Budapesti Hírlap, 1897. június(17. évfolyam, 152-180. szám)

1897-06-01 / 152. szám

Budapest, 1897. XVII. évfolyam 152. sz. Kedd, junius . Előfizetési árak: Egész évre 11 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep utén való napon is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., Rökk Szilárd­ utca 4. se. Hirdetések nonparellte-számítással díjszabás szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. Tiszti akadémia és parlament Budapest, máj. 31. A katonai törvényjavaslatok az or­szág figyelmét Apponyira és a nemzeti pártra irányították. Az a nevetséges mozgalom, melyet megrendelt bizalmi nyilatkozatokkal a kormányhoz indítot­tak mindenfelől, a­hol főispánok és szabadelvű pártelnökök találhatók, okos embert nem vezethetett félre egyet sem a tekintetben, hogy a magyar tiszti nevelést, mint a nemzeti hadsereg föl­tételét s a közös hadsereg kérdésének a kiegyezés­­ értelmében magyar felfo­gását­ és megoldását, Apponyi és pártja követelte először, ők magyarázták meg az országnak és a királynak, miatta "megszenvedtek és megtagadtalak, meg is ostoroztalak, de ha nem ragaszkod­nak szilárdul ez elvükhöz és követelé­sükhöz, föl szabad tennünk, hogy e nemzeti ügy elesik és eltemettetik. Az apasági kereset itt fölösleges, mert két­ségtelenül bizonyos. Apponyi és a nem­zeti''párt érdeméből tehát buzgó vidéki pártelnökök felsőbb utasításra, küldött hálatelegramjai Bánffyhoz és Fejérváry­­hoz nem vonhatnak le semmit. De nem ez érdekelte a közönsé­get, ezzel tisztában van, hanem igen­is, hogy mit fog a kormány e beter­jesztésével szemben cselekedni Apponyi és a nemzeti párt, nevezetesen egye­sülnek-e a szabadelvű párttal, vagy maradnak ellenzék a Bánffy-kormány­­nyal szemben. Maga a párt is érezte, hogy programjának egyik leglényege­sebb részét a kormány kivette s ezen az alapon a hadsereg kérdésében vin­dikálhatja magának az elsőbbséget és a dicsőséget, de tovább nem opponál­hat. Mit tévő legyen hát ezután? Az értekezlet összejött, Apponyi Bolgár és mások beszéltek, s a párt rövid határozatban tudatja, hogy a ka­tonai törvényjavaslatokat egyszerűen elfogadja. A legnagyobb tartózkodással, szülő szavakban nyilatkozik meg a párt, s a­miket gondol, a­miket tervez, in­kább elhallgatja. Nem akarja magát megkötni el­ő­zetes nyilatkozatokkal se­merre és semmi irányban. Nyilatkozata a politi­kai helyzetről nem tartja szükségesnek, mert hiszen illetékes helyről sem kor­mányra nem hívták, sem fúzióra föl nem szólították, sem semmi fölhívást pártállásának megváltoztatására hozzá nem intéztek. A nemzeti párt tehát illőbbnek és okosabbnak tekinti hall­gatni, mint beszélni , nem kínálkozni, mikor nem kérik. De a­mi macikat a törvényjavas­latokat illeti, azokkal szemben világo­san döntött. Azokat pártolja. Katonai és politikai nagy jelentőségét annak idején ki is fogja magyarázni a saját szempontjából a kiegyezés és a nem­zeti érdekek tekintetéből. Meg lehet, hogy akkor helyén­való lesz a pártok állásáról is nyilatkozni. De midőn a nemzeti párt határo­zata kizárólag a katonai törvényjavaslt gazdasszonyának, a­ki valami termetes zsidó kereskedőnő lehetett, volt egy leánya, név szerint Mili. Csinos arcú, barna leányka volt, kissé keleties vonásokkal, apró, fekete szemekkel. A haja göndör volt és érdes , ra­koncátlan, mint a lószer és bár három lépés­ről megérezte az ember, hogy erősen keni valamivel, korán délelőtt olyan volt a feje, mint egy szénásszekér. Ezt a piszeorrú, eleveneszű leányt jobban gyűlölte Sándor úr mindennél a világon. Az Isten tudja miért? Gyűlölte a fajáért, a foly­tonos fecsegéséért, tolakodó kíváncsiságáért, gyűlölte mindazért, a­mit ellene tett, vagy a­mivel a kedvét kereste. Pedig a szegény Mili nem követett el ellene semmi rosszat. Sőt inkább ő nézett utána, hogy fényesre keféli-e reggelenkint a cipőit a cseléd, ő hozta be esténkint a mosdó­vizet, megvetette az ágyat, leeresztette a füg­gönyöket. Még a lámpát is meggyújtotta helyette, ha arra került a sor. És a­míg mind­ezt elvégezte, folyton mosolygott, bizalmasan és boldogan. Sándor urat, a­ki ilyenkor római jogot akart tanulni és véletlenül Casanova valamelyik kötetét ütötte fel, majd kilelte a hideg. Ideges düh szaladgált az ereiben és nem sajnálta volna a tolakodó leányt megütni, vagy leg­alább is jól megcibálni. Mili kisasszony pedig addig tett vett a háta megett, a­míg dühösen csapta be a köny­vet és felugrott. latokra s a pártprogram ide vonatkozó részére vonatkozik, egyúttal f­öntartja minden egyébben elveit, programját és pártállását. Nem fogadja el a válasz­tási szabadság korlátozását, sem a kvótának fölemelését, a gazdasági kér­désekben önállóságát föl nem adja s ellenőrző kötelességét teljesíteni a gazdasági kiegyezéssel szemben el nem mulasztja. Az egész kormányzati rend­szerrel és éltető szellemével szemben ugyanabban a kritikai helyzetben van, mint volt. Tehát a Bánffy-kormánynyal megalkudni és fúzióra lépni nem fog, nem képes, nem hajlandó, habár nem mondja ki ezt határozatiig, mert hi­szen a szabadelvű párt kigunyolná, hogy kosarakat osztogat, a­hol kérő nem volt. E szerint a parlamenti hely­zet nem változott. Most nem, egyelőre még nem, hanem igenis tarthatatlanná vált s hogy mi fog bekövetkezni, azt az idők megérlelik s a kényszerűség meg­hozza. De a­ki azt hitte, ha hitte egyáltalán valaki, hogy immár Ap­ponyi és barátai egyszerűen és föltét­lenül belépnek a szabadelvű pártkörbe Bánffy kormányának és politikájának támogatására, az vagy nagyon naiv, vagy igen nagy kópé. Senki józanul ezt föl nem tehette. Apponyiéknak egy főkérdésben igazat adtak az ese­mények, ez nem lehet ok arra, hogy elcsüggedjenek. Ha elveikhez való ragaszkodásuk a katonai kérdésben is sikeresnek bizonyult, a nemzeti politika — Mit olvas? — kérdezte ekkor a lány. — Semmit — morogta ő a fogai közt. •— Úgy látszik, hogy zavarom. — Igenis, kisasszony — felelte. A leány az ajtóig sompolygott, de ott ismét megállt. — Mert én most olyan szépet olvasok — sóhajtotta. Sándor úr szó nélkül visszaült helyére és lapozni kezdte dühében a római jogot. — Ha akarja behozom. Olvassa el. A címe: Copperfield Dávid. Irta: Boz Dickens. — Köszönöm, már olvastam. — Ugy­e szép? — kiáltotta élénken a lány és a szemei felragyogtak — Szegény Ágnes.! És Sándor úr erre az utolsó eszközhöz folyamodott. Felgombolta a mellényét, mintha vetkőzni akarna. Mili kisasszony pedig hirtelen jó éjt kivánt és kisietett a szobából. — Valóságos pióca — gondolta és elha­tározta, hogy legközelebb valami gorombaságot fog neki mondani. Reggel már várta őt a lány a konyhaajtó előtt és megszólította. — Most az egyetemre megy? — Nem tudom — felelte Sándor. — Mikor jön haza? — Holnapután. — Mit akar velem ez a lány — gondolta boszosan magában — azt akarja, hogy udva­roljak neki? Dicsekedni akar velem a barátnői előtt? Vagy pedig csak szemtelenkedik? A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A rüfike. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Sándor úr, a Lápossy-familia utolsó re­ménye, nem volt megelégedve a csinosan bú­torozott szobával, melyet számára, mikor első évre beiratkozott az egyetemre, egy régi iskola­társa keresett. A szoba elég világos volt, az igaz, és min­den jel arra mutatott, hogy a legnagyobb tél­ben sem kell túlságosan fűteni. Két ágy állott benne és két almáriom. Az egyik sarokban ócska garnitúra volt elhelyezve, egy pár pél­dány azokból a múlt századbeli fekete borszé­kekből, melyeknek repedésein kikandikált a lószőr s melyeket, ha valamelyik lábuk kitört, odatámasztottak a fal mellé, nehogy fölborul­janak. Ezek a vén székek nem hatottak ugyan a legkellemesebben a látogatóra, az igaz, de mindenikben nagyon édes volt az álom ebéd után, a római jog egyes fejezetei közt. Azon­kívül a szoba ablakaival szemközt egy színésznő lakott, a­ki reggelenkint az ablak mellett szokta volt befonni térdig érő aranyhaját. Szóval a szoba céljának teljesen megfe­lelt — hanem azért Sándor úr nem volt meg­elégedve vele s el volt határozva az első alka­lommal fölmondani. Nagy oka volt rá. Mai számunk 18 oldal. 4

Next