Budapesti Hírlap, 1899. július (19. évfolyam, 180-210. szám)
1899-07-31 / 210. szám
1899. julius 31. BUDAPESTI HÍRLAP. (210. sz.) ők, testvérek velünk, e haza pedig ki és befelé egyaránt szilárd és erős lesz. Petőfi példájának ebben az irányban leendő teljes megvalósításáért imádkozva, teszem le a magyar országgyűlés képviselőházának a nemzet képviseletében küldött koszorúját emléke előtt!“ Nagy hatása volt ennek a beszédnek. Percekig éljenzett a közönség és tapsolt Talikin Bélának. Még Zeyk József báró tette le a főrendiház koszorúját a sírra néhány lelkes szó kíséretében. Zsilinszky államtitkár beszéde. Zsilinszky Mihály államtitkár beszélt ez után a kormány és az Akadémia nevében a következőképpen : Mélyen tisztelt nagyközönség ! Mikor egy nagy, hatalmas szellem emlékénél a magyar géniusz ünnepet ül, erről nem hiányozhatnak az e géniusz által vezérelt országos kormánynak és az ország legelső tudományos intézetének koszorúi sem. A diszkoszorúk egyikét a magyar kormány, másikát Vlassics Gyula dr. vallás- és közoktatásügyi miniszter, a harmadikat pedig a Magyar Tudományos Akadémia küldi Petőfi Sándor emlékének. Ne vonjon le a koszorúk becséből az a körülmény,hogy azokat én és nem az a kiváló férfiú hozta ide, aki nemzeti közművelődésünk legméltóbb fővezéreként már a törvényhozás termében és másutt is, lánglelkének egész melegével oly ékes szavakban hódolt a nagy költő szellemének. (Élénk éljenzés.) Bizonyára senki sem fájlalja őszintébben, mint ő, hogy gyöngélkedő egészségi állapota megfosztotta a személyes jelenlét örömétől és emez impozáns, a maga nemébenjáratlan kulturális ünnep közvetetten személetétől. Mert lehet-e magasztosabb látvány, mint az, mikor egy egész nemzet kegyeletének nyilatkozásaként a magyar társadalomnak és közéletnek szine-java önként meghódol ama magas eszmények előtt, melyeknek kultusza nélkül nemzet nagygyá nem lehet soha ? A világföntartó erők, a fény, a hő, a villám hatása a természet külső tüneményeiben nyilvánul; a nemzetföntartó szellemeink, az ideális gondolatok és érzelmek pedig ama emberek lelkében, akiket az Isten a népek vezéréül és tanítóiul rendelt. Mi teszi nagggyá, mi teszi kegyeletünk tárgyává Petőfi Sándort? Az, hogy nem földi jutalomért, nem önző hiúságokért, hanem ideális célokért, hazája nagyságáért tudott hevülni, élni és meghalni! Benne látjuk megtestesítve az emberi nem haladásának egyik problémáját: a költő és nép kölcsönös hatásának, a nagy szellemi változások és események létrejöttének titkát. Ő megtalálta népét, mely megértette ; megtalálta nemzetét, mely dalainál lelkesült, megtalálta és részben megteremtette azt a közszellemet, mely tollának varázserőt és teremtő ihletet kölcsönzött.. De a nép is megtalálta igaz költőjét ő benne, a ki magasba tudta emelni a lelkeket, a ki ihlett prófétaként hirdette a tiszta honszerelmet, a szabadságot, az ebből eredő nagyságot jól aki megálmodta mindazt, ami ötven év óta nagy és dicső történt e hazában. Oh ha az ő prófétai lelke égi magasságából lenézne ránk, lenézne féltett nemzetére, bizonyyal örömmel látná, milyen sok valósult meg abból, amit ő félszázad előtt megálmodott. Látná, hogy a nemzet, melynek ő ébresztője volt, nem halt meg, hanem él és egy új évezred küszöbén reménytelve néz a jövőbe. Látná, hogy a haza, melyért ő vértanuságot szenvedett, nincs darabokra szakgatva, hogy népei nem emelnek egymás ellen gyilkos fegyvert, hanem a közös szabadságnak örvendezve, versenyeznek egymással nem karddal és tűzzel, hanem iskolával, gyárral, kalapácscsal és ekével. És bizonyyal örvendő szemmel látná azt is, hogy a szellem bajnokainak száma nem kicsiny többé, hanem hatalmas tábor. A tizes helyett ezerek szövetkeznek a magyar irodalom művelésére és versenyre kelnek az ő ifjúkori barátjával, Jókaival (Zajos éljenzés), ezzel a másik szellemóriással, akit az isteni gondviselés a tizek közül még világító tűzoszlopként hagyott közöttünk, hogy ötven éven túl is verejtékkel küzdjön a hazáért és az uj nemzedéknek követendő például szolgáljon a munkás honszeretetben és önfeláldozó tevékenységben. (Zajos fölkiáltások: Éljen Jókai!) Petőfi Sándor nem hiába áldozta föl életét a hazáért; az ő nemzete, melyet ő földetrázó viharnak nevezett, Európa homlokán nem fegyverrel tombolni, hanem a kultúra szelíd, hódító hatalmával, a művészettel és tudománynyal akar magának barátokat és babérokat szerezni. Állandó szeretetének és kegyeletének jeleiként ércszobrokat és palotákat emel azoknak, akik gazdag szellemük alkotásaival gyarapították lelki kincseinknek tárházát. Idegen, ha jön, meglátja életrevalóságunkat ez emlékekben; meglátja utcáinkon, hogy minden emelkedik az ég felé : házak, népek, szellemek !ó, te halhatatlan dicső szellem, kinek emléke körül rang és rend, vallás és nyelv különbsége nélkül összegyülekeztünk, hogy lánglelked tüzénél ezt a napot a testvériség ünnepévé avassuk: engedd meg, hogy a hazaszeretetben egygyéforrt nemzet szívével együttérző kormányférfiainak, a trón hű tanácsosainak és az Akadémia tudósainak koszorúit emléked lábánál letegyem. A hálás kegyelet jelvényei ezek, melyeket a te szellemedben teszek le; mert a te tanításod szerint méltó : „hogy a haza Szivében hordja annak emlékét, Ki a hazát szivében hordozá!“ Ez a föld itt csontjaidat takarja. Te magad az egész haza szivében vagy eltemetve, hogy örökké élj ! Az államtitkár beszéde viharos tetszést aratott. A közönség ezután a várba vonult, ahol az ünnepség másik része folyt le. A Petőfi szobra köré gyűlt a közönség. A megyeháza előtt, ahol a szobor áll, elegáns hölgyek lepték el a teret, amely telis tele volt virággal. A hölgyek bokrétával lepték meg a Petőfi Társaság tagjait és a vendégeket. A szobron is rengeteg sok koszorú van. Köztük kitűnik Fiume polgárságának hatalmas ezüst koszorúja. Itt Bartók Lajos fölolvasta Jókainak azt a beszédét, a melyet fonográfba mondott s a melyet lapunk vasárnapi száma közöl. Illyés Bálint a negyvennyolcas kör nevében, Bársony István az Otthon nevében, Veczel György a budapesti ifjúság, Szekeres István, a kolozsvári egyetemi ifjúság, Zseni József az Országos Nemzeti Szövetség nevében rövid beszédek kíséretében letették koszorújukat. Ugyanekkor a székelyek az állami iskola udvarán gyülekeztek, lelkes beszédeket mondottak s dörgő éllenük fölverte egész Segesvárt. Majd Ugrón Gábor vezetésével a várba vonult a székelység, a kiknek útját zeneszó, mozsárdurrogás kisérte. A székelyeknek ez a felvonulása megragadó volt. Látására összefutott az egész szász város. A csatamezőn székelyudvarhelyi tűzoltók állottak sorfalat, Segesvárott szász tűzoltók. Lakoma. Délben a városházán dús lakoma volt, kétszáz terítékkel. A lakomán résztvettek az összes vendégek, valamint több szász polgár is Walbaum polgármesterrel. A köszöntők sorát Zsilinszky Mihály államtitkár kezdte meg, a királyra köszöntvén, Bartók Lajos a kormányra, Zichy Jenő és Károlyi István grófokra. Tállián Béla örömének ad kifejezést, hogy diszharmónia nem zavarta a mai ünnepséget; ez fajunk józanságának érdeme, de legnagyobb érdeme a Petőfi-Társaságnak. Élteti Jókait és Bartókot. Károlyi István gróf Ugrón Gáborra emeli poharát s a következő fölköszöntőt mondja: Nem mint szereplő jöttem ide, sem mint szemlélő. Eljöttem, hogy leboruljak annak emlékei előtt, kit ötven év előtt csodált, azóta gyászolt a magyar nemzet. Letettem koszorúmat , közepébe leheltem lelkemet, vallásomat, honszerelmemet. Eszembe jut pokol kohója, füstje. — Itt is van láng ez ünnepen, de nincs füst. És minő tiszta láng, tiszta honszerelem lángja ég. — Petőfi mondja: „Ha a föld isten kalapja, hazánk bokréta rajta.“ E bokrétához nyúlni senkinek sem szabad, ebből levelet, virágot venni nem szabad. Ki ezt teszi, áruló, így gondolkozott Széll Kálmán, midőn őseidből a már elitért nefelejtset visszahozta. (Tetszés és taps.) Ha Széli programja törvény, jog, igazság — és Széli betartja programját — akkor a korrupciót elpusztítja és a nemzet azokat, kik őt akadályozzák, mint kufárokat, kiveri korbácscsal. Utána Ugron Gábor beszélt óriás hatással. Igaza van Petőfinek s Károlyinak, hogy a ki Isten kalapjának virágbokrétájához nyúl, az áruló és az első villámcsapás, a mely sújtaná, a székelyektől jönne rá; a második a Királyhágón túlról s a harmadik az egekből a megdicsőült hősök szellemétől. Mindnyájan egy szemet viszünk el eszményeink fölépítéséhez s boldog az, ki egy téglát vihet. Látnia kell a magyarnak, hogy testvérei vannak a Hargita felöl. Ez a föld, a melyen állunk, a mienk, (Taps.) megtartottuk bölcseséggel, megtermékenyítettük szabadsággal s lelkiismereti szabadságot adtunk századok előtt. Cserében a földi jogokért s szabadságokért hazaszeretetet és hűséget kívánunk az országhoz és alkotmányhoz, mert a nép nem tud becsületes lenni, mely nem szabadságában él. A nemzet erős és független csak szabadságában lehet. A magyar szabadság, a magyar alkotmányra üríti poharát. Somogyi István alispán a vendégekre és küldöttségekre üríti poharát. Vörösmarty Béla államtitkár viszont a vármegye tisztikarára. Zichy Jenő gróf nagy érdeklődés közt szólt s fölemlíti, hogy midőn Berlinben járt, Virchov a referádája után igy szólt: Hazádban jártam, a szászok földjén, ott nagy ünnepség volt, Honterus ünneplése és ott azt mondtam nekik: „Szászok, testvéreink vagytok, de mondom nektek, ti karöltve vagytok hivatva haladni a magyar nemzettel. Pér hét múlva Münchenben Bankó üdvözölte őt s azt mondta: A magyar faj vándorlása alkalmával hatalmasan megrázta a kulturfajokat rohanásában, de igen rövid idő múlva e fajt a kultúra útján találjuk, hatalmas bástyát képezve, mely a törökök és más keleti fajok ellen védőbástyája volt az európai kultúrának és mely lehetővé tette nekünk további fejlődésünket. Ranke aztán így folytatta : „Und jetzt sehen wir diesen Stamm entwickelt in seiner selbstständigen staatlichen Gebildung; ein ebenbürtiger Culturstaat, unser ebenbürtiger Schutzverbündeter.“ Poharát emeli Segesvár városára és polgárságára, mely a múltkori ünnepen ablakait bezárta, ma azonban megnyíltak az ablakok és ajtók s reméli, hogy a szivek is megnyíltak. Erre Walbraim Frigyes polgármester állott föl, hogy magyar nyelven megköszönje a róluk való megemlékezést s igy szólt: Petőfi emlékezetének az ünneplésére gyűltek itt egybe, a ki halhatatlan költeményeivel örök illatú bokrétát ajándékozott az egész világnak. Petőfi a világ egyik legnagyobb költője. Meggyőződéséért élt, halt. Nem csoda, ha a magyar nemzetnek ez az ünnepe visszhangot kelt az egész világon. Eljött a városz szász polgársága is (Eljenzés, taps.), hogy áldozzon Petőfi emlékének. (Ezután németül folytatja a polgármester.) Petőfi a legnemzetibb költő, dalai mégis elszálltak az egész világba, mint a fecskék. Segesvár is ünnepli Petőfit. Hangoztatja, hogy mindnyájan a haza gyermekeinek érzik magukat, szeretik is a magyar hazát. Kiáltja: éljen a haza. (Viharos éljenzés és tartós taps.) Barabás Béla az öreg honvédeket élteti. Bartók Lajos fölolvassa azt a tömérdek táviratot, amely hazából és a külföldről érkezett, köztük a kereskedelmi miniszter lelkes telegramját. Megtisztelő meghívásukat köszönettel fogadtam, de hivatalos körúton lévén, sajnálattal nem vehetek részt azon a kegyeletes ünnepen, melyet a nemzet nagy költője halálának félszázados fordulóján emlékének szentelt. A halhatatlan költő iránti kegyelet nyilvánításában osztozva együtt érez e pillanatban is, hazánk e bérces részének kies fekvésű fensíkján egybegyűlt honfitársaival: Hegedűs Sándor. Táviratot küldtek még: Kossuth Ferenc Nápolyból, Fenyvessy főispán, Koszlics Lázár, Badegundból, Ilagara Viktor, Juszt Gyula, Molnár Viktor, Mikó Árpád, Szászsebes város polgármestere, Sarajevoból. Drága hazájától elvetődött három ifjú, Teleki Géza gróf, Balatonfüredi társaskör, Nyitra megye közönsége, az eperjesi jogakadémia, Jakab Ödön, Pápa város, Nagy-Kanizsa, Nagy-Szalonta, Teleki Sándorné grófné, az Országos nőképző-egyesület választmánya, Abafi Lajos, Temes megye, Temesvár, Beregszáz polgárai, Selmecbánya és Bélabánya, Bildner képviselő, Máramarossziget stb. Kimaradását kimentette Müller szász püspök, ki jó sikert kívánt. Feltűnést keltett, hogy Sándor László főispán megtiltotta a budapesti függetlenségi polgároknak, hogy Kossuth-arcképes zászlójukkal vonuljanak a városba. Az incidens heves vitát keltett, amely azonban végül elsimult, mert a lobogót begöngyöli .