Budapesti Hírlap, 1897. február (17. évfolyam, 32-59. szám)
1897-02-01 / 32. szám
XV. évfolyam 32. sz. Budapest, 1887. Hétfő, február 1. _____ Előfizetési áruk: Egész évre 14 fit, félévre 7 fit, negyedévre 7 fit 20 kr., egy hónapra 1 fit 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep útin való napon is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VIII., flekk Szilárd utca 4. sz. Hirdetések nonparenle-számítással díjszabás szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 0 te. Birodalmi minisztérium, Budapest, jan. 81. Az alkotmány nem ismer közös minisztertanácsot. Van Magyarországnak és Ausztriának három közös minisztere, kik ellátják a pragmatika szankcióból folyó közös ügyeket, külügyi képviseletet — ezt a magyar miniszterelnök befolyásával — a közös hadsereget és ezeknek pénzügyeit. De ez a három miniszter sem alkot minisztertanácsot, vagy egy elnökség alatt álló szolidáris parlamenti kormányt, hanem mindenik miniszter független a másiktól és csak a királynak és a delegációknak felelős. Ezt Deák Ferenc azért rendezte így, nehogy egy egységes kormánynyal az egységes birodalomra s talán valamely közös birodalmi gyűlésre térjünk át, nehogy a dualizmusból összmonarkia, a delegációkból közös parlament s a közös minisztériumból felsőbb hatóság legyen, s az önálló Magyarországot provinciává lesülyszszék. De hát Deák Ferenc régen meghalt s Bánffy Dezső él és uralkodik. A Deák-párt nemcsak megszűnt, hanem ki is halt, helyette a szabadelvű párt korlátlanul bírja a törvényhozást. A kiegyezés sem olyan, mint volt, az erkölcsök is mások, csak az osztrák politika ugyanaz, mint háromszázhetven év óta. On revient toujours a ses premiers amours, a birodalmi egység vágya ki nem veszett, s az idő alkalmasnak látszik a régi osztrák politikához visszatérni. Miként a dikaszteriális rendszer alatt a nádor, az országbíró, a tárnokmester, a helytartótanács és Bécsben az udvari kancellár az udvari tanácsosokkal a rendi Magyarországnak bizonyos korlátolt, külön kormányzatot biztosított, mely azonban az állami minisztériumnak, Metternich kancellárnak, a hadügyminiszternek s pénzügyminiszternek alá volt vetve, azonképpen tervezték az idősebb Goluhovszki, a mostaninak atyja, az októberi diplomában és Schmerling a februáriusi pátensben Magyarország autonómiáját az összbirodalom keretében, kormányzási és törvényhozási közösséggel. Sőt Beust is, midőn kancellárnak kinevezték, ilyformán képzelte eleinte a kiegyezést, de Deák Ferenc sem 1861-ben, sem 1867-ben nem járult hozzá, hanem 1848-as alapon követelte a jogfolytonosságot. Anynyira féltékenyek és óvatosak voltak a magyarok, hogy csak közös miniszteri értekezleteket tartottak, de közös minisztertanácsot, melyben a magyar miniszterek a közös miniszterekkel és az osztrák miniszterekkel együtt határozatokat hozzanak, nem tartottak. Andrássy és Tisza Kálmán ezt a közjogi határvonalat jól ismerték és át nem lépték. De hogy most mi történik és mi fog még történni, meg nem foghatjuk. Mert azt olvassuk Bécsből, hogy ott a minap több ízben közös miniszteri tanácskozásokat tartottak Goluhovszki gróf elnöklésével, melyben résztvettek Krieghammer és Kállay közös miniszterek, Badeni és Bilinszki osztrák, Bánffy és Lukács magyar miniszterek és Beck táborszernagy, a vezérkar főnöke. Micsoda dolog ez? Minő testület ez? Hét miniszter s nyolcadiknak egy hadvezér. Kiktől kapják ezek mandátumaikat, hogy közös tanácskozásban a monarkia legfontosabb ügyeiben határozzanak ? Kapják a közös fejedelemtől, meglehet, de a két államtól s különösen Magyarország törvényhozásától ily törvényes megbízást nem nyertek, nem is nyerhettek, mert a magyar alkotmány semmiféle birodalmi minisztériumot nem ismer. Hát nem is akar ez a tanácskozás parlamentáris lenni, sőt éppen az jellemzi, hogy a parlamentáris minisztériumoktól és a parlamentektől elvonják azokat az ügyeket, melyekben egy új, abszolutisztikus, közös kormánytanácsot létesítenek. Abúzus, melyből uzus váljék, ez a világos szándék, mert ilyen testületet a 67-i alkotmány nem ismer, éppen azért kell azt megcsinálni precedens esetekkel olyan időben, mikor Magyarországon nincs sem képviselőház, sem főrendiház, mely ez ellen óvást tenne. A pénzen vásárolt parlament és az új bíróságokkal agyonreformált főrendiház ellentállásra képtelenek, a Bánffy-kormány pedig szolgálatra készséges. Még mielőtt az új kiegyezést megalkotják, útját kell egyengetni a közös birodalmi kormánynak. Ez az első lépés, hogyha a kiegyezést követni fogja a cseh kérdés megoldása és az osztrák alkotmány revíziója, az egyesítendő osztrák-magyar monarkia számára is megtalálják a kormányzási formát, melyben egységesen politikára vezethető és igazgatása intézhető. Csöppet sem csodálkozunk ezen, sőt vártuk, s a választások alatt láttuk, hogy ez a cél. Nem ütközünk meg tehát még azon sem, hogy a különböző miniszterek tanácskozásán, kik mégis legalább a papíron alkotmányos és felelős hivatalnokok, a vezérkar főnöke is részt vesz, ki semminő alkotmányos jelleggel nem bír. Mert mi már semmin sem csodálkozunk. Egyen mégis és ez — Szilágyi Dezső. Miért éppen rajta? Hogy kerül ő a bécsi közös minisztertanácshoz ? Csak úgy, hogy ez a férfiú a magyar országgyűlés elnöki székét foglalja el. Ez a méltóság is jár némi alkotmányos felelősséggel. Elfelejtettük, hogy ifjúságában Szilágyi Dezső egy függetlenségi napilap szerkesztője volt, hogy utóbb Deák-párti kodifikátor és képviselő lett, hogy a szabadelvű pártból kilépett és a mérsékelt ellenzéknek jön egyik vezére, hogy pártonkívülinek választhatta meg magát s a véderővitában a 67-es kiegyezésnek legszabatosabb magyarázója s az alkotmányos jogoknak legerősebb védője volt. Elfelejtettük igazságügyi miniszterségét és bukását, csak azt látjuk, hogy Magyarország képviselőházának elnöki székében ül két esztendő óta, onnan nézi, tűri, pártolja és támogatja mindazt, mit Bánffy Dezső kormánya a választásoknál, a parlamentben s Bécsben a magyar alkotmánnyal elkövet. Habár nem miniszter, elialtjuk őt fel a felelősség alól, meló, alkotmányon őrködni kötelessége. A birodalmi minisztérium határozatairól a szárnyaló hírek nyomán azt tartjuk, hogy Magyarország legvitálisabb érdekeiről döntöttek, pénzünkről, jogunkról, életünkről, — de nobis, sine nobis, rólunk, nélkülünk. Mai számmal’. 8 oldal. Szocialista földművesek kongresszusa. — Saját tudósítónktól. — Budapest, jan. 31. A magyarországi földműves munkásoknak vasárnap kongresszusa nyílt meg a fővárosban. Öszszesen negyven község küldötte el képviselőit a gyűlésre, mely a maga nemében az első kongreszszus az országban. A szocialista gyűlés a Vig utca egyik vendéglőjében folyt le. A terem közepén felállított s vörös posztóval bevont szószék is arról tanúskodott, hogy itt ma szociáldemokraták üléseznek, a megszokott jelszavak, fölirások és díszítések azonban elmaradtak. A gyűlés első napja rendben folyt le, de az esti mulatságon már igyekeztek szembeállítani a rendőrséggel a jövevényeket a fővárosi szocialista vezérek, kik tulajdonképpen való vezetői a kongresszusnak. A hatóság részéről Diner Ákos dr. kerületi kapitány és három rendőrfogalmazó volt jelen a gyűlésen. A szociáldemokrata pártvezetőség nevében Pfeiffer Sándor nyitotta meg a kongresszust reggel 8 órakor. Kiemelte a gyűlés fontosságát, mely abban rejlik, hogy a magyarok, németek, tótok, szerbek és bunyevácok testvéri tanácskozásra jöttek össze s minden nemzetiségi tekintetet félretettek a közös cél érdekében. Ő nem tesz különbséget földmivelő és ipari munkások között, csak egyféle szocializmust ismer s ez a nemzetközi forradalmi szociáldemokrácia. Ezután megválasztották a tisztikart és a különböző bizottságokat. Elnökök lettek: Rigó János (Szabadka), Urbán Pál (Cegléd), Aladssics Szaniszló (Szabadka), Kreuter Jakab (Tisza-Szt.Miklós), Leszl Jakab és Nyerges Mihály ; az egybehívó pártvezetőség részéről pedig Pfeiffer Sándor, Rády Sándor és Teszársz Károly. Jegyzők: Szemenyei Imre (Orosháza), Fridrik Ferenc (Zenta), Benácsik Já