Budapesti Hírlap, 1899. január (19. évfolyam, 1-31. szám)

1899-01-01 / 1. szám

Budapest, 1899. Megjelenik mindennap, hűtfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési Árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 20 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Egyes szem áru helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Telefon: szerk. 64—63, kiad­ók. 66—95, igazg. 65—63. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Bükk Szilárd­ utca 4. ua. Előfizetés- és hirdetés-fölvétel: Ugysatui ház József-korút 5. sz. s. oldalán. Apróhirdetések ára: Egy eze 2 kr., vastagabb betűvel 4 kr. Hirdetések nonpareille számítással díjszabás szerint. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megnyitása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. M&x BKftsrosxfr 32 oldal. ■ Az exlex. Budapest, dec. 31. Máskor ezen a napon az újév szá­mát szoktuk e sorok élére írni. Máskor reménynyel, sejtelmes várakozás­ul szó­lunk e helyen az olvasóhoz. De nem volna-e gunyja kegyetlen helyzetünk­nek, ha ma boldog újév kívánásával kezdenék beszédünket s kacér hivalko­dással írnák le az 1899-t. Nem, ma elborulva, elcsüggedve, keserű szemrehányással teli veszszük kezünkbe a tollat. Örökké emlékezetes újesztendő ez. A gyermek e napon édes­­atyjára emelte kezét, magyar ember, a magyar nemzet léha kézzel megsebezte az alkotmányát. Önön fe­jünk fölött, házunk tetejére raktunk dacos gyermek elmével tüzet. Mit érdem­lünk másoktól, mikor önönmagunk igy bánunk magunkkal, nemzeti palládiu­munkra rátaposunk, őseink gyűjtötte kincsünket, melylyel utódainknak tar­tozunk, korcsmái prédára bocsátjuk. Nem volt elkerülhető. Azok a férfiak, a­kik sorsunkat intézik, iszonyú vakmerőséget tanúsítanak, de semmi erőt. Rettentő erőszakosságot, de semmi hatalmat. A lehetetlenekre való hiú vállalkozást, a lehetőségekre való kép­telenséggel párosan. Hisztérikus asz­­szonyok görcseit férfiak nyugodt és szerény izomereje helyett. Mire holnapra megvirradunk, törvényszegő kormány hatalma rajtunk. Alkotmányunk sarkalatos telein seb esik. Költségvetés és hatalmazás nélkül adják adópénzeket. Az osztrák t­örvénye lejár, de törvényteli­­ tartódik. A­ki ezekben vét, a kormány pártolja; a­ki a törvényhez tartja magát, a hatalom üldözni, büntetni fogja. Mily demoralizáló állapot éppen nálunk, a­hol a társadalom a múltból még nem forrott ki a jövendő számára. A polgári erények kész veszedelme, az álladalmi rend alapjainak megingatása ez. Iszonyú felelőssége azoknak, a kik­nek hatalom és erkölcs adatott arra, hogy a nemzet irányítói legyenek és a kik erkölcsükkel és hatalmukkal ide vezettek bennünket, hogy ilyen hely­zettel kell leszámolnunk ennek a század­nak, 1848-nak, 1867-nek szörnyű tanul­ságai után. Kést ütöttek alkotmányunk testébe. Talán ki tudják venni, hogy el ne vérezzen, de örök emlékéül a hitvány­­ kornak ott marad e szeplőtelen testen a merénylet után a sebhely. Ha el­tapos idegen, ha kifoszt az ellenség, ha elrabolják tőlünk alkotmányunk frigy­ládáját , a szerencsétlenségben is emelt fejjel követelhetjük vissza igazunkat. XkLuülmn-magunk bacstelenitjük meg, leköpiflj? és pneepugdoafjuk : méltatlanig lettünk hozzá s ha megmarad birto­kunkban, koldus-alamizsna-szaga lesz, mert mindig van hatalom, a mely azt vágja a szemünkbe : mert kíméljem én, azt, a mit magatok nem becsültek. A nemzetnek, mint egy embernek kellene fölállania és tiltakoznia e vég­zetes vakmerés ellen. Nem veszitek-e észre, hogy a magyar alkotmány ve­szedelme fogantatik meg e boldogtalan Szilveszter éjszakáján? Nagy és alap­vető törvények egész sorozata rendül meg ezzel. A dinasztiához való viszo­nyunk, álladalmi egész berendezé­sünk, összes nemzeti intézményeink, maga a magyar nemzet fogalma a m­agyar ősi alkotmányban él és lélegzik. Ha leromboltuk ez alkot­­í­mányt, nincsen szerződésünk a Habs­­­­burg-házzal, megdőlnek intézményeink s akárminőkkel kicserélhetők és szét­hull a szervezett magyar nemzet s prédájává lesz idegen törekvéseknek. Más nemzetek, akármilyen uj vagy régi kormányzat alatt élnek, akár nemzeti királyok alatt, akár nemzeti köztársaságban, nemzeti jellemek sze­rint élnek. Mi históriai magyar király­ság vagyunk, a magyarsággal mint államalkotó vezérelemmel. Az általa, saját képére alakított alkotmányban való egységünkben vagyunk és lehe­tünk csak magyar nemzet. Ez alkot­mány nélkül itt birodalom még mindig lehet, a­míg egy hatalom föntartani bírja, de magyar nemzet többé nincs, akkor csak geografikus vagy etno­­grafikus területek külső egybefoglalása van, belső egység, tartalom, eszme és históriai öntudat és nemzeti jellem nélkül. Ezt az alkotmányt látjuk holnap­­­­­ól kezdve lételében, sarkalatos tételeink­ben és intézményeiben megtámadva,­ megtámadva az albizottságnak, a fenti héjazásnak, az intézmények lebecsülésé­­nek, az álladalmi rend elveinek és megvetésével, minőre históriánkban pél­dát alig találunk. Veszedelmes becsvágyók, a­kik sze­mélyes hatalmukkal tölibe emelkedtek az intézmények sérthetetlenségének s azt hitték magukról, okosan és jogosan cselekszenek. De a régi viszonyok, a független és szuverén vármegyék ide­jében ilyen vállalkozás nem lehetett országos. Mindig maradtak szűz és inficiálatlan területek, a­hol lélekzetet vehetett az alkotmány, mikor hurkot vetettek rá. Hiszen arra is van példa, hogy Ugocsa non coronal! Nem sírjuk vissza ez intézménye­ket, mert tudjuk, hogy a modern stá­tusélet szolgálatában nem állják meg a sarat. Fájdalom, hogy modern átala­kulásunkban maga a nemzeti társada­lom sem erkölcsében, sem öntudatában, sem anyagi függetlenségében nem érte el még fejlődése ama kívánatos f­zét, hogy a régi intézmény föladatait ált­latra vehetné. Ez fokozza föl mai álla­potainknak igen nagy veszedelmét rendkívülivé. Egy makacs, hatalma­s­kodó, eszközeiben nem válogatós, tör­vény tiszteletében laza lelkiismeretű kor­mány e társadalommal azt teszi, a­mit neki tetszik. Megronthatja, elcsábít­hatja, megfékezheti, megfélemlítheti, hogy végre kész eszközzé aljasodik a kezében.** E gyászos kikészítés példáját nyújtja mai közállapotunk, a polgári és politikai jogok semmibevétele a ha­talom részéről, meg nem becsülése a társadalom részéről. Mind e becses, sok véren szerzett kincsei a polgárnak sértve, megcsonkítva, bitangolva, el­kobozva nem tartatnak méltónak a védelemre. A polgári becsületben és előremenetelben nem szenved rövid­séget az, a­ki polgártársai jogainak eltiprására magát odaadja eszközül. Ez után lehetett már mint csak idő kér­dése, hogy hivatásukról megfelejtkezett népképviselők fölhatalmazást írjanak alá a kormánynak, hogy az alkotmány sérelmével is tovább kormányozza, és lehet-e csodálni, hogy szellemekben megrontott politikai testületek az alkot­mánysértésre a kormányt buzdítják és a polgárság ezt a közöny egy nemével szemléli. Mily iszonyú rombolást vitt végbe a politikai lelkiismeretünkön, alkotmá­­yy­nyünkhöz való hűségünkön, nemzeti ön-­s érzetünkön ez az utolsó húsz esztendő, hogy idáig juthattunk Deák Ferenc­­ szellemének uralkodásából, tanításainak­ kultuszából. És senki se hazudj­a tele a szom­szédja­ fülét azzal, hogy ennek így kellett lenne hogy ez kénytelenség, hogy ez a kisebbség erőszakosságából jó, hogy ez a parlamenti elvért történik. A többségnek és kormánynak, ha — nem külső hatalmával, — hanem­­ belső erejével és erkölcsével bír állá­sának, az ilyen bajt és veszedelmet el kell hárítani, meg kell előzni tudni, fia nem tudja, akkor teljesítetten hagyta kötelességét, nem tudott kor­mányozni, tehát illetéktelenül foglalj­a el a helyét. Senki és semmi sem se­

Next