Budapesti Hírlap, 1898. március (18. évfolyam, 60-90. szám)

1898-03-02 / 61. szám

Budapest, 1898. XVIII. évfolyam 61. sz. Szerda, március 2. megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. EUffizetési diak­: Egész évre 0 írt, félévre 7 frt, negyedévre 3 írt 20 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Till. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Males­­ti hirdetés-fölvétel: Igyanezen ház József-körut 5. sz. a. oldalát. Apróhirdetések ára: Egy szó ti­kr., vastagabb betűvel 4 kr. Hirdetések nonparellie számítással díjszabás szerint. Bizonytalan kiegyezés. Budapest, márc. 1. Itt jártak a közös miniszterek és az osztrák miniszterelnök, értekeztek külön és a király elnöklése mellett kö­zösen s most, hogy elutaztak, a király hivatni fogja Tisza Kálmánt, Széll Kál­mánt és Szilágyi Dezsőt külön auden­­ciára, hogy megvitassa velük az osztrák és magyar kiegyezés elintézésének mód­ját. A szabadelvű párt három csoport­jának vezetőitől kér tanácsot a korona, kétségkívül Bánffy miniszterelnök aján­lására s mindenképp valószinű­, hogy ez utazás után a királyi várkastélyba a szabadelvű párt hozzájárul ahhoz a politikához, melyben a három kormány megegyezett s melyet a korona he­lyeselt. Mindenekelőtt az eljárásról van szó s csak azután jön a dolog lényege. Veszedelmes gyorsasággal siet az idő és közeledik május és még mindig bizonytalan, hogy Ausztriában lesz-e munkaképes Reichsrath vagy sem. Be kell terjeszteni a Badenivel kötött szer­ződéseket, a tizennyolc javaslatot egy­szerre, hogy a provizóriumos törvény­nek szavait megtartsák. De mit érünk vele, hogy ha bizonyos, hogy azokat az osztrák parlament soha tárgyalni, sem pedig elfogadni nem fogja. Ak­kor mégis csak ott vagyunk, hogy Magyar­­országnak önállóan kell eljárnia, mi­helyest Ausztriával alkotmányosan nem egyezkedhetünk. És a beterjesztésnek alig van más értelme, mint megkerü­lése a májusi terminusnak, hogy a provizórium az év végéig időt enged­jen a közös ügyek másnemű­ elintézé­sére, mint a 67-iki törvényben fog­laltatik. Éppen a közös hadsereg okoz leg­több gondot. Hogy ennek és a közös minisztériumoknak meg legyen alkot­mányos költségvetése a jövő esztendő végéig, gyorsan, még áprilisban össze­hívják a delegációkat s csak ezt tegye meg a Reichsrath, azután akármi lehet vele. Igaz ugyan, hogy a közös költsé­gekhez a kvótának megállapítása is kell, de erre nézve úgy sem egyezünk meg a Reichsrathtal. ezt most is a 14. paragrafus alapján hirdették ki Ausztriá­ban s ha ismét királyi döntéssel kell eligazítani, az a jövő esztendőre sem lehet más, mint a régi kvótának meg­tartása. A nehézség az alkotmányos tárgyalás formáiban keresendő, hogy a magyar országgyűlés mi módon döntsön a kvótára és a többi közös ügyre nézve, ha az osztrák alkotmány meg­bukik. Ha nem boldogul a Reichsrath, törvényeket nem alkot s a kiegyezés ellen is obstruál, ha szlávok és néme­tek benne meg nem férnek, az osztrák kormány kénytelen lesz a Reichsrathot vagy elnapolni, vagy föloszlatni s ránk nézve mindenik esetben bekövetkezik az a helyzet, hogy kiegyezést Ausztriá­val alkotmányosan nem köthetünk. Erre teljesen el lehetünk és el vagyunk készülve, sőt nem fog meg­lepni az sem, ha Ausztriában állam­csíny következik be, mivel úgy, amint ott a dolgok folynak, nem maradhat­nak. Egy államcsíny nemcsak ideig­lenesen szüntetné meg az alkotmányos­ságot, hanem a 67-diki kiegyezésben kikötött alapföltételt venné el. Ettől a döntő körök azért is vonakodnak, mert a közös ügyeket, a közös kormányt, a külügyek és hadsereg egységét féltik. Keresik tehát a módot, hogyan lehessen a közös intézmények és a Badeni­­kötötte egyezségek részére megszerezni a magyar országgyűlés egyoldalú jóvá­hagyását, hogy a katonai, gazdasági, pénzügyi és közjogi státusz kvó a leg­kevesebb változással föntartható legyen. Erre a célra kívánja a szabadelvű párt­vezérek tanácsát és segítségét a király. Már mikor a provizóriumot tár­gyalták, akkor is így járt el a korona, sőt Bécsben a nemzeti párt vezéreit, Apponyit és Horánszkyt is lekötelezte a provizórium támogatására. Némelyek most is azt remélik, hogy a kiegyezési kérdések meghozzák a nemzeti párt­nak a szabadelvű párttal való egyesü­lését. Nem gondoljuk, hogy a Bánffy­­kormánynak szüksége volna a nemzeti párt támogatására és hogy a szabad­elvű párt vezető elemei ne tartanák elég erősnek ezt a pártot magát a ko­rona kívánságainak megszavazására. Azonban oly bizonytalan a helyzet Ausztriában és oly aggasztó tünetek mutatkoznak Magyarország népe kö­zött, hogy az ellenzéki erők megnye­rése talán még most is kívánatosnak tűnik föl azoknak, kik az osztrák-ma­gyar monarkia ügyeit intézik. A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A cigány herceg. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Pak­sban, hol a mulatni szerető emberek a világ minden részéből megfordulnak, gyak­ran föltűnik egy-egy alak, ki őrült költekezése vagy különös viselkedése által a közfigyelmet magára tereli, de a kiről a legtöbb esetben soha sem lehet megtudni, hogy ki­­ és merre van hazája. Eleinte gyanús szemmel kisérik, nem va­lami sikkasztó-e vagy ehhez hasonló egyén, de midőn nap-nap után telik s a gavallér világfi, pénze, ellenére a lóversenyeknek, pezsgőnek, bakkaratnak és cigánynak nem fogy, a gyanú eloszlik. Ila gonosztévé lenne, a párisi rendőr­ség negyvennyolc óra alatt rá tenné a kezét. Megindulnak a találgatások s mivel semmi biz­tosat sem lehet felőle megtudni, annál nagyobb iránta az érdeklődés s keresik társaságát. A miszticizmus vonz. Ily rejtélyes alak tűnt föl Paris egén ezelőtt két évvel s több mint egy éven át tartá az éjjeli Parist izgatottságban a­nélkül, hogy valaha is sikerült volna kilétét megtudni. Egy napon a mily hirtelen jött, épp oly hir­telen el is tűnt, mély bánatára a pincéreknek, bérkocsisoknak, de különösen a cigányoknak. A kokotteok nem igen törődtek vele, mivel velük nem foglalkozott s általában mint na­gy ülélő volt ismert. A cigányoknak azonban nem csupán bőkezű mecénásuk volt, hanem velük a leg­bensőbb baráti viszonyban is élt. Ezért nevez­ték el őt cigány herceg­nek s e név alatt ismerte őt tout Paris. Paris egyik legelső szállójában lakott, a rue de Rivoli­n­s a vendégkönyvbe Jablo­­novszky név alatt volt beirva. Gyönyörű és kényelmes lakásán azonban néha két hétig sem fordult meg s ha el is ment oda leveleit át­venni, vagy ruhát cserélni, rögtön távozott, hogy mielőbb kedves barátai, a cigányok közé mehessen. Ezekkel töltötte minden idejét. Rendesen a boulevard des Italiens-en levő Paillard-féle étteremben időzött, hol marokszámra szórta a pénzt a cigányoknak. Éjfél után két órakor, midőn a vendégek már elszéledtek, a cigány herceg bevonult a külön szobába, hol már ké­szen állott a terített asztal az ő és a cigányok részére. A­mit csak a francia konyhaművészet ké­pes teremteni ételekben és inycsiklandozó cse­megékben, az mind fölkerült a déli növények­kel díszített asztalra, a legfinomabb , francia, spanyol és magyar borokkal együtt. Ő maga csakis konyakot ivott, de semmit sem evett. Itt mulatott ő ezután reggeli 7—8 óráig s hozatta magának a busabbnál­ busabb nótá­kat, mig csak a cigányok lassanként el nem szöktek tőle, lévén már ételből, italból és pénz­ből bőven részük. Ilyenkor a cigányherceg kocsit hozatott, de nem azért, hogy mint más mulatni szerető ember, ki már kimulatta magát, hazatérjen pihenni. Ő éppen ebben különbözött a többi kö­zönséges halandótól. Jól vigyázott, hogy a szökdöső cigányok közül egyet visszatarthasson. Ezzel ült azután a kocsiba s egyenesen a cigány lakására haj­tatott. Minden cigánynak a lakása föl volt nála jegyezve. Nem egyszer megtörtént, hogy az illető cigánynak négy-öt rajkóján kivül még csak egy tisztességes széke sem volt, a mit a her­cegnek fölajánlhatott volna, de ez semmit sem törődött azzal, hanem egyszerűen az ágy szélére t­lt s megrendelte a derm­ert, mit a cigány­­asszonynak kellett főznie. Ha kevés volt a főzőedény és tányér, azt is vásároltatott s ha álmos lett, levetkőzött és oda feküdt a rajkók közé. Igen gyakran nyolc-tíz napot töltött egy­­egy cigány családnál, ha, pedig nőtelen volt az illető cigány, kinél tanyáját fölütötte, vendég­lőből hozatta mindazt, a­mit kívánt. Távozása­kor pedig néhány ezer frankkal jutalmazta házigazdája vendégszeretetét és ment újabb tanyát keresni. Rigó Jancsi tán soha sem hódította volna meg a gyönyörű Chimay hercegnőt, ha a cigányherceg nincs Párisban. Rigó Jancsinak az időben még nem volt saját bandája, hanem mai számunk 18 oldal.

Next