Budapesti Hírlap, 1899. április (19. évfolyam, 91-119. szám)

1899-04-01 / 91. szám

4 BUDAPESTI HÍRLAP. (91. sz.) 1899. április 1 követtem, írtam Jézusnál­, hogy a kormányzósági palotában kívánnám látni, meghívtam és ő eljött. Te tudod, felséges Cézár, hogy az én ereim­­ben galliai és Hispániai vér folyik, a mely nem ismer fölindulást vagy félelmet, de midőn ez ember elé léptem, lábam mintegy gyökeret vert és bűnös­nek éreztem magamat. Jézus menyei nyugalommal egy jelet csinált, mintha mondaná: Itt vagyok. Egy ideig szemléltem őt. Hidd el, hatalmas császár, hogy a mi híres festőművészeinknek, a­kik pedig isteneket és hősöket festenek, ez arcjellegről fogal­muk sincs. — Jézus, mondám neki elszorult hangon, én neked három évig teljes szólásszabadságot enged­­­tem s nem bántam meg, mert a te beszéded bölcs­nek beszéde. Nem tudom, olvastad-e Szokratest és Plátót, de tudom, hogy a te szavaidon oly valami megható egyszerűség ömlik el, a mely tégedet azok fölött magasan kiemel. A csácsár is tudja ezt s én az ő alázatos helytartója örvendek, hogy neked e szólásszabadságot megadhattam. Nem aka­rom azonban eltitkolni előtted, hogy szavaiddal hatalmas ellenségeket támasztottál magadnak. Felő­lem pedig azt beszélik, hogy veled összejátszom, hogy a zsidóktól azt a kevés hatalmat is elvehes­sen, a­mi még megmaradt nekik. Kérésem tehát s nem parancsom az, hogy légy vigyázóbb beszéded­ben s ne ingereld őket tovább, mert a népet ellened lázitják s engem kényszeríteni fognak, hogy veled a törvény szerint járjak el. Jézus nyugodtan úgy felelt: — Uram, a szavad nem a valódi bölcseség szavai. Mondd a pataknak, hogy álljon meg folyá­sában s azt fogja neked felelni, hogy ő a Teremtő törvényeinek engedelmeskedik. Csak egyedül az Isten tudja, hogy hova folyik a patak. Bizony mondom neked, mielőtt Skárón rózsája kivirul, az igaznak vére kiontatik. A te véred nem fog kiontatni, mondom a benső meghatottság hangján, mert te kedvesebb vagy nekem, mint valamennyi farizeus, a­kik visszaélnek a Rómától nekik engedett szabadsággal, a császár ellen áskálódnak és a tartományt foly­tonos lázongásban tartják. Én védeni foglak téged ellepökben s a kormányzói palota mindig zárva lesz előtted menedékhelyül. Jézus gondolkodva rázta fejét és bájoló sze­lídséggel szólt: — Midőn az a nap elkövetkezik, nem lesz menedékhely az emberfia számára, sem a földön, sem a föld alatt. Az igaznak menedékhelye ott van — folytatá az Ég felé mutatva — és a mi a prófé­ták által megiratott, annak be kell teljesednie. — Ifjú ember, mondom szelíd hangon, te kényszeritesz engem, hogy kérésemet parancscsá változtassam. Ezt a tartomány békessége követeli. Beszédeidben tehát több mérséklet legyen ezentúl. Béke veled! — Uram! viszonzá Jézus, én nem jöttem háborúságot hozni e világra, báném­ békessé­get, irgalmasságot és szeretetet. Én azon a napon születtem, a midőn Augusztus római császár békét engedett a világnak. Az üldöztetés nem tőlem ered, sőt én várom másoktól és Atyám akaratából türelmesen fogom elviselni. Azért tartsd meg magad­nak a világi bölcseséget. És ezzel eltűnt a teremből, mint egy árnyék! A jelentés folyamán elmondja azután Pilátus, hogy a zsidók Heródes­ban jó pártfogójukra akadtak. Heródes kész lett volna Jézust rögtön megöletni, de nem mervén a római szenátussal ellenkezésbe jönni, előbb Pilátussal értekezett. Ez értekezés alatt Pilátus kijelentette Heródesnek, hogy ő Jézust a világ legnagyobb bölcsének tartja, beszédében éppen nem lát istenkáromlást és Róma hajlandó neki továbbra is szólásszabadságot engedni. Heródes hallván Pilátus véleményét, gúnyos mosolygással távozott. Továbbá elmondja, hogy a közelgő húsvéti alkalmat miképp használták föl a nép föllázítására, sőt még a templom kincseiből is vesztegettek. A veszedelem nagy volt, annyira, hogy már egy római katonatisztet is megsértettek. A szíriai kormánytól ismételve kért két szá­zad gyalogság és egy század lovasság pedig nem jött, kénytelen volt tehát tétlenül nézni a történteket. A nép Pilátus szorult helyzetét észre is vette, mert Jézust elfogták és az egész város viszhang­­zott e kiálltástól: — Feszítsd meg ! Feszítsd meg! Három hatalmas párt tört Jézus ellen, a heródiánusok, a szadduceusok, a­kik Jézust gyűlölték és le akarták rázni a római jármot és a farizeusok, a­kiknek Jézus oly sok keserű igazságot a szemükre lobbantott. Ehhez jött a féktelen tömeg, a­mely mindig gyönyörűséget talál az ily zűrzavarban. Ezek után, így folytatja a jelentést: Jézust a főpap Kaifás elé vitték, a­hol ha­lálra ítéltetett. Azután a főpap hozzám kísértette, hogy mondjam ki rá a halálos ítéletet. Én válaszoltam, hogy Jézus, mint galileai ember Heródes illetékes­sége alá tartozik és oda küldöm. Ez a gyáva azon­ban azzal az ürügygyel, hogy ő a császár helytar­tója iránt engedelmeséggel tartozik, Jézus sorsát az én kezembe tette le, így került vissza hozzám. Úgy látszott, mintha egész Judea összegyűlt volna Jeruzsálemben. A kormányzósági palota zsú­folva volt az ordító, üvöltő tömeggel, a­mely foly­ton szaporodott. Feleségemet hivattam magamhoz, a­kiről tudod, felséges császár, hogy galileai hölgy és jós tehetséggel bir. Nem zokogva borult lábaim­hoz és igy szólt: — Uram, ne ártsd magadat e szent ember dolgába. Tegnap láttam őt álmomban. Járt a vize­ken és a szél szárnyain repült. A zivatar és a habok engedelmeskedtek neki. Nézd Kedron patak­jában vér folyik, a nap gyászol, mint a befalazott Veszta szűz. Pilátus! Uram! nagy veszedelem fenyeget téged, ha feleséged intésére nem hallgatsz. A törvényterembe léptem, testőreimtől kísérve. — Mit akartok? kérdem a tömegtől. — A názáreti halálát! kiáltá a tömeg egy torokból. — Miért? — Mert istenkáromló! Megjövendölte a temp­lom pusztulását! Isten fiának adja ki magát! — Messiásnak! Zsidók királyának! orditá a tömeg össze-vissza. — Feszítsd meg! üvölték, hogy a palota falai megrendültek. Csak egy ember volt teljesen nyugodt az őrjöngő tömeg közt — názáreti Jézus. Egy módot láttam még, hogy Jézust meg­menthessem. Vizet hozatok és méltatlankodásom kifejezéséül a kezemet megmostam. Hiába. A fölzúdult tömeg egyre orditá: — Feszítsd meg! Feszítsd meg! Felséges Cézár ! Gyakran láttam dühöngő, felbőszült tömegeket, de ehhez hasonlatosat soha sem tapasztaltam. Mintha az alvilág minden gonosz szelleme összetalálkozott volna Jeruzsálemben. A kormányzósági palotától a fSion hegyéig húzódott a tömeg, ordítva, üvöltve, ember-ember hátán, mint egy óriás hosszú, fekete test. Sötét lett, mint egy téli éjszakán és a­hogy március idusán Julius Caesar meggyilkolásakor ta­pasztalták. Egyedül álltam a palota előtt. A város, mint­ha kihalt volna. Testőreim is kivonultak a lovas­sággal az egyetlen kapitány vezetése alatt, a­mennyire lehetséges a rendet fentartani. Szívem majd megszakadt. Éreztem, hogy itt olyan történik, a­mihez több köze van az istenek­nek, mint az embereknek. Sötét, vészterhes felhők borultak az egész környékre és soha emberi fül nem hallotta hangok hallatszottak. Az éj első órájában, titkosan, lementem a városba a golgotai kapu felé. Az igaztalan ítélet már végrehajtatott. A tömeg kezdett a város felé húzódni, de többé nem ordítva, mint menet, hanem komoran, hallgatagon, kétségbeesetten. Kis csapa­tom is szomorúan vonult el előttem. A sashordó gyászszal vonta be a büszke római sast és egyes katonák oly szavakat ejtettek, a­melyeket nem ért­hettem. Közbe-közbe egyesek visszatekintenek a Kálvária-hegy felé, mintha újabb jeleket várnának. Szomorúan, gondolkozva lopóztam vissza a palotába. A lépcsőn egy tisztes ősz férfiút találtam néhány asszonynyal, a­kik rimánkodva vetették magukat lábaimhoz. — Atyám, ki vagy — kérdém az őszt, — és mi a te kívánságod? — Én arimateai József vagyok, mondá az ősz férfiú, és ime térdeimen kérlek, engedd meg, hogy Jézust eltemethessem. — Legyen meg a te kívánságod, — mondám, és legott rendeletet adtam, Manliusnak, hogy né­hány katonával ügyeljen föl, hogy a temetést ne zavarják. Néhány nap múlva a sír üres volt. Tanít­ványai azt hirdették az egész tartományban, hogy föltámadt, miként megjövendölte. Nekem­ pedig még az a kötelességem maradt, hogy neked, fölséges császár, mindezekről jelentést tegyek, mit a megfeszítést követő éjjel meg is tet­tem. Éppen hajnalodétt, mire jelentésemet bevég­­zet­, midőn kürtszót hallok, s kitekintve a cezáreai kapu fölé, látom a kétezer főnyi segédcsapatot be­vonulni, a­kik egész éjjel masíroztak, hogy ideje korán megérkezhessenek. De későn jöttek, mert miként ő maga is megmondó, már­a beteljesedett. Pilátus leirása szerint, az üdvözítő külső (em­beri) megjelenésében az Isten képére alkotott ember, férfiúi szépségének legfölső fokán áll­hatott. Legközelebb Tiberiusz császár palotájában Prof. Maruocchi régiség búvár, megtalálta Krisztus­nak egy eredeti arcképét, a­melyet valamely Krisztus idejebeli festő készített. A festő, úgy látszik, római katona lehetett, ki Pilátus helyőrségében szolgált és a megfeszítésnél jelen kellett, hogy legyen. A kép azt a benyomást teszi, hogy a festő követője volt Krisztus tanainak és a festészetben a művész. A tudós professzor nézete szerint római ka­tona lehetett a festő, már azért is, mert a kép alatt látható neveket, mint Tertus, Filetus, Nestulus, Pilus más, mint katona nem is tudhatta volna. Ha e kép valódinak bizonyul, a­miben Maruocchi professzor nem kétkedik, vége szakad a, sokféle találgatásnak Krisztus emberi külsejére nézve. Mindig azt állították ugyanis, hogy a Krisztus-képek, a­melyeket eddig láttunk, akár kép­tárakban, akár templomokban, csak hagyományos képzelődés után vannak festve és nem éppen bizo­nyos, hogy Krisztus olyan lett volna. A most föl­fedezett kép igen hasonlít a katakombákban talált és a Vatikánban levő medaillon-képekre, a­melyek a legrégibbek, a Krisztust ábrázoló képek között s ezek után festették később a művészek ama képei­ket, a­melyek az egész világon el vannak terjedve. A most fölfedezett képen Jézus magas hom­lokkal, ívalakú szemöldökkel, egyenes orral, vállára omló hajjal és hegyes szakállal van festve. TÁVIRATOK. A szamoai események. Berlin, márc. 31. A szamoai véres ese­ményekről érkezett hírek egyátalán nem kel­­tenek izgatottságot. Az újságok nem mondanak ítéletet a dologban, míg újabb jelentések ér­keznek és azt állítják, hogy a Reuter-ügynök­­ségnek táviratai nagyon zavarosak, így külö­nösen az a távirat, mely szerint a konzulok és az idősebb flotta­ tisztek Mataafa uralmának dezavuálását határozták el. Ennek a határozat­nak is, mint minden más határozatnak csak a három konzul egyetértése adtak jogi jelentő­séget, de ez az egyetértés nem volt meg, mert a német konzul ellen­kiáltványt bocsá­tott ki. Berlin, márc. 31. A mai reggeli lapok nagyon nyugodtan fogadják a szamoai esemé­nyeket. Azt hiszik, hogy Londonban és Washingtonban éppen olyan meglepetést kel­tettek az események, mint Berlinben és hogy a hatalmak zavartalanul folytatni fogják a tár­gyalásokat. London, márc. 31. A Daily Chronicle-nak jelentik Washingtonból. A kabinetnek egy tagja úgy nyilatkozott, hogy Apia bombázása sajnálatos incidens, de a Németország és az Egyesült­ Államok között fönálló barátságos viszonyra nem lesz befolyása és nem fogja za­varni a most folyó tárgyalást. Minél tovább tűrik a mostani kellemetlen állapotot, annál bonyolultabb lesz a számoai kérdés és annál nehezebb a megoldása. A berlini egyezmény rendelkezéseit meg kell változtatni. — A Times írja: Az a hír, hogy Számoában angolokat is megöltek, fájdalmas, de igyekezni fogunk az ottani helyzet tisztázására való rendszabályokat a többi hatalmakkal egyetértve fontolóra venni. Szerencsére nincs ok arra a föltevésre, hogy az amerikai, vagy a német kormány nézetei és a többi hatalmak nézetei között lényeges kü­lönbség volna. A három kormányt teljes­­elis­merés illeti azért a bölcs és előrelátó szellemért, a­melyet a zavargásokkal szemben tanúsítottak, őszintén fogunk örülni, ha mind a három hatalom változatlan barátságban marad egy­mással. Hohenlohe herceg születése napja. Berlin, márc. 31. (Saját tudósítónktól.) Vala­mennyi újság szimpatikus hangon írt cikkben emlé­kezik meg Hohenlohe herceg birodalmi kancellárról születésének nyolcvanadik évfordulója alkalmával. Mindegyik újság dicséri a kancellár kiváló tulaj­donságait, előkelő karakterét s elismeréssel nyilat­koznak jóindulatáról és áldásos működéséről. Kí­vánják, hogy a hazának még sok éven át hasznos szolgálatot tegyen. Még a szociáldemokrata Vor­wärts is tárgyilagos elismeréssel ír és magasztalja a csöndes kicsiny embert, a­ki kerüli a zajos ovációt. Az üdvözlő újságok sorából egyedül az antisemita Staats Bürger-Zeitung hiányzik, a­mely azt ajánlja Hohenlohenek, lépjen vissza, mert nagy feladatok várnak megoldásra, s a­melyeknek a her­ceg ereje nem felel meg. Baden-Baden, márc. 31. Vilmos császár ma Hohenlohe herceg birodalmi kancellárnak nyolcvana­dik születésenapjára táviratot küldött, a­melyben ezt mondja: Adjon Isten önnek tovább is egészséget és

Next