Budapesti Hírlap, 1897. október(17. évfolyam, 273-303. szám)

1897-10-05 / 277. szám

Budapest, 1897. XVII. évfolyam 277. sz. Kedd, október 5 Előfizetési árak: Egész évre 11 írt, félévre 7 írt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon­ta. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, Vill., Rökk Szilárd­ utca 1. ss. Hirdetések nonpared­le-számítással díjszabás szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 4 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Ötven éve.^£ **‘*’**’ Bu­­apest. okt. 4. Ma ünnepelte az ország ő felségé­nek, a királynak neve napját. Tudósí­tóink minden részéről az országnak lobogó lelkesedésről, e napnak nagy ünneppé emeléséről értesítenek ben­nünket. Nem különös-e, hogy éppen most lesz ötven éve, hogy Ferenc Jó­zsefet a nemzet hasonló lelkesedéssel ünnepelte. Mint tizenhétéves ifjú, fiatal­ságának vonzó világában lépett egy törvényhatóság színe elé s magyar szó­noklatával ragadta meg az ország szinejavát, a­mely e gyűlésen jelen volt. Ugyanaz a lélek csendült meg benne, a melynek szava ma repes vé­gig az országon. Ugyanaz az érce a szívnek, de azóta mennyi tűzben meg­­edzve! Különös a Gondviselés munkája a nemzetek életében. Tárjuk föl a fél­száz év előtti képet egész pompájában, támaszszuk föl az előző nemzedék lel­kesedésének zaját, hadd zúgjon el he­gyen-völgyön keresztül és elegyedjék bele mai örömünnepünk muzsikájába. * 1847. október 16-án volt István kir. herceg beiktatása mint a nemzet közgyászára elhunyt atyjának, József nádornak utódáé a pestmegyei főispáni székbe. Ő felsége, V. Ferdinánd király az ifjú Ferenc József királyi herceget nevezte ki kir. biztossá, megbízván őt hercegi bátyja beiktatásával. A székfoglaló gyűlés reggel 8 órára volt hirdetve és kevéssel a reg­­­geli hét óra után csaknem egészen megtelt a terem magyar díszruhába öltözött megyei rendekkel és hallgató­sággal. A karzat egyik fele hölgyek­kel volt koszorúzva, másik felére annyi férfi hallgatóság nyomult, a­mennyi csak beférhetett. A két királyi herceg­­ számára arany szegélyzetű bíbor ka­ros székek készíttettek, előttük hasonló terítő fedte az asztalt. Az ország fő-j­ó méltóságai, egyháznagyok s több zászlós ur az ország biráján kezdve, Majláth Györgyön, a törvényszékek­­elnökei s bírái, főkormányszéki tagok, főispánok, Pestváros egész tanácsa és Budaváros fényes küldöttsége, több megye s megyei szabad királyi váro­sok küldöttei gazdag díszöltönyben vettek részt az ünnepségen. Végre megérkezett a főispáni helytartó és előadván a közgyűlés célját, fölolvas­tatta a királyi kéziratot, melyben a megyének tudtára adja, hogy István királyi herceg ő fensége a főispáni esküt V. Ferdinánd király előtt letette s hogy a fejedelem kedves unoka­­öcscse bevezetésére Ferenc Károly József királyi herceg ő fenségét, arany­­gyapjas vitézt, több külországi rend lovagját s a 8. dragonyos ezred tulaj­donosát nevezte ki. Ezután Földváry Gábor, főispáni­­helytartó négy küldöttséget nevezett ki a királyi biztos és a beigtatandó főispán meghívására, és a megyeház lépcsőzeté­­nél s az utolsó terem ajtajánál üdvöz­lésére. Az elsőhöz Fogarassy Mihály püspököt nevezték ki szónokul s tag­jai közt voltak Majláth György ország­bíró, Vay Miklós báró koronaőr, Teleki Sámuel gróf, Szentkirályi Mór, Nagy István. A másodiknak szónoka Szaniszló Ferenc nagyváradi kanonok volt s tag­jai Keglevics Gábor gróf főtárnokmes­ter, Széchen gróf a kamara elnöke, Széchenyi István gróf, Károlyi György gróf, Zichy Ödön gróf, Teleki Domokos gróf, Ráday Gedeon gróf, Eötvös Jó­zsef báró, a megye második alispánja, Bolla Endre főjegyző. A harmadik kül­döttség tagjai Ürményi koronaőr veze­tése alatt Prónay Albert báró, Döb­­rentey Gábor, Mericzay András, váci kanonok és Podmaniczky Frigyes. A negyediket Almássy Móric vezette, köztük Fáy Andrást, Podmaniczky,­­ Lászlót. A küldöttségek egy óra múlva azzal a jelentéssel tértek vissza, hogy küldetésüknek megfeleltek és a meghí­vott királyi hercegek részéről kedves fogadásban részesültek. Pont tíz órakor a megyeház ki­tárult ajtain át, a karok és rendek A BUDAPESTI HÍRLAP TARGA­JA. Uj nézetek a Vénusz-bolygóról. A Budapesti Hírlap számára írta: Flammarion Kamill. Ez a szomszéd világ, melynek térfogata akkora, mint a mienké, tömöttsége és súlya is majdnem ugyanolyan, valamennyi más világ közül legközelebb van hozzánk, a Holdat ki­véve. A Nap körül való keringésében néha sokkal közelebb jut hozzánk, mint a másik szomszédunk, a Marsz világa, mivel 40 millió­ kilométernyire közeledhet, holott a Marsz nem jön közelebb' 64-nél. Látszólagos átmérője ekkor 60 évfoknyi, azaz a Holdénak harmincad része, úgy, hogy a csak harmincszorosan nagyító messzelátó a Vénuszt olyan terjedel­műnek mutatja, a­milyennek a Holdat puszta szemmel látjuk. A háromszázszorosan nagyító optikai műszer tehát tízszer akkorának mutatja, mint a­milyen a Hold, a hatszázszoros nagyí­tás pedig húszszorta nagyobbnak. Ezek jókora nagyságok a messzelátóval való vizsgálatra s csakugyan a Marszra nézve a megfigyelés eredményei igazán csodálatosak voltak, pedig ennek méretei rendesen nagyon is alattuk maradnak, mert a Marsz nemcsak messzebb van, hanem kisebb is. Mindazáltal ismereteink hasonlíthatatlanul fejletlenebbek a Vénuszra, mint a Marszra nézve. Még eddig csaknem semmit sem tudunk és csak csiga­­léptekkel haladunk. Az oka a megfigyelés nehézségében rej­lik. Először is, mivel a Vénusz a mienknél belsőbb pályán kering a Nap körül, legköze­lebbi állásának időszakában köztünk és a Nap között halad el. Megvilágított fele természete­sen mindig a Nap felé fordul. Ebből követke­zik, hogy olyan negyedei vannak, mint a Holdnak. Mennél közelebb kerül a Vénusz a Földhöz, annál nagyobb lesz ugyan az átmé­­rete, de annál keskenyebb is lesz a sarlója s annál kevesebbet látunk a felszinéből. Ellen­ben mennél inkább távozik, annál szélesebb lesz a világos oldala, annál kerekebb a ko­rongja, de egyszersmind annál jobban kiseb­bedig. A teljes Vénuszt mindig csak nagyon rossz körülmények között látjuk szemben, mert akkor a Napnak a Földdel átellenes oldalán van, látszólagos nagysága is legkisebb, sőt majdnem megfigyelhetetlen, mivel a Nap mel­lett látszik, tőlünk való távolsága pedig te­temes. Nem kevésbbé sajnálatos a mi tanulmá­nyainkra nézve, hogy ezt a bolygót roppant nagy levegőkor fogja körül, körülbelül még egyszer olyan sűrű és magas, mint a mienk. Az a levegőkor tetemesen elnyeli a napsuga­rakat. Már a földön is a verőfényes égbolt vi­lágossága fogalmat ad, hogy mily roppant sok világosság árad el levegőnkben s vetődik vissza részecskéin. Gondoljuk meg, hogy a nyelvnek nagy botlása, a mikor azt mondjuk, hogy az ég alatt élünk. A valóság szerint az Égben lakunk. Ott van körülöttünk, alattunk és fölöttünk, mint mikor égi hajóban vagyunk, vagy magas hegy ormán. Körülfog bennünket és belénk hatol. Azonban ez a levegőkor tele van vilá­gossággal, a­mit a kék színű sugarak tükröztetnek, míg a Nap színképének többi színei elnyelődnek. A fénymérővel, sugár­mérővel és hőmérővel tett kísérletek egye­zően igazolják, hogy a levegőkor a fe­jünk fölött, a zeniten levő Naptól földünkre érkező sugaraknak körülbelül egy harmadát elnyeli az atmoszféra. Ha valamely megfigyelő a pl. Holdról nézné messzelátójával a Föld ko­rongját, nem látná olyan tisztán, mint mint a Hold töltése látjuk, a korong közepe két­har­madát vesztené fényességének, mert a levegő­kor fátyolként hatna, mely elapasztaná a Nap­tól kapott világosságnak egy harmadát, meg még egy harmadát elapasztaná a fénynek viszzavetődése közben is, mig a megfigyelő szemébe juthatna. Továbbá mivel a fényelnye­­lődés az irány ferdesége szerint, vagyis a le­vegőkor vastagságával növekedik, a korong közepétől távolabb olyan tetemes lenne az el­nyelődés, hogy a földrajzi alakulások már a korong közepe és széle fele távolságában telje­sen eltűnnének. Azonban tökéletesen egyező megfigyelé­sek bizonyítják, hogy a Vénusz atmoszférája körülbelül még egyszer olyan sűrű és magas, mint a mienk. Tehát meg kell benne nyugod­nunk, hogy ha a bolygót átellenes állásban, oppozícióban, látnánk is, a Naptól teljesen megvilágítva, majdnem semmit sem különböz­tethetnénk meg felszínéből, még ha a Vénusz ege tökéletesen derült volna is. Csakhogy az imént láttuk, hogy a boly­gót helyzetei miatt sohasem nézhetjük szemtől Mai szám­unk 18 oldal.

Next