Budapesti Hírlap, 1898. április (18. évfolyam, 91-119. szám)

1898-04-01 / 91. szám

Budapest, 1898. XVII­. évfolyam 91. sz. Péntek, április 1. Budapesti Hírlap megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 11 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 írt 60 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. ügyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Elülhet«!, te hirdetés-fölvétel: u­grasneni ház József-kürti 5. sz. a. oldal is. Apróhirdetések Ara: BITT szó 8 kr., vastagabb betűvel A kr. Hirdetések nonpareil!» sztmh­ással díjszabás szerint.____ Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy alap szétküldése fennakadást szenvedjen. A hajóhad szaporítása. Budapest, m­árc. 31. Bécsből jövő hírek a monarkia flottájának szaporítását helyezik közel kilátásba. A részletek ugyan még hiá­nyoznak, d­e annyit már is tudunk, hogy 40—50 millió forint új kiadásról van szó, a többit majd megtudjuk ak­kor, ha a tervezet a delegációk elé kerül. Illik azonban, hogy mi már ezt megelőzőleg elmondjuk, mit tartunk a hadügyi kormányzatnak ez újabb terve felől. Alig lehet kétség az iránt, hogy a katonai körök elhatározását nagyban befolyásolta a német példa. A na­gyok és hatalmasak tettei mindig vonzó hatással vannak azokra, a­kik nagyok és hatalmasak szeretnének lenni és utánozzák amazokat akkénr is, ha nincs meg a jogosultsága. Ez sze­rintünk ez esetben is igy történt. A katonai körök a német flotta szaporí­tásában Vilmos császár tengeri hatal­mának erősbitését látták s arra a né­zetre jutottak, hogy nekünk nyomába kell lépnünk. E mellett a korona ta­nácsosai a 40—50 millió forint­os kiadást annál könnyebb szívvel hoz­hatják javaslatba, mert szinte bizo­nyos, hogy a lojális delegációkban nem merülnek föl olyan nehézségek, me­lyekkel Vilmos császár kormányának meg kellett küzdenie. Olvasóink tudják, hogy a legutóbbi évtizedek alatt az egyes európai álla­mok sok gondot és még több milliót fordítottak a haditengerészet fejleszté­sére. Az 1896-ra vonatkozó adatok szerint Anglia hadi ereje a torpedó, vitorlás és állomási hajókon kívül 467 hajóból állott,, mintegy 1,350 ezer tonnatartalommal; a legénység 96 ezerre rúgott. E mellett egy egész csomó űrhajó építése volt folyamatban. Franciaország hadi­hajóinak száma, az építés alatt levőket itt is elhagyva, 515 volt, 801 ezer tonnatartalommal és 62 ezer emberrel. Ezután mindjárt Olaszország követ­kezik 340 hajóval, 379 ezer tonna tar­talom és 25 ezer emberrel. Németország messze elmarad az ő 276 ezer tonna­­tartalmú 91 hajójával, melyen 24 ezer ember van elhelyezve. A kép teljessége kedvéért megemlítjük, hogy Orosz­ország hajóhada a keleti tengeren 202, a Fekete-tengeren pedig 61 hajóból állott, összesen 396 ezer tonna tarta­lommal, a­melyekhez a szibériai flotta 28 hajója járult. Monarkiánk­ tengeri ereje 129 ha­jóra terjedt ki, 130 ezer tonna tartalom­mal és 13214 főnyi legénységgel. Ha ezt a sorozatot végig nézzük, azt kell konstatálnunk, hogy Német­Fekete pókot s ilyen pókot én még sohasem láttam. El nem tudtam gondolni, hogy ez a pók hogyan került a szobámba. Meg aztán karácsony után már se légy, se pók nincsen. Ez bizony szegény csak az erdei fában kerülhetett hozzám. Hát, hogy fázhatott a nyomorult kis féreg s ki tudja, milyen boldog most, hogy valami neki ismeretlen meleg barlangba került. Tűnődött is talán, mikor fölébredt, hogy vájjon medvebarlang-e ez, vagy hogy más valami óriás állaté és hogy nem lehetne-e itt valamelyik alkalmas zugban hálót feszíteni. Hát sétált a pók. Talán éppen a könyv­tartómat szemelte ki erre a célra. Annak a teteje pótszempontból csakugyan alkalmas hely a légyfogásra, próbálták elegen. De mégis bolond a spekuláció. A mi szemes Pankánk úgy lesöprinti onnan holnap reggel, hogy hanyatt heppen a földre, és leg­följebb csak annyit hall még, hogy: ni a rusnya féreg! — aztán vége az életének a Panka csizmája alatt. Fogtam egy üvegfedelű kis bádogszelen­­cére és beleijesztettem. Hadd töltse a hideg hónapokat a melegen. Hogy olyan szokatlan volt az alakja, meg is néztem ő kigyelmét az ablaknál. Hát jól mondtam, hogy olyan, mint a Jánoskenyér magja. A felső teste olyan színű és olyan fényű is. Nem szőrös. Az alsó teste fekete, olyan fekete, mint a holt szén és szőrös is, de nem borzasan szőrös, hanem mint a szép sima nemezkalapok. A lábai vastagok, olyan színűek, mint a felsőteste és egy szabad szem­ország a sor végén áll, mert utána csak mi következünk. Megérthető tehát, ha Tirpitz kontreadmirális sikerei a mi flottánk vezető férfiait sem hag­­ják nyugodni. Míg azonban a gazdag, folyton fejlődő és világhatalmi állásra törekvő Németországnál a hajók számának szaporítása szembeszökő szükség volt, nálunk a katonai hiúság követelmé­nyein kívül semmi sincsen, a­mi csak tanácsolná is. Tengeri kereskedelmünk Német­országéhoz mérten csekély , partvidé­künk vonala aránylag rövid. Gyarma­taink nincsenek s egy­hamar nem is igen lesznek. Tengerentúli érdekeink alig vannak. Pénzügyeinket sem igen lehet a németekéhez hasonlítani. Az osztrák pénzügyi miniszter a fogyasz­tási adók emeléséről beszél, mi pedig untalan kénytelenek vagyunk a pénz­piacra appellálni. Nem nagy pesszimizmus kell ahoz, hogy összeszedjük azt a gyújtóanyagot, melyből egy európai háború fejlődhetik ki. De várjon akkor is, hogy ha ki­törne, a döntés ránk nézve nem a szárazföldön következnék-e be ? Bizonyos, hogy a fölsorolt államok m­indenikének sokkal nagyobb érdeke az erős hajóhad, mint nekünk, kik a nagyhatalmak közt a leginkább konti­nentális állam vagyunk. Nem szabad feledni azt sem, hogy azt az anyagi erőt, mit a flottára fordítunk, a dolog mel nézve szintén kopaszok. De nmni csak hát a lába: baloldalon a második hiányzik. Keresem a hiányzó lábat, keresem a padlón, hogy én törtem-e le, vagy hogy így volt, nem találtam. A pók ház bekerült a könyves szek­rényembe. Egynéhány hét múlva megint látok egy pókot a kályhám közelében. A falon ült. Mele­gedett. Ez már a megszokott sárgás házi pók volt. Sovány az istenadta, szinte ráncos a hasa az éhségtől. A hosszú, vékony lábakkal körül­­csillagozott kis póktest, alig volt nagyobb, mint a lencse­szem. Legyenek ketten, gondoltam, legalább el­diskurálnak a tavaszig. Odatartottam a szelencét alája és bele­toltam a fedéllel. Azután odatettem őket az ablak párkányára, megnézem, hogyan barát­koznak. Hát nehezen barátkoztak. Csak ültek egy­mástól a lehető legtávolabb a császárzsem­­lyényi kis fényes világos börtönben. Meg se moccantak. No mindegy, majd megismerkednek. A fekete elvégre is erdei pók, barbár, talán ko­mor és szótalan, emez meg talán műveltebb fajta, lehet hogy idegennek érzi egyik a má­sikat. De hiszen lesz idejök egymást megis­merni. Ott hagytam őket az ablakban és hogy a hírlapok megérkeztek, olvastam. Fél óra múlva megint megnézem őket, hogy mit csinálnak, hát már akkor a házi pók A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A csonka pók. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Az idő már éjfél felé jár. A kocsirobogás elhalkuld a Kerepesi-úton. Jóleső csöndesség állt be az utcámba. Mikor az ember nem tud aludni, azokra gondol, a­kiket szeret. Hazagondolok. De szinte megröstelem magamat, hogy mindjárt az én kedveseimre való gondolás egy pókot is juttat az eszembe. Az ördög vigye el azt a hitvány férget, hogyan kerül az most a gondolataim közé! De hiába, ha már egyszer eszembe jutott, nem tudok többé rá nem gondolni. * Hogy a telet otthon töltöttem, a cselé­dünk egyszer valami tuskós erdei fát rakott a fáskosárba. Jó az ilyen fa a hideg napokon. Egy-egy tuskó órákig elégdegél s még a pa­razsa is sokáig tartogatja a meleget. A­hogy egy délután ott ülök, pipázgatok a kályha mellett, látom ám, hogy a padlón egy kis fekete pók sétál. Sétál a könyvtar­tóm felé. Semmivel se nagyobb, mint két kis szent­­jánoskenyér-mag egymás végébe téve, de tán akkora sem. A lába valamivel vastagabb és rö­­videbb, mint azoké a pókoké, a miket eddig megszoktam s nem is olyan rut, mint a kerti pókok. a» ....­­ott hevert a szelence közepén: nyolc lába azt... Mai számunk 20 oldal.!

Next