Budapesti Hírlap, 1899. február (19. évfolyam, 32-59. szám)
1899-02-26 / 57. szám
Budapest, 1899 XIX. évfolyam 57. sz. Vasárnap, február 26 Budapesti Hírlap Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfisetáal arab: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 30 kr., egy hónapra 1 frt 30 kr. Egyén számára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. Telefon: szerk. 64—63, kiadók. 66—96, igitzg. 66—63. Főszerkesztő és laptulajdonos : Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Előüzelés. és furdítis-figyólés: ugyanezen hál József-körut i. ii. a oldalán. Apróhirdetések ára: Egy szó 3 kr., vastagabb betűvel 4 kr. Hirdetések nonpareille számítással díjszabás szerint. Mai számunk 32 oldal. 1194 1 Bánffy Dezső: Közéletünk e nevezetes alakjáról kell zárnunk az aktákat. Sokára-e, mindenkorra-e, ki tudja! A politika lélektana a legcsodálatosabb és kiszámíthatatlanabb, mint bármely dolog a világon. Bánffy Dezső báró oly gyorsan csinálta meg a karrierjét, mintha a körülményekben is, melyek hozták és vitték, az ő hirtelen lelke, erőszakos tempója és áratag temperamentuma lakozott volna. Érdekes, hogy provinciális szerepe is mint főispáné bukással végződött. Neki, természeténél fogva, mindig vagy följebb mennie, vagy buknia kell. Az eshetőségek között, amelyekkel ő leszámol, a rezignáció, a lemondás, sértett visszavonulás, duzzogás, félreállás és más, érzékenyebb lelkek ily elhatározása nem fordulhat elő, a buktat vagy bukik, agyonüt vagy agyonüttetik. Alig jött föl képviselőnek, mindenek nagy álmélkodására házelnök lett. Nem azon csodálkoztunk, hogy azzá tették, hanem hogy maga vissza nem riadt a föladattól, amelyhez a szükséges gyakorlat nélkül kellett lennie. Azóta Budapesten is megtudták, amit Dobokában nyilván régen tudtak már, hogy visszariadni egyáltalán nem tartozott ez érdekes ember szokásai közé. Elszántságát jellemzi inkább, semmint skrupclozitását, hogy elnöki tisztének nehézségeit még önkényes, éppen nem szükséges elhatározásokkal és intézkedésekkel is szaporította. Mindezek a dolgok akkor különöseknek tetszettek. Ma tudjuk, hogy természetesek voltak, egyéniségének uralkodó törvényeiből eredtek. A miniszterelnöki székbe a helyzet véletlen alakulása sodorta, de bizonyos, hogy ez a tétel benne volt az ő programjában. Széll Kálmán ő felsége közvetetlen parancsára akkor is hajlandó lett volna új kormányt alakítani, de csak fúzióval. A fúzió Apponyi Albert grófon múlt. Nem lévén más, Bánffy Dezső báró lett miniszterelnök. Nem ismétlünk közismeretű dolgokat e miniszterelnökség keserű mézesheteiről. A közönség, sőt a politikus világ kilencven százaléka is hajlandóbb volt komikus, semmint komoly oldaláról nézni Bánffyt és kabinetjét. De a miniszterelnök energiája, fanatizmusa, szellemének némely kiváló tulajdonsága, expanzív és vonzó természete, egynémely siker és egy pár minisztertársának szerénységgel párosult munkaereje és férfias komolysága, azután a kedvező viszonyok, a millenáris ünnep tisztultabb kedve, bécsi erős és fényes pozíciója: mindez nem csak tekintélyét, nimbuszát, népszerűségét fejlesztette ki szokatlan mértékben, hanem őt magát,lappangó tehetségeit, önbizalmát, becsvágyát és cselekvő kedvét is. Valósággal, ha visszatekintünk egykét évtized elmúlt embereire és dolgaira, azt kell mondanunk, hogy egyik legérdekesebb és legértékesebb ember a magyar miniszteri székben Bánffy Dezső volt. Nem kell elsorolnunk működését a négy évről, amivé a neki kezdetben prognosztizált négy hét kinőtte magát; elég, ha rámutatunk a huszárosan végzett Agliardi-hálnokyügyre és ha fölemlítjük, hogy a magyar katonai nevelést, a mely miatt a nemzeti párt sok éven át kormányképtelen volt s a melyen röviddel az előtt a fúzió meghiúsult, — Bánffy dob- és muzsikaszó nélkül, amúgy könnyedén megcsinálta. És nem utolsó dolog, sőt nekem első is, mert különösen kedves, hogy ő az első és egyetlen magyar miniszterelnök, aki márát nyíltan sovinisztának vallotta, mégpedig nem népszerűségigajhászatból csak lefelé, hanem komoly kérdésekben fölfelé is. És nem csak vallotta magát, hanem az is volt. És semmi, sem kicsi, sem nagy, ami e dologba tartozik, érdeklődése és támogatása nélkül nem maradt. Kút és sértő dolognak tartom, ha kicsinyléssel emlegetik a névmagyarosítást, amely az ő idejében eddig nem látott mértékben folyt és a fiz szobrocskát, mint a nemzeti politika apró pénzét. M Jh, a népek milliói nem az ezresbankóból ismerik a pénzt, hanem az apró forgalomból. Az ország címerét, a király képét a kicsi pénzről ismeri a sokaság. És bizonyos lehet mindenki abban, amit mi ma még nem tudunk, de ami elvégre tán napvilágra jó, hogy a kormányzatban nyilván igen sok apró intézkedés, javítás, újítás, korrektúra történt ezen a téren e négy év alatt, amely biztosabban s alkalmasabban készítheti elő a nagyobb dolgok megvalósulását, mint a legerősebb közjogi frázisok. Ha pedig már most ezeket az ő tulajdonságait, amint négy évi uralmában kifejlődtek s revelálódtak, összeteszszük, akkor megdöbbenve kérdezzük, mi okozta elkerülhetetlenül, hogy minden jó tulajdonsága mellett a legádázabb katasztrófára kellett vettetnie, melyben ellenfelei irgalmat, barátai hűséget nem ismertek s neki egy példátlan hatalom romjain csalódottan kell állania. Két mostatestvér osztozott elméjén: Naivitás és Cinizmus. Az elsőt szülte eredetileg jó szive, másikát politikai iskolája. Most mint hálátlan gyermek ez a kettő együtt rontja meg pályáját. Midőn tegnap azt a küldöttséget fogadta, a melyet inkább mondhatnánk gyászberényinek semmint jászberényinek , mást akarván leckéztetni csodálatos inspirációval vetette oda a maga politikai egyéniségének a fotográfiáját. A nemzeti állam megalapításáról, a soviniszták álmáról, vágyáról, törekvéséről szólván, mondá : „Elmélettel, doktrínákkal, frázisokkal, szépen hangzó szavakkal államot alkotni, államot föntartani nem lehet, erre a tett kell és a gyakorlatiasság Ez a mondat minden más ember szájában egy közönséges, elkopott frázis lenne, a nála ez a frázis egy mindennél erősebb érzület és egy kitörő hitvallás. Melyik komoly ember fogja az elméletet frázissal, szépen hangzó szavakkal helyettesíteni. Elmélettel, doktrínákkal ! A tudomány, az elmélet mélységes megvetése tör ki ebben a fölkiáltásban. Az elmélet neki frázis, a doktrína szépen hangzó szó. Az ő istene a tett, a gyakorlatiasság és inkább ez, mint amaz. És ő ebben olyan egyoldalúsággal állott nagy feladatok talpkövén egy nemzet kormányzásában, mint hogyha viszont erre a hivatásra egy elméleteken kiszáradt szobatudóst hoznánk el. Mi lenne az országból ezzel ? Az, ami a másikkal lett. De nem egészen. Az elmélet bolondja nem állaná meg a sarat négy hétig. A sivár gyakorlatiasságfanatikusa megállja négy évig. De csak jognak, szabadságnak, erkölcsnek, a hatalmon és kegyen kívül minden nyilvános dísznek és ideálnak megtiprásával. Nincsen meg elmélettel, tudománynyal, ezek igazságaival, ez igazságok szeretetével és kultuszával meg nem szelídített gyakorlatiasságában a kormányzás képessége. Még a politikus okossága és óvatossága is hiányzik belőle, mert nem hisz az elvont dolgok erejében, csak a gyakorlatiasságban, a hatalomban, a brutális erőben. És a Hatalom-Glóliátot ledönti Dávid. A gyakorlatiasságot az elmélet. A tettet a frázis. Mert mintha igazat akartak volna adni az ő jövendő kijelentésének a nemzetalkotó gyakorlatiasságról. Apponyi elméleteiből az obstrukció frázisai lettek és megdöntötték a hatalmat. Mert igaz ugyan, hogy az, aki nem a tettek embere, nem való a politikai közszolgálatra, és akinek gyakorlati érzéke nincsen a közdolgok intézésében, hamar végére jut a szerepének ; de éppen ilyen igaz az, hogy