Budapesti Hírlap, 1899. július (19. évfolyam, 180-210. szám)
1899-07-01 / 180. szám
2 BUDAPESTI HÍRLAP. (180. sz.) ütközésének. Népfölkelések ott mindig gyakoriak voltak a német, spanyol, osztrák, francia és holland uralom ellen. Hetven esztendő előtt egy ilyen forradalom, melyben a klerikálisok és liberálisok egyesültek a protestáns és konzervatív Holland ellen, szakította külön s a londoni konferencián 1831-ben a nagyhatalmak önállóságát elismerték és nemzetközi semlegességét biztosították, hogy Franciaország, Anglia és Németország közé ékelve, ezek összeütközését megnehezítse. A külső békéje ekképpen biztosítva lévén, belső nyugalmát a királysággal és a parlamenti alkotmányossággal vélték föntartani. Ez sokáig be is vált, nevezetesen az 1848-iki forradalom idejében , de a világáramlatok meg nem állottak Belgiumnál és sem a francia-porosz háborút nem akadályozta meg Belgium és Svájc semlegessége, sem a szocializmus terjedését a belga alkotmány. A klerikalizmus és a francia liberalizmus sokáig fölváltva kormányozták az országot, míg tényezőképpen a szociáldemokrácia föl nem lépett, mely éppen Belgium gyárvárosaiban és bányáiban a legtermékenyebb talajra talált. Irtózatos sztrájkok törtek ki ismételve s nem ritkán katonai karhatalommal kellett a rendet helyreállítani. A belga parlament maga is cenzusra volt szervezve, mely egészen a gazdag középosztály kezébe tette lap a hatalmat. A szocialisták követeltek az általános szavazati jogot. A liberálisok megtagadták. Ekkor a szocialisták szövetkeztek a klerikálisokkal s a liberális kormány és többség elbukott. A klerikálisok azután megcsinálták az uj választási törvényt 1894-ben s elfogadták az általános szavazati jogot olyképpen, hogy amely város népszáma arányában több képviselőt küld, ne osztassák kerületekre, hanem a polgárság szavazzon titkosan annyi jelöltre, ahány a várost megilleti, így Brüszszelnek jutott tizennyolc mandátuma is. Vagy legalább külön szavazaté. Arra szavazhasson, akire vagy amire akar. És arra igyekezhessen, hogy ő rá szavazzanak. Ha Ibsennek az az elcsapott ácsa egyesületi tag volna, nyugodtan elmenne a közgyűlésbe és indítványt adna be. Akár elfogadnák, akár leszavaznák, foglalkoztak vele. Valaki volt. Az indítványát le kellett előbb szavazni, hogy ne legyen határozattá. A családban elveszhet a tekintély, az első ember utolsóvá lehet, de az egyesületben az ember mindig megőrizheti a maga öntudatát. Különösen akkor, ha nem csak közönséges egyesületi, hanem választmányi tag is. Márpedig az ember mindig alapíthat olyan egyesületet, amelyben tisztséget kap. Nem is alakult meg másért az egyesületek javarésze, csak azért, mert valakit a régi egyesületekben nem tettek meg semminek. Még irodalmi egyesületet is csináltak újat, hogy választmányi taggá lehessen az, aki a régiekben csakis rendes tag lehetett, vagy még az sem. Nem a hiúság ezeknek a szecesszióknak ösztökélője, hanem a fenyegetett önérzetnek menekülése. Az ember érzi, hogy semmibe sem veszik s attól fél, hogy semmivé lesz, nosza alapít új egyesületet, amelyben legalább is alelnök lehet. Ne bántsák tehát az egyesületeket és ne gúnyolódjanak rajtuk. Mert senki sem lehet meg nagyrabecsülés nélkül, az egyesület pedig megadja mindenkinek. És módot ad arra is, hogy az ember megtalálhassa a maga éltető hazugságát és kultiválhassa is. Ezek a hazugságok az ideálok pótlékai. Hazudunk magunknak valamit és fölírjuk a hazugságot a zászlónkra. A zászlót pedig lobogtatjuk. Ezek a hazugságok megminden brüsszeli választó tizennyolcra szavaz. Hasonlóképpen hat-tizennyolc képviselőt választanak Antwerpen, Gent, Lüttich, Charleroi, Mons és Löwen városok, más kisebb városok kettőt, vagy több falu egyet. Ez a választási rendszer nagyon kedvezett a klerikálisoknak és a szocialistáknak, a liberálisokat pedig tönkretette. Eredménye az volt, hogy a kamarában jelenleg van száztizenkét klerikális, huszonnyolc szocialista és csak tizenkét liberális. A szenátusnál ellenben megtartották a cenzus-rendszert s abban ül ötven klerikális, huszonnégy liberális és csak két szocialista. A szocialisták térfoglalása azt a félelmet keltötte a klerikálisokban, hogy az 1900-ban történő új választásoknál megkapják Brüsszel mind a tizennyolc mandátumát s a többi nagy városokét is, hol nagy munkástömegek vannak. Ezért már két évvel ezelőtt törvényjavaslatot terjesztettek be, mely a plurál-rendszerrel szakítva, a városokat és a vidéket csupa egyes választókerületre osztja föl, mely mindenik maga válaszsza egy-egy képviselőjét. De ez a javaslat a De Naeyer-kormánynyal együtt megbukott. Utána következett Van den Peereboom javaslatával. Ez meghagyja a kerületeket, amint vannak, de azt a módosítást teszi, hogy nem az abszolút többség választja, mondjuk, Brüsszel tizennyolc képviselőjét, hanem a pártok megnevezik jelöltjeiket s ezek közül a szavazó pártok aránya szerint megválasztottnak tekintendő, mondjuk, tíz szocialista, iiz klerikális és három liberális. Ez tehát a minoritások képviseletének, melyet Stuart Mill annyira sürgetett első, gyakorlati kísérlete. De mit jelent ez Belgiumban? Azt, hogy a falusi kerületek és az áhitatos vlaemok városaiból a klerikálisok mind visszajönnek, ellenben a liberális és szocialista Brüsszel, Charleroi, Mons, mozgatnak, amikor lustán eltengődnénk, belevisznek a közösségbe, amikor magunkra maradnánk. Ezekből a hazugságokból társadalmi mozgalmak verődnek össze, még a haladásnak is nem egy drágaköve belőlük kristályosodott ki. Az egyesület megadja annak a módját, hogy a legkisebb ember is idealista lehessen. Még a legközönségesebb ember is. Csak alapszabályokba kell foglalnia a maga élet hazugságait és tisztikart és választmányt kell melléje rendelni. Az ember szívesen fut kis ideálok után, ha útközben egy kis tekintélyt is találhat. Készségesen szolgálja az illúziót, ha ez őt szolgálja. Az emberek bizonyára roszabbak volnának, ha nem lehetne valamelyes hazugságokat a nyakukba varrni. Hány meleg ruhával kevesebb jutna a szegény gyerekeknek, ha az asztaltársaságok nem hitetnék el magukkal, hogy azért isznak, mert a munkásgyerekek fáznak ! Hány jóravaló dologgal kevesebb történnék, ha az egyesületek tagjai nem azzal csalnák önmagukat, hogy a jótékonyság az ő ideáljuk. Ki tudja, nem volna-e lanyhább a közérzület, ha némely ember nem azt tartaná, hogy a hazáért lehetőleg sokat kell inni és lehetőleg ugyanannyit kell róla defdamálni. Helyes dolgoknak egész sora csakis azért született meg, mert voltak olyan emberek, akik okvetetlenül indítványozni akartak valamit és keresték azt a fórumot, amelyen az indítványukat előadhatják. Ez a fórum az egyesület. Az, amely már megvan, vagy az, amelyet előbb meg kell alapítaniok. Az egyesületalapítás még az egyesületi tagságnál is külömb, mert izgalommal toldja stb. megoszlanak s a klerikális kisebbségek innét is nyernek mandátumokat. Ha tehát a javaslatból törvény válik, a szocialisták nem remélhetik, hogy az általános szavazati joggal a belga városokban döntő győzelmet arathassanak s a jövő parlamentben mint kormányra hivatott párt jelenhessenek meg; a klerikálisok uralkodása pedig beláthatatlan időkre biztosíttatnék. Ez az oka, hogy a szocialisták a forradalomig ellenzik a javaslatot s meg akarják buktatni a kormányt, sőt a királyt is, hogy e veszedelemből szabaduljanak. Azt is tudják, hogy ha most a kormányt és a javaslatot megbuktatják, mint győztesek, a jövő választásoknál sokkal nagyobb sikereket arathatnak, így állanak a számok és számítások. De kiszámíthatatlan az a szenvedelem és gyűlölség, mely a belga pártok között kifakadt. Engesztelhetetlen ellenségek állanak egymással szemközt. A parlamentben obstrukció, botrány és verekedés, az utcákon lázongás. Ugyanezek a jelenségek megismétlődnek a parlamentekben mindenfelé és csakugyan úgy látszik, hogy a parlamentarizmus, a múlt század alkotmányosságának formája, a jövő század szabadságának más alapot keres. Budapest, jan. 30. A holnapi ülés. A képviselőhöz holnap, szombaton reggel tíz órakor ülést tart, amelyen az állami italmérési jövedékekről s a szesz- és söradó-pótlékokról szóló javaslatokat fogják tárgyalni. Miniszteri tanácskozás. A miniszterelnök elutazása miatt szerdáról elmaradt e heti miniszteri tanácskozást ma délután tartották meg. A katonai költségvetés emelkedése. A monarkia közös költségvetéséről szólván, a N. W. T. a következőket jelenti: A tüzérségnek újra való fölfegyverzése elhalasztódik, mert csak most állapítják meg az új tüzérségi anyagot. Ezzel a katonai költségvetés megnövekedésének egyik legfontosabb tétele elmarad. Most próbálják ki az újabb nevezetes meg az önérzetet. Csupa értekezés, tárgyalás, kapacitálás, jelölés. Ő határozza el, hogy mi legyen és ki legyen. Egyre érzi a maga fontosságát. A világnak egy része az ő vállain fekszik. Talán sehol sincs annyi egyesület, mint nálunk, mégis nálunk bántják őket leginkább. Nevetik őket, hatóságilag föl is oszlatják őket. Nem is a zsarnokság, hanem csak a pénzkezelésre őrködő rend. A hatóságok helyesen cselekesznek, ha rákoppantanak az egyesületek körmeire. Ha nem tűrik, hogy lerontassák az egyesületben való hit, hogy az illúziók menedékvára kiszolgáltassék garázda manipulánsoknak. Az olyan egyesület, amelynél csalnak, tekintélyt sem adhat. Az egyesület nagy intézményét megvédi nekünk, akikkel különben az eshetnék meg, hogy illúziók nélkül kell kenyérjáró utunkat végigtaposnunk. Az egyesület annak a garanciája, hogy mindig lehessünk valakik, elnökök is, alelnökök is, tagok is s mindig futhassunk olyan hazugság után, amelyet vagy elhiszünk, vagy mással hitetünk el. Nem azok bántják tehát az egyesületet, akik bántják. Nem a hatóságok, a gúnyolódók sem. Hanem azok, akik meghamisítják a tartalmát. Akik tekintélyt is, pénzt is szednek rajtuk. Klaudiusz császár is szigorúan ellenőrizte a kollégiumokat, még a banketjeiket is betiltotta. De ő nem a pénzmanipulációjukért üldözte őket, hanem azért, mert individualizmust tenyésztettek az ő nagy egyenlősitő kormányzása alatt. Ma nem az individualistáikat üldözik, hanem a sikkasztóikat. Helyes, ne hagyjuk elkorhadni valamiségünk mentsvárát. Viharos, 1899. július 1.