Budapesti Hírlap, 1897. március (17. évfolyam, 60-90. szám)

1897-03-01 / 60. szám

Budapest, 1897, XVII. évfolyam 60. sz Hétfő, március I Előfizetési árak: Egész évre 11 írt, félévre 7 írt, negyedévre 3 írt 50 kr., egy hónapra 1 írt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való naponta. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VHL, Rökk Szilárd utca 4. se. Hirdetések nonpareille-számítással díjszabás szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Visszatekintés. Budapest, febr. 28. Ma harminc esztendeje , 1867. február 28-án délelőtt 10 órakor mutatta be magát az alsóházban Andrássy első kabinetje, az 1848. évi törvények alapján kinevezett független és felelős magyar minisztérium. Ezzel az ünnepi aktussal restauráltatott Magyarország és visszatért abba a csapásba, amelybe az 1848. év tavaszán eljutott. A bemutató tisztét Andrássy Gyula miniszterelnök viselte, összefoglalván a minisztérium politikai programját egy rövid, ekként hangzó tételbe: „A vezérelv, amely a 48-iki törvényhozás szemei előtt lebegett, nem volt egyéb, mint a birodalmi kapcsolattal megőrzése mellett, Magyarország alkotmányos önállóságát és függetlenségét biztosítani.“ Február 28-a előtt tíz-tizenkét nap, a rohamos haladás, a lázas, hajszolt munkanapjai. Egész eddig lassú tempóban ment az egyezkedés; Andrássy, Lónyay, Eötvös szinte szakadatlanul útban voltak Bécsbe és onnan vissza Pestre, de még a vérmes optimizmus sem számított arra, hogy a kuszált csomó olyan váratlanul, olyan hirtelen megoldódjék. Olykor a reménység, a hit is kialvóban volt, valami keserű lemondásféle, kínos bizonytalanság bénította meg a szíveket és az elméket. A bécsiek sehogyan sem akarták megérteni, hogy a magyarok miért ragaszkodnak körömszakadtáig 48-hoz és miért nem érik be 1847-et, amit kinálva kináltak. Beust báró, a monarkia sorsának akkoron intézője, a birodalomból, a s^^^B's'királytól kölcsönkért diplomata, a^Rns megközelithetőbb, konciliánsabb volt“ elődjeinél , de még ő is túl soknak, megadhatatlannak tartotta a magyar követelést. Látogatása Deák Ferencnél december vége felé nem igen élesztette a reményeket, csak puhatolózásnak tetszhetett, amelynek egyetlen célja, hogy személyes tapasztalás nyomán ismerje meg az ellenséget, erejét, hogy ügyes kérdésekkel kifürkészsze hadi állásait. Nem csupán a hirtelen, a váratlan fordulat okozta, hogy Magyarország visszavezetése a tizennyolc év előtt erőszakosan megszakított parlamentáris életbe tömérdek bajjal járt, olykor szinte elháríthatatlannak tetsző akadályokba ütközött. A dolog természete szerint a kiegyezést sem mindenik politikai párt, sem a nemzet mindenik rétege nem fogadta egyforma megelégedéssel. A kiegyezés tántoríthatatlan hívei egyben-másban, egészben érthető okokból, talán túlozták is a vívmány értékét, viszont az ellenzék módtalanul csekélyebte. A határozati pártból támadott balközép nem is volt egészen lejális, amidőn a bihari pontokban úgy formulázta a nemzeti követelések minimumát, hogy amikor a kormányra jutott, s nevét szabadelvű pártra változtatta, még kísérletet sem tehetett a program megvalósítására, szerette a szolgaság kenyerét. Finom borjú szeleteket szolgált föl egy mogorva arcú férfi cseléd. Úgy látszott, mintha nem szívesen szolgált volna föl a kisasszony gazdasszonynak. A tea kitűnő volt, a kenyér és az iósvaj szintén. De René egész életében soha sem állott olyan közel ahhoz, hogy étele és itala a torkán megakadjon, mint most és soha sem örült az étkezés befejezésének annyira, mint most. Mihelyt annyit evett és ivott, amenynyire szüksége volt, azt kérdezte az ünnepies arcú Eduardtól, aki őt lopva és komoran vizsgálta, hogy merre kell a Marstonné szobájába menni. — Majd megmondom, ha a teáját megitta, volt a válasz , és kiment a szobából. — Hát ez mindig így lesz? gondolta René szomorúan, a mi cselédeink — milyen másformák voltak! Eszébe jutott, hogy „Mademoiselle“, a francia guvernant mily népszerű volt a Lovat-ház cselédsége előtt. — „Sir Roland pimasz ember“ — gondolta boszosan és növekedő ellenszenvvel ismeretlen gazdája iránt. Csak a műveletlen emberek cselédei nem tudják a ladyt felismerni. E pillanatban kopogtattak az ajtón és egy ápolónői egyenruhába öltözött magas asszony lépett be. — Jó estét Lovat kisasszony! mondta rövid és majdnem parancsoló hangon, tetőtől talpig végignézve Renét, mint ahogy a börtönőr szokta az újonan érkezett rabot. Egy pár szám van a kisasszonyhoz, mielőtt a beba nem elhalasztotta alkalmasabb időkre — ad calendas graecas. Ami tehát az ellenzéken hatalmas izgató, más egyebek mellett a Deák-párti kormányok lejáratásában erős fegyver volt, a fúzió után a vértelen ideák, az üres ígéretek lomtárába került. Az átvezetéssel velejáró természetes akadályok mellett, az ellenzék taktikája és politikai morálja magyarázza a legvilágosabban, hogy az egy Andrássy kabineten kívül a más Deák-párti kabinetek miért voltak kérészékűek, munkában és sikerekben meddők? Andrássyt a miniszterelnökségben négy évi kormányzás után Lónyay váltotta föl, aki nem dicsekedhetett elődjének tekintélyével és népszerűségével. A megkedvetlenedett, beteges Deák ekkor kívánta, vajha Andrássyból volna duplum: két példány, egy Bécs, egy Magyarország részére. A vergődés négy éven át tart: Lónyay, Szlávy, Bittó kormányelnöksége alatt; a szellemi meddőséget még sivárabbá, nyomasztóbbá tette az egyre súlyosodó financiális zavar, a példátlanul pazar, kicsinyes, gondatlan gazdálkodás. Magyarország immár harminc esztendős parlamentáris életéből a Deákpárti kormányok érája nyolc esztendőt tesz ki. Ez a nyolc esztendő volt parlamentáris életünk csecsemő kora. A rá következő huszonkét év, Tisza Kálmántól Bánffy Dezsőig, a liberális éra, talán igazabb néven a tranzakciók kora. Ennek az időnek általános, fő jellemzégemhez bemenne. Szeretném tudni, vájjon megbízható-e? René ösztönszerűleg és öntudatlanul kiegyenesedett. — Én azt gondolom, hogy nem volnék itt, ha megbízhatatlan volnék! mondta hidegen. — Nem sértő szándékkal mondtam, de most az őszinte beszéden kívül nincs idő egyébre, válaszolt az asszony jóindulattal, habár egy kissé nyersen. És aztán megmagyarázta Renének, hogy Marstonné halálos beteg volt, ámbár ő maga nem tudta. Egy műtét talán megmenthetné az életét és van is egy kis lehetőség, hogy sikerülhet. De ezt Sir Rolandon, a doktorokon és ő rajta kívül senki sem tudja. — De én szükségesnek láttam, hogy a kisasszonynak a dolgok valódi állását megmondjam, folytatta az ápolónő. Azt mondtam, hogy a felelősséget nem vállalom el még továbbra is, mert a kisasszonynak az egész háztartás terhét le kell vennie a betegemről. A saját belátása szerint kell cselekednie, anélkül, hogy utasításokért hozzájárna és őt izgatná. Ha nem tartjuk őt teljes csöndességben és nyugalomban, még gondolni sem lehet arra, hogy állapota jobbra forduljon. Renének tetszett e kissé férfias ápolónénak az egyenessége, és rövid beszélgetés után a beteg szobájába követte őt. Kötelességei teljesítésében, bármily nehezek legyenek is, némi bátorítást érzett. (Folyt. köv.) Regény-Csarnok. «A. TXTTALC — Angol regény. — Fordította : A m i c a. 26 ------— Ez a szárny itt a cselédek lakása, mondta Liza. Olyan, mintha egy külön ház volna. — A könyvtár köztünk és a Sir Roland lakása között van; a kisasszonynak azon kell keresztül mennie, ha reggel a rendeletekért megy. Marstonné át fogja a kulcsokat adni és mindent megmond. És most Lovat kisasszony, lehetek valamiben a szolgálatára? René köszönettel utasította vissza, ámbár nem azért, mert a Marstonné jóindulatú szobaleányának tagadhatatlanul kissé túlságosan bizalmas modora nem tetszett neki. Aztán egyedül maradt új lakásában. Elhatározta, hogy új helyzetét bátran és alázatosan fogadja. Igen egyszerűen öltözött, a szükséges dolgokat az öltöző asztalra rakva. Azt is rég elhatározta, hogy az elefántcsontnyelű keféket, amelyeket a régi cselédjeitől kapott emlékül, használni fogja. Midőn magát rendbe hozta, Liza kopogtatott az ajtón, azt mondva: Eduard fölhozta a teát. René átment a nappali szobába és elő- Mai számunk 3 oldal.