Budapesti Hírlap, 1897. augusztus (17. évfolyam, 212-242. szám)

1897-08-01 / 212. szám

. BUDAPESTI HÍRLAP, (212. sz.) 1897. augusztus 1. Voltak más nemzetek is hasonló helyzetben, mint a miénk. Meg volt az angoloknak is a maguk hosszú parla­mentje, a mely oly formán egészítette ki magát, mint ma a miénk, de az, hogy az angolok ilyen előzmények után küzdötték föl magukat oda, a­hol állanak, nem biztosíték nekünk arra nézve, hogy a mi történetünk is ez lesz. Ha meg nem becsüljük s a fölserdülő nemzedék szivébe be nem csepegtetjük a kiveszni készülő köte­lességtudást s a nemes ideálok tiszte­letét, ha nem bírjuk oda emelni a nemzetet, hogy egy ember gyanánt álljon talpra, mikor szabadságáról van szó, akkor a parlament sem fogja vé­deni a nemzeti érdekeket, mert a zsákmányban való részeltetés fejében a többség meghajlik és nem lesz elé­­gületlen, ha magán­érdekeit kielégítve látja. Van-e idő még arra, hogy a szük­séges fordulatot megtegyük, az igazán nagy kérdés. Föltétlenül bizonyos azonban az, hogy el fog veszni az a szabadság, melyet maga a nemzet nem tud, vagy nem akar megbecsülni. Budapest, júl. 31. A képviselőház munkarendje a nyári vakáció előtt immár véglegesen megállapított­nak tekinthető. A hétfői ülésre már kitűzött ügyek elintézése után napirendre kerül kedden a pénzintézeti kötvények biztosításáról rendel­kező törvényjavaslat, ennek letárgyalása után pedig — szerdán vagy csütörtökön — ismét fölveszi a Ház a bűnvádi eljárást szabályozó törvényjavaslat tárgyalásának több, mint egy hónappal ezelőtt elejtett fonalát. A törvény­­javaslat ominózus 16-ik §-ának a tegnapi párt­közi értekezleten bemutatott új szövegét Er­dély igazságügyminiszter fogja javaslatba hozni s előrelátható, hogy e szakaszról a kompro­misszum ellenére két-három napig fognak vitat­kozni. Időközben a Ház közoktatási és igaz­ságügyi bizottságai jelentést tesznek a nyomda­­termékek tudományos célokra szolgáló köteles példányainak beküldését szabályozó törvény­dal leszek, hacsak maga nem könyörül meg az elhagyottságomon. Ez az asszony nem volt sem szép, sem nagyon elmés, de azért szerelmes volt belé az egész világ. Kicsi, halvány arcú, rettenetesen ideges nöcske volt, testileg-lelkileg talán egy­formán jelentéktelen, de a járásában, a nézésé­ben, a ruhája suhogásában, szóval az egész lényében volt valami titokzatos, delejes báj, a­mely ritkán tévesztette el hatását a férfiakra. A vármegyében is, de a fővárosban is már két esztendő óta beszélték, hogy Iván úr a szeretője Cserneynének. Az egészből egy szó sem volt igaz. Iván úr csak egy izben, akkor is pezsgővel, feledkezett meg magáról annyira, hogy megcsókolta Cserneyné karját. Az asszony aztán néhány hónapig nem fogadta látogatá­sait. Nemrégiben asszonyban megint megvál­toztatta a magaviseletét. Minden átmenet és bevezetés nélkül rettenetesen kacérkodott Iván­nal, a­minek következtében a már-már fele­désbe ment pletykák újból fölelevenedtek. A fiatal úr most már úgy érezte, hogy neki mint­egy becsületbeli kötelessége, hogy valahára megfeleljen a bizalomnak, a melylyel a vár­megyei úri publikum őt kitüntette, midőn Cserneyné kedvesének nevezte. — Ugy­e, látni fogom Budapesten ? kérdezte most az asszony halkan, szinte kö­nyörögve. Ez a szelid megalázkodás éppenséggel nem illett hozzá. Iván urat idegessé is tette vele. — Maga mulat rajtam! — Azt hiszi? Ebből látom, hogy meny­nyire nem ösmer . . . Szomorú, de való, hogy mi egyáltalában nem ösmerjük egymást. Maga nem ösmer engem, de én sem ösmerem magát. — Ki ennek az oka ? — Azt hiszem, hogy maga! Két esztendő óta mondja nekem, hogy szeret, de én nem ösmerem magát és azt sem tudom, hogy hihetek-e magának? — Hazugnak tart ? — Nem tartom annak, csak nem bízom magában. Lássa, maga nem tudta megnyerni a bizalmamat! — Hogyan nyerhetném meg? — Mit tudom én? Próbálja meg és legyen bizalommal hozzám, — meglehet, hogy azon fordul a dolog. Maga soha sem bízott meg bennem, —hiába tagadja! Tudok valamit a maga múltjából? Tudok-e csak annyit is, a­mennyit a kaszinói barátjai tudnak? Szó sincs róla ! — De mit akar tudni? — Sokat! Mindent! Példának okáért azt is, hogy kit szeretett előttem? Iván úr meglepetten mérte végig barát­nőjét. — Hogy kit szerettem? — Igenis! Különösnek találja a kívánsá­gomat ? Pedig az nagyon természetes ! Önök­nek férfiaknak van egy kényelmes jelszavuk: a diszkréció. Tönkre teszik egy-két vagy tíz asszony életét, aztán hallgatagon állanak to­vább, mert a diszkréció úgy kívánja. Én azon­ban keresztül látok a szitán és tudom, hogy nem odáig van! ha nem akarok szem lenni a láncban, nem akarom a tucatot kiegé­szíteni, nem akarom, hogy engem is diszkrétül kivégezzenek . . . Iván úr, a­ki nem volt elkészülve ilyen szenvedélyes bőbeszédűségre, ijedten kérdezte : — Mit akar hát ? — Különb akarok lenni a többi kedve­sénél, azt akarom, hogy áldozza föl őket ne­kem, hogy utólag diadalt ülhessek az emlékük felett ... Xatanff. javaslatról, a­melyet szintén fölvett a kormány a nyári szünet előtt elintézendő ügyek sorába. Aztán egyszerű határozattal elnapolja a Ház üléseit szeptember 25—26-dika tájáig, fölhatal­mazást adván elnökének, hogy főrendiházi üzenetek s miniszteri előterjesztések átvételére időközben is formális ülést hívhasson össze. A katolikus autonómia. Az autonómiai kongresszusra Beszterce katolikus választói, mint levelezőnk írja, Jósika Samu bárót, a király sze­mélye körüli minisztert választották meg képviselő­nek. a rózsahegyi kerülethez tartozó nagy- és kis­­borovói választók, mint levelezőnk írja, számszerint 102-en, Rakovszky Istvánt választották meg kon­gresszusi képviselőül. Ellenjelölt nem volt. A külügyminiszter útja. Golubovszki gróf külügyminiszter párisi útjának, mint a K. É. teljesen megbízható forrásból jelenti, az volt a célja, hogy Franciaország belépését az osztrák-magyar-orosz megegyezésbe a keleti ügyeket illetőleg biztosítsa. Goluhovszki gróf teljesen kielégítő sikerrel végezte feladatát s igy e három nagyhatalom megegyezése fair accowok-nak tekinthető. Ausztria-Magyarország, Oroszország és Franciaország a keleten törté­nendő minden eshetőséggel szemben teljesen egyetértenek, a­mi már legközelebb kézzel­­foghatólag is nyilvánulni fog. A ballplatzi külügyminiszteri palota és a vitteli fürdő kö­zött, a­hol Golukovszki gróf időzik, élénk táv­iratváltás folyik. A fü­ggetlenségi Kossuth-párt ma délután értekezletet tartott, melyen Kossuth Ferenc elnök jelentést tett a kormánynyal létrejött kompromisz­­szumról. Az értekezlet Meszlényi Lajos indítványára egyhangúlag helyesli a párt eljárását a következő okokból : Azért, mert a párt küzdelme megtörte a kormány merevségét és rábírta a kormányt, hogy oly módosításokat eszközöljön a hírhedt 16. §-ban, melyeket a kormányelnök úgy jellemzett, mint nagy engedményeket a pártokkal szemben. To­vábbá azért, mert a párt az említett módozatok elfogadásával nem adta föl sem elveit, sem azt a harcmodort, melyet 30 év óta az egymást követő kormányok ellen folytatott a függetlenségi 48-as párt. Végre azért, mert arra az esetre, ha eltérés történnék a konferencia határozataitól vagy a köz­szabadságot és nevezetesen a parlamenti szólás­­szabadságot látná bármi tekintetben megtámadva, elég erősnek érzi magát azok megvédésére és kész­nek a harc rendkívüli eszközökkel való fölvételére. Győry Elek megjegyzi, hogy tévedésen alapszik az a híresztelés, mintha a 16 §-nak a konferencián előterjesztett formulázása tőle származnék. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, júl. 31. A békét megkötötték, az új határt meg­állapították és az ellenséges hadak visszavonul­tak határaik mögé. Ez azonban nem történ­hetett meg a nélkül, hogy a portyázó csapa­tok itt-ott össze ne csapjanak s néhány el­tévedt ágyugolyóbisra a táborokban riadót ne verjenek. Az ülés névszerinti szavazással kezdődött. Lepsényi határozati javaslatára szavaztak, azt nagy többséggel elvetették ; ez a sors érte Blaskovich határozati javaslatát is, ezután el­fogadták általánosságban a cukoradó-törvény meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot. A részletes tárgyalás azzal indult meg, hogy Lukács László pénzügyminiszter megtette azt a javaslatot, melyet az általános tárgya­lás során megígért. Ez arról szól, hogy a tör­vény érvénye megszűnik, ha 1898. július 31-ig Ausztriában hasonló törvényt nem hoz­nak. Tett másik javaslatot is a pénzügyminisz­ter, mely visszaható erővel ruházza föl a tör­vényt. Ezt már az obstrukció tette szüksé­gessé. De a dolog nem ment egészen simán, mert Polónyi indítványára a javaslatokat előbb kinyomatják, szétosztják s úgy tárgyalják hétfőn. Ezt az utóbbi határidőt már Bánffy báró miniszterelnök indítványozta. A részletes tárgyalás tehát hétfőre maradt. Most érdekes esemény történt. Láng Lajos személyes kérdésben szót kért, hogy Sima tegnapi támadása ellenében megvédel­mezze az ő kvótáról szóló munkálatát. Azt mondotta, hogy ő nem javasolt harmincnégy százalékos kvótát, mert a harminchárom szá­zalékon is alul maradt. A személyes tisztázko­­dás azonban lassan kint valóságos disszertációvá vált, úgy, hogy az ellenzék nyugtalankodni kezdett és Szilágyi Dezső is abba a kényes helyzetbe jutott, hogy elnöktársát figyelmez­tesse elterjengésére. Eleinte úgy próbálta el­kerülni ezt a kellemetlen kötelességet, hogy Teleki Sándor grófot elküldötte Lánghoz azzal az üzenettel, hogy mérsékelje magát, de mivel ez nem használt, szelid formában ugyan, a nyilvános figyelmeztetéssel is élt. — A képviselő úr megígérte — mon­dotta — hogy munkája természetét fogja meg­magyarázni. Meg vagyok győződve, hogy eme határok közt fog maradni. A Ház derülten hallgatta az elnökök csön­des összetűzését. Láng azzal végezte beszédét, hogy a­mit tett, hazafias kötelességből tette. — Nem értem . . . — Mint királyné akarok bevonulni a szivébe és azt kívánom, hogy régi kedvesei rabnokként hódoljanak előttem. Azt akarom, hogy túszokként a kezembe szolgáltassa őket. Ön azt mondja : Ezzel kezébe ad­nám a becsületemet. Igaz! De kevesebbet kíván ön tőlem ? Iván úr elcsodálkozva nézte az asszonyt. — De hogy jutott eszébe ilyesmi ? Hiszen ez őrültség ! — Meglehet, hogy az, de nincs jogom magától őrültséget követelni ? Az asszony nagyon föl volt indulva ; a szeme fénylett, fehér foga pedig idegesen ha­­rapdálta az ajkát. Iván úr egy pillanatra le­hunyta a szemét; valami kellemes szédülést érzett. — És ha megtenném ezt az őrültséget?— Nem folytatta, mert Péter úr váratlanul belépett hozzájuk. Alkalmasint már jó ideje szivarozott künn az ajtó előtt, mert boszos­­nak látszott és az ujjával megfenyegette a feleségét. — Te, mondta, — megrázom a füledet, ha haszontalankodol! Azzal Ivánhoz fordult. — Neked is lehetne annyi eszed, hogy lépre ne menj a kis poliromnak. Ez a legújabb specialitása : kiszedi az emberekből a titkukat, aztán otthon eldicsekszik nekem, hogy milyen együgyűek a férfiak . . . Iván arca krétafehér lett. Az asszony arca is elváltozott a haragtól. Tehetetlen mér­gében a cipője sarkával erősen m­egtiporta az ura lábát. Miért is rontotta el a dolgot? Oly pom­pásan ment, — ez a szamár Iván bizonyára mindent kifecsegett volna . . .

Next