Budapesti Hírlap, 1899. február (19. évfolyam, 32-59. szám)

1899-02-01 / 32. szám

Megjelenik mindennap, hétőn és ünnep után való napon is. Előfizeti. Arak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hónapra 1 frt 30 kr. Egye. számára helykén 4 kr., vidéken 6 kr. Telefon: szerk. 64—03, kiadók: 66—96, igáig. 66—63. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. ---------------....-------------- | Budapest, 1899. XIX. évfolyam 32. sz. Szerda, február I. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. kez., Rökk Szilárd utca 4. sz. Előfizetés- és hirdető-fölvétel: l'lganezon ház József-körút 5. sz. a oldalán. Apróhirdetések ára: Egy szó 3 kr., vastagabb betűvel 4 kr. Hirdetéseit nonparellle számításaal díjazatáa szerint.______ Egy fejedelemasszony halála. .■ Budapest, jan. 31. Kóburg Ferdinándné, Bourbon Mária Lujza, Bulgária fejedelemaszszonya, meghalt. Gyermekágyban, váratlanul és hirtelen hunyt el, miután életet adott Nadezsda hercegnőnek, kit anyai keble tejével nem táplálhatott. Szülői öröme egy napig tartott, azután behunyta szemét, mely soha sem látja többé gyermekeit. Anyátlan árva lett három: a kis Boris, ki trónra született s ha koronát örökölne, sem fog visszaemlékezni édes anyjára, ki bölcsőjét sokszor áztatta kényeivel; sem a kis Cirill, a három éves fiúcska; ők és a kis hercegnő anyai gondviselés nélkül, zsenge koruktól fogva nélkülözni fogják azt a szeretetet, mely az isteni gondviselés legbecsesebb adománya a földön. Mi sors vár rájuk ? Nagyon hideg a fejedelmi palota és a gyermekek sírnak. Nincs kebel, mely őket fölmelegítse; sorsuk, jövőjük bizonytalanabb a legszegényebb polgár gyermekénél, kinek kenyerét apja, anyja munkával keresi. Nem nyújt boldogságot a trón a nőnek. Pompája külszin s az aranykorona nehéz és kemény ; a szívnek semmi köze a házassághoz, pedig a hercegnőknek is van szivük. A fejedelmek nem érnek rá szeretni s a családi boldogság kerüli a házukat. De nem ők szenvednek e miatt, hanem az asszony, Bolgár Ferdinand futott a dicsőség után. Kis herceg volt, ki a bécsi udvari bálokon táncolt, mikor Bulgária fejedelmet keresett s nem talált. A Kóburgok szívesen fogadnak el országokat ajándékba s Ferdinand vállalkozott rá, hogy az orosz cár és Európa tilalma mellett a bolgár nemzetgyűlés ajánlatát elfogadja s egy idegen nép fejedelmi székét elfoglalja. Senki sem akarta őt elismerni jogos uralkodónak s a német hercegnők között egy sem akart Szófiába menni, az összeesküvők és orgyilkosok városába, hogy Kübing Ferdinand felesége legyen. A vig garszonélet szabados örömeit nem unta volna meg az ifjú herceg, de szüksége volt trónörökösre, hogy fia születvén, ez szilárdítsa meg apja uralkodását. A konzulok és más előkelők feleségei nem járhattak föl a palotába, hol nem volt asszony, ki őket fogadja. A tisztesség és az udvartartás kötelességei és a politika, mely új dinasztiát akart alapítani az újdonatúj államban, tanácsolták Kóburg Ferdinándnak a házasságot. A római pápa, hogy a bolgárokat a katolicizmusnak megnyerje, közvetítette Róbert pármai herceg legidősebb ,leányának egybekelését Kóburg Ferdinánddal. Szegény Mária Lujza, áldozat volt már akkor, midőn az oltárhoz lépett. Most váltotta meg a halál a számkivetéstől és a szenvedéstől, mikor élni szeretett volna. Ha nem is magának, de gyermekeinek. Minden csalódásért egyetlen kárpótlása gyermekeiben lehetett. Férjétől egyszer már elváltan keresett megnyugvást, de mivel fiát tőle elvették s elkeresztelték, az anya, hogy gyermekével lehessen, visszatért urához a szófiai konokba, a keserűségek és megalázások hajlékába s női hivatásához híven kisérte férjét diplomatikus kalandozásában az európai udvarokhoz és a muszka cárhoz, királyi méltóságot kérni számára.Mivel ez volt legfőbb törekvése Ferdinánd becsvágyának, Bolgár Ferdinánd, ki nejének köszönheti elismerését, a királyságot még nem kapta meg s Mária Lujza ravatalát csak a hercegi korona díszíti. De ennél jobban ékesítik őt a koporsóban erényei, az uralkodók tisztelete és nmének kegyelete, mert ha nem is volt, A prox vallású, Bulgária első fejedelemasszonya vallásos keresztény nő volt, kinél méltóbbat a bolgár nép nem kívánhatott. Politikai következménye e gyászesetnek talán nem lesz. A részvét Európában a huszonnyolc éves fiatal nő, a sokat szenvedett hercegasszony iránt általános. Leteszszük sírjára a cipruslombot, akit koporsójában a bolgárok áldhatnak, mert sokat tűrt és nem kívánt és nem tett soha senkinek rosszat. Dániel Erna iparprogramja. Budapest, jan. 31. A régi bürokratikus alapokon szervezett ipartanács helyébe lépő új hasonnevű testület mai első ülésén Dániel Ernő báró kereskedelmi miniszter olyan programot terjesztett elő, melynek hivatása új irányt nyitni iparunk javára. Amint a régi, tisztán hivatalnoki elemekből alkotott ipartanács maga lemondott arról, hogy feladatát sikerrel oldhassa meg, épp úgy lehetetlenné vált az, hogy iparunkat az 1884. évi, nagy részében végrehajthatatlannak bizonyult ipartörvény keretében érhessük el a kívánt virágzást. Az uj idők követelményei erősen zörgetnek és érvényesülést követelnek. E mellett a hazai iparnak adott kedvezésekre vonatkozó törvény is lejáróban van. A dolgok új rendje készül támadni s idejében azon kell lennünk, hogy ez jobb és a nemzeti érdekekhez méltóbb legyen a mainál. Az ipartanács két csekélyebb jelentőségű dologgal foglakozott, t. i. a munkaközi szünetekkel és a munkaközvetítés szervezésével. A miniszter bevezető beszéde azonban túllépett ezen a szűk kereten. Nem mondotta ugyan, de az általa javasoltakból mégis kivehető az, hogy a magyar iparpolitikának oda kell jövőben törekedni, hogy az eddig sok tekintetben elhanyagolt erkölcsi tekinteteket állítsa előtérbe és a humanizmus erejével igyekezzék megelőzni, vagy ha már megtermettek, kiegyenlíteni azokat az ellentéteket, melyek a társadalmi békét veszedelembe dönthetik s a békés fejlődést gátolják. Épp ezért a beszéd terve volt a kisiparosok és a munkásosztály javára életbeléptetendő intézkedések elsorolásával. Ezek közt szinte a legelső az egyes iparágak helyzetének részletes ismerete, melyet Németország társadalmilag vitt keresztül, mi azonban erre alighanem gyöngék vagyunk. Azután következik a munkás statisztika, az ipartörvénynek, az ipar- és kereskedelmi kamaráknak reformja, a balesetek elleni rokkantság esetére való biztosítás. Mindezeknek munkába vételét a kereskedelmi miniszter megígérte, sőt ennél is tovább ment. Hangoztatta azt, hogy termékeink fölöslegének új piacokat kell nyitni, rámutatott arra, hogy a keleti országok, melyek egykor ránk nézve jutalmazó piac voltak, már-már veszendőbe mentek s őket csak a magyar iparosság és a kormány váll vetette munkájával lehet visszaszerezni. Óhajtanék, hogy úgy legyen, nekünk azonban, ismerve azt a térfoglalást, mit utóbbi időkben főleg a német ipar és tőke a Balkán félszigeten tett, erős kétségeink vannak az iránt, hogy a Dániel Ernő által szükségesnek jelzett akció eredményekkel végződhetnek. Ausztriában csak nem régen konstatálták, hogy nincsen kereskedő osztályuk, amely ilyen feladatokra bizalommal vállalkozzhatnék. Merjük-e mi az osztrákok vallomásával szemben azt állítani, hogy szerencsésebbek vagyunk szomszédainknál ? Meggyőződésünk egyébiránt ma is az, hogy míg mi a termelési költségeket, elsősorban pedig a munkások élelmét, tehát magát a munkát megdrágító fogyasztási adókat le nem szállítjuk, ritka esetben leszünk képesek a külföldi piacokon az e tekintetben is szerencsésebb viszonyok közt levő angol és német iparosok termékeivel versenyezni. Ez az, amit Dániel Ernő nem említett, nem nehéz eltalálni, miért. Utalt azonban arra, hogy a vas- és kőszén kérdéssel, mely az ipar fejlődé s mai számunk 20 oldal.