Budapesti Hírlap, 1898. február (18. évfolyam, 32-59. szám)
1898-02-01 / 32. szám
é nek alkalmazásával 34 százalékot nem sokkal meghaladó kvóta állapítható meg Magyarország számára, beszámításával a határőrvidéki precipuumnak is. Az osztrák kormány számítási tervezeteit, amelyekből Magyarországnak jóval nagyobb mértékű megterhelése következnék, a limire vissza kellett utasítaniok a magyar minisztereknek. A kiszámítási kulcsokkal folyt a harc a mostani miniszteri értekezleteken, látszólag teoretikus, de igen mélyreható gyakorlati következésekkel járó harc, amelynek a kimenetele nagyban és egészben már előre el fogja dönteni azt is, hogy a közös terhek viseléséhez tíz esztendeig milyen arányban járul Magyarország. A bécsi miniszteri tanácskozásokról ma a következő jelentéseket kaptuk: A Bud. Tud. déli és esti kiadásában írja meg, hogy a király Bánffy Dezső báró miniszterelnököt ma ismét kihallgatáson fogadta. Dániel báró és Darányi dr. miniszterek ma Budapestre utaznak, mert a kereskedelemügyi miszterre a kereskedelmi költségvetésnek holnapi képviselőházi tárgyalásánál szükség van. Wlassics dr. vallás- és közoktatásügyi miniszter ma ide érkezik, de bécsi tartózkodása a kiegyezési tárgyalásokkal természetesen semmiféle összefüggésben nincsen. A két kormány ma folytatta tárgyalásait, amelyek a kvóta-ügyre is kiterjedtek. Bánffy Dezső báró miniszterelnök ma este utazott vissza Budapestre, miután még a délután folyamán Gautsch báró miniszterelnökkel hosszabb ideig tanácskozott. A tanácskozásban a két pénzügyminiszter is részt vett. Ez alatt a két kormány szakelőadói folytatták a kvótaküldöttégek számára előkészítendő számadatok összeállítását, amelyek alapján a küldöttségek részéről majd annak idején a kvótaarány megállapítandó lesz. Lukács pénzügyminiszter holnap még itt marad, hogy a szakelőadók munkálatai alapján folytassa a tárgyalásokat az osztrák pénzügyminiszterrel. A történteknek ehhez a pragmatikus előadásához a félhivatalos még a következő kommentárt teszi hozzá: Magától értődik, hogy amaz aránynak megállapítása, amelyben a monarkia két állama a közös ügyek költségeihez járulni tartozik, nem lehet célja e tárgyalásoknak, mert ez olyan feladat, amely a törvény értelmében a kvótaküldöttségekre vár. A törvény által meg lévén szabva ama keret, amelyben a két kormánynak e kérdés fölött való tárgyalásai mozoghatnak, ez nem lehet más, mint megvitatása s előkészítése amaz anyagnak, amely az annak idején megválasztandó kvótaküldöttségek tárgyalásainak alapjául fog szolgálni. A Neue Freie Fresse mai esti lapja a tárgyalásokról ezeket jelenti: A tanácskozások főtárgya ismét a kvóta volt. Azonkívül szóba került több, a kiegyezésre vonatkozó kérdés, melyet az előbbi kormánynyal megállapítottak s amelyet az osztrák miniszterek Budapesten ismét fölvetettek, mivel a magyar miniszterek kilátásba helyezték, hogy e kérdésekre felelhetnek. Nem lehet még konstatálni, hogy a tárgyalásokon valami megegyezés vagy határozat jött létre. Ma délelőtt mind a két miniszterelnök közös kihallgatáson volt az uralkodónál. Föltehető, hogy ez audiencián bemutatták az eddigi tanácskozások eredményét és különösen a kvóta kérdését. A pénzügyminisztériumban ma délelőtt hosszas tanácskozás volt Böhm dr. és Lukács miniszterek között, amelynek az volt a célja, hogy egy csomó kérdést, amely a tárgyalások alkalmával a kvóta körül fölmerült, számszerinti adatokkal vizsgáljanak meg. Minden egyes körülményből az tűnik ki, hogy a két kormány tárgyalásainak súlypontja a kvótakérdésen nyugszik. Még nem lehet tudni, hogy a konferenciáknak, melyeket ma folytatnak, lesz-e valami pozitív eredménye. Biztos csak az, hogy mindkét kormány oda törekszik, hogy május elseje előtt javaslatot tehessen az országgyűlésnek a végleges kiegyezésről. Ma érkezik ide Wlassics magyar kultuszminiszter is. Bécsből jelentik nekünk telefonon. A N. W. Tagbr, a kiegyezési konferenciákról a következőket jelenti: A kormánynak eleinte az volt a szándéka, hogy maga a két kormány folytassa a kvóta nagyságáról való tárgyalást, minthogy a kvótabizottságok azzal az igyekezetükkel, hogy a kvótáról megállapodjanak, kudarcot vallottak, azonban a két kormány mégis elállott ettől a szándékától s az idén is, miként tavaly, a kvóta-deputációké lesz az első szó. Arról már nincs többé szó, hogy maguk a kormányok állapítsák meg a kvótát; ezt csak eszközként alkalmazták volna, természetesen utolsó a két kormány utólagos jóváhagyásának föntartásával. A fő nehézséget a zavaros parlamenti helyzet okozza, mert világos, hogy az általános politikai helyzet visszahat a kiegyezési tárgyalásra, melynek gyorsabb menete csak akkor lesz várható, ha majd Ausztriában a parlamenti tevékenység folytatása biztosítva lesz. BUDAPESTI HIESLAP. (32. sz.) 1838. február 1. A Vatikán és Deák Ferenc. — Saját tudósítónktól. — Róma, január. Midőn Deák 1873-ban nagy beszédét mondotta az egyházpolitikáról, melyben oda konkludált, hogy a szabad egyház a szabad államban legyen az elv, mely az egyházi reformok alapjául szolgáljon, nem gondolta volna, hogy 25 év múlva a római pápa alteregója ugyanezt az elvet tűzze ki zászlójára és azt majdnem ugyanazzal a motiválással ajánlja Európának és híveinek, mint alapját a kiegyezésnek a pápa és a monarcikus Itália közt. Capepelatro kardinális, capollai érsek és a Vatikán könyvtárosa, XIII. Leo pápának legbensőbb barátja és hű munkatársa. A pápa és e két rokonszellem, melyek mindenben egyetértenek s egymást kölcsönösen kiegészítik. Mind a kettő a klasszikus irodalom hive , mind a ketro író és költő s csak az köztük a különbség, bár mind a kettő nagy latinitista, hogy a pápa latin költeményeiben inkább Augusztus császár korának nagy íróit követi, míg a kardinális az egyházi atyák tisztán keresztény irodalmának befolyása alatt áll. XIII. Leon kardinális kitűnő szolgálatait azzal jutalmazta meg, hogy a fontos capoulai érsekséget rábízta, a bibornoki kalapot neki adományozta és hogy minden időben nyitva álljon előtte a pápa ajtaja s ne lehessen őt a pápától távol tartani, kinevezte vatikáni könyvtárossá, kinek hivatala a pápával való folytonos legbensőbb érintkezést követeli. Azért, amit a kardinális mond, azt úgy tekintik, mint olyat, amit a pápa akar a világnak elmondani, de tekintettel állására és helyzetére alteregója által mondatja el. Ez az oka ama rendkívüli föltűnésnek, melyet úgy a Vatikánban, mint általában a politikai körökben Capecelatro kardinális keltett, midőn mint capoulai érsek a klérus és a szeminárium újévi üdvözletére meglepő beszéddel felelt; ez a manifesztáció kiegészíti XIII. Leónak allokációját, melyet ő az év végén a kardinálisokhoz intézett és azt a vallásos béke helyreállításával Itáliában kapcsolatba hozza. A kardinális a pápa allokációját kommentálja és körülírja s hogy ezt a jelen percben teszi, annak igen fontos oka van, mert beszéde mintegy feleletül szolgál Rudini miniszterelnök köriratára, melyet ez Itália összes profétjeihez intézett és melyben fölszólítja a tartományok főnökeit, hogy kisérjék figyelemmel a katolikusok tevékenységét és az általuk nagyban gyakorolt agitációt. Ez a miniszteri körirat fenyegetés akart lenni azok ellen, kik a királyság minden tartományaiban katolikus kongresszusokat rendeznek, melyeken a pápa világi hatalmának helyreállítása mellett demonstrálnak. Egy-egy ilyen kongresszus eltart nyolc nap is ; folytonos ünnepségekkel, illuminációkkal, hangversenyekkel, tánccal és népünnepekkel van összekötve és éle az olasz kormány egyházi politikája ellen van intézve. Magától értetődik, hogy a katolikus világ Rudini köriratára fölzúdult s ez általános megbotránkozásnak adott a kardinális kifejezést, de egyszersmind fölhasználta az alkalmat, hogy napirendre tűzze a szentszék és a monarkikus Itália közt fenálló viszony diszkusszióját. Az összes sajtó, pártkülönbség nélkül, újra fölvette e nagy kérdés tárgyalását és főként a beszéd következő passzusa az új diszkusszió főpontja. Capecelatro kardinálisa többek közt így szólt: „A katolikusok lassan mint az idő folyamában arra a meggyőződésre jutottak, hogy az új kormányforma és az Európában jelenleg fennálló viszonyok arra utalják a katolikus egyházat, hogy saját erejére támaszkodjék, önerejéből éljen (vivere da se), semmiféle protekciót ne fogadjon el és utasítsa vissza a hatalmas támadókat, kik gyakran nagytehetségű és tudományú férfiak.“ Ebben a passzusban a kardinális nyíltan kifejezi a szabad egyház eszméjét a szabad államban és aztán oda konkludál, hogy a nagy katolikus mozgalmat tisztán vallásos célokra kell organizálni, hogy a keresztény eszme az olasz társadalomban erősbödjék; ez aztán forrása lesz sok szép és nagydolognak, melyeket forrón óhajtunk (principalissimo e desideratissimo) — minő az olasz kormány és a pápa közti viszály megszűnése. „Az uj világosság — végzi a kardinális — és az uj keresztényi szeretet, melyek a nagy mozgalom eredményei lesznek, újra felkeltik a népekben a Megváltó képviselőjének e földön tartozó tiszteletet, az iránta táplált szeretetet, a neki tartozó engedelmességet. Ekkor aztán a pápa — nagy áldozatok árán is — megadja az illetőknek (jelenlegi ellenségeinek) a béke csókját s e nap a kereszténység történetének egyik legszebb napja lesz.“ E manifesztációra a kormánylapok ezt felelték : „Mondjon le a pápa örökre világi hatalmáról, fogadja el a garancia-törvényt és bízza magát ránk, kik a helyzet urai vagyunk. Vájjon lesz-e valaha olyan pápa, aki a föntebbi követeléseket teljesíti, az igen kétséges ; de azt nem tekintve, annyi bizonyos, hogy XIII. Leó minden összeütközést és konfliktust a Vatikán és az olasz kormány közt kerülni akar. A két párt — konzervatívok és liberálisok — mindegyik haladjon a maga útján, de kerüljék a küzdelmet egymással. „Isten velünk van.“ — mondják a katolikusok. „Il tempo e galantuomo“ — mondják a liberálisok. „Előbb-utóbb Itália föderatív köztársaság lesz a pápa elnöklése alatt“ — mondják a katolikusok. „Idővel az egységes olasz monarkia fölszívja a pápaságot" — mondják a liberálisok. Hogy melyik a két jóslat közül fog teljesülni, azt még senki sem tudhatja. Azonban ránk nézve aktuális érdekkel bír, hogy a Deák által hirdetett szabad egyház a szabad államban eszméje, újra diszkuszszió tárgya lett a katolikus világban. A Dreyfus-ügy bonyodalmai. — Saját tudósítónk táviratai. — Pária, jan. 31. Rochefort lapjában, az Intransigeant-b&is.lr a német császárnak a francia nagykövetnél tett látogatásáról is. Azt mondja, hogy a német császár a Dreyfus-ügyben kereste föl a nagykövetet. A császár, úgymond, vigyázatlanságból leleplezte Dreyfust, mert vele váltott levelei a francia rendőrség kezébe kerültek. Ezért megtesz most minden lehetőt arra, hogy Dreyfust kiszabadítsa. Ebből a dologból, írja végül Rochefort, nagy veszedelem zúdulhat Franciaországra és ha majd ez a veszedelem bekövetkezik, ttt sort sem ad a Dreyfusszindikátus tagjainak életéért. A Gaulois értesülése szerint a Zola-perben tanukként megidézett tisztek a bíróság iránt való tiszteletből meg fognak ugyan jelenni, de ki fogják jelenteni, hogy az őket kötelező hivatali titoknál fogva megtagadják a tanúvallomást. Picquart ezredes holnap, kedden meg fog jelenni a vizsgálóbizottság elnöke, Saint-Germain tábornok előtt, aki csak a következő két kérdésre terjeszti ki vizsgálatát: 1. Követett-e el Picquart ezredes indiszkréciót a szolgálatban ? 2. Közölt-e idegen emberrel, nevezetesen Scheurer-Kestner jogtanácsosával, Schloss ügyvéddel, a hadügyminisztérium levéltárában levő titkos iratot ? Az eljárás eredményétől függ, várjon az ezredest a katonai törvényszék elé fogják-e állítani. Poincarré volt miniszter tegnapelőtt ebédre hívta meg mindazokat, akik a Dupuy-minisztériumban vele együtt mint miniszterek szolgáltak. A volt kormányférfiaknak ez a minisztertanácsa azt határozta el, hogy a Zola-perben valamennyien mint tanúk meg fognak jelenni. Arról semmi sem hallatszik, vájjon hajlandók-e tanúvallomást tenni, de azt mégis ki fogják jelenteni, hogy arról a titkos