Budapesti Hírlap, 1898. augusztus (18. évfolyam, 211-240. szám)
1898-08-01 / 211. szám
Budapest 1898. XVIII. évfolyam 211. sz. Hétfő, augusztus 1. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep ntin való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt., félévre 7 írt, negyedévre 8 írt 50 kr., egy hónapra 1 frt 30 kr. Egyedszámára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Főszerkesztő és laptulajdonos. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Till. ker., Rökk Szilárd-utca 4. is. Előfizetés* és hirdetés-fölvétel: Dgjautzen hy József-kémt 5. sí. a oldalán. Rákosi Jenő: Apróhirdetések Ara: Egy ezer kr., vastagabb betűvel 4 kr. Hirdetések nonparsille számitással díjszabás szerint. A világtörténet halottja. Budapest, jul. 31. Kolosszális ember halt meg. Csöndes, mint a legkisebb, a halál nem tesz különbséget, mikor az embereket lekaszálja. Más a biró fent és idelent, a halottnak e földön nem marad egyéb, csak az emlékezet. A történet sem egyéb emlékezetnél, melyet a nemzetek tartanak s adnak át utódaiknak, mint elbeszélést. Ezt a halhatatlanságot Bismarck elérte életében s halála le nem törhet dicsőségéből, mert mint nagy alak nem fog enyészni az idővel, hanem tisztulni, mig a nemzeti mitosz mindig újabb oltárokat emel neki, melyeken művészek és írók tömjéneznek nevének. A kritika másoktól jön, kik nem szerették: a legyőzöttek, az üldözöttek és ezeknek nemzetsége. Bármit mondjanak róla, a kiket bántott, nagyságát egy sem fogja tagadni. A német nemzetnek ezer esztendő óta legnagyobb férfiai Nagy Károly, Nagy Frigyes, Goethe és Schiller, Luther és Bismarck. E kettő között legnagyobb a hasonlat : az ítélet és akarat ereje, merészség lágyság nélkül. A régi formák ellen háborút viselnek, újjá teremtik Németországot, germánok, kik a latin fajokkal sehogy sem tudnak egyezni, átalakítják a világtörténetet szóval, vérrel és vassal. Mind a kettő magával ragadta a német nemzetet s északi német volt mind a kettő, a déli német ezért nem is hódolt meg teljesen zsenijüknek. Sem a protestantizmus, sem a porosz császárság nem bírta a német törzseket teljesen egyesíteni és még most is vitás, hogy nem inkább széttépték-e a régi német birodalmat. Hiszen nyolc millió német Ausztriában is van és a birodalmi németek között is sok visszavonás található. Mégis senki sem tagadhatja, hogy Németország hatalma óriás nagyra nőtt harminc év óta és világbirodalom vált újra belőle. És mindezt Bismarck zsenijének és szerencséjének köszönheti, mert ha Bismarck nincs, nem történnek a nagy hadjáratok és a nagy diplomáciai sikerek is elmaradnak. És ha nincs, császárság sincs, közös alkotmány sincs, közös hadsereg sincs és közös törvények sincsenek. Mindenekfölött pedig az általános német közérzület, mely most annyira érezteti magát Európában, ki nem fejlődik. Az egész korszak más, mint volt ennek előtte és az új korszaknak atyja Bismarck volt. A németek tehát méltán gyászolják a császártól kezdve, ki neki köszönheti méltóságát és birodalmának egy harmadrészét: Slezvig-Holsteint, Hannovert, Hesszent, Elzászt és Lotharingiát. A német nemzet pedig neki köszönheti, hogy ismét politikai nemzetté vált, erőssé és önérzetessé, hogy vezérszerepe van Európában és gyarmatokat szerzett más világrészekben, hogy rossz földön gazdagszik és sok ellenségtől körülvéve, békét élvez. Békét, mert senki sem meri megtámadni. A vén kancellár túlélte császárját és kortársait és a politikától száműzve halt meg, de politikája őt túléli. Nemzete nem siratja, hanem apoteozist ünnepel sírjánál s ahol e földön emberek laknak, mindenütt Bismarckról beszélnek, kivel a tizenkilencedik század száll sírba. Bismarck utolsó óráiról a császár, a német nép és a külföld részvétéről és a temetés előkészületeiről a következő tudósításunk számol be: A halálküzdelem. — Távirat. — Berlin, jul. 31. (Saját tudósaaikról.) Bismarck abban a nagy tölgyfaágyban halt meg, a melyet az őtmutatása szerint készítettek a Sachsenwald fáiból. Kínos halálküzdelmet kellett vívnia, mely sok fájdalommal járt. A halottas szobában levőkre leírhatatlan hatással volt a nagy államférfi agóniája s az asszonyok ki is mentek a szobából, mert nem tudták hallgatni a haldokló hörgését. A halott arckifejezése komoly, de szilárd. Azok, akik a herceget kevéssel halála után látták, azt mondják, hogy arca a halottas ágyban feltűnően hasonlít Vilmos császár arcához. A feje hatalmas szemöldökeivel kissé előrehajlott, nagy teste nekidől a vánkosoknak, arca mintha kisebb volna és a bőre hófehér. Hatalmas szemöldöke és hófehér bajusza még a halálban is energikussá teszi a fejét, mely a lesoványodott testtel szemben csak még nagyobbnak látszik. Kezeit összekulcsolja; jobb keze, melyen a jegygyűrű van, a bal fölött nyugszik. A halál éjjel 11 óra tájban állott be. Délben újabb szélütés érte és ekkor elveszítette öntudatát. Este a herceg már nem ismerte meg környezetét és félálomban feküdt. Az agónia kilenc órakor kezdődött és Schweninger már csak a halálküzdelmet konstatálhatta. A haldokló nem is nyerte többé vissza öntudatát és Rantzau grófilé fogta le a halott szemét. A halottas ágyat körülállta az egész család. Chrysander dr., Meredi báró és neje. Bismarck utolsó szavait Rantzau grófnéhoz intézte, a mikor a grófné a beteg homlokát törülgette: — Köszönöm gyermekem! mondta gyönge hangon.■ Az ágyat, melyben a halott feküdt, azután a szoba közepére tolták. A halott egész családja ott van a halottas házban. Herbert gróf, a ki immáron herceg, elzárta atyjának lakosztályait, senkit sem bocsát a kastélyba. Herbert herceg Vilmos császárnak táviratban adta tudtára a halálhírt. A kastélyba máris sok részvéttávirat és virágbokréta meg koszorú érkezik. A friedrichsruhi kastélyt teljesen elzárja az altonai ezred díszszázada, amely Vilmos császár távirati rendeletére érkezett oda. Magának Pozadowsski grófnak, aki három frakkba öltözött tanácsosával jött Hohenlohe kancellár nevében kondoleálni, húsz percig kellett a kapu előtt várakoznia, míg az őr engedelmet kapott, hogy beereszthesse. A kastély lakói közül csakis Schweninger professzor mutatkozik, aki fedetlen fővel, fekete bársonykabátban fogadja a részvétüket kifejezni érkezőket. A pályaudvar és a posta épületén a gyászlobogó félárbocra van húzva. Friedrichsruh túl van zsúfolva, a lakásokért hihetetlen árakat követelnek. * Egy másik tudósítónk az utolsó órákról ezeket jelenti: Berlin, júl. 31. Tíz óra 45 perckor. (Saját tudósítónktól.) Bismarck csöndesen hunyt el. Schweningert, orvosát, ki fél tizenegy órakor érkezett meg, már nem ismerte meg. A család a szomszéd szobában gyűlt össze a szolgaszemélyzettel. A herceg néhány órája eszméletlen volt, lélegzete többször elakadt, kezével szeméhez kapott, hogy betakarja vele. A halál küzdelem nélkül érte, előzőleg sokat szenvedett. Mikor Schweninger a pályaudvarba ért, a kupéból kirohant, gyorsan kocsiba vetette magát s a lovak egy perc alatt a kastélyba röpítették. Schweninger a herceget eszméletlen állapotban lelte. A segítség lehetetlen volt. A beavatottak már szerda óta tudták, hogy a herceg állapota reménytelen, de a hírekkel tartózkodók voltak, mert a család és az orvos a herceg előtt állapotát a végső pillanatig titkolni akarták. Bismarck herceg háziorvosának, Schweninger tanárnak karjaiban adta ki lelkét, aki fél 11 órakor érkezett meg Berlinből. A beteg néhány óra óta eszméleten kívül volt és többször elszorult a lélekzete. A halál agónia nélkül állott be. Mindaz, amit a hercegnek utolsó, így a többi közt a tornázóknak tett jellemző nyilatkozatairól írtak, nem való. Csak annyi igaz, hogy a herceg, bár sok tréfás dolgot mondott állapotáról, nagyon ragaszkodott az élethez és még szombaton reggel azt mondotta, reménye, hogy állapota javulni fog. A császár részvéte. — Távirat. — Bergen, jul. 81. Vilmos császár tegnap késő este kapta meg az első nyugtalanító hirt Bismarck állapotáról s ma reggel jutott kezéhez a halálhíre, s amely mélyen megrendítette. A Hohenzollern Mai számunk 12 oldal.