Budapesti Hírlap, 1898. március (18. évfolyam, 60-90. szám)
1898-03-01 / 60. szám
Budapest, 1808. XVIII. évfolyam 80. sz. Kedd, március 1. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Elffizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 1 frt, negyedévre 8 frt 60 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Egyenszámára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Till, ker., Rökk Szilárd-utca 4. sz. Előfizetés- és hirdetés-félre!«!: Diaiéri ház József-kerzt 5. sz. 2. oldalát. Apróhirdetések éra: Egy szó 8 kr., vastagabb betűvel 4 kr. Hirdetések nonparellle sximitéssal diffsab&s szerint. Sajtó-autonómia. Budapest, febr. 28. A sajtótörvény revíziója kopogtat a napirenden. A sajtó izgatásai ellen rendeleteket adnak ki a miniszterek, melyekben az előzetes vizsgálat foglaltatik. Szabadelvű vármegyék és ellenzéki vezérférfiak védelmet kérnek a kormánytól és a törvényhozástól, a sajtó kihágásai ellen. A magánbecsület sértetlensége nevében törvényjavaslatot tárgyalt a parlament, mely az esküdtszéktől az illetékességet sajtóügyekben el akarta vonni. Vádak és panaszok hangzanak föl a közönségben a zugsajtó romlottsága és a hírlapírók alkalmatlankodása miatt. Végre föláll Emmer Kornél, volt kúriai bíró s a sajtószabadság nevében új sajtótörvényt követel a sajtó autonómiájának alapján. A sajtó autonómiája micsoda ? Kevesen gondolkoztak rajta. Okoskodjunk hát róla keveset, mikor mások oly bőven foglalkoznak a sajtóval, melynek oly számos és oly nagy befolyású ellensége van. Okának kell lenni, ha annyi a panasz és oly nagy az elégületlenség, holott a sajtószabadságot tekintették ennek előtte a legbecsesebb jognak a nemzetek alkotmányos életében és a közművelődés haladásában. Nem tagadhatjuk, hogy a sajtó izgat, mindenik lap a maga pártállása, célja és közönségének tetszése szerint. A nemzetiségi sajtó és a szocialista lapok országos és társadalmi bomlásra izgatnak s közveszedelmet okozhatnak, az erkölcstelenséget terjesztik némely írók és kiadók. Leggyakoribb kifogás a hírlapok ellen, hogy könnyelműen járnak el s közléseikkel szemben nincs védelem, mert még a helyreigazítást sem olvassák mindazok, kik a rágalmat vagy sértést elolvasták. Gyakori vád, hogy vannak revolverlapok és újságírók, kik zsarolásban tengetik nyomorult életüket. Mindeme vádak összevéve keltették a sajtóellenes kedvet a közönségben. Lényegesen hozzájárult ehhez a politikai pártoskodás keserűsége és kíméletlensége. A politikát és a pártoskodást a kormányok és a parlament tagjai űzik, de a hírlapok közlik és pártállásuk szerint kommentálják. Ezért a neheztelés és harag nem a politikusok, hanem a hírlapírók ellen fordult, mint ahogy a közönség a rossz darabért nem a szerzőre haragszik, hanem a színészeket szidja. Lehet-e felelőssé tenni e bajokért az egész sajtót és tönkre tenni a sajtószabadságot ? A rövidlátóknak és szenvedélyeseknek, kik ekként gondolkoznak, nincs helyes fogalmuk a sajtóról, mint modern intézményről. Mindenik szívesen olvassa a maga lapját, minden politikus és a közéletben szereplő ember keresi a lapokban a maga dicséretét s azt meg is követeli, ha pedig gáncsolják, haragszik és neheztel érte. De ha csak egy napig nem jelenik meg újság, már milyen nagy hiányát érzi az egész ország, ha egy hétig nem volna lap, a legnagyobb zavar és elégületlenség támadna. Annyira szükséges korunkban a sajtó, hogy egy párt sem nélkülözheti, mert csak ez által viheti eszméit a nagy közönség elé. Kik korrumpálták a sajtót ? A politikusok, Bismarck a maga Reptilienfondjával, — ahogy nevezték a nagy rendelkezési alapot, melyet az elkobzott Welf-vagyon kamataiból húzott parlamenti ellenőrzés nélkül — csak azt bizonyítja, hogy még az ilyen nagyhatalmú és népszerű államférfin sem volt képes politikát csinálni sajtó nélkül s ezzel az eszközzel dolgozott mindennap. Parlamenti szónokok hatásukat vesztik, ha beszédüket nem közlik. De nemcsak a politika, hanem a közélet minden része a sajtóban éli mindennapi életét. Tudományos intézetek, egyesületek, szépirodalom, művészet, közgazdaság mind rászorulnak a nagy nyilvánosságra. Mérhetetlen az a haszon, melyet ily módon eszközölnek a hírlapok, mint a közélet ingyenes közvetítői és hírhordozói. De nem kisebb a zsurnalisztika jótékony hatása a magánosokra nézve; megvan sokszor az alkalmatlanság, ha a családi és magánélet dolgai a hírrovatba kerülnek, de mi ez ahhoz a nagy haszonhoz képest, mely csak a reklámból és a hirdetésekből százezreknek tesz olcsón ügynöki szolgálatot. E nélkül gazdasági életünk ma már nem boldogulna. Ezt az intézményt tehát, a sajtót, meg kell tartanunk és másképpen nem bír létezni, hanem szabadon. Munkájának sokfélesége, gyorsasága, közvetetlensége lehetetlenné teszik az előzetes megbírálásnak szigorúságát. Ami az egész világon történik reggeltől éjfélig, olvasható másnap reggel a hírlapokban. Az ország és a főváros teljes képét tükrözik vissza napról-napra, még kommentárt és bírálatot is írnak hozzá, hogy megkönnyítsék az olvasóközönség gondolkozását. Ez csak nagy munkamegosztással eszközölhető s hosszú éjjeli munkát igényel. Mindenki ízlését nem találhatja el az újság, egyik olvasónak tetszik, a másik megneheztel rá. Hiba is csúszik be, óvhatatlanul, mely csak másnap vagy később korrigálható. Mindazokat, kik a sajtót szidják, rá neheztelnek, a sajtószabadságot eltörölni akarják, cenzúrával és börtönnel fenyegetnek, figyelmeztetjük arra, hogy semmivel sem képesek a nemzetnek visszaadni azt a munkát és azt a kincset, melylyel a szabadsajtóban bir. A vadhajtásokat le kell metszeni a szőlőtőről, mondá Rohonczy; az autonómia alapján kell a sajtót újra szervezni, mondotta Emmer. Mit értsünkutonómián, mit nem? Nem érthetjük rajta a sajtó önbíráskodását politikai pörökben. A sajtó pártos és a politikának igazságos bírája a közönség és a belőle vett esküdtszék. Ez tehát maradjon érintetlen. Nem lehet önbírája a sajtó bűnügyekben, mert ahol az állam a sértett és a közvádló keres igazságot, ott csak a törvényszék ítélhet a polgárokon és privilégiumot a hírlapírók sem követelhetnek maguknak. Hol magánbecsületet sértettek, vagy magánérdek szenvedett illetéktelenül kárt, a sajtó tartozik elégtétellel. Erre már alkalmatos lehet a sajtónak szabályhoz kötött autonómiája, mert ez kötelezi a lapot, hogy tegye jóvá, amit vétett s a szerkesztőség önbíráskodása helyébe iktatja a sajtó választott bíróságát. De nem lehet megtiltani a magánfélnek, hogy igazát ne a sajtó autonóm testületénél, hanem az illetékes közhatóságnál keresse. A sajtó autonómiájának leglényegesebb része az önbíráskodás, vagyis a saját tagjain gyakorolt ellenőrző és fegyelmi hatóság. Lap és lap, hirlapiró és hirlapiró között sajtóügyekben senki helyesebben és igazabban ítélni nem fog, mint egy önkormányzati testület megbízott választmánya. Önkormányzat nem képzelhető másképpen, mint úgy, hogy a sajtó munkásai testületet alkotnak. Ha van a kereskedőknek önkormányzata és az iparosoknak a kereskedelmi kamarában, az ügyvédeknek az ügyvédi kamarában, e minták szerint az oly fontosnak bizonyult és nagyra nőtt hírlapirodalomnak is szüksége van a testületi szervezkedésre minden hírlapon és hírlapírón való hatósági joggal. Csak így lehetne a méltatlanokat kirekeszteni, a visszaéléseket megszüntetni, fegyelmet tartani, felelősséget vállalni és a sajtó tekintélyét és szabadságát megmenteni. Mai számunk 20 oldal.