Budapesti Hírlap, 1896. december (16. évfolyam, 331-360. szám)

1896-12-01 / 331. szám

1896, deoember 1. BUDAPEST* HÏRDAP. (331. sz.) Szerbia és a gyakovári püspökség. Belgrádi telegram szerint Sándor szerb király azzal a ké­relemmel fordult Rómában létekor a pápához, hogy szüntesse meg Szerbiának a gyakovári püspökséghez való tartozását, s a szerbiai katolikus egyháznak Strosemayer püspöktől való függését és állítson Belgrád­ban önálló katolikus püspökséget. A pápa megígérte, hogy meg fogja vizsgálni az ügyet. Sándor király kijelentette, hogy hajlandó a szent­székkel konkordátumot kötni. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, nov. 30. Mától fogva már van a Háznak 422 vég­leg igazolt képviselője és meg van a válasz­tott tisztikara, élén Szilágyi Dezsővel. Mától fogva tehát lehet parlamentárisan tárgyalni. Csupán a bizottságok megalakítása van még hátra. Holnap ezen is túl lesz a Ház s Lukács miniszter előterjesztheti expozéját s hamarosan rá a négy hónapra szóló felhatalmazást. Ma a Ház üléstermében más nem történt, mint az osztályok megalakulásáról és a megvizsgált mandátumokról az előadói előterjesztések meg­hallgatása, természetesen akkora zajban, hogy a jelentésekből egy árva szót sem lehetett hal­lani, pedig elhangzott két szűzbeszéd is: a Nagy Mihályé és a Szőcs Pálé; továbbá a tisztikar megválasztása s egy kisded csetepaté után, a­mely Bánffy dr. és Thaly Kálmán közt folyt le, a napirend megállapítása. A külsőség dolgában érdekes az a fürge­ség és vidámság, a­melylyel az új képviselő­­urak a szavazásokban résztvettek s a karzatok hölgyközönsége iránt érdeklődtek, ámbátor ebben nem tudtak túltenni az öreg Podma­­niczkyn; és politikailag is érdekes, hogy a nem­zeti párt mint egy test, szavazott Szilágyi Dezsőre, a kormánypárt pedig tüntető lel­­kesültséggel, tapssal, éljenzésel fogadta és üdvözölte Szilágyit, mikor fekete, magyar ruhá­ban, kardosan, kezében kalpagjával, az elnöki m­e­­nyezet alatt megjelent. És várta ka szabadelvű párt első büszkeségének, nagy oroszlánjának hatalmas beszédét, a­melyben lesz, a mi felmelegít, a mi lelkesedést kelt, a mi szívünkhöz talál, szóval olyan beszéd, a­mely méltó lesz azokhoz a nagy feladatokhoz, a­melyek erre az új Házra hárulnak. Szilágyi pedig mondott egy oly rövid és mindenkit annyira csalódásba ejtő beszédet, a­melyben semmi más nem talált kifejezésre, mint hogy ezt a Házat a nemzet akarata hozta össze (Ezt az mondását le is zúgták az ellen­zéken.) és hogy az egymás kölcsönös megbe­csülésére szüksége van a Ház méltóságának. A szavazás során Szilágyi Dezsőnek kü­lönben akadt egy konkurrense: Kossuth Ferenc. Janicsáry korelnök, — a­kinek valami csinos emlékt­árgygyal fogják meghálálni derűsen nyilatkozott fáradozásait, — a szavazatlapok összeszámlálásánál tán a negyvenedik cédulát olvashatta, mikor a Kosszuth Ferenc neve hangzott az elnöki székből, aztán ismét a Szilágyi név következett sokáig, a­ szavazat­­számlálás alatt Fenyvessy Ferenc az emelvé­nyen az egyik jegyzői székbe telepszik. Wlas­­sics az irói karzathoz megy. — Ne nézzék: Fenyvessy, a selma, a jegyzői székbe ült, hogy az asszonyok körjegy­zőnek nézzék. — Nemcsak azért, kegyelmes uram, felel­nek az újságírók. — Hát miért még ? — Tessék a karzatra nézni ... ott van egy fotográf-masina, éppen az elnöki emelvény­­nyel szemben. Wlassics odanézett és elmosolyodott: — Hát ezért? Na persze! A szavazás eredménye ez: 293 szavazat közül Szilágyira esett 250, Kossuth Ferencre pedig 34 szavazat, Berzeviczy Albert és Láng La­jos alelnökökre 214—214 szavazat, szemben Thaly Kálmán és Helfy Ignác 30—30 szavaza­tával. A hat ugronista nan szavazott. Ez az első passzivitási eset. Részletes tudósításunk a mai ülésről itt következik. És Barras inogni kezd, úgy veszi észre, hogy a legszellemesebb, a legagilisabb francia asz­­szony ezért a szolgálatért a legnagyobb ke­gyet sem tagadná meg tőle. A vanitás győ­­zelmeskedik. Megígéri a miniszteri tárcát. Stael asszony diadalmasan viheti meg az örvendetes hírt nem a Szajna parton kétségbeesetten őgyelgő, de alant, az ő kocsijában várakozó barátjának, a­ki mámorosan kiált föl : „Meg van az állás, most pénzt, nagyon sok pénzt, óriás pénzt fogunk gyűjteni!" Barras így beszéli el Talleyrand politikai pályafutásának a kezdetét. Szó sincs róla, hogy a­mit Barras mond, az minden esetben szent irás. Klasszikusabb hazug ritkán mozgott a politika síkos parkettjén. És most mégis igazat mondott. Talleyrand talán nem mondta Stael asszonynak, hogy most pénzt, óriás pénzt fog összehalmozni, de megcselekedte. A pénz, a vagyon egyetlen szenvedélye, összes ambí­ciója. Nem ritka szenvedély abban a korban. Napóleon családja is milliókat halmoz lakásra, nem mindig éppen olyan úton-módon, a­mit ma tisztességesnek mondanak. A politika elő­kelőségei, az állam fősáfárai lelkiismeretükkel, ízlésükkel összeegyeztetik a rablást és foszto­gatást. De még ebből az útonálló, bandita társadalomból is kiemelkedik a Talleyrand alakja. Mintha csak a megtestesült önzés, a formába szökkent egoizmus volna. És a­mi ritkaság, szellemi és erkölcsi mivoltában minden és mindig ezért a célért dol­gozik. Pedig külsejéből, habitusából semmi sem vall a falánk ragadozóra. Gyönge, béna test, ábrándos szemek. Hogy Mensztónak hív­­ták, azt bizonyára nem külsejével érdemelte ki. Nem volt visszataszító, borzadalmas alak. Erős szimpátiákat tudott ébreszteni. Az asz­­szonyok, bár nem volt szép, rajongtak érte. Nem csak Grand asszony, az az indiai angol nő, a­ki az emigrálásban támasza volt, a­kit feleségül vett, a­kitől aztán elválott, hanem De Stael asszony is. Rideg számítását sem a szerelem, sem a barátság nem zavarta meg soha. A mások érzelmeit élvezte és kihasz­nálta ingyen, nem adva érte cserébe semmit. Pedig nem látszott közömbösnek és apatikus­­nak. A­mikor érdeke kívánta, tudott szenti­­mentáliskodni megindultság nélkül. Arca, ide­gei, érzelmei éppen olyan fegyelmezettek, mint hideg, józan, erős elméje. Nagy színész volt, tökéletesen tudta játszani nehéz, kajsza, válto­zatos szerepét. Mint a ruhát, úgy öltötte ma­gára azt az alakot, a­melyet a helyzet és az alkalom kívánt. Tudott áradozni, meg tudott alázkodni a föld poráig, el tudta tűrni a bán­talmazást szisszenés nélkül. Merész, nyugodt játékos, szinte szakadatlanul állandó szövet­ségben a szerencsével. Csinos kis gyűjteményt lehetne összeállí­tani azokból a kommentárokból, a­mit a kor­társak a perfidia, az ámítás e nagymesteréről összeírtak. A direktóriumban gyűlölik és fél­nek tőle, mert nem tudják, hogy kinek, mikor fogja eladni az államot a­nélkül, hogy meg­akadályozhatnák. Nem oktalanul nézik holló­nak, a­ki váltig, zsákmányra lel. Néha csávába kerül, de kivágja magát mindig, holott tudja róla mindenki, hogy ludas „minden idők min­den bűnében.“ Sem a roppant vagyon, sem a fényes méltóságok nem rontják el gyomrát, nem csillapítják mohó falánkságát. A csá­szárság idején beneventi herceg, az állam fő­kancellárja. Napóleon elhalmozta kincsesei, kitüntetéssel és hála fejében mindig meg­csalta és elárulta, valahányszor csak alkalma ma volt rá. Végül is kénytelen volt elbocsá­tani az államszolgálatból. Nemcsak arcátlanul lopott, de áruba bocsátotta az államtitkokat is. Egyébként a nagy cézár mellett Talleyrand sem érezte magát jól. Nem volt elég munkája, mindent maga a császár végzett. Ez a disgrá­cia azonban nem jelentette pálcájának végét. Csak a császárság alatt privatizál; a restaurált királyságnak már ismét ő a főoszlopa. A legi­tim királyság visszaállításával haza kerül De Stael asszony is tíz évi száműzetés után. Találkozik Barras-val és szóba kerül Talley­rand. Stael asszony töredelmesen vallja meg, hogy életének a legnagyobb bűne Talleyrand pártfogolása volt. Azután arról az emberről, a­kiért egykoron bármi áldozatot meghozott volna, a következőket mondja: Talleyrand eladta a direktóriumot, azután a konzulátust, most a császárt és a császárságot és el fogja majd adni a restaurált királyságot is. Némi tulság­­tól nem ment ez a kifakadás, de lényegében igaz. Abban a korban nagyobb kalmár, meré­szebb spekuláns Talleyrandnál nincs Európá­ban. Húsz év óta államtitkok árulásából me­sés vagyont gyűjtött össze. „A magas, bizal­mas hivatal neki aranybánya volt — írja egy más kortárs. — az idegen nemzeteknek tett szolgálatokért megfizettette magát. Neki nem kellettek a szokásos ajándé­kok , neki pénz kellett. Ki tudná megmon­dani, hogy mennyit harácsolt így össze a hatalmasságoktól?“ Erre a nyílt kérdésre Barras emlékiratai­ban kapjuk meg a feleletet. Talleyrand politikai borravalói cím alatt közöl egy jegyzéket. Angliában írták össze s ő De Stael asszonytól kapta. A jegyzék talán nem mindenik pontjában igaz, talán nagyitás is van benne, ámbátor hogy nehéz a Talleyrand gazdálkodásában valamit nagyítani. Hisz tud­ták és beszélték is róla széltében, hogy 1801- ben a csak tervezett orosz-francia szövetség titkát eladta Angliának hatvanezer font ster­lingért. Nem volt titok az sem, a­mit Napoleon mondott 1809-ben Champagny-nak, a­midőn Ausztriától 75 millió forint nádi kárpótlás helyett 85 milliót alkudott ki. „Csodálatos dolog, ha most Talleyrand van az ön helyén, 75 milliót A képviselőház ülése. Elnök: Janicsáry Sándor, később Szilágyi Dezső. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után, a korelnök bemutatja a főrendiház üzenetét Tóth Vilmos kinevezéséről, Bélyi László körjegyző ezt fölolvassa. Jelenti a korelnök, hogy újabban beadták m­egbízólevelüket Telesd Domokos, Teleki Samu grófok és Városiy Gyula, az osztályok meg­alakulása után pedig Szahányi Ferenc és Biederman Rezső. E két utóbbi mandátuma kiadandó az új elnöknek. Jelenti továbbá, hogy az osztályok mű­ködésének befejezte előtt megtámadták még a Mattyusovszky Gyula és Lakatos Miklós mandátu­mait, az osztályok működésének befejezte után pe­dig a Marsovszky Endre, Reitter János, Kende Béla,­ ­ Zichy János gróf, Zay Miklós gróf, Emmer Kornél, Sipeky Sándor, Mesdényi Pál és Berger Ignác man­dátuma ellen. Ezeket a petíciókat is kiadják az új elnöknek, a Láncey Leó (csapat), Sima Ferenc és Pongrács Anzelm dr. mandátuma ellen beadott kér­vényekkel együtt. E három utóbbi képviselő még be sem adta mandátumát. Most a kilenc osztály előadója olvasta föl jelentését, a­melyre nézve Janicsáry kor­elnök ezt az elnöki enunciációt tette . A bemutatott osztályjelentések alapján jelentem hogy az osztályok által megvizsgáltatott 445 képviselő megbizó­levele; ezek közül kifogás­talannak találtatott, tehát az A) jegyzékbe iktattatott 431 megbizó­levél ; kérvénynyel megtá­­madtatott, tehát a C) pont alá vétetett 11 megbizó­­levél ; kifogás alá vétetett s egyúttal kérvénynyel is megtámadtatok, tehát a D) pont alá iktattatott 3 magbízó-levél. Minthogy azonban mai bejelenté­sem szerint az osztályok működésének befejezte után még 9 képviselő választása ellen adatott be kérvény, ennélfogva eme 9 képviselő megbízó-levele a kifogástalan megbízó-levelek sorából töröltetik és a kérvénynyel megtámadott megbízó­levelek jegy­zékébe iktattatik. Kifogástalan megbízó­levél van tehát 422. A házszabályok 16. §-a értelmében egy­úttal kijelentem, hogy mindazok a képviselők, kik­nek megbízó­levelet az A), B), C) és D) pontok alá soroztattak, a Ház alakulása után az elrendelt sza­bályszerű eljárás foly­tán hozandó további határoza­tig tagsági jogukat ideiglenesen gyakorolhatják. (Helyeslés.) Következett a tisztválasztás. Faszty Béla körjegyző olvassa a névsort, a képviselők pedig beadják szavazatlapjukat. A korelnök a szavazás megtörténte után ki­hirdeti, hogy beadatott összesen 293 szavazat. Ebből esett Szilágyi Dezsőre 250, Kossuth Ferencre 34, Esterházy Mihály grófra egy, Wolfner Tivadarra egy, üres volt 6 szavazat. Ennélfogva Szilágyi Dezső 213 szótöbbséggel a képviselőház elnökének megválasszatokt. (Élénk éljenzés.) Rövid szünet után Janicsáry Sándor elren­delte a szavazást a két alelnöki állás betöltésére s ennek megtörténte után kihirdette a következő eredményt : Beadatott összesen 264 szavazat, ebből kapott Berzeviczy Albert 212 szavazatot (Éljenzés jobbfelöl), Láng Lajos 214 szavazatot (Éljenzés jobb­­felől), Helfy Ignác 30-at és Thaly Kálmán 30 szava­zatot, 4 szavazat egyesek között eloszlott. E szerint Berzevicz­y Albert,és Láng Lajos a Ház alelnökeivé megválasztanak. (Élénk éljenzés jobbfelől.) Ezután a jegyzői kart és a háznagyot válasz­tották meg szavazással. Janicsáry Sándor korelnök : A jegyzőkre beadatott 219 szavazat és pedig Eszterházy Kálmán grófra 219, Josipovics Gézára 217, Lehóczk­y Vil­mosra 218, Molnár Antalra 219, Teleky Sándor

Next