Budapesti Hírlap, 1897. december (17. évfolyam, 333-362. szám)

1897-12-30 / 361. szám

Budapest 1897. XVII. évfolyam 362. sz. Péntek, december 31 Megjelenik mindennap, házion és ünnep után való napon is. EUfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Egyed szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Till. ker., Bükk Szilárd-utca 4. sz. Elérés- a hirdetés-felvétel: Ugyanira hú JM-kint 5. k. a. eldilán. Apróhirdetések Óra: Egy szó : kr., vaatagabb bet&T.l a kr. _______Hirdetések nonparellt« némk­énsl Uri­atii azarlat. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Törvény nélkül. Budapest, dec. 60. Bekövetkezett, a­mitől király, kor­mány és pártok irtóztak, hogy a vám­közösség Ausztriával megszűnt és a provizórium törvényes intézkedése el­maradt. December 31-ére virradunk holnap. Az Ausztriával kötött vám- és fogyasztási adószerződések, bankegyez­ség és kereskedelmi törvények érvé­nyüket Szilveszter­ éjfélkor elvesztik és január elsején törvény nélküli állapotra ébredünk. Mi változott? Semmi a nap alatt. Hajnali ködben fölkel és esti alkony­ban leszáll és az emberek boldog új évet kivánnak egymásnak, a pártok is gratulálnak vezéreiknek s beszédet mond a miniszterelnök, mint minden új esztendőben tenni szokta, a poli­tikusok olvassák s kiváncsian ve­szik kezükbe a hivatalos lapot, hogy van-e benne kormányrendelet a provizóriumról, vagy nincs. A bank­jegy megszűnt törvényes fizető­eszköz­nek lenni, de mindenki szívesen elfo­gadja s minél több van belőle, annál jobban szereti ; búzánkat, lisztünket és szépen hízott magyar marhánkat szál­lítjuk Bécsbe, hol nem kérnek érte vá­mot, mi sem fizetünk az osztrák posz­tóért s ez nem lesz drágább, mint volt tegnapelőtt. A magánéletben és a köz­forgalomban zavart, reméljük, nem okoz, hogy a provizóriumos törvény kihir­detve nincs, gazdasági életünkön vál­tozás nem esik, egy kis körültekintés­sel mundus se expediet. Ha törvény lett volna a provizóriumos javaslatból, a helyzet tisztességes is volna, főleg al­kotmányjogi és politikai szempontból, és ha rendeletek útján intézkedik a kormány, a magánviszonyokra az sem bír befolyással, de annál inkább a köz­jogra s a kormány és a parlament helyzetére. Régen tudjuk és megírtuk, hogy a magánháztartás, a közforgalom és az államháztartás szempontjából lényegte­len, hogy mikor jön létre a provizó­riumos törvény, év vége előtt, vagy után, mivel a státusz kvó így is, úgy is fönmarad, hivatalos szentesítéssel, vagy a nélkül, de azért nem kicsiny­­lettük azt a darab papírt, a­mire tör­vény van írva, mert a,,, államban a törvényes rend a polgárok cselekede­teinek és szabadságának biztosítéka s a kormány eljárásának korlátja és irá­nyítója, mivel csak a törvény ad fel­hatalmazást a hatóságoknak az állam ügyeinek intézésére és a polgárok ügyeibe való beavatkozására és ezek elbírálására, a törvénynélküli állapot tehát mindenesetre helytelen és rendes viszonyok között kizártnak tekintendő, így hát kétségkívül jogilag rendetlen és politikailag rendkívüli állapotba ju­tottunk. A függetlenségi párt célját elérte, a vámszövetség folytonossága Ausz­triával megszakadt. Január elsejétől provizórium nélkül jogilag az önálló vámterület alapjára kerültünk, persze a­nélkül, hogy tényleg a vámközösség Ausztriával a legcsekélyebben is válto­zott volna. A jogi elv és a valóság között való eme szembekiáltó ellentét az osztrák-magyar nemzetközi viszo­nyok és a magyar kormányzati és pártviszonyok abnormitását és abszur­dumát mutatja, az ország nyugodtan tűri és észre sem veszi, hogy a vám­közösség megszűnt, de a­kikre felelős­ség terhe alatt a kormány vezetése és a törvényhozás bízatott, miniszterek és képviselők, a legnagyobb izgatott­ságban vannak, nem tudják, mi lesz és nem tudják, mitévők legyenek. A kormány szándékairól csak ke­vesen lehetnek értesülve, talán maga sem tudja, hogy mit akar, vagy nem nagyon akarja, a­mit tud. Nem Buda­pesten határozták ezt el, annyi bizo­nyos. A reciprocitás végett az osztrák kormánynyal okvetetlenül megállapo­dásra kell jutni akkor is, ha Magyar­­országon rendeleteket ki nem adnak. A bankkal is a kormánynak megegye­zést kell kötnie kölcsönös biztosítással az ideiglenes állapot idejére. Mindezt saját közigazgatási hatáskörében a mi­nisztérium megteheti általánosan köte­lező s az 1867-iki törvényben egyene- A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A műkiállitások. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Három képkiállitásunk összevéve nem kelletlen összbenyomást hagy lelkünkben. Némely reményünkben csalódtunk, itt-ott a hanyatlás nyomai fájdalmasan érintenek ben­nünket, a vásári ügyesség készsége sem lélek­emelő látvány, de a művészet örökélte fáján mindig együtt van virágzás, érés és enyészet, és bimbódzó, virágzó tehetségeknek, a­kik a hervadásért vigasztalnak, legkevésbbé vagyunk híjával. Igaz, hogy nincs centruma művészi életünknek és az idei kiállítások nem hozták meg azt a kimagasló eseményt, a­mely min­deneken uralkodik, de ezt nem is várhatjuk minden művészi terméstől. A nagy alkotásokat az istenek küldik jókedvükben az embereknek. Nagy várakozással mentünk a régi mű­csarnokba, a nagybányai festők kiállítására. Talán e miatt hagytuk el némi csalódás érze­tével. Csók István, a­ki egy kis remekművet köszöntött be néhány évvel azelőtt a műcsar­nokba, a­kinek Báthory Erzsébetje minden különködés mellett is nagy erőről tanúskodott, most csak apróságokat küldött és ezek közül is a tanulmányok jobbak, mint az a gondolat, elkészített miniatűr, mely idegen impresszió gyümölcsének tetszik. — Általában sok a tanulmány a nagybányaiak termében, kevés a kompozíció ; festőink egyáltalán, úgy látszik, félnek a komponálástól, ahhoz nincs modell, oda fantázia kell s erre, úgy tetszik, nem merik rábízni magukat. De a sok tanulmányból mikor lesz kép ? A természettudósok közt is vannak, kik annyira irtóznak az elméletektől, hogy ha a tényhalmaz, melyet összegyűjtöttek, egészen közel viszi is őket az elmélethez, in­kább a küszöbnél megállnak, hogysem az egészen biztos talajat elhagyják. Ilyen volt a fizikus Regnault, de fia a festő, a maga terén, nem félt az ideális alkotástól. A művészet nem matematika, itt a tanulmány még sem lehet egyéb, mint becses anyag a megalkotandó képhez. Azelőtt a fiatal festők derűre-borura komponáltak az iskolákban, most csak vázolnak és fotografálnak. Azelőtt elhanyagolták a természetet, most nem jutnak el a művészethez. Nézzük Ferenczyt, ki bizo­nyára nagyon tehetséges, sok mindenféle for­rong művészi érzéseinek világában, sokat ta­nul, megfigyel, próbálgat, van fantáziája is, de lenyűgözi. Többnyire arcképeket állított ki, néhány tájképtanulmányt, illusztrációit Kiss Józsefhez, régieskedő modorban, és egy nagyobb kompozíciót: A hegyi beszédet. Nem vagyok érzéketlen e kép jó tulajdonságai iránt; a tájkép szép, a szinkatás friss, az össze­gyűjtött alakok közt van érdekes. De mint kom­pozíció ez a kép arcul üti mindazt, a­mit kompozíción értünk. Érdekes kísérletet lehetne tenni: száz embert, ki e képről semmit sem hallott, oda vezetnénk e kép elé és igen való­színű, hogy a száz közül egyetlen egy sem tudná, mit akar a kép kifejezni. Mert sok ember van együtt, leheverészve a fűben, modern ember és régi, férfi, nő, félkörben, nem csi­nálnak semmit, talán hallgatnak valakit, de hogy kit, a kép nem igen árulja el. S ez a hegyi beszéd? Az istenért, mit gondol Fe­­renczy, a hegyi beszéd valami ártatlan vasár­napi kirándulás szónoklati fűszere volt, Krisztus ülve, guggolva, halkan, monotón hangon mondotta el a fenséges igét? Mais il faut apater le bourgeois, n’est-ce pas ? A nyárs­­bolgárra rá kell riasztani, ugy­e ? A nyomorult azt hiszi, hogy Krisztus extázisban mondta min­deneknél hatalmasabb szavait és közönsége tépte a haját, verte a mellét és zokogott belső föl­­indulástól. Ferenczy ezt jobban tudja. Szedett­­vedett a társaság, az indulatnak alig jelentkező nyomaival, Krisztus majdnem háttal felénk, nem állva, hanem ülve: ez a hegyi beszéd. — Igen kiváló tehetségnek látszik Glatz Oszkár. Ezt a havason cim­ű képe nekünk rendkívül tetszett; a vidék gyönyörűen van megnézve és megfestve ; látszik, hogy ez nem mondva csinált kép; ezt a festő látta, még jobban látta, mint festette, de mégis egészen festette is. A tájkép­­kompozíció is igen szép, csak az állatok és a juhász kevésbbé sikerültekbe a kép ezen részén is a szinkatás pompás. Nagy érdeklődéssel néztük ezek után többi képeit, ezek közt is van néhány igen jellemző arckép tanulmány, tájkép­vázlat, a havasi oláh nép egy pár jellemző alakja, minden igen friss, közvetetlen, eleven és színes. Ez a fiatal ember nem morózus a színekben, mint annyi fiatal, ki, hogy vala- S£ai számunk 18 oldal.

Next