Budapesti Hírlap, 1898. szeptember (18. évfolyam, 241-270. szám)

1898-09-01 / 241. szám

Budapest, 1898. XVIII. évfolyam 241. sz. Csütörtök, szeptember 1. megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 14 írt, félévre 1 írt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Egyen­szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIEL ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Előfizetés­­ét kik­elü­löitítil: ligyMMtn háj JéutMerot 5. n. s. oldalán. Apróhirdetések ára.: Egy szó 8 kr., vastagabb betűvel 4 kr. Hirdetések nonparellje számítással díjszabás szerint. Bánffy báró veresége. Budapest, aug. 31. Mindaz, a­mire nézve, a Reichsrath összehívásán kívül, megállapodás tör­tént, ma még titok. Hogy ez a titko­lózás, mennyire nem illik bele az al­kotmányos élet keretébe és mennyire nem felel meg annak a jogos várako­zásnak, a­melylyel a nemzet el van telve, azzal ma nem kívánunk foglal­kozni. De mert a nemzet nagy érde­két, a­mely e titkos megállapodások mögött félve rejtőzik el, védnünk kell, kényszerültek vagyunk azzal a kevés, de valamennyire ismert ténynyel foglal­kozni, a­mely a lapok jelentéseiből és a ravasz módon megszerkesztett kor­mánynyilatkozatokból kitűnik. Másnak, mint a mulasztás bűnének, nem nevezhetjük azt, hogy a két kor­mány még csak mostanában tudott megállapodni arra nézvést, mi történ­jék, minő elvek alapján, minő politikai taktikával s minő közjogi formákban intézkedjenek a két állam gazdasági életéről arra az esetre, ha a törvény­ben megjelölt alkotmányos módon a szövetséges kiegyezési viszony fönn nem tartható? Hiszen ehhez már az első provizórium javaslatának benyúj­tásakor meg kellett volna szerezni a magyar kormánynak az osztrák kormány hozzájárulását és a Felség jóváhagyását. A napról-napra élésnek és az események fejlődése szabadjára bocsátásának a politi­kája szülte a mai kínos helyzetet, a­melynek kényelmetlenségét érzi az uralkodó, a két kormány, a két állam s maga az annyira féltett nagyhalmi állás is. Más következése ennek nem lehet, mint hogy a törvények ereje s a nemzetek akarata helyett a tények ha­talma kerül a kormányzás trónjára, akár az ex­­lex állapotok megismétlő­désében, akár a szomorú időkből is­mert rendeleti világ föléledésével. Menjünk tovább. Bánffy báró és kabinetje a szövetségi viszonyt akarja föntartani minden áron. Ez esetben nem volt őszinte sem az a nyilatkozata, a­melyet a múlt év decemberében az Apponyi beszédére mondott, sem az a hallgatása, a­melylyel a Horánszky de­cember 30-iki magyarázatához hozzá­járult. Nem lehet máskülönben, mint hogy Bánffy báró a korona előtt az egységes gazdasági élet föntartására félre nem magyarázható ígéretet tett. Ez neki oda­fönn nagy ereje. Kormányon maradásának föltétele ez az ígérete. Való­színű, hogy az egységes gazdasági életet az alkotmányos tényezők hozzájárulá­sával kívánja föntartani, mert ez ter­mészetes is, könnyebb is. Taposott út, amelynek minden elágazása s a melyen minden ellenálló erő ismeretes és meg­mérhető. Aza ha ezen a természetes utón a kitűzött célhoz el nem juthatni. Bánffy báró kénytelen lesz ígéretét másként, tehát az alkotmány parancsai­nak félretételével beváltani. Hogy erre a második útra nem szívesen lép s az elsőn maradni szeretne , az kitűnik abból, hogy még egyszer kísérleteket akarnak tenni a Reichsrathtal. Bizonyos kedvezőbb föltételek nél­kül Thun gróf nem léphet a Reichsrath elé. Mi módon" szerezhet Thun a ki­egyezésben kedvezőbb fogadást ma­gának a Reichsrathban ? Csak az által, ha az osztrák érdekeknek megfelelően korrigált javaslatokat jelenthet be. Thun gróf tehát Bánffy bárót becsalta az egyezkedés útvesztőjébe az előtt, mint­sem a Reichsrath munkaképessé­gét garantálta volna. Ez Bánffy báró­nak sajnosan nagy vereségét jelenti. Megegyezni azzal, a­ki az egyezmény­ben foglalt kötelezettségek teljesítését nem biztosíthatja s ennek javára még vagyoni értékű engedményeket is tenni, ez nem csak az alkotmányos minisz­teri állásnak a félreértése, hanem az ország virtuális érdekeinek oly eshető­ségek elé állítása, a­melyekért senki szavatosságot nem vállalhat. Ha a megállapodás csakugyan ki­terjed arra, hogy a Reichsratttal való kísérletezés sikertelensége esetén a gaz­dasági egység önálló magyar törvény­­hozással s osztrák viszonossággal tar­tandó fönn, akkor ez ismét a Bánffy báró s vele a magyar jogos érdekek vereségét jelenti. Miért ? Először azért, mert ha Magyarország önállóan intéz­kedik , akkor ehhez az osztrák kor­mánynak semmi köze. Micsoda degra­­dálása a magyar alkotmánynak az, hogy a mi önálló törvényjavaslataink tartalmába s annak alkotmányos tár­gyalása módjába, idejébe és körülmé­nyeibe az osztrák kormánynak befolyás engedtetik! Nagy közjogi megtévedés, hogy e második eshetőség kérdésében Bánffy báró egyáltalán szóba állott Thun gróffal s vele jegyzéket vár- A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Stella maris. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Mesemondó vén s ifjú hajósok, ti, a kik béke idején parti csapszékekben oly gyakorta regéltetek róla szárazföldi patkányoknak bűbá­jos regéket, látjátok-e öt most háborút vivő ágyús naszádjaitok fedélzetéről ott künn a nagy tengeren, a mint éjnek éjszakáján sápadt csillogással lebeg a vérrel vegyült hullámok fö­lött? Látjátok-e őt, a kinek neve a ti nyelve­teken: Tengerek csillaga? Vész és pusztulás idején most elétek villan-e fehér palástjában a fehér alak, a bánatos arcú szűzanya, karján a gyermekkel, a­kinek feje körül oly csoda­­szerű fénykoszorú ragyog? Ah, jól tudom én, nem gondoltok ti most az eltanult mesére, a­mit régmúlt időkben, holdfénytől, avagy villámragyogástól csillámló tengeren egészen más fedélzetek zugában ál­modtak volt meg egészen más hajósok. Azok­nak a fedélzeteknek roncsa sincs meg immár és a deszkát és a követ, a­min és a mivel azokat a hajósokat abba a mélységbe temették, hol örök az álmodás, rég benőtte a tenger fenekének zöld iszapja, vörös kor állítve. Ti pedig az ősi mesét, ha el is tudtátok fecsegni a békés tavernákban, hol újmódi nótákat zeng a tamburin, most künn az öröktől fogva válto­zatlan tengeren nem látjátok már valóra vlni, nem tudjátok újra megálmodni. Mikor hajótok halálba indul, nektek az a fehér nő a fényes gyermekkel meg nem jele­nik, hogy pusztitástok s pusztulástok eszelős bűnét gyászolva nézné s végső perceiteket szentséges bánatával megenyhitené. Ah, a ti szivetek fölötte józan s most csak azt tudjátok, hogy hajóitok büszke pán­célos hajók, párkányzatukról a legújabb, leg­öldöklőbb ágyuk ásszanak alá, ezer halállal fenyegetve ellenfeleteket, a kinek hajósai ugyanoly hajókon, ugyanoly ágyúkkal sietnek felétek, vagy kerülnek titeket. S nagy józanságtokban még az sem jut tán eszetekbe, hogy a két parton, a mely között ősidőtől fogva egyforma csöndben vagy egyforma háborgással hullámzik a mélységes óceán, mily hiábavalóan lobbant föl önző kap­zsiságból s védekező érdekből a gyűlölet tüze s a két part népe mily esztelenül tör egymás ellen, hogy — a mint a harci szerencse koc­kája pördül — majd az egyik, majd a másik fél hajói sülyedjenek véresen lángbaborultan az egykedvűen tünökölő hullámok alá. .. Vergődjetek hát vakságtokban, ontsátok egymás vérét, bukjatok, győzzetek, sírjatok, ujongjatok, míg bele nem fáradtok, bele nem pusztultok vigasztalanul, enyhülés nélkül, ke­serves józanon. A tengeren, a hatalmas, fenséges óceánon, a­mely megvető nyugalommal tűri, hogy hul­lámain eljátszátok a haszonleső, a gyilkos ber­zenkedések komédiáit, zugó dal zendül végig más nagy háborúról, de ti azt a dalt meg nem értitek. . . . Éhség és szerelem mozgatják e világot. Minden más vágy csak e két hatalom zsoldosa volt és lesz. Két igazi háború dúl mindig e világon; egyik nyílt: az éhség há­borúja, a másik titkos: a szerelemé. Ember emberre tör a falatért, a mi a koldusnak kenyér s ital, a gazdagnak jólét és fényűzés, a fejedelemnek tartomány és uralom, a mű­vésznek szabadság és dicsőség, egynek ez, másnak az ... S a mi viaskodás még van ezenkívül: szerelem harca mind. A sze­relemé, a mely az életnek uj élet szüléséért epedő vágya férfiak s nők szivében s a melynek harca az a vívódás, a melylyel a férfi azt a nőt s a nő azt a férfit keresi s akarja magának meghódítani, a melyikben éle­tének legboldogitóbb föntartóját s legerősebb újjá nemzőjét sejtette meg . . . Igazi csak e kétfajta háború e földön; harcosa minden ember, egyenruha nélkül, össze­vissza mindenféle fegyverrel kezében. Nem harcolnak egyesek önző céljáért betanult pa­rancsszóra, de önként s önmagukért. Ti egyen­ruhás katonák pedig, akiket államok s fejedel­mek oly pontosan megállapított gázsival fizet­nek azért, hogy alkalom adtán véres öldöklést kezdjetek, a ti csak mondva csinált harcosok, S­ai­ssáuuui, 16 oldal

Next