Budapesti Hírlap, 1899. április (19. évfolyam, 91-119. szám)
1899-04-01 / 91. szám
4 BUDAPESTI HÍRLAP. (91. sz.) 1899. április 1 követtem, írtam Jézusnál, hogy a kormányzósági palotában kívánnám látni, meghívtam és ő eljött. Te tudod, felséges Cézár, hogy az én ereimben galliai és Hispániai vér folyik, a mely nem ismer fölindulást vagy félelmet, de midőn ez ember elé léptem, lábam mintegy gyökeret vert és bűnösnek éreztem magamat. Jézus menyei nyugalommal egy jelet csinált, mintha mondaná: Itt vagyok. Egy ideig szemléltem őt. Hidd el, hatalmas császár, hogy a mi híres festőművészeinknek, akik pedig isteneket és hősöket festenek, ez arcjellegről fogalmuk sincs. — Jézus, mondám neki elszorult hangon, én neked három évig teljes szólásszabadságot engedtem s nem bántam meg, mert a te beszéded bölcsnek beszéde. Nem tudom, olvastad-e Szokratest és Plátót, de tudom, hogy a te szavaidon oly valami megható egyszerűség ömlik el, a mely tégedet azok fölött magasan kiemel. A csácsár is tudja ezt s én az ő alázatos helytartója örvendek, hogy neked e szólásszabadságot megadhattam. Nem akarom azonban eltitkolni előtted, hogy szavaiddal hatalmas ellenségeket támasztottál magadnak. Felőlem pedig azt beszélik, hogy veled összejátszom, hogy a zsidóktól azt a kevés hatalmat is elvehessen, ami még megmaradt nekik. Kérésem tehát s nem parancsom az, hogy légy vigyázóbb beszédedben s ne ingereld őket tovább, mert a népet ellened lázitják s engem kényszeríteni fognak, hogy veled a törvény szerint járjak el. Jézus nyugodtan úgy felelt: — Uram, a szavad nem a valódi bölcseség szavai. Mondd a pataknak, hogy álljon meg folyásában s azt fogja neked felelni, hogy ő a Teremtő törvényeinek engedelmeskedik. Csak egyedül az Isten tudja, hogy hova folyik a patak. Bizony mondom neked, mielőtt Skárón rózsája kivirul, az igaznak vére kiontatik. A te véred nem fog kiontatni, mondom a benső meghatottság hangján, mert te kedvesebb vagy nekem, mint valamennyi farizeus, akik visszaélnek a Rómától nekik engedett szabadsággal, a császár ellen áskálódnak és a tartományt folytonos lázongásban tartják. Én védeni foglak téged ellepökben s a kormányzói palota mindig zárva lesz előtted menedékhelyül. Jézus gondolkodva rázta fejét és bájoló szelídséggel szólt: — Midőn az a nap elkövetkezik, nem lesz menedékhely az emberfia számára, sem a földön, sem a föld alatt. Az igaznak menedékhelye ott van — folytatá az Ég felé mutatva — és a mi a próféták által megiratott, annak be kell teljesednie. — Ifjú ember, mondom szelíd hangon, te kényszeritesz engem, hogy kérésemet parancscsá változtassam. Ezt a tartomány békessége követeli. Beszédeidben tehát több mérséklet legyen ezentúl. Béke veled! — Uram! viszonzá Jézus, én nem jöttem háborúságot hozni e világra, báném békességet, irgalmasságot és szeretetet. Én azon a napon születtem, a midőn Augusztus római császár békét engedett a világnak. Az üldöztetés nem tőlem ered, sőt én várom másoktól és Atyám akaratából türelmesen fogom elviselni. Azért tartsd meg magadnak a világi bölcseséget. És ezzel eltűnt a teremből, mint egy árnyék! A jelentés folyamán elmondja azután Pilátus, hogy a zsidók Heródesban jó pártfogójukra akadtak. Heródes kész lett volna Jézust rögtön megöletni, de nem mervén a római szenátussal ellenkezésbe jönni, előbb Pilátussal értekezett. Ez értekezés alatt Pilátus kijelentette Heródesnek, hogy ő Jézust a világ legnagyobb bölcsének tartja, beszédében éppen nem lát istenkáromlást és Róma hajlandó neki továbbra is szólásszabadságot engedni. Heródes hallván Pilátus véleményét, gúnyos mosolygással távozott. Továbbá elmondja, hogy a közelgő húsvéti alkalmat miképp használták föl a nép föllázítására, sőt még a templom kincseiből is vesztegettek. A veszedelem nagy volt, annyira, hogy már egy római katonatisztet is megsértettek. A szíriai kormánytól ismételve kért két század gyalogság és egy század lovasság pedig nem jött, kénytelen volt tehát tétlenül nézni a történteket. A nép Pilátus szorult helyzetét észre is vette, mert Jézust elfogták és az egész város viszhangzott e kiálltástól: — Feszítsd meg ! Feszítsd meg! Három hatalmas párt tört Jézus ellen, a heródiánusok, a szadduceusok, akik Jézust gyűlölték és le akarták rázni a római jármot és a farizeusok, akiknek Jézus oly sok keserű igazságot a szemükre lobbantott. Ehhez jött a féktelen tömeg, amely mindig gyönyörűséget talál az ily zűrzavarban. Ezek után, így folytatja a jelentést: Jézust a főpap Kaifás elé vitték, ahol halálra ítéltetett. Azután a főpap hozzám kísértette, hogy mondjam ki rá a halálos ítéletet. Én válaszoltam, hogy Jézus, mint galileai ember Heródes illetékessége alá tartozik és oda küldöm. Ez a gyáva azonban azzal az ürügygyel, hogy ő a császár helytartója iránt engedelmeséggel tartozik, Jézus sorsát az én kezembe tette le, így került vissza hozzám. Úgy látszott, mintha egész Judea összegyűlt volna Jeruzsálemben. A kormányzósági palota zsúfolva volt az ordító, üvöltő tömeggel, amely folyton szaporodott. Feleségemet hivattam magamhoz, akiről tudod, felséges császár, hogy galileai hölgy és jós tehetséggel bir. Nem zokogva borult lábaimhoz és igy szólt: — Uram, ne ártsd magadat e szent ember dolgába. Tegnap láttam őt álmomban. Járt a vizeken és a szél szárnyain repült. A zivatar és a habok engedelmeskedtek neki. Nézd Kedron patakjában vér folyik, a nap gyászol, mint a befalazott Veszta szűz. Pilátus! Uram! nagy veszedelem fenyeget téged, ha feleséged intésére nem hallgatsz. A törvényterembe léptem, testőreimtől kísérve. — Mit akartok? kérdem a tömegtől. — A názáreti halálát! kiáltá a tömeg egy torokból. — Miért? — Mert istenkáromló! Megjövendölte a templom pusztulását! Isten fiának adja ki magát! — Messiásnak! Zsidók királyának! orditá a tömeg össze-vissza. — Feszítsd meg! üvölték, hogy a palota falai megrendültek. Csak egy ember volt teljesen nyugodt az őrjöngő tömeg közt — názáreti Jézus. Egy módot láttam még, hogy Jézust megmenthessem. Vizet hozatok és méltatlankodásom kifejezéséül a kezemet megmostam. Hiába. A fölzúdult tömeg egyre orditá: — Feszítsd meg! Feszítsd meg! Felséges Cézár ! Gyakran láttam dühöngő, felbőszült tömegeket, de ehhez hasonlatosat soha sem tapasztaltam. Mintha az alvilág minden gonosz szelleme összetalálkozott volna Jeruzsálemben. A kormányzósági palotától a fSion hegyéig húzódott a tömeg, ordítva, üvöltve, ember-ember hátán, mint egy óriás hosszú, fekete test. Sötét lett, mint egy téli éjszakán és ahogy március idusán Julius Caesar meggyilkolásakor tapasztalták. Egyedül álltam a palota előtt. A város, mintha kihalt volna. Testőreim is kivonultak a lovassággal az egyetlen kapitány vezetése alatt, amennyire lehetséges a rendet fentartani. Szívem majd megszakadt. Éreztem, hogy itt olyan történik, amihez több köze van az isteneknek, mint az embereknek. Sötét, vészterhes felhők borultak az egész környékre és soha emberi fül nem hallotta hangok hallatszottak. Az éj első órájában, titkosan, lementem a városba a golgotai kapu felé. Az igaztalan ítélet már végrehajtatott. A tömeg kezdett a város felé húzódni, de többé nem ordítva, mint menet, hanem komoran, hallgatagon, kétségbeesetten. Kis csapatom is szomorúan vonult el előttem. A sashordó gyászszal vonta be a büszke római sast és egyes katonák oly szavakat ejtettek, amelyeket nem érthettem. Közbe-közbe egyesek visszatekintenek a Kálvária-hegy felé, mintha újabb jeleket várnának. Szomorúan, gondolkozva lopóztam vissza a palotába. A lépcsőn egy tisztes ősz férfiút találtam néhány asszonynyal, akik rimánkodva vetették magukat lábaimhoz. — Atyám, ki vagy — kérdém az őszt, — és mi a te kívánságod? — Én arimateai József vagyok, mondá az ősz férfiú, és ime térdeimen kérlek, engedd meg, hogy Jézust eltemethessem. — Legyen meg a te kívánságod, — mondám, és legott rendeletet adtam, Manliusnak, hogy néhány katonával ügyeljen föl, hogy a temetést ne zavarják. Néhány nap múlva a sír üres volt. Tanítványai azt hirdették az egész tartományban, hogy föltámadt, miként megjövendölte. Nekem pedig még az a kötelességem maradt, hogy neked, fölséges császár, mindezekről jelentést tegyek, mit a megfeszítést követő éjjel meg is tettem. Éppen hajnalodétt, mire jelentésemet bevégzet, midőn kürtszót hallok, s kitekintve a cezáreai kapu fölé, látom a kétezer főnyi segédcsapatot bevonulni, akik egész éjjel masíroztak, hogy ideje korán megérkezhessenek. De későn jöttek, mert miként ő maga is megmondó, mára beteljesedett. Pilátus leirása szerint, az üdvözítő külső (emberi) megjelenésében az Isten képére alkotott ember, férfiúi szépségének legfölső fokán állhatott. Legközelebb Tiberiusz császár palotájában Prof. Maruocchi régiség búvár, megtalálta Krisztusnak egy eredeti arcképét, amelyet valamely Krisztus idejebeli festő készített. A festő, úgy látszik, római katona lehetett, ki Pilátus helyőrségében szolgált és a megfeszítésnél jelen kellett, hogy legyen. A kép azt a benyomást teszi, hogy a festő követője volt Krisztus tanainak és a festészetben a művész. A tudós professzor nézete szerint római katona lehetett a festő, már azért is, mert a kép alatt látható neveket, mint Tertus, Filetus, Nestulus, Pilus más, mint katona nem is tudhatta volna. Ha e kép valódinak bizonyul, amiben Maruocchi professzor nem kétkedik, vége szakad a, sokféle találgatásnak Krisztus emberi külsejére nézve. Mindig azt állították ugyanis, hogy a Krisztus-képek, amelyeket eddig láttunk, akár képtárakban, akár templomokban, csak hagyományos képzelődés után vannak festve és nem éppen bizonyos, hogy Krisztus olyan lett volna. A most fölfedezett kép igen hasonlít a katakombákban talált és a Vatikánban levő medaillon-képekre, amelyek a legrégibbek, a Krisztust ábrázoló képek között s ezek után festették később a művészek ama képeiket, amelyek az egész világon el vannak terjedve. A most fölfedezett képen Jézus magas homlokkal, ívalakú szemöldökkel, egyenes orral, vállára omló hajjal és hegyes szakállal van festve. TÁVIRATOK. A szamoai események. Berlin, márc. 31. A szamoai véres eseményekről érkezett hírek egyátalán nem keltenek izgatottságot. Az újságok nem mondanak ítéletet a dologban, míg újabb jelentések érkeznek és azt állítják, hogy a Reuter-ügynökségnek táviratai nagyon zavarosak, így különösen az a távirat, mely szerint a konzulok és az idősebb flotta tisztek Mataafa uralmának dezavuálását határozták el. Ennek a határozatnak is, mint minden más határozatnak csak a három konzul egyetértése adtak jogi jelentőséget, de ez az egyetértés nem volt meg, mert a német konzul ellenkiáltványt bocsátott ki. Berlin, márc. 31. A mai reggeli lapok nagyon nyugodtan fogadják a szamoai eseményeket. Azt hiszik, hogy Londonban és Washingtonban éppen olyan meglepetést keltettek az események, mint Berlinben és hogy a hatalmak zavartalanul folytatni fogják a tárgyalásokat. London, márc. 31. A Daily Chronicle-nak jelentik Washingtonból. A kabinetnek egy tagja úgy nyilatkozott, hogy Apia bombázása sajnálatos incidens, de a Németország és az Egyesült Államok között fönálló barátságos viszonyra nem lesz befolyása és nem fogja zavarni a most folyó tárgyalást. Minél tovább tűrik a mostani kellemetlen állapotot, annál bonyolultabb lesz a számoai kérdés és annál nehezebb a megoldása. A berlini egyezmény rendelkezéseit meg kell változtatni. — A Times írja: Az a hír, hogy Számoában angolokat is megöltek, fájdalmas, de igyekezni fogunk az ottani helyzet tisztázására való rendszabályokat a többi hatalmakkal egyetértve fontolóra venni. Szerencsére nincs ok arra a föltevésre, hogy az amerikai, vagy a német kormány nézetei és a többi hatalmak nézetei között lényeges különbség volna. A három kormányt teljeselismerés illeti azért a bölcs és előrelátó szellemért, amelyet a zavargásokkal szemben tanúsítottak, őszintén fogunk örülni, ha mind a három hatalom változatlan barátságban marad egymással. Hohenlohe herceg születése napja. Berlin, márc. 31. (Saját tudósítónktól.) Valamennyi újság szimpatikus hangon írt cikkben emlékezik meg Hohenlohe herceg birodalmi kancellárról születésének nyolcvanadik évfordulója alkalmával. Mindegyik újság dicséri a kancellár kiváló tulajdonságait, előkelő karakterét s elismeréssel nyilatkoznak jóindulatáról és áldásos működéséről. Kívánják, hogy a hazának még sok éven át hasznos szolgálatot tegyen. Még a szociáldemokrata Vorwärts is tárgyilagos elismeréssel ír és magasztalja a csöndes kicsiny embert, aki kerüli a zajos ovációt. Az üdvözlő újságok sorából egyedül az antisemita Staats Bürger-Zeitung hiányzik, amely azt ajánlja Hohenlohenek, lépjen vissza, mert nagy feladatok várnak megoldásra, s amelyeknek a herceg ereje nem felel meg. Baden-Baden, márc. 31. Vilmos császár ma Hohenlohe herceg birodalmi kancellárnak nyolcvanadik születésenapjára táviratot küldött, amelyben ezt mondja: Adjon Isten önnek tovább is egészséget és