Budapesti Hírlap, 1899. július (19. évfolyam, 180-210. szám)

1899-07-31 / 210. szám

1899. julius 31. BUDAPESTI HÍRLAP. (210. sz.) ők, testvérek velünk, e haza pedig ki és be­felé egyaránt szilárd és erős lesz. Petőfi pél­dájának ebben az irányban leendő teljes meg­valósításáért imádkozva, teszem le a magyar országgyűlés képviselőházának a nemzet kép­viseletében küldött koszorúját emléke előtt!“ Nagy hatása volt ennek a beszédnek. Percekig éljenzett a közönség és tapsolt Talik­in Bélának. Még Zeyk József báró tette le a főrendiház koszo­rúját a sírra néhány lelkes szó kíséretében. Zsilinszky államtitkár beszéde. Zsilinszky Mihály államtitkár beszélt ez után a kormány és az Akadémia nevében a következő­képpen : Mélyen tisztelt nagyközönség ! Mikor egy nagy, hatalmas szellem emlékénél a magyar géniusz ünnepet ül, erről nem hiányozhatnak az e géniusz által vezérelt országos kormány­nak és az ország legelső tudományos intézeté­nek koszorúi sem. A diszkoszorúk egyikét a magyar kormány, másikát V­lassics Gyula dr. vallás- és közoktatásügyi miniszter, a harmadi­kat pedig a Magyar Tudományos Akadémia küldi Petőfi Sándor emlékének. Ne vonjon le a koszorúk becséből az a körülmény,hogy azokat én és nem az a kiváló férfiú hozta ide, a­ki nemzeti közművelődésünk legméltóbb fővezé­reként már a törvényhozás termében és másutt is, lánglelkének egész melegével oly ékes sza­vakban hódolt a nagy költő szellemének. (Élénk éljenzés.) Bizonyára senki sem fájlalja őszintébben, mint ő, hogy gyöngélkedő egész­ségi állapota megfosztotta a személyes jelenlét örömétől és emez impozáns, a maga nemében­­járatlan kulturális ünnep közvetetten szem­életétől. Mert lehet-e magasztosabb látvány, mint az, mikor egy egész nemzet kegyeletének nyi­latkozásaként a magyar társadalomnak és köz­életnek szine-java önként meghódol ama magas eszmények előtt, melyeknek kultusza nélkül nemzet nagygyá nem lehet soha ? A világföntartó erők, a fény, a hő, a villám hatása a természet külső tüneményeiben nyil­vánul; a nemzet­föntartó szellemeink, az ideális gondolatok és érzelmek pedig ama emberek lelkében, a­kiket az Isten a népek vezéréül és tanítóiul rendelt. Mi teszi nagggyá, mi teszi kegyeletünk tárgyává Petőfi Sándort? Az, hogy nem földi jutalomért, nem önző hiúságokért, hanem ideális célokért, hazája nagyságáért tudott hevülni, élni és meghalni! Benne látjuk meg­testesítve az emberi nem haladásának egyik problémáját: a költő és nép kölcsönös hatásá­nak, a nagy szellemi változások és események létrejöttének titkát. Ő megtalálta népét, mely megértette ; megtalálta nemzetét, mely dalainál lelkesült, megtalálta és részben megteremtette azt a köz­szellemet, mely tollának varázserőt és teremtő ihletet kölcsönzött.. De a nép is megtalálta igaz költőjét ő benne, a ki magasba tudta emelni a lelkeket, a ki ihlett prófétaként hir­dette a tiszta honszerelmet, a szabadságot, az ebből eredő nagyságot jól a­ki megálmodta mind­azt, a­mi ötven év óta nagy és dicső történt e hazá­ban. Oh ha az ő prófétai lelke égi magassá­gából lenézne ránk, lenézne féltett nemzetére, bizonyyal örömmel látná, milyen sok valósult meg abból, a­mit ő félszázad előtt megálmo­dott. Látná, hogy a nemzet, melynek ő ébresz­tője volt, nem halt meg, hanem él és egy új évezred küszöbén reménytelve néz a jövőbe. Látná, hogy a haza, melyért ő vértanusá­­got szenvedett, nincs darabokra szakgatva, hogy népei nem emelnek egymás ellen gyilkos fegyvert, hanem a közös szabadságnak örven­dezve, versenyeznek egymással nem karddal és tűzzel, hanem iskolával, gyárral, kalapácscsal és ekével. És bizonyyal örvendő szemmel látná azt is, hogy a szellem bajnokainak száma nem kicsiny többé, hanem hatalmas tábor. A tizes­ helyett ezerek szövetkeznek a magyar iroda­lom művelésére és versenyre kelnek az ő ifjú­kori barátjával, Jókaival (Zajos éljenzés), ezzel a másik szellemóriással, a­kit az isteni gond­viselés a tizek közül még világító tűzoszlop­­ként hagyott közöttünk, hogy ötven éven túl is verejtékkel küzdjön a hazáért és az uj nem­zedéknek követendő például szolgáljon a mun­kás honszeretetben és önfeláldozó tevékenység­ben. (Zajos fölkiáltások: Éljen Jókai!) Petőfi Sándor nem hiába áldozta föl életét a hazáért; az ő nemzete, melyet ő földetrázó vihar­nak nevezett, Európa homlokán nem fegyver­rel tombolni, hanem a kultúra szelíd, hódító hatalmával, a művészettel és tudománynyal akar magának barátokat és babérokat szerezni. Állandó szeretetének és kegyeletének jeleiként ércszobrokat és palotákat emel azoknak, a­kik gazdag szellemük alkotásaival gyarapították lelki kincseinknek tárházát. Idegen, ha jön, meglátja életrevalóságunkat ez emlékekben; meglátja utcáinkon, hogy minden emelkedik az ég felé : házak, népek, szellemek !­ó, te halhatatlan dicső szellem, kinek emléke körül rang és rend, vallás és nyelv különbsége nélkül összegyülekeztünk, hogy lánglelked tüzénél ezt a napot a testvériség ünnepévé avassuk: engedd meg, hogy a hazaszeretetben egygyéforrt nemzet szívével együttérző kormány­­férfiainak, a trón hű tanácsosainak és az Akadémia tudósainak koszorúit emléked lábá­nál letegyem. A hálás kegyelet jelvényei ezek, melyeket a te szellemedben teszek le; mert a te tanításod szerint méltó : „hogy a haza Szivében hordja annak emlékét, Ki a hazát szivében hordozá!“ Ez a föld itt csontjaidat takarja. Te ma­gad az egész haza szivében vagy eltemetve, hogy örökké élj ! Az államtitkár beszéde viharos tetszést ara­tott. A közönség ezután a várba vonult, a­hol az ünnepség másik része folyt le. A Petőfi szobra köré gyűlt a közönség. A megyeháza előtt, a­hol a szobor áll, elegáns höl­gyek lepték el a teret, a­mely telis tele volt vi­rággal. A hölgyek bokrétával lepték meg a Petőfi­ Társaság tagjait és a vendégeket. A szobron is rengeteg sok koszorú van. Köztük kitűnik Fiume polgárságának hatalmas ezüst koszorúja. Itt Bartók Lajos fölolvasta Jókainak azt a beszédét, a melyet fonográfba mondott s a melyet lapunk vasárnapi száma közöl. Illyés Bálint a negyvennyolcas kör nevében, Bársony István az Otthon nevében, Veczel György a budapesti ifjúság, Szekeres István, a ko­lozsvári egyetemi ifjúság, Zseni József az Országos Nemzeti Szövetség nevében rövid beszédek kísére­tében letették koszorújukat. Ugyanekkor a székelyek az állami iskola ud­varán gyülekeztek, lelkes beszédeket mondottak s dörgő éllenük fölverte egész Segesvárt. Majd Ugrón Gábor vezetésével a várba vonult a székelység, a kiknek útját zeneszó, mozsárdurrogás kisérte. A székelyeknek ez a felvonulása megragadó volt. Látására összefutott az egész szász város. A csata­­mezőn székely­udvarhelyi tűzoltók állottak sorfalat, Segesvárott szász tűzoltók. Lakoma. Délben a városházán dús lakoma volt, kétszáz terítékkel. A lakomán résztvettek az összes vendé­gek, valamint több szász polgár is Walbaum polgár­­mesterrel. A köszöntők sorát Zsilinszky Mihály állam­titkár kezdte meg, a királyra köszöntvén, Bartók Lajos a kormányra, Zichy Jenő és Károlyi István grófokra. Tállián Béla örömének ad kifejezést, hogy diszhar­mónia nem zavarta a mai ünnepséget; ez fajunk józanságának érdeme, de legnagyobb érdeme a Petőfi-Társaságnak. Élteti Jókait és Bartókot. Károlyi István gróf Ugrón Gáborra emeli poharát s a következő fölköszöntőt mondja: Nem mint sze­replő jöttem ide, sem mint szemlélő. Eljöttem, hogy leboruljak annak emlékei előtt, kit ötven év előtt csodált, azóta gyászolt a magyar nemzet. Le­tettem koszorúmat , közepébe leheltem lelkemet, vallásomat, h­onszerelmemet. Eszembe jut pokol kohója, füstje. — Itt is van láng ez ünnepen, de nincs füst. És minő tiszta láng, tiszta honszerelem lángja ég. — Petőfi mondja: „Ha a föld isten kalapja, hazánk bokréta rajta.“ E bokrétához nyúlni senkinek sem szabad, ebből levelet, virágot venni nem szabad. Ki ezt teszi, áruló, így gondolkozott Széll Kálmán, midőn őseidből a már elitért nefelejtset visszahozta. (Tetszés és taps.) Ha Széli programja törvény, jog, igazság — és Széli be­tartja programját — akkor a korrupciót elpusztítja és a nemzet azokat, kik őt akadályozzák, mint kufárokat, kiveri korbácscsal. Utána Ugron Gábor beszélt óriás hatással. Igaza van Petőfinek s Károlyinak, hogy a ki Isten kalapjának virágbokrétájához nyúl, az áruló és az első villámcsapás, a mely sújtaná, a székelyektől jönne rá; a második a Királyhágón túlról s a harmadik az egekből a megdicsőült hősök szellemé­től. Mindnyájan egy szemet viszünk el eszményeink fölépítéséhez s boldog az, ki egy téglát vihet. Látnia kell a magyarnak, hogy testvérei vannak a Hargita felöl. Ez a föld, a melyen állunk, a mienk, (Taps.) megtartottuk bölcseséggel, megtermékenyítettük szabadsággal s lelkiismereti szabadságot adtunk századok előtt. Cserében a földi jogokért s szabadságokért hazaszeretetet és hűséget kívánunk az országhoz és alkotmányhoz, mert a nép nem tud becsületes lenni, mely nem szabadságában él. A nemzet erős és független csak szabadságában lehet. A magyar szabadság, a magyar alkotmányra üríti poharát. Somogyi István alispán a vendégekre és küldöttségekre üríti poharát. Vörösmarty Béla államtitkár viszont a vármegye tisztikarára. Zichy Jenő gróf nagy érdeklődés közt szólt s fölemlíti, hogy midőn Berlinben járt, Virchov a referádája után igy szólt: Hazádban jártam, a szászok földjén, ott nagy ünnepség volt, Honterus ünneplése és ott azt mondtam nekik: „Szászok, testvéreink vagytok, de mondom nektek, ti karöltve vagytok hivatva haladni a magyar nemzettel. Pér hét múlva Münchenben Bankó üdvözölte őt s azt mondta: A magyar faj vándorlása alkalmával hatal­masan megrázta a kulturfajokat rohanásában, de igen rövid idő múlva e fajt a kultúra útján találjuk, hatalmas bástyát képezve, mely a törökök és más keleti fajok ellen védőbástyája volt az európai kultúrának és mely lehetővé tette nekünk további fejlődésünket. Ranke aztán így folytatta : „Und jetzt sehen wir diesen Stamm entwickelt in seiner selbstständigen staatlichen Gebildung; ein ebenbürtiger Culturstaat, unser ebenbürtiger Schutz­verbündeter.“ Poharát emeli Segesvár városára és polgárságára, mely a múltkori ünnepen ablakait bezárta, ma azonban megnyíltak az ablakok és ajtók s reméli, hogy a szivek is megnyíltak. Erre­ Walbraim Frigyes polgármester állott föl, hogy magyar nyelven megköszönje a róluk való megem­lékezést s igy szólt: Petőfi emlékezetének az ünneplésére gyűltek itt egybe, a ki halhatatlan költeményeivel örök illatú bokrétát ajándékozott az egész világnak. Petőfi a világ egyik legnagyobb költője. Meggyőződéséért élt, halt. Nem csoda, ha a magyar nemzetnek ez az ünnepe visszhangot kelt az egész világon. Eljött a városz szász polgár­sága is (Eljenzés, taps.), hogy áldozzon Petőfi emlékének. (Ezután németül folytatja a polgár­mester.) Petőfi a legnemzetibb költő, dalai mégis elszálltak az egész világba, mint a fecskék. Seges­vár is ünnepli Petőfit. Hangoztatja, hogy mind­nyájan a haza gyermekeinek érzik magukat, szere­tik is a magyar hazát. Kiáltja: éljen a haza. (Viharos éljenzés és tartós taps.) Barabás Béla az öreg honvédeket élteti. Bartók Lajos fölolvassa azt a tömérdek táviratot, a­mely hazából és a külföldről érkezett, köztük a kereskedelmi miniszter lelkes telegramját. Megtisztelő meghívásukat köszönettel fogad­tam, de hivatalos körúton lévén, sajnálattal nem vehetek részt azon a kegyeletes ünnepen, melyet a nemzet nagy költője halálának félszázados for­dulóján emlékének szentelt. A halhatatlan költő iránti kegyelet nyilvánításában osztozva együtt érez e pillanatban is, hazánk e bérces részének kies fekvésű fensíkján egybegyűlt honfitársaival: Hegedűs Sándor. Táviratot küldtek még: Kossuth Ferenc Nápolyból, Fenyvessy főispán, Koszlics Lázár, Bade­­gundból, Ilagara Viktor, Juszt Gyula, Molnár Vik­tor, Mikó Árpád, Szászsebes város polgármestere, Sarajevoból. Drága hazájától elvetődött három ifjú, Teleki Géza gróf, Balatonfüredi társaskör, Nyitra megye közön­­sége, az eperjesi jogakadémia, Jakab Ödön, Pápa város, Nagy-Kanizsa, Nagy-Szalonta, Teleki Sándorné grófné, az Országos nőképző-egyesület választmánya, Abafi Lajos, Temes megye, Temesvár, Beregszáz polgárai, Selmecbánya és Bélabánya, Bildner képviselő, Mára­­marossziget stb. Kimaradását kimentette Müller szász püspök, ki jó sikert kívánt. Feltűnést keltett, hogy Sándor László főispán megtiltotta a budapesti függetlenségi polgároknak, hogy Kossuth­-arcképes zászlójukkal vonuljanak a városba. Az incidens heves vitát keltett, a­mely azonban végül elsimult, mert a lobogót begöngyöli .

Next