Budapesti Hírlap, 1897. március (17. évfolyam, 60-90. szám)

1897-03-30 / 89. szám

1897. március 30. BUDAPESTI HÍRLAP. (89. sz.) lábára béna s a miatt nem jelenhetett meg a vég­tárgyaláson. Ezelőtt néhány évvel nagybátyja egye­temes örökösévé nevezte őt ki és nagynénje azóta perben állott vele. Zeller mindazokat az értékpapí­rokat, a melyeket nagybátyjától örökölt, a vádin­­dítvány megtétele után elküldte nagynénjének, de egyúttal kijelentette, hogy azok a körülmények, a­melyekre megesküdött, valók és igazak. A tárgyaló­terem majdnem egészen üres volt; úgy látszik, hogy a vádlottra való tekintettel csak igen kevés belépőjegyet adtak ki. A vádlevél fölolvasása után beszólították a tanukat, köztük a nyolcvankét éves Büschel Leopoldinát, a­kinek az elnök megengedi, hogy ülve tegyen tanúvallomást. A tárgyalás to­vább folyik. — A Korotnai-ügy. Korotnai Árpád dr. előtt ma hirdette ki a törvényszék a királyi tábla ítéle­tét. A halottrabló, orvost a központi gyű­jtőfogház­ból kísérték a törvényszékhez. Most még a maga ruháját viseli, de ebben is alig lehet ráismerni. Rabsága alatt szakállt növesztett, a­mely egészen ősz, teste meggörnyedt, mint egy aggastyáné. Egy börtönőr kísérte az ítélő tanács elé, melyben Haupt Albin dr. elnökölt. A vádhatóságot Gruber Lajos dr. királyi alügyész képviselte. Az elnök fölolvasta a királyi tábla ítéletét, a­mely az első biróságét alaposan megváltoztatja. A törvényszék három esz­tendei börtönt mért a vádlottra, a királyi tábla ellenben négy esztendei fegyházra ítélte s a vizsgálati fogságból csak két hónapot számított be. Eny­­hitő körülménynek vette a királyi tábla a vádlott büntetlen múltját, ideges neuraszténikus állapotát, részben való beismerését s hogy a kár teljesen megkerült. Súlyosító körülmény, hogy saját vallomása szerint tizenegyezer forintot meghaladó évi jövedelemmel rendelkezett, s így olyan ked­vező anyagi helyzetben volt, a­mely a más va­gyona ellen intézett cselekmény súlyát növeli ; súlyosító továbbá a lopott dolog tetemes, tízezer forintot meghaladó értéke, a vádlott nagyfokú mű­veltsége, hogy a lopás háromszorosan minősül bün­tette, végre, hogy a lopást, mint az özvegy Pacsu Miklósné házában bizalmi állást elfoglaló orvos kö­vette el. Korotnai szemlesütve hallgatta az ítéletet s az elnök kérdésére, hogy kíván-e fölebbezni, alig hallható hangon így szólt: — Tisztelettel fölebbezek. Gruber dr. királyi alügyész a vádlott terhére szintén apellált. Korotnait ezután visszakisérték a gyűjtőfog­­házba. Ott fog maradni mindaddig, a­mig a kúria nem dönt a perében. — Egy képviselőjelölt kalandja. A leg­utóbbi általános választásoknál Goldner Adolf dr. budapesti orvos, az ismert szocialista vezér, a mo­­nori kerületben lépett föl. Mint lelkiismeretes jelölt, községről községre járt s kifejtette hívei előtt egyedül üdvözítő programját. Pándon, mely utolsó stációja volt, egy Kapás nevű munkásembernél szállt meg. Ott akarta kipihenni az út fáradalmait, de a csendőrök éjnek idején fölverték, s ráparan­csolták, hogy nyomban pusztuljon a községből. Goldner azonban ott maradt reggelig, mert zuhogó esőben nem kapott kocsit, mely Monorra, a legköze­lebbi vasúti állomásra vitte volna. Budapestre ér­kezve, legott pennát ragadott, s a Népszavában üdvöz­letet irt Pándnak, a melyben a hatalom által fölbé­relt s lesbe állított orgyilkosoknak nevezte a csend­őröket. A királyi főügyész elolvasván a cikket, nyilvános rágalmazásért sajtópert indított Goldner ellen. Ezt a pert ma tárgyalta a budapesti esküdt­szék, melynek elnöke Sárkány Andor miniszteri osztálytanácsos volt. A vádhatóságot Csapó Ferenc dr. kir. alügyész képviselte, a vádlottat Vig Viktor dr. védelmezte. A sajtóbiróság a védő kérésére meg­engedte a bizonyítást. Kihallgatták Marginyán János csendőrőrmes­­tert, a­ki azt vallotta, hogy ő oszlatta föl a pándi gyűlést, de erőszakot nem használt. Ebben Telekes József pénzügyőri fővigyázó és Kis János vigyázó támogatták. Dömény János pándi biró, a­kit a csendőr­­őrmester fölszólított, hogy ne engedje Goldnert beszélni, azt mondja, hogy elébe lépett a jelöltnek s kijelentette neki, hogy most nincs ideje föladni a szavaslatát, mert nem jelentették be negyvennyolc órával előbb a gyűlést. Veres Pál törvénybiró vallja, hogy a biró, az éjjeli bakter és ő mentek Kapáshoz s fölkeltették Goldnert. Az elnök: Hát mit féltek már egy alvó em­bertől? Miért bántották? Malatinszky Benjámin hentes vallja, hogy a csendőrörmester házkutatást tartott nála s megfe­nyegette, hogy ha nem küldi el Goldnert, akkor megvasalja Az őrmester: Nem mondtam. A tanú: Négyszázszor is meghitelek rád Az elnök: Törvénybiró úr! Mi jogon kutattak Malatinszkynál ? — Hát a csendőrség hagyta meg. Kapás János napszámos, a­kinél Goldner meg­szállt, azt mondja, hogy a csendőrőrmester ráijesz­tett, hogy űzze el házából Goldnert és két buda­pesti kísérőjét. Az elnök. És maga fölszólította őket, hogy távozzanak ? — Igen, de azt mondták, nem mennek virra­­dás előtt, én tehát hagytam őket. — Beszélt még az őrmesterrel? — Beszéltem. Azt mondta, vegyek rájuk fej­szét, de kergessem el őket okvetetlenül. Marginyán őrmester: Szó se volt fejszéről. Kapás: Hallotta az éjjeli­őr is. Az elnök: Igaz-e Bajkai? Bajkai: Nagyon igaz, alássan mondom. Az esküdtszék késő este hirdette ki iséletét, s a vádlottat rágalmazásban vétkesnek mondotta. E verdikt alapján a törvényszék Goldner Adolfot nyolc napi fogházra és ötven forint pénzbüntetésre ítélte. Küszönetn­yilvánításs Az Újpesti Gyermekbarát Egyesület által folyó hó 24-ikén tartott hangversenyen, a jótékony cél iránti tekintetből Diessyné Handel Berta úrnő, Delly Emma k. a., Tolass Elza k. a., Ku­nay Rikhárd, Balassa Jenő és Tarnay Alajos urak szívesek voltak közreműködni, a miért fogadják hálás és őszinte köszönetünket. Újpest, 1897. március 29. 44031 Az Újpesti Gyermekbarát Egyesület, A Budapesti Önsegélyző Népbank t. tagjai saját érdekük megóvása céljából egy értekezletre (Se­­estyén-tér, Eres-féle kávéh­ázban) már­cius hó 30-án, este 6 órára megjelenni kéretnek. Luhi Erzsébet medve védj egy gyes, elismert, kiváló hatású gyógyvíz, gyomorbajok spectrruma. Levelező­lapon megrendelhető: Az uradalmi ásványvizek raktárainál Budapesten, I., Lovas-ut 4. szám.­­10 üvegen felül házhoz lesz szállítva az uradalom által megszabott árakon. 44033 VIDÉK. — A baranyai főispán Installációja. Fejér­váry Imre báró, a baranyamegyei uj főispán beik­tatása nagy ünnepiességgel folyt le Pécsett. Troll Ferenc káptalani helynök a vártemplomban az ösz­­szes hatóságok küldöttei jelenlétében ünnepi misét mondott. A templomból a megyeházhoz vonult a közönség. A széképületre fölaggatták a tépett régi inszurrekciós zászlókat, a nézőkkel szorongásig megtelt lépcsőházat pedig virágokkal díszítették föl. Az ünnepen ott voltak Széchenyi Sándor gróf, Cseh Ervin, Pejacsevich­ Tivadar gróf, Lukács György főispánok, több miniszteri tanácsos és titkár, ka­tonai és egyházi kitűnőségek stb. A karzatokon előkelő hölgyek foglaltak helyet. A megye díszülését Szily László alispán nyi­totta meg, üdvözölve a törvényhatóságok és a szomszédos megyék küldötteit. Az új főispánt ez­alatt egy Szeifritz Antal vezetése alatt álló depla­­ráció elhívta a gyűlésbe, a­hol hosszú, erőteljes éljenzéssel fogadták. A kinevezési okirat felolva­sása után a főispán letette a hivatalos esküt, mire hagyományos szokás szerint a legidősebb főszolga­­birák vállukra kapták és háromszor felemelték. Bejárváry báró a ceremóniák után beszédet mon­dott a törvényhatósághoz, ígérte, hogy a vá­lasztásoknál a nemzet szabad akaratát nem gátolja soha, pártoskodást sohasem fog kormányza­tában megtűrni. A kormány lelkiismeretes tanács­adója, a helyi érdekek istápolója akar lenni. A helyzete nehéz lesz ugyan kitűnő előde után (Éljen Kardos Kálmán!), de hazája és megyéje iránt való szeretetben nem tesz túl rajta senki. Végül a bizott­ság és a megye támogatását kérte. (Lelkes éljen­zés.) A megye nevében Koszits Kamill főjegyző üd­vözölte a főispánt, eszébe juttatva, hogy 1879-ben ugyanitt mint tiszteletbeli aljegyző tett hivatali esküt. A szomszédos megyék törvényhatóságainak megköszönte, hogy eljöttek Baranya megye ünne­pére. Kardos Kálmán indítványára a beszédeket a közgyűlés jegyzőkönyvében megörökítik és kinyo­matják. Fejérváry Imre báró ezután a tisztelgő de­­putációkat fogadta. Az ünnepet ötszáz teritoriű lakoma fejezte be. Holnap este érkezik Pécsre Fejérváry Géza miniszter, a főispán atyja, hogy részt vegyen a nemzeti kaszinó estéjén. Az uj fő­ispánt holnap a városnál iktatják be. WYMiWOEIl.*) IMI® ip ’O­ M . m ' nevű világhírük *§ likőrjei mindenütt kapható. Haszonet­sztivánds­ág. Felejthetetlen szeretett férjem azaz atyánk KELLER KÁLMÁN elhalálozása alkalmával oly számos részvétnyilatkozatot vettünk, hogy a mostani nehéz napokban képtelenek vagyunk minden egyesnek külön köszönetünknek kifejezést adni. Ezúton mondunk tehát mélyen érzett hálát mindazok­nak kik a bennünket, ért pótolhatatlan veszteség alkalmából vigasztaló részvétükkel megtiszteltek. 44030 Özv. Keller Kálmánné és gyermekei. A Száraz-Créme utolérhetetlen, magas törzsüek és bokor alakúak, 600 fajban, kitűnő edzett példányokban, olcsón kap­hatók a szatócs­­mit- és keresked­elmi­ ker­­tészetben. Posta, vasút és táviró: Gombaszög, (Gömör megye). — Árjegyzék ingyen és bérmentve. BUDAPESTEN //■ Elsőrangú kéneshóvvizü gyógy­fürdő, páratlan gőzfürdővel, legmodernebb iszapfürdőkkel, pompás ásványvíz uszodákkal, kő- és kádfürdőkkel, 200 ké­nyelmes lakószobával. A legszo­lidabb kezelés. Prospektus kívá­natra ingyen és bérmentve. 44082 természetes magyar vasúti állomás: Zsolna, 356 Mutiisós vasasi és Viz és 1c SL­­V-Sti . Gőzzel főzött tehát legmodernebb előállítású vasas láp­ok, mint Franzensbatta.­­BSP* 3lvCagpasla,ti­srva,g­yjb.eljr. Az ujonnan berendezett modern vizgyógyintézet gőzzuhanyokkal és gőzkamrával van ellátva. 23044 Az egész fürdőtelep április 1-ért nyílik meg. R­AGUBA hotel­­mm., Elsőrangú szálló. Fekvése gyönyörű. A tengerre szóló kilátással. Az éghajlat enyhébb mint a Riviérán. Látás és ellátás mérsékelt áron kapható. Legrövidebb az út Pólá­­ból. Szobamegrendelésre távirati cím: Imperial Ragusa. Prospektus az iroda útján, Wien, I., Freisingergasse C. *) Az e rovatban foglaltakért­ nem vállal fele­lősséget a szerkesztőség. Egyesületek. A Klotild szereldh­áz-egyesület ma délután négy órakor tartotta Emich Gusztávné, majd később Andrássy Tivadarné grófné elnöklésével rendes évi közgyűlését. A zárószámadás tudomásul vétele után elfogadták az 1897-iki költségvetést. A közgyűlés után a választmány tanácskozott a szegény­ nevelés dolgában a kultuszminiszterhez fölterjesztendő me­morandumról. A szeretetházban az idén tíz ingyenes és öt kétszáz forintos hely üresedik meg, melyekre legkésőbb május elsejéig szentiványi Mészáros Ká- Károly alelnökinél (Józsefkörut 7. szám.) lehet je­lentkezni. s­ A magyarországi központi Fröbel-nőegyesület va­sárnap tartotta 18-ik rendes közgyűlését özvegy Rosenzweig-Saphir Sarolta elnöklésével. Az 1897-ik évi előirányzatot elfogadták s a fölmentvényt megadták. Jónás Ödön orsz. képviselő indítványára köszönetet szavaztak az elnökségnek és a választ­mánynak buzgó fáradozásukért. Ezután megejtették a választásokat s legnagyobbrészt az eddigi tago­kat választották meg újra. II

Next