Budapesti Hírlap, 1898. június(18. évfolyam, 150-179. szám)
1898-06-01 / 150. szám
Budapesti Hírlap Budapest, 1898. XVliI. évfolyam 150. sz. Szerda, junius 1. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frf., negyedévre 3 írt 60 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Főszerkesztő és laptulajdonos : Rákosi Jenő. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Till. ker., Rökk Szilárd utca 1. sz. Elfizetés- is hirdetés-föltétel: Ugyanezen ház rend-körút 5. sz. 2. oldalán. Apróhirdetések ára: 33gy szó 8 kr., vastagabb betűvel 1 kr. Hirdetések nonparolite számítással díjszabás szerint._______ Magyarok, németek, csehek. Budapest, máj. 31. Az osztrák alkotmány bukás szélén áll s a kiegyezés Magyarországgal válságba jutott. A népek összevesztek s a kormányok nem tudnak rendet csinálni. Halasztást nem tűr a feladatuk, sürgetik a felelős államférfiakat intézkedésre s a koronát döntésre. Ily viszonyok között fölmerül a kérdés, mily alapokon lehetséges föntartani az osztrákmagyar monarkiát és mily szövetségek hogyan biztosítják a dualizmust. A németekkel szövetkeztünk 1867- ben, ámbár a németek vették el országunkat 1849-ben és foglalták le maguknak tizennyolc esztendeig. Mással nem szövetkezhettünk, mert övék volt a hatalom Ausztriában, az udvar, a kormány, a hadsereg és a parlament, melyben a Schmerling-féle alkotmány a németek hegemoniáját állapította meg. Utalva voltunk tehát azzal a tényezővel kötni egyezséget, mely Ausztriában rendelkezett; csehek és lengyelek akkor alárendelt szerepet vittek. De ezenkívül a németek liberalizmusa összhangban volt a magyarok szabademviségével, a német műveltség politikusainkat általjárta, a pánszlávizmustól való félelem igen nagy volt, a föderalizmus Magyarország egységét tagadta, hivatkozás történt históriai hagyományokra, Arnulfra, Habsburg Rudolfra, I. Ferdinándra igazolásául, hogy a magyarnémet szövetség természetes. A magyarországi németek hazafisága argumentumul szolgált Hurbán, Miletics és Sztarcsevics agitációival szemben: Így kötötték meg a kiegyezést Deák Ferenc, Andrássy, Eötvös és Lónyai, a németek uralkodását Ausztriában, a magyarokét Magyarországon állítván föl oszlopul, hogy azokon nyugodjék a kiegyezés boltozata. Folyománya e politikának Hohenwarth föderalisztikus kísérletének megbuktatása, a barátság Németországgal a francia háborúban és a szövetség a török háború után. Harminc évig kitartott ez a politika. Elég bajunk volt vele, mert a németek nem akartak fölhagyni Magyarország germanizációjával különösen a hadsereg által s a közös kormányt és az udvart féltékenyen megtartották maguknak, sőt a hadsereg kedvéért a német nyelvtanítást ránk erőszakolták iskoláinkban is és két évi katonai szolgálat büntetését szabták azokra az ifjakra, kik a német nyelvet nem tanulták meg. Örökös hajsza volt ellenünk a német nyelv követelése miatt színházakban, vasutaknál, kereskedésben s még most is tart a szász helynevek magyarosítása miatt az egész német sajtóban. Oly kevéssé volt a németek szövetsége őszinte barátság. A politikai helyzet követelménye volt csak és még az okok tartottak, az okozat sem szűnt meg. De minél inkább kifejlődtek következményei Ausztria kiválásának Németországból s a különös földrajzi és néprajzi viszonyok Ausztriában minél inkább megerősítették a nem német fajokat a törvényhozásban és a közigazgatásban, annál inkább gyöngült a dualizmusnak és a kiegyezésnek amaz oszlopa, melyet német hegemóniának nevezünk Ausztriában. Most pedig a valóság az, hogy az osztrák németeket Lueger vezeti s a magyaroknak nincs nagyobb ellensége nálánál, mivel hogy Bécs polgármestere nemcsak a zsidókra haragszik, hanem helyre akarja állítani a centralizált Ausztriát Bécs központtal, tehát be akarja kebelezni Magyarországot az egységes Ausztriába. Kevés kivétellel ez jelenleg a németek fölfogása mindamaz osztrák pártoknál, melyek a kiegyezést ellenzik. Csakis a német nemzeti pártiak, Wolff, és társai akarják a dualizmust a perszonális unióig azért, mert vissza akarják vinni Ausztriát Németországba, honnét 1866-ban szerencsénkre kiszakadt. Barátainknak nem nevezhetjük Wolffékat sem, nem sokáig tartanák ők tiszteletben Magyarország önállóságát, ha sikerülne Ausztriát kiszolgáltatniok a Hohenzollerneknek. De még nem dőlt el, sem az, hogy mi lesz a kiegyezéssel, kvótával, vámmal, bankkal, sem az, hogy az osztrák alkotmány megáll-e vagy sem. Thun gróf tervei rejtelmesek, úgy látszik azonban, hogy inkább kedvez a A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A magyar gyík. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Április közepén egy sárga szállítólevéllel lépett be hozzám az én öreg levélhordóm. — No, — azt mondja valami különös nézéssel — még ilyet sem hordtam. Az öreg már régóta gyanakszik rám, hogy nincs rendjén minden kerekem. Aki négy-öt újságot olvas el mindennap, az szerinte nem lehet okos ember, mert egy újság elolvasása is félnapi munka a ráérő embernek, s ha meggondolják, hogy az újság hazudik, hát azt az egyet sem érdemes elolvasni. Nézem a szállító levelet. Az első pillantásra látom : eleven gyíkok. No ezen magam is megdöbbenek. Ki küldi ? Lendl Adolf dr. Budapestről. Mi a csuda lelte ezt a jeles tudóst, hogy nekem gyíkokat küld. Még jó, hogy nem egypár eleven vipera jutott az eszébe. Nem tudtam, mit tegyek a szállítmánynyal. A tudósnak nem ronthatom el azt a gondolatát, hogy nekem örömet küldött; a postán nem hagyhatom, hiszen képzelem, hogy a postás kisasszonyokat milyen kellemetlenül csiklandozza az a gondolat, hogy a gyíkok valami lyukon kiszabadulnak, én meg, hogy hazahozassam, no meg csak az kellene, hogy gyikok futkossanak itt a szobámban. De csak legalább valami levelet írt volna, hogy minek küld gyikot. Egy sort sem ! Olyanformán éreztem magamat, mint Esterházynak a vendégei, mikor Hani Istók egy tál kigyótbékát tett eléjük az asztalra." Végre is, hogy meg ne bántsam a kitűnő természettudóst, elküldtem nagy kelletlenül a gyíkokért. A ládában egy még kisebb lapos láda, hát ebben vannak az eleven férgek. No, nálunk nem kiváncsi rájuk senki. Magam is azt gondoltam, hogy nem fogom kibontani. Majd holnap, ha kitisztul az időm a kertben. De lám még a kellemetlenség is bizgatja az ember kíváncsiságát, megnézem már mégis hogy milyenek, ha ő érdemesnek találta elküldeni. Nagy óvatosan papirost csúsztattam a ládika födele alá, a papirosra meg üveglapot s e közben ugyancsak vigyáztam, hogy a kabátom ujjába ne szaladjon valamelyik. No most kivonom a papirost az üveglap alól s még mindig vigyázok, nehogy valamelyik fürge féreg kiszökjék, hát zöld erdei moha van a ládikában s a moha közepén két kis gyermekarasznyi vékony bronzszinti gyík ül. Néz rám mind a kettő nyugodtan, félelem nélkül, kiváncsi oldalszemmel, mint a liba. Csakhamar egy harmadik és negyedik kis bronzszinti gyik is előcsúszik a mohából és az apró szelíd fekete szemek épp úgy bámulnak engemet, mint ahogy én őket. Az ablak párkányára teszem a ládikát és nézem őket némi megbéküléssel. A világosság úgy látom, jól esik nekik s a postai utazás bizony nem lehetett nekik valami gyönyörűséges. Egy perc nem telik belé, még három ugyanolyan karcsú barna kis gyík bukkanik elő a mohából s egy csoportba csúszva, egymást körülgyűrüzve, összekalácsosodva heverésznek , de olyan vékonyka kis apró teremtések, hogy mind a hét kényelmesen elférne egy gyermekkor tenyerében. Furcsa gyíkok. Az ember azt hinné az első pillantásra, hogy valami csinos kis kígyófiak, de kezük, lábuk van, éppen olyan, mint az ember keze, csakhogy mintha fekete cérnából volna kötve, olyan vékonyka, picurka. De milyen testvériesen szeretik egymást! Éi az egyik át is öleli a másikat, és jóízűen ásít. No ezek nem éppen förtelmesek! Másnap aztán megjött a tudósnak a levele is, amelyben megírja, hogy egyik neve Ablepharus pemnonicus és hogy valamennyi kézbevehetőn szelíd jószág. Leveszem az üvegtáblát róluk, hát csakugyan nem futnak el. Csak néznek libásan, kedves ostoba nézéssel, hogy mit akarok. A tudós utasítása szerint benyújtok nekik az ujjam hegyén egy hangyatojást. Az apró fejek fölemelkednek. Még nagyobb bámulás. Az egyik végre észreveszi, hogy valami ennivaló van az ujjamon, dej elkapja nagy örömmel és eliszkol vele a sarokba, befalogatja jóízűen. Kedves egészségedre, kis pajtás! Megétetem így valamennyit. De éhesek voltak szegények! Azután egy vizcseppet nyújtok be az ujjam hegyén. Amelyik meglátja, megiszsza nyalogatva s emelt fejjel maradtan gondolkozik egyet utána, épp úgy. Mai számunk 20 oldal.