe Fodor Árpád körjegyzőt, a bindti anyakönyvi kerületbe anyakönyvvezetővé Provárcsy Károly kir. hercegi bányatisztet, ugyan­oda anyakönyvvezető-helyettessé Szedélyi József tanítót, a hollópataki anyakönyvi­ kerületbe anya­­könyvvezetővé Orosz Gusztáv ág. ev. tanítót, Ud­varhely vármegyében a felső boldogasszonyfalvai anyakönyvi kerületbe Péter Gergely ev. ref. tanitót, a nagysolymosiba Gadra Mihály körjegyzőt anya­­könyvvezetőkké nevezte ki.­­ A vallás- és köz­­oktatásügyi miniszter Kun Leó okleveles tanitót a szobránci állami elemi népiskolához rendes tanítóvá, Kozár Mihály okleveles tanitót az ippi állami elemi népiskolához rendes tanitóvá, Bruchenthal Ágos­ton okleveles tanitót a hagymádfalvi állami elemi népiskolához rendes tanitóvá nevezte ki. — Schedl Gyula és Horváth Alexandra okleveles tani­tót és tanítónőt, az új­teleki állami elemi népisko­lához rendes tanítóvá, Kovács Katalin okleveles ta­nítónőt a varsói és állami elemi népiskolához rendes tanítónővé, Franca Viktória okleveles tanítónőt a krizbai községi elemi iskolához tanítónővé, Székely Lajos okleveles tanítót az oláh-dellei állami elemi népiskolához rendes tanitóvá, Humay Károly oki. tanitót a leszniei áll. el. népiskolához rendes taní­tóvá, Váradi Irma oki. tanítónőt­ a beresztelki nép­ilAPIKEFVII. Naptár : Vasárnap, szept. 6. Római kat. Orangy. — Protestáns: Zakariás. — Görög-orosz (augusz­tus 25.) Bertalan. — Zsidó : Elül. 28. - Nap kél 6 óra 10 perckor. — Nyugszik : 6 óra 13 perckor — Hold kél: 3 óra 25 perckor éjjel. — Nyugszik : 5 óra 36 perckor u. n. — . — A miniszterek nem fogadnak. — Hálaadó istentisztelet a Mátyás-templomban d. e. 10 óra­, kor Budavár visszafoglalása alkalmából. Kerékpár ver­seny a milleniumi torna versenyt­éren délután 3 órakor. — Nemzetközi unitárius kongresszus. Istentisztelet d. e. 10 órakor az unitárius templomban. — Orgonakészitők kon­gresszusa a Vámház­ körut 4. sz.. a. ipartestületi helyiségben. — Szabók kongresszusa a Kerepesi-ut és Hársfa-utca sarkán levő helyiségben. — Közjegyzők kongressusa a törvény­­széki palota esküdtszéki termében. — Iparosok nagygyűlése a kiállítási ünnepségek csarnokában. Értekezlet, ismerkedési est. — Néprajzi misszió kiállítás a­­Nemzeti Múzeum előcsarnokában, megtekinthető egész nap­; belépő dij 30 krajcár. — Thorm­a János­­ képe „Az aradi vér­­tanúk kivégzése megtekinthető egész nap az állatkert melletti vendéglő nagytermében. Dij 30 krajcár. — A város­ligeti uj műcsarnok, az országos kiállítás képzőművé­szeti csoportja nyitva d. e. 9 órától d. u. 7 óráig. Belépő dij 20 krajcár, csütörtökön 11-tól 1-ig 50 krajcár. —­­ Nemzeti Szalon magyar képzőművészek és műpártolók egye­­­­sületének — hazánk első rangú művészeinek műveiből — ren­dezett­ mükiállitása. Nyitva reg. 9-t­öl este 9-ig. Belépődij 20 kr. — Nemzeti múzeum: Állattár nyitva d. e. 9 óra d. u. 1-ig. Többi tárai megtekinthetők 50 kr. dij mellett. —­­ — Az 1848-49 cikl­ós Kossuth­-muzeum IV. kerü­­■ let Duna­­ utca 16. szám. nyitva egész nap. — Nyilvános­ könyvtárak egész nap zár­v­a vannak. — Országos képtár az Akadémia palotájában nyitva délelőtti 9 órától kezdve egész délutáni 1 óráig* Természetrajzi gyűjtemények m­u­zeu­m­a (Muzeum-körut 4. szám), nyitva délelőtt 10 órától déli 12 óráig. — Iparművészeti m­u­zeum az Andrássy-úton, nyitva dél­előtt 9 órától kezdve egészen délután 1 óráig. — Bogárgyűjtemény a nemzeti múzeumban, megtekint­hető délelőtt 9 órától kezdve délután 1 óráig. — Deák-m­au­zoleu­m­ a kerepes­i-u­ti temetőben megtekinthető délután 3­ órától kezdve 5 óráig­ — Történelmi képtár a városligeti műcsarnok­ban, megtekinthető d. u. 2 órától kezdve 6 óráig. — Magyarok bejövetele Feszty körképe a városligetben Tagányi István arad-hegyaljai szőllő nagybirtokos kizárólag saját termésű magyarádi és ménes-barackai, fehér és vörös asztali, pecsenye és aszú borai hordó­ban és palackokban Aradon, Hatthányi­ utca 24. szám. alatt tartott lakásán e célra berendezett üzlethelyiségben tetszés szerinti mennyiségben elárusíttatnak. 36984 2MBT Árje­gyzékek kívánatra bekfirdetnek. 15 nyitva reggeli 6­ órától este 10 óráig. Az esti órákban villany­világításnál. Belépe­dij reggel 5-tól délelőtt 9 óráig 30 krajcár. Délelőtt 9 órától estig 50 krajcár. — III. kereskedelmi múzeum. Az igazgatóság ideiglenes iroda, helyisége: István-ut 57-ik szám alatt­ (A btefánia-ut sarkán.) Irodai órák: délelőtt 9 órától délután 2 óráig. — Ma­gyar Királyi szabadalmi levéltár (Erzsébet-körut 19-dik szám­ alatt) nyitva naponkint délelőtt 9-től délután 1-ig. — Technologiai iparvitizelina egész nap zárva — Mentőegyesület helyiségei megtekinthetők délután 3 órá­tól 5 óráig, Sólyom- és Markó-utca sarkán, az egyesü­leti házban. — Állatkert nyitva egész nap. Belépő-dij 60 krajcár. VÍZÁLLÁS szept. 5 Jegyek magyarázata: * jeges ~ áradt, · apadt, ? kétséges, viz, + null fölött, — null alatt, C° h­ömérsék Celsius szerint. en. 4 + 16 CntlDrtw {• + 212 ›20 + 10 + 330 ›11+12 + 95 ‹ 7+13 + 64 › 6 + 14 + 320 › 9 + 16 + 413 › 19 + 16 + 406 › 18 + 15 Inn: Seharding . .­önnft. Passau. .. . . Dina.......... Bécs................. Pozsony . . . Komárom . . Budapest. . . ..­Földvár . . Mohács .... Gombos. . . . Újvidék .... Zimony .... Prunosova. . . Drenkova .. Orsová .... Vág: S­or­d Sába: Sárvár .... Győr. ..... Dráva■ Zákány .... Barcs ..... Estéit ..... Száva: Sziszek .... Mitrovica + 519 + 6S9 < + 51S < + 112 < + »76 < + 308 < + 363 < + 10í > + 10 4 + 10 4 + 20 4+20 fr + 15 7+16 r + 15 4 + 14 + 82 > 10 + 22 + 350 > 22+ 15 + 146 >19+11 + 276 > 35 + 11 + 3S6 < 2 + 11 +j640 >71+16 + 402 >2 + 17 Tisza, 41.-Sziget . . Tekeháza.. Tisza-Ujlak V.-Namény CiiVai Ut . + 30 + 4 ‰ . - 40 ‰ - 3Q ‰ C° -+ 1e 2 + 20 10 + IS 8 + 18 8 + 16 24 + 14 14 + 17 1 + 19 2+24 1 + 18 3+22 2 + 22 + IS 1 + 20 4 + 20 14 + 20 18 + 17 2 + 18 4 + 19 3 + 20 + is Záhony(Cs.p) — 122­Ě Tokaj .....— 0­Ě Tisza-Füred . + 4­Ě Szolnok. ... — ¿4 · Csongrád ... — 41 ‚ Szeged .... + 46 ‚ Török*Becse . + 200­Ě Titel...............+ 412­Ě Körös: Setek'N.-Várad — Fekete: Tehke + Fehér: Borosj­enő — Kettős: Békés + Baraas: Gyoma + Maróc: Branyicska. . +___ Arad...................- 130 › Makó .... *­­ 12 › Bega: Kiszetó . . . . + 38 Temesvár. . . N.­Becskerek + 20 › 1 12 › 22 › 18 › 2 › 12 ‡ Síposa Antal m. zeneakadémiájában Kecsken­éti * utca 10. Az 1896/7. tanévre a beiratkozás már folyamatban van. Tan­szakok : zongora kezdettől a magas kiművelésig, zeneelmélet és ének. Női osztályok 2 óránként 8 tanóra, hétfő, szerda, péntek délelőtt és délután. Ifjak kedd, csütörtök és szombat 4—7-ig. Ez utóbbi napokon magánórák is vehetők. 41192 A néprajzi missió-kiállítás a főrendiház üléstermében mindennap megtekinthető reggel 7 esti 7 óráig a „Nemzeti Múzeum főlépcsőcsarnokában. Beléptidíj 40 kr*. Csak a néprajzi missió-kiállítás belépti díja 30 krajcár. Kombinált jegyek Munkácsy „Ecce Homo“ képének meg­tekintésére 80 kr helyett csak­ 60 kr. ÁÉL legjobb zongorr­ák~’die Steinway és Sous BLÜTHNER GYULA kir. udv. pianogyározok egyedüli képviselősége KOHN ALBERT-nál, IV., Kigyó-utca 6. sz. Ezenkívül igen dús választék­ban kaphatók új és átjátszot­ ■ - zongorák és harmoniumok. Legölcsétett kölcsöndíjak. A VÉGELADÁS már csak november 1-ig tart, az összes raktáron levő árukat u. m. franczia­ és angol gyapjúkelmék, selyem, garé, crépe, gyöngytüllök, gyöngy- és arany­diszek, csip­kék, hímzések, franczia szalagok minden elfogadható áron elad­tatnak. Budapest, Kígyó-utca 3. sz. I. emelet. Gerzsó Károly Gy. 41153 Zsobor Ágostonná szeptember 15-én nyitja Saa-utca 4. sz., m­. em. 22. ajtósz. alatt „Magyar zenetanintézet“ cím alatt iskoláját, melyben zongora, ének, hegedű, gordonka és literán kívül még a francia, angol, esetleg más nyelven is ,. oktatás adatik. . . 41246 B^-CBehratások­ már elfog­aca.tam­.sis.'^Z

Next