Budapesti Hírlap, 1897. június(17. évfolyam, 152-180. szám)

1897-06-01 / 152. szám

4 BUDAPESTI HÍRLAP. (152. sz.) 1897. juniu­s ja­ vaslat elfogadása által a párt nagy és maradandó szolgálatokat fog tenni a sajtószabadság érdekeinek is. (Élénk helyeslés..) Ezek után a törvényjavaslat úgy általánossága­bap mint részleteiben változatlanul elfogadtatott s ezzel az értekezlet véget ért. Széchenyi basa Budapesten. — Saját tudósítónktól. — Budapest, május 31. A nagy Széchenyi Istvánnak ifjabbik fia, Széchenyi Ödön basa, a török hadsereg altábornagya s a felsőbb katonai ellenőrző bizottság tagja, a konstantinápolyi katonai tűzoltóság főparancsnoka tegnap helyett ma délután egy óra öt perckor ér­kezett meg Budapestre, a keleti pályaudvarba, a­hol illő fénynyel fogadták a fővárosi tűzoltóság és az országok tűzoltószövetségi küldöttei. Késedelmes megérkezését a Duna és délvidéki mellékfolyóinak áradása okozta, a­mely Nisnél és több helyütt a vasúti töltést úgy alámosta, hogy a közlekedést csak átszállással tudják föntartani. Azonban mégis megjött és bár a jubiláns tűzoltó ünnepről lekésett, a budapesti és vidéki tűzoltóságok nagy örömmel és szinte hódolattal fogadták és ünnepük a magyar tűzoltóság meg­alapítóját és szervezőjét, a volt budapesti önkéntes tűzoltó főparancsnokot. Fogadására a pályaudvarban megjelentek : Bárány N. Ernő, az önkéntes és Szczerbovszky Sza­­niszló, a városi tűzoltók főparancsnokai tiszteikkel, Kék Lajos dr., az országos tűzoltószövetség elnöke, a vidéki küldöttekkel, Folmann Alajos nyugalma­zott táblai bíró és volt önkéntes tűzoltó-főparancs­nok, az önkéntes tűzoltók egy dísz­százado­s nagy­közönség. A vonat pontosan érkezett meg. Az első szalonkocsi folyosóján állott Széchenyi basa altá­­bornagyi egyenruhájában, fején magas piros fezzel s oldalán nejével, a­ki fekete úti ruhába volt öltözve. Harsány éljenzéssel fogadta a várakozó kö­zönség Széchenyi basát, a­ki katonai tisztelgéssel köszönte meg az ovációt, a neje pedig látható örömmel mosolyogva honorálta az urak tisztelgését. Bárány NI. Ernő főparancsnok azután rövid üdvözlő beszéddel köszöntötte a hasát a haza és főváros földjén. Széchenyi teljesen jó magyaros kiejtéssel így válaszolt : „Kedves bajtársak! Másfél évtizedes távollét után örömmel jöttem ismét édes hazámba és bol­dognak érzem magamat, hogy viszontláthatom önö­ket, a kiknek emlékét szivembe zárva őrzöm. Kö­szönöm szives megjelenésüket, az isten áldja meg önöket!“ Az e szavakra ismét fölhangzott éljenzés le­­csillapulása után Bárány N. Ernő bemutatta Széchenyinek az urakat s azután a disz-félszázad tisztelgése volt soron. Harsogó kürtszó mellett el­lepett Széchenyi basa a ragyogó fényességű tűz­oltók előtt, a ki most feszesebben, legényebben állottak ott,sort, mint bakák szokták a tábornokuk előtt. A fogadás ezzel véget ért s Széchenyi basa nejével Szczerbovszky Szaniszló lakására hajtatott, a­hol szállva van. A basa és neje tiszteletére a tűz­oltóság és a főváros diszlakomát fog­ adni. Itt tar­tózkodását egy hétre szabta meg, a­mely idő alatt Köncs Boldizsár dr. és Choiste Lóránd önkéntes tűzoltószakaszparancsnokok fognak mellette, mint segédtisztek, szolgálatot tenni. * Egyik munkatársunk ma délután ötödfél órakor meglátogatta Széchenyi basát. Széchenyi basa magas, tagba szakadt ember. Az ötvennyolc év terhe egyáltalában nem látszik meg rajta, sem termetén, járásán, sem arcán, a­mely csak úgy virul az egészségtől. Csak kis sza­kálla szürkül már. Elsőbben is üdvözöltem őt oly hosszú viszont­látás után a magyar fővárosban. Sóhajtva válaszolt: — Bizony uram tizennégy éve már, hogy nem voltam itthon. Sok megváltozott itten, alig is­­merek már a fővárosra, úgy kiépült, megszépült. — Azután folytatta. — Ön bizonyára a görög-török háborúról sze­retne tőlem egyet-mást hallani — ugy­e ? Sajnálom, nem mondhatok önnek semmit, a­mit önök nem tudnának vagy a­mi érdekes lenne, mert én, mint első­sorban tűzoltó-főparancsnok, a politikától tá­vol állok, magam sem tudok ennek dolgában töb­bet, mint a­mit olvasok. — Milyen a közérzés Konstantinápolyban ? — Teljes nyugalom, rend és föltétlen biza­lom és szeretet a szultán ő­felsége iránt, a­ki tel­jes győzelemmel hozta ki a birodalmat e válságos helyzetéből. A nép, különösen most már, hogy oly fényesen győztünk és a békealkudozások már erő­sen folynak, oly nyugodt, mint máskor, háborítatla­nul végzi dolgait s ismétlem tántoríthatatlan biza­lommal viselkedik a szultán ő­felsége iránt, a­ki dicsőséggel mutatta meg Európának, hogy Török­ország nem az a beteg ember, a­kinek Európában mondották. — És a reformok? — Mondom, hogy én nem foglalkozom a po­litikával, sajnálom, nem adhatok önnek fölvilágosí­­tást. Annyi bizonyos, hogy ő felsége birodalma minden népének érdekeit a szivén viseli és teljes büszkeséggel fogja ezentúl is kormányozni. A görö­gök most is ugyanazokkal a szabadságokkal és jo­gokkal élnek, mint a háború előtt. Beszélgetésünk most megszakadt, mert a sza­lonba belépett Széchenyi neje, a­kinek az altábor­nagy bemutatott. Középtermetű, tipikus örmény szépség az altábornagyné. Kifogástalan franciasággal fejezte ki örömét, hogy eljöhetett Budapestre, fér­jének szülőhazájába. A beszélgetésünk folyamán Széchenyi basa elmondta, hogy mily nagy örömet és hálát keltett a magyar nemzet áldozatkészsége Konstantinápoly­ban, a­melylyel a török sebesültek részére adomá­nyaikat küldték el. ő felsége a szultán maga is többször nagy rokonszenvvel nyilatkozott a magya­rok e részvétéről, s ez fölötte megerősítette azt a szeretetet, a­melyet a magyarok iránt táplálnak a törökök. Széchenyi basa nejével együtt este hat óra­kor bátyját, Széchenyi Béla grófot látogatta meg budai kastélyában. A kapitulációk megszüntetése. — Saját tudósítónktól. — Konstantinápoly, máj. 29. A táviró már tudatta önökkel, hogy a szultán és a magas porta — hogy a hatalmakat újra meg­győzzék engesztelékeny és békés szándékukról — értésére adták a nagyköveteknek, hogy hajlandók tárgyalásokba bocsátkozni a végből, hogy a külön­böző békefeltételekről s különösen a hadi kárpótlás nagyságáról s a török-görög határnak megfelelő kiigazításáról megállapodhassanak. Arról értesülök, hogy a hivatalos török körök a kapitulációk dolgában nem hajlandók jelentéke­nyebb engedményeket tenni és pedig azért, mert a török birodalomnak tiszta belső ügyeiről van szó és nem is hiszik, hogy a nagyhatalmak ilyen kér­désben közvetetlenül interveniálni akarjanak. Egyébiránt megjegyzik, hogy a görög állam­polgárok nem volnának az egyetlen idegenek, a­kik Törökországban az általános jognak alá volná­nak vetve. így­ például a szerbek az Ozmán biro­dalom és Szerbia között nemrég megkötött konzuli konvenció alapján ki vannak véve a kapitulációs jogokból, a­mi pedig a románokat és a montene­­gróiakat illeti, ezekre nézve az ügy még nincs elintézve. Minthogy a háborús állapot a Törökorzág és Görögország között előbb kötött összes szerződése­ket megszüntette, Európának meg kellene értenie, hogy a szultán és a magas porta, a­mikor lemondani kénytelen arról, hogy Görögország Tesszáliát Törökországnak visszaadja és a tett kiadásoknak megfelelő hadikárpótlást fizessen, legalább ahhoz ragaszkodik, hogy a görög állampolgárok ne élvez­zék tovább a kapitulációban kikötött kivételes el­bánás kedvezményeit, annyival kevésbbé, mert a görögök kihívó viselkedése tette a háborút el­kerülhetetlenné. De a porta azt hiszi, hogy álláspontja már azért is jogos, mert mégis csak különbséget kell tenni az európai nagy államok állampolgárai között és az emez évszázad folyamából a török birodalom testéből kitépett apró Balkán-államok alattvalói kö­zött. Ebből az következik, hogy a görög állampol­gárokat nem illeti meg több jog, mint a szerbeket és hogy ugyanez a rendszer a románokra és a montenegróiakra is alkalmazandó lesz. Végül még azt is figyelembe kell venni, hogy a kapitulációk jogszerű szerződések és az ilyen szerződések minden kellékével föl vannak ruházva. A porta már több ízben kezdett a nagyhatalmak képviselőivel tárgyalni, hogy e szerződések pontjait fokozatosan egymásután megszüntesse és megoko­­lása megérdemli az európai kabinetek figyelmét. Némelyik hatalom s különösen Oroszország hír sze­rint hajlandó is lett volna ehhez a változtatáshoz elvben hozzájárulni, azonban mindig sürgősebb kér­dések elintézése került sorra, a kapitulációkról min­dig meg kellett szakítani a tárgyalást. A tárgyalás bizonyára újra megkezdődik, mi­helyt az általános reformok kérdése napirendre kerül, annyival inkább, mert mihelyt a török biro­dalom Európa segítségével olyan közigazgatást és igazságszolgáltatást kap, mely az összes állami ha­tóságok rendes és rendszeres működését biztosítja, a kapitulációknak igazán semmi létjogosultságuk sem lesz többé. Mindemez okoknál fogva azt remélik a tö­rök hivatalos körök, hogy a nagyhatalmak hozzá fognak járulni, hogy a görög állampolgárokra az általános jogot alkalmazzák, s hogy Törökországnak ebben a belügyében nem fognak a török kormányra nyomást gyakorolni. Görögország válsága. — Saját tudósítóin­k­ táviratai. — Konstantinápoly, máj. 3. A lapok szerint ma miniszteri tanácskozás volt. Alaptalan a Morning post-nak az híre, hogy a szerb és montenegrói határon harminc zászlóaljat öszpontosítottak. Az utóbbi napokban a Kár­asa és Marka folyók vidékén nagy eset volt, mely az összekötő vonalon Hanti és Ökdsilár között és több ponton forgalmi zavarokat támasz­tott. A Tirnávosz, Trikala, Kardka, Barissza és Farzalosz vidékén levő hadsereg élelmezésére elren­delték az aratás lefoglalását. A helyőrség néhány lovasszázada parancsot kapott az indulásra.­­ Az Arkipelagus szigeteinek védőrségét 8000 gyalogos­sal és 300 tüzérrel megerősítik. A fegyverszünet elé gördülő nehézségeket még nem hárították el. Görög részről azt állítják, hogy a fegyverszünetet már megkötötték és hogy csak határidejéről lehetnek a nézetek eltérők. A görögök vádat tettek, hogy török részről támadásba készülnek, míg a törökök a görögöket vádolják azzal, hogy Lámiát és más helyeket megerősítik és csapatokkal látják el. Az európai koncert. Róma, máj. 31. A kamarában Visconti­ Venosta külügyminisz­ter Imbriani interpellációjára válaszolva, a­ követ­kező kijelentést tette: A hatalmak koncertje­­olyan biztosságot­­nyúj­tott­­ Európának, a­milyet nélküle' nem' élvez­­hetett volna. Nem akadályozhatta meg a görög­török­­ konfliktust, de­­ elhárította a veszedel­met Európáról. Kréta körülzárását a humanitás­ és a politikára való tekintettel tartják fönn,, mert az európai csapatok visszavonása új gérentákra adott volna okot. A hatalmak elhatározták­­ tehát, hogy közbenjárásukkal enyhítik a háború követ­kezéseit és korábbi ígéretüknek megfelelő kor­mány­formát biztosítanak Krétának. Az a cél, a a­melyet az olasz kormány elérni óhajt : az állandó pacifikáció. Krétára vonatkozólag támogatni fogja a kormány azokat a határozatokat, a­melyek garan­ciát nyújtanak arra, hogy­ a­ jövőben nem tá­madnak megint oly nehézségek,­­ mint előbb. Törekedni fog tehát a béke ügyét szolgálni, a­mely az emberiség és igazságosság, ügyé­től el nem választható. A­ miniszter azzal végezte beszédét, hogy Kanevaro tengernagy mindig meg tudta egyeztetni a katona kötelességeit a béke és a civilizáció követelményeivel. A kormány ez alka­lommal csak ismételheti elismerését, a­melylyel a tengernagy viselkedésének már előbb is adózott. Imbriani kijelenti, hogy a válaszszal nincs megelé­gedve és föntartja magának, hogy legközelebb in­dítványt terjeszszen elő. Kréta. . ... Kánea, máj. 3. A törökök tegnap Kandiából kirontottak, rá­támadtak a fölkelőkre és elhajtották marháikat. Majna-Frankfurt, máj. 31. A krétai nép közérzéséről a Frankf. Zrg.-nak a következőket jelentik Kányából. A keresztények nagyon el vannak keseredve a németek ellen, de az osztrák-magyar katonákat igen szeretik; az osztrák­magyar katonáknak ez a kedveltsége tehát első­sorban Pintér Gyula osztrák-magyar főkonzulnak köszönhető, a­ki a német telepet is nagy hálára kö­telezte veszedelmes időben nyújtott támogatásával. A lakosságnak nagyon tetszik az­­ osztrák-magyar zászlóalj tisztességes és fegyelm­ezett magaviselete. A törökök, a keresztények és az európaiak egy­aránt elismerik, hogy az itt időző csapatok között az osztrák-magyarok a legjobbak. A török iskolából, melyet az osztrák-magyar katonák kaszárnyájává alakították át, csöndes éjszakákon vidám énekszó

Next