Budapesti Hírlap, 1898. május (18. évfolyam, 120-149. szám)

1898-05-01 / 120. szám

Budapest, 1898. XVIII. évfolyam 120. sz.____________Vasárnap, május 1. Budapesti Hírlap Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hónapra 1 frt 20 hr. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vill. ker., Hökk Szilárd-utca 4. az. EöSitits- et birtotts-fiWW: Prjotnei hit Jónes-kerat 5. il a pUslán. Apróhirdetések Ara: Egy tzó 8 kr., vastagabb betűvel A kr. Hirdetések nonparellte számítÁssal díjszabás szerint._______ Festetich Andor gróf, Budapest, ápr. 30. A hivatalos lap minapi árverési rovatában ismét érdekes hirdetéssel ta­­lálkozunk. Festetich Andor gróf, alsó­­szelestei lakos, volt­ földmivelésügyi miniszter, mai napig volt szabadelvű párti országos képviselő némely ingat­lanát elárverezték. A nagybajomi bir­tokot megvette a budapesti bankegye­sület 211.000 forintért. Hogy kik kap­tak részt ebből a pénzből és kik nem jutottak követelésükhöz, bizony nem tudják. A hitelezők hosszú névsora megmutatja, hogyan bukik egy nagy úr Magyarországon. A hitelezők egy csomó takarékpénztár és mindenféle pénzüzér, építő vállalkozó és szállító. Unió-bank, Leszámítoló és pénzváltó­­bank, Országos járadékbank, az Első Hazai Takarékpénztár, a központi, győri, kanizsai, somogymegyei, kapos­vári, veszprémi, gyanafalvai takarék­­pénztár, Markbreit, Kramer, Rechnitz, Rainer, Löwenstein, Stern, Reichen­feld, Schapringer cégek, Fürst, Castelli, Hertelendy, Poór ügyvédek, Gubányi, Kassai, Jen­sik építő vállalkozók kere­sik követelésüket a nagyméltóságú gróf, valóságos belső titkos tanácsos uron, a vaskoronarend nagykeresztesén. A kereset összege együttvéve 581.243 forint és 75 krajcár. Világos tehát, hogy ez az adósság a 211.000 forint vételárból ki nem telt. De ha csak ennyi volna Festetich gróf tartozása, neki is, hitelezőinek is jó volna, csakhogy az, hír szerint, más­fél millióra rúg. A hitelezőknek kevés reményük van, hogy megkapják köve­telésüket, mivelhogy Szeleste majorá­tus, melyet elárvezni nem lehet, csak jövedelmét lehet lefoglalni, míg Feste­tich él. Ismét jó volna, ha csak azok a hitelezők volnának, a­kik az árverési hirdetésben szerepeltek, 1500 forinttól 67000 forintig minden­féle ezrekben. Mert bármily keserve­sen essék mindenkinek, még a bankok­nak is, ha pénzüket vesztik, ez egye­sek szerencsétlensége, kik nyilván váltókezesekkel vagy másképp fedezve is vannak s ha uzsorások, nem kell félteni őket, hogy belebukjanak. Ha­nem mit szólnak azok a községek Dombóvártól Győrig, melyek hozzájá­rultak a miniszter úr vicinális vasút­­jáh­oz és értéktelen részvényt kaptak amaz összegek fejében, melyekkel köz­ségeiket megterhelték? Mit szóljanak hozzá mindazok a birtokosok, kiknek földjét kisajátították s kik nagyrészt mostanáig­ sem birnak hozzájutott elda­rabolt és elvett tulajdon földjeik árá­hoz? Mit szóljanak azok az iparosok és munkavezetők, kik a vállalkozó Festetich gróffal és üzlettársával Szél (egy 7-tel) Kálmánnal szerződtek, nekik dolgoztak és szállítottak és évek óta pénzükhöz jutni nem bírnak? Ez a megfordított Jäger Dávid esete, midőn egy nagy úrból lesz nagy vállalkozó; nevét, állását, befolyását, hitelét latba veti, előnyös feltételekkel (kilométerenkint 42.692 forint építő­­költséggel) a leghosszabb vasúti enge­­delmet eszközli ki magának, 191 kilo­méter távolságra, huszonkét állomással, gazdag vidéken, összeköttetéssel a ma­gyar államvasutakkal s mindent ki­eszközöl, a­mit csak lehet, még­pedig a magyar törvényhozás segítségével és királyi szentesítéssel. Roszul épit s az állam neki elnézi ; roszul fizet s a vármegyék és a minisztérium meg­tűrik; hiába panaszol az egész vidék, orvoslást nem nyerhet s a vége — a várt nagy nyereség helyett bukás. Festetich­­Andort megcsalták, mint sok mást, a­ki nagy vállalatokba fog, melyekhez nem ért, vagy börzén játszik s hirtelen akar a mások pénzén meg­gazdagodni. Sajnálni csak azokat lehet, kiket magával rántott. Gyönge ment­ség, hogy nem értett a vasúti üzlethez és építéshez. Minek kezdett hozzá? Gazdag volt, nagyon gazdag és híres gazda Vasvármegyében. Nem hiányzott semmije, a szerencse minden­nel elárasztotta, mit ember kívánhat. Ugyan hát miért kívánt többet, miért akart új milliókat szerezni mértéktelen szomjúsággal ? Elcsábította a kor szel­leme és a példák, melyeket a szabad­elvű pártban látott. A­mig nem volt képviselő 1892-ig, nagy tekintélyű és szerencsés földesur volt odahaza, de A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A nefelejts-utcai párbaj-kódex. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Könnyen izgatható s bolonddá tehető fantáziám van, azért tavaszszal rendesen virág­­nevü utcába költözködöm, a­mi nálam teljesen pótolja a nyaralást, így kerültem egy tavaszon a Nefelejts­ utcába. A hatás szembetűnő volt. Két hét lefor­gása után már jobb színben voltam, étvágyam növekedett s úgy éreztem magamat, mint egy bankár, a­ki Oszendében füröszti le magáról a mások munkájának a verejtékét. Hogy egészségem ne javuljon rohamlép­tekben, elhatároztam, hogy téli szokásaimból megtartom a legkellemesebbet s legkimerítőb­­bet: az éjszakázást. Szétnéztem az utcában, vizsgálva, hogy melyik helyiség legalkalmasabb egészségem kellemes és vidám rontására. A Nefelejts­ utca a civilizáció útján még csak addig az állomásig jutott el, melynek neve: kávémérés. A kávémérés szép találmány egy soktagú család eltartására, mely rendesen hátul lakik, de elől mászkál. A vendégnek óvatosan kell lépkednie, először mert nagyon sokat nem lépegethet, másodszor mert könnyen rálép egy gyerekre. Hogy a kávémérést miért nevezik el a kávéról ? Ezt az egyet sohse tud­tam megfejteni. A kávémérés több alfajra oszlik: van egyszerű és van összetett kávémérés. Az egy­szerű kávémérés, a­hol csak kávét és kávéházi italokat mérnek; az összetett kávémérés az, a­hol a kávémérést (mint a hangversenyt tánc­vigalommal) összekötik a kifőzéssel. Az utóbbi­nak egyik szub-alfaja, a­hol kamara is van a lakáshoz. Ez az összetett vegyes kávém­érés, mert a kamarát kiadják külön bejáratú hóna­pos szoba gyanánt. Képzelhetik, hogy nem nagyon lelkesített az eszme, hogy egészségem megrendítésére tervezett éji kirándulásaimat ezekre a helyekre tegyem. Szerencsémre ez idő tájt megnyílt egy valódi kávéház az utcában, a tutajosok közt megjelent az első gőzhajó. A kávéházat valami olasz városhoz címez­ték. A tulajdonosa azelőtt cipőfelsőrészekkel kereskedett s tőle az emberiség a meztelen talpán is járhatott. Az üzlet nem vágott be, mire a mozgékony ember helyszerző irodát nyitott. Itt sem boldogult és ekkor lóügynök lett, de a lovat borral és gabonával komplikálta, minél fogva belebukott. Mint ügynök hozzá szokott ahhoz, hogy egész nap a kávéházban börzézzen, nyitott tehát egy kávéházat. A­mi különben többé nem szokatlan Budapesten. A­kinek semmiféle üzleti ötlete nincs, az kávé­­házat nyit. A­hol öt kávéház tisztességesen megélne, ott van tizenöt. Hadd nyomorogjon valamennyi, semhogy egy boldoguljon. Új forrásokat senki se nyit, de a régi források körül ádáz tusa folyik. Három vendég mindjárt az első éjszaká­kon törzsvendégi körvonalakat öltött. Az első én voltam, a második egy állatorvos, a harma­dik egy antikvárius. Hogy én miért éjszakáztam, azt már el­mondtam ; az antikvárius azért töltötte ébren az éjszakát, mert egész nap aludt a boltjában s éjjel nem tudott; az állatorvos azért nem feküdt le, mert egész napját állatok közt töl­­tötte s éjszakáit szánta az embereknek. Megbarátkoztunk. A barátságtól a kaláberig csak egy lé­pés. Harmadnap megtettük ezt a lépést. Ha költő volnék, azt mondanám, hogy a kártyázással egyidejűleg barátságunk derült egére a viszály komor fellegei vonultak. Az állatorvos nem tudta elviselni az úgynevezett pech­et és sértő gyanúsítással illetett ben­nünket. Az antikvárius kárörvendve nézett rám, mintha az állatorvos csak engem bántalmazott volna. Erre dühbe jöttem s az ódondász fejé­hez vágtam a kvart ász bólát a kilencessel, a blank makk tízest, a tök ászt, tök tizest és tök királyt. Jélveszthetetlen parti volt! — Ön nem jól tud célozni — szólt hideg­vérrel az antikvárius s az állatorvos fejére mutatott. Vártam, mig újra kiosztják a kártyát. Kvint kasszát mondtam, mire az állatorvos ama nézetének adott kifejezést, hogy én és a hamis játék egy anyaméhben születtünk. Erre az indiskrécióra újra dühbe jöttem és most az ő fejéhez repült Európa legszebb fölvétele. Az állatorvos hidegen letörölte homloká­ról a kvintkasszát s szólt: Mai számunk 32 oldal.

Next