Budapesti Hírlap, 1899. május (19. évfolyam, 137-149. szám)

Budapest, 1898 XIX. évfolyam S20. sz Hétfő, május 1. * Megjelenik mindennap, házion és ünnep után való napon is. E10Szete.il árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. Telefon: szerk. 64—03, kiadók: 66—06, igazg. 65—63. Főszerkesztő és laptulajdonos: Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Hökk Szilárd­ utca 4. sz. Előfizetés- és tü­rdeté­s-föltétel: Ugyanezen Kás József-körut 5. sz. 1. oldalán. Rákosi Jenő: Apróhirdetések ára: Egy szó 8 kr., vastagabb betűvel 4 kr. Hirdetések nonpareille számítással díjszabás szerint. T­s­z. Budapest, ápr. 30. Forró lángok tengere árasztja el az emberek lakását, magasra szálló füstfelhők borítják el az eget, riadal­mas sietséggel menekül a nép, a rémü­let eszét veszi az asszonyoknak és gyermekeknek, a férfiak lázas küzde­lemmel harcolnak a hatalmas elemmel, mentve mások életét és vagyonát, a maguk életét kockáztatják. Ma Budapesten egész nap égett egy gyár és leégett. A legjobban szer­vezett tűzoltóság a Duna vizével sem bírta eloltani a vészt. A kár, a­mely a nemzeti vagyonban esett, nem ki­sebb azzal, hogy a biztosító társaságok megfizetik a részvényeseknek. Hány munkáscsalád veszti kenyerét! De mennyivel nagyobb az a sze­rencsétlenség, a­mely Guta községet érte. Az egész helység fekete romhal­maz s a temetőben fris sírok hosszú sora jelzi az emberáldozatokat, kiket sírva-irva kisért ki a lakosság, pana­szolva a halottakat és az élőket. Éhe­zik ott a gazdag és koldussá lett a szegény. Egyre-másra jelentik a tűzeseteket az ország különböző megyéiből már most. És, ha beköszönt a forró nyár, a­mikor szárazabbak a szalma- és nád­tetők s a lakosság künn a mezőkön dolgozik, olyankor még több a bor­zasztó tűzvész Magyarországon. Azt mondja az országos statisztikai hivatal kimutatása, hogy az 1898. évben tizen­­háromezerötszázhatvan tüzeset for­­dult elő ! Mit mond további Megbecsüli a kárt s hivatalosan tizenhat millió hat­­száznegyvenhétezer négyszázharminc­nyolc forintban állapítja meg. Tehát a­­ tűz miatt a nemzet vagyona tizenhét­millióval csökkent egyetlen esztendő­ben. A statisztikai hivatal a nemzet­­gazdasági veszteséget nézi és a tete­mes kárt, a­melyet az állam szenved. De mi inkább fájlalja fisel az egyes csa­ládok tönkrejutását. Az állam és a nemzet csak elbírná valahogy a vesz­teséget, de az egyes polgárok minden vagyona és boldogsága elenyészik. József magyar királyi herceg, ez a nagy emberbarát, régen fölfogta nagy jelentőségét a tűznek s élére állott a tűzoltóságnak. Évtizedek óta mindent elkövet, hogy szervezze és népszerűvé tegye ezt a honvédséget, melynek csa­patai a legkegyetlenebb ellenség ellen otalmazzák meg hazánk polgárait. Nagy az ő érdeme, de még mindig nincs úgy szervezve a tűzrendőrség Magyarországon, mint kellene. Van ugyan egy kormányrende­letünk az 1888-ik évből a tűzrendészet preventív intézkedéseiről, hogy minden községnek legyen fecskendője és tűz­oltó szere s a rendelet nem rész, csakhogy nincs végrehajtva. Egyes szolgabirák vagy tűzoltóbajtársak jó­­szántára van bízva. A kis községek­nek nincs pénzök s a községi elülj­áró­ságnak nincs rá gondja. A körjegyző, ez az országos omnibusz, nem lehet egyszersmind tűzoltó szakértő. Neki egyéb dolga van, hogy is érjen rá tiz felföldi kis községnek tűz ellen való védekezésére ügyelni. Az ő kötelessége első­sorban engedelmeskedni a szolga­­bírónak, azután eljárni az adó és illeték ügyekben, a katona állításban és nép­­fölkelésben. Neki kell vezetni az anya­könyvet, halál esetén fölvenni a ha­gyatékot, intézkedni árva- és gyám­ügyekben, elvégezni a községi ren­dészetet és a mezei rendőrség dolgát. Ügyelnie kell, hogy a közutak és vici­nális utak jó karban legyenek, az állat­egészségügy szintúgy foglalkoztatja, mint az iskolaügy és ipari ügyek, köz­ségi bíráskodás és a falu lakosságának a hatóságokkal való mindenféle dolga s még mindezek fölött a statisztikai kimutatásokat is neki kell beszolgál­tatni — mindezek után a tűzoltás nem lehet a tollforgató körjegyzők mes­­tersége. Már­pedig a tűzrendészet kor­­mányrendelet végrehajtásához és foga­natosításához szakismeret is kell. Min­den tűzoltó tanúságot tehet erről. A legtöbb falusi tűz korlátlan pusztítását annak kell tulajdonítani, hogy az emberek vagy nem értik, vagy nin­csenek fegyelmezve és begyakorolva. Nincs is kilátásunk arra, hogy a tűz­esetek száma az országban apadjon, míg a tűzrendészet kormányrendelet, legyen bár hiányos, nincs végrehajtva. Regény-Csarnok. AZ ÖRVÉNY FENEKÉN. — Regény. — Irta: Olmer György. 39 ----­ Homloka ráncba húzódott. Szabadsága borzasztó kötelességet rótt rá. Igazolnia kellett a valódi bűnös fölfedezése által. Szökésének nem volt egyéb mentsége, minthogy elküldi maga helyett az eddig büntetlenül élő vétkest, hogy elfoglalja helyét a fegyház kis cellájá­ban, a kovácsranhely mellett, a­hol a fegyen­­cek maguk kovácsolják rabláncaikat. Ösztön­­szerű­en kinyújtotta két karját és boldogan érezte, hogy megszabadult gyötrő bilincseitől. De csuklóján látszott és még sokáig fog lát­szani a nyomorúság karikagyűrűje által okozott forradás. Becstelenítő életének minden borzalmas­sága felújult emlékezetében , és megjelent előtte a tábori pap képe, mint az egyetlen emberé, a­ki nyomorúságán enyhíteni igyeke­zett. Ez a szent ember állította eléje, hogy a megnyugvásra buzdítsa, a Megváltó szenvedé­seit és ő ért tette meg vele, hogy a meg nem érdemelt tortúrákkal, a­melyeket el kellett szenvednie, régi bűneiért kell vezekelnie. Bizony, azokat súlyosaknak és számosaknak ismerte el és bűnbánatában fölfohászkodva az égre, kérte Istenét, hogy szenvedéseit fogadja el elmúlt élete váltságdíjául. Akkor még­ nem remélte sorsának semmi­féle változását. Örökre elzártnak hitte magát ebbe a rémes pokolba, a­hol a nyomorúság, a bűn és a fájdalom forrongtak és buzgó, alázatos szívvel hajolt meg rettenetes végzete előtt. Most a kitörő hála ragadta magával lelkét, tekintetét fölemelve az éj bűvös csönd­jében miliárd csillagtól ragyogó égboltozatra, édes megnyugvással szívében, buzgó áhítattal adott hálát az isteni kegyelemért, a­melynek megszabadulását köszönhette. A legény feljött, a kezes­gyébe helyezte a tálcát, a harapni valóval, a­mit barátai küldtek neki, ő nem látta, nem hallotta. Elme­rült tűnődéseibe. Az éj elborította homályával. A jakt kioltotta világait, hogy könnyeb­ben kikerülje az esetleges üldözést. És a nyílt tengeren, a futás sebességében Jack lelke megnyugodott, megerősödött és megpihent az abszolút biztosságban. Már nem kételkedett többé, hogy ártatlanságát a legfényesebb bi­zonyítékokkal ki ne deríthetné. A kételyt, a­mely addig kínozta, míg végre maga is azt nem kezdte hinni, hogy tán valamely magánkívüli állapotában, a­melyre nem bír emlékezni, követte el a gyilkosságot, a­melyet tagadott, immár szilárd meggyőződés váltotta föl. Egészen más embernek érezte ma­gát, egészen más, fölszabadult lelkiismerettel. Az elzárt rab csüggedését, a­mely annyira le­nyűgözte, megsemmisítette, hogy szinte érzé­ketlenné tette az anyagi szenvedések és nélkü­lözések iránt, a testével és gondolataival sza­bad és független ember tiszta büszkesége vál­totta föl. Egész éjjel, ugyanegy helyen maradt, gondolataiba merültem Az őrt álló matróznak a fedélzeten végig dobogó szabályos léptei sem zavarták tűnődéseiben. Egyszer sem for­dította szemét a hídon álló kapitány felé, a­ki kettőzött figyelemmel kísérte hajója futását. Mint egy fölmagasztosult állapotban volt, a­mely minden külső benyomás iránt érzéket­lenné tette, hogy csak benső impresszióinak éljen. És ezek édesek valának,mert megtalálta magában mindama kincsét a gyöngédségnek, hitnek és becsületnek, a melyeket azalatt a halálos két esztendő alatt kegyetlenül elrabol­tak tőle. A hajnal derengett, a csillagok elhalvá­nyodtak. A szél frisebb lett és a matrózok első csapatja jelent meg a fedélzeten. Jack nagyot sóhajtott. Megértette, hogy le kell szállnia a lényegtelen szférákból, a lelke a virrasztás óráiban annyira megpihent és fel­üdült és visszatérni az élet mindennapi sod­rába. Fölállt, a­mint a nap hirtelen felváltotta az éjszakát. A hajó körül puszta volt a tenger. Jobbra tőlük, két mértföldnyi távolságban egy nehézkes gőzös iparkodott a Loyalty-szigetek felé. Mögöttük semmi gyanús hajó nem mu­tatkozott. Előttük a sík tenger, egy vitorla, egy kémény nélkül. •— Nos Jack! — mondotta Tragomer hangja. — Íme veszedelmen kívül vagyunk. Most már lélegzetet vehetünk. (Folyt. köv.) Mai számunk 12 oldal.

Next