Budapesti Hírlap, 1898. április (18. évfolyam, 91-119. szám)

1898-04-01 / 91. szám

1998. április 1. BUDAPESTI KSLAP. (91. sz.) tárcám hatáskörébe. (Fölkiáltások balról: Hát a honvédelem!) Én nem tettem mást, mint felsoroltam azokat ,a tényeket, a­melyek a budget jelenlegi állapotából támadtak. Ha az urak azt akarják, hogy a minisztérium, tekintet nél­kül a rendelkezésére álló alkotmányos eszközök elégtelen voltára, kiadásokat eszközöljön , ám vállal­ják magukra a közbeszóló urak; felelős miniszter azonban nem ragadtathatja magát ilyen politikára. (Élénk tetszés jobbról, mozgás balról.) A kormány­nak kötelessége, hogy midőn provizórikus intéz­kedés alapján intézi a financiális ügyet, hogy szigorúan szem előtt tartsa alkotmányos köte­lességeit. (Tetszés jobbról.) S ha egyáltalán kötelessége a pénzügyi kormánynak gondoskodni arról, hogy a bevétel fedezze a kiadást, akkor ez kétszeresen terheli a mostani pénzügyminisztert, mert provizórikus alapon áll és mert nincs rendezett valutánk (nyugtalanság és ellentmondás balról) s ha deficit mutatkoznék most, ez nem csak Ausztria hitelét, hanem az egész valuta-akciót is veszede­lembe döntené. (Schlesinger közbeszól: Hát tovább is fönn akarja tartani a nyomorult arany valutát ? Geszmann: Hogy a zsidók tovább gsetteljenek!) A miniszter azután előadta, hogy az adó­­emelés nem olyan nagy, mint széles körben hiszik. Az indirekt adók fölemelése elkerülhetetlen lesz. Beszéde során azután nyilatkozott a Magyarország­gal való kiegyezésről. Ennyit mondott: Nem akarok a kiegyezési akcióról fejtegetésekbe bocsátkozni, minthogy tudom, hogy azok a törvényjavaslatok, a­melyeket azonnal a szünet után lesz szerencsém előterjeszteni, a jövő esztendő előtt előreláthatólag úgy sem lépnek életbe. Tehát be kell érnem azzal a megjegyzéssel, hogy a kiegyezési törvények ered­ményének alapján ez idő szerint nem lehet pénzügyi politikai programot fölállítani. A közel­jövő legfontosabb feladatainak jelzi, hogy a tisztviselők még ez évben megkapják a fizetésemelést, továbbá az újságbélyeg megszüntetését s az útivámok eltörlését. Beszédét e szavakkal végezte . Ez a program talán kicsi és szerény, de oly időben, a­midőn nem lehet előre látni a jövőt, vakmerőség volna, szélesebb programot adni, hiszen lehetséges, hogy a legelső támadás­ban valami jelentéktelen véletlenség semmivé teszi. A kormány most elsőbben azzal a kérelemmel fordul a törvényhozáshoz, hogy intézze el idejekorán a költségvetést, legalább a budget­­provizóriumot, hogy a kormánynak lehetséges le­gyen a provizórium alapján megkezdeni a beruhá­zási szükséglet fedezetének megszerzését. A második kérelme a kormánynak az, hogy fogjon derekasan munkába a törvényhozás, hogy a kormány a jel­­zett­ feladatokat törvényes uton (auf legislatorischem Wege) elintézhesse. (Élénk tetszés jobbról.) Frade : Csak a nyelvrendeletek visszavonása után! A miniszter után Stu­rck gróf beszélt az a­lkotmányos nagy­birtokosság nevében és kijelen­tette, hogy ragaszkodnak a nyelvrendeleteknek tör­vény útján való szabályozásához. Mauthner, a Freie Vereinigung vezére, szük­ségesnek tartja a nyelvrendeletek visszavonását, azután rátér a kiegyezésre és a következőket mondja: Egészen őszintén kijelentem, hogy a Ma­gyarországgal való gazdasági kiegyezés föntartásá­­nak a híve vagyok. A monarkia mindkét felének érdeke megköveteli, hogy a gazdasági kapcsolatot föntartsuk s e kapcsolat fölbontása nemcsak sajná­latos, hanem mind a két félre nézve veszedelmes is volna. A kiegyezés életkérdés Magyarországra nézve. A magyarok tisztában lehetnek azzal, hogy az orosz, román és amerikai versenynél fogva terményeiknek alig találhatnak piacot Nyugat-Európá­­ban, mert ezek az országok sokkal olcsóbban ter­melnek és mert ma már az ezekkel az országokkal való összeköttetés oly gyors és oly olcsó, hogy a magyar verseny ki van zárva. A magyar gabona ma már elvesztette jelentőségét Nyugat-Európában. De midőn azt látjuk, hogy más országok, mint pl. Németország, a legtávolibb világrészekben igyek­szenek megtelepedni, nem azért, hogy hódítsanak, hanem azért, hogy piacot teremtsenek maguknak, akkor nekünk nem szabad biztos piacunkat kockáztatnunk, akkor nekünk nem szabad Ma­gyarországgal vámháborút viselnünk. Már­pedig ez vár ránk, ha a kiegyezés nem jön létre; hogy ebben a háborúban ki lesz a győztes, azt nem tu­dom, de egyet bizonyosan tudok. Belső villongásaink mellett is még mindig erősek vagyunk Magyar­­országgal szemben. Ne ijedjünk és ne engedjünk, hogy ha Magyarország jogtalan követelésekkel áll elő, a mi helyzetünk sokkal erősebb, nemcsak ke­­reskedelmi összeköttetéseinknél fogva, hanem azért is, mert Magyarország a mi hitelünket élvezi, mert Magyarország mezőgazdasága a mi jelzáloghitelünk által áll fönn és mert Magyarország ezt a hi­telt nem szerezheti meg másonnan. Nem ismerem ugyan a két kormány tárgyalását, de azt mond­hatom, hogy ha igaz az, a­mi nyilvánosságra jutott, úgy a mostani kormányt nem kell irigyelni örök­ségéért, de remény­em, hogy a kormány azt az örökséget csak föltételesen fogadta el és csak azt kívánom, hogy igazi erőt tanúsítson Magyarország­gal szemben és hogy, ha szükséges, új tárgyalást kezdjen és hogy a magyarok jogtalan követeléseit energiával visszautasítsa és oly kiegyezést, teremt­sen, mely a monarkia mindkét felének igazán ja­vára fog szolgálni. De e végből belső békére van szükség, hogy aztán az egységes Magyarországgal erős, egységes, öntudatos Ausztria álljon szemben. Vasat! (cseh-radikális) a Magyarországgal való kiegyezésről a következőket mondja: Azt a kiegyezési javaslatot, melyen annyira meglátszik a magyar befolyás, nem fogadhatjuk el. Hogyha az új csehek ráadják szavazatukat, úgy ezzel épp úgy megássák a sírjukat, a­hogyan az ócsehek meg­ásták. Meg vagyok róla győződve, hogy a magya­rok nagyjában nem fognak engedni és attól félek, hogy az új kormány is sokkal gyengébb, semhogy a magyaroktól valamit kicsikarhasson. Az semmit sem ér, ha a magyarokkal szigorú szer­ződéseket kötnek ; a magyarok egyszerűen nem tartják meg a szerződéseket. A magyarok állami szerződéseket sem tartanak meg ; ezt bizonyítja az az erőszak is, melyet Horvátországban alkalmaznak. A Magyarországgal való olyan kiegyezés, a­mely nem jelenti az eddigi viszonynak határozott javu­lását, nem fogadható el. Inkább szakadjunk szét egészen. Igazságos kiegyezést akarunk, de ez csak­nem lehetetlen, mert a mi kedves szomszéd­jaink arrogánsak, aggresszívek s a legfőbb körök­ben, a koronánál, akadnak támogatóik. A szónok figyelmeztet a fél milliós ajándékra, melyen Magyar­­ország emlékszobrot állít a rebelliseknek. A­hol ily törekvések mutatkoznak, ott a paktálás ki van zárva. A cseh képviselőknek ahhoz kell magukat tartaniok, a­mit Herold képviselő három év előtt mondott. Cseh kiegyezés nélkül nincs magyar kiegyezés. Valóságos botrány, hogy Ausztria semmit sem tesz az elnyomott magyarországi szlávokért. A nappali ülés ötödfél órakor ért véget. Egyszer aztán rábocsátotta a lábát a nagy póknak a két előtte levő lábára. A nagy pók megmozdult mostan. Láttam, hogyan vonja visszafelé a lábait. A fekete ekkor megrohanta. Neki rohant egy olyan gyors mozdulattal, hogy ebben a pillanatban csak a lábak kevergését láttam azon az egy ponton. A következő pillanatban a fekete pók visszavonult, nem fért a keresztesnek a testé­hez a hosszú lábak miatt. És ültek megint mozdulatlanul ruvnd a ketten, mintha nem történt volna semmise. Hanem egy negyedóra múlva megint megmozdult a fekete. Lassú, sétáló menéssel a háta mögé került az óriásnak. De csak ült megint, mintha semmit sem akarna. Aztán látom ám, hogyan emelkedik ismét a két első lába fölfelé. Azt hittem, rá fog ugrani. De nem ugrott rá. Úgy tett, mint az előbb : ráeresztette las­san a két első lábát a nagy pók két hátulsó lába szárára. A nagy pók fölemelkedett. Ez a fölemelkedés abból állott, hogy a nyolc láb maradt, a hol volt, de a test föl­­emelkedett közöttük majdnem a szelence üve­géig. Milyen jó, hogy a pók nem akkora, mint a teve. Egy ilyen fölemelkedés a legré­­mítőbb látvány volna a világon. A fekete visszavonult. Most már látszott rajta, hogy nem tartja magát erősebbnek. De az is látszott, hogy a nagy pók csak annyiba veszi a feketét, mint a nagy kutya a rácsahitoló pincsikutyát. De micsoda gondolatok tüzelhettek a kis feketének az agyában. Az arca bizonyára a düh kifejezéseiben vonaglott! Még mindig nem mondott le. Oldalt tett ellene ismét egy tapogatódzó kísérletet. Ha­nem a nagy pók megintcsak eltolta magától. Utoljára még egyszer szembe ment neki és most minden erejének a kifejtésével. Az a mozdulat, amint összecsaptak, olyan rázó volt, mintha két acélrugó pattant volna össze és rengett volna egy pillanatig a levegőben. Sok támadás után a fekete visszaült a fenékszélbe és lekutyorodott. Vártam egynéhány percig. Nem mozdult többet. Megnéztem megint egy óra múlva. Nem történt semmi se közöttük. Hanem ekkor azt vettem észre, hogy az én pókomnak az egyik lába, mindjárt a csonka­­ság mellett, mintha jobban behajtana a szo­kottnál a melle alá. Oldalt fordítom a szelencét. A pókom elmozdul. A lábát ott hagyja maga mögött. No akkor megsajnáltam. A nagy pókot mindjárt kivetettem az udvarra, a feketét meg visszatettem szelencéstől a szekrényembe. Megfogadtam, hogy ha meggyógyul, el­tartom holtáig, s talán minden órában meg­néztem, hogy él-e még. Hát megélt a pogány ! A negyedik napon beeresztettem hozzá egy korán világra szállott legyet, azt rögtön el is fogta és megette jóízűen. Örültem neki, hogy meggyógyult. És most, hogy hazagondolok, ő is eszembe jut. Úgy gondolok rá, mint akármelyik jó isme­rősömre. Érzem, hogy e nyilatkozatom miatt sokan lenéznek majd engem, de nekem az mindegy. Ez a kis csonka pók kedves most már nekem. Tudom, hogy ismer engem és le­het, hogy ő is éppen úgy gondol énrám, mint én őreá, írok holnap haza, hogy fogjanak neki legyet. Gárdonyi Géza: Az esti ülés. A képviselőház esti ülésén folytatták a kor­mány programjának megvitatását. Jarosievits radi­kális rutén a lengyeleknek a ruténekkel szemben tanúsított viselkedése miatt panaszkodott és erősen kikelt a lengyel hivatalnokok ellen. Herold kifejtette az új csehek álláspontját és kijelentette, hogy az új csehek ragaszkodnak államjogi programjukhoz. Ausztria nagy betegségben szenved és ez a beteg­ség a közintézmények perverzitása. Ezeket az intézményeket a németek teremtették és ezek közül való a választási törvény is, mely a németeknek mindig megszerzi a többséget, de a pártviszonyok mégis olyanok, hogy lehetet­len a képviselőházban német többséget össze­hozni. És még ha ez lehetséges volna is, ez a többség huszonnégy óra alatt szétzü­llenék. A kormány programjával sem ő, sem pártja nem ért egyet. Ezután Sztojalovszki beszélt három óra hosszat; beszédében a lengyel keresztény esz­mét fejtegette és keresztény társadalminak vallotta magát. Az ülés éjfél után egy órakor ért véget. Április II. — Saját tudósítónktól. — Budapest, márc. II. Közeledik március 11-dike, a negyvennyolcas törvények szentesítésének ötvenedik évfordulója. A magyar képviselőház nemzeti ünnepnek deklarálta ezt a napot és a hivatalos Magyarország április 11-dikét nagy fénynyel készül megünnepelni. Megyék és városok törvényhatóságai foglalkoznak az ünnep­lés kérdésével, a püspökök és főpapok a kultusz­­miniszter rendeletére körlevélben hagyják meg, hogy templomban és iskolában jubiláljanak e napon. Tisza István gróf az Országos Hírlap­ban cikket írt az április 11-diki ünneplésről. El­mondja, hogy március 15-dikét nem szabad szembeállítani az április 11-dikével; a király most részt akar venni nemzetével a 48 megünnep­léséből, nem szabad tehát torzsalkodással felelni a korona kezdeményezésére. Minden, — írja Tisza gróf, — a­mi a negyvennyolccal függ össze, kényes téma marad; a jövő politikai feladatait illetőleg megvannak ugyan a kölcsönös bizalom s összhangzó működés előfeltételei, de a közelmúlt megítélése tekin­tetében dinasztia és nemzet érzelmvilágát mélységes úr választja el. Az április 11-diki ünnep egyszerűen ez állapot megszűntét jelenti. Nincs többé kényes téma, nincs fátyolra szükség, nem kell a nemzetnek érzelmeit a trón zsámolya előtt elhallgatnia, ha királyának keserűséget okozni nem akar. A fiatal Tiszát cikke megírására a függetlenségi pártnak az az ismeretes határozata leírta, mely szerint az a

Next