Budapesti Hírlap, 1899. szeptember (19. évfolyam, 242-271. szám)

1899-09-01 / 242. szám

2 BUDAPESTI HÍRLAP, (242. sz.) 1899. szeptember 1. Említettük az angol vándorló kiállítá­sokat. Mikor 1840-ben Cambridgeben az első ilyen kiállítás volt, mindössze 12 mezőgazdasági gép és szerszám volt kiállítva; ötvenöt évvel később ugyan­oda került vissza a kiállítás, de már akkor a katalógus 340 oldalát foglalták el a mezőgazdasági gépek és szerszámok, a­melyeknek mindegyikén volt akár­csak egy hajszálnyi javítás is. Meg vagyunk győződve arról, hogy ha a mi kiállításainkat is öntudatos rendszer szerint fogják rendezni, gazdáink lassan­­kint hozzá fognak szokni az uj módok­hoz, a melyek tökéletesebbek az ős­apákról rájuk maradt eljárásoknál s a melyek már most akárhány mintául szolgálható gazdaságban minálunk is kitűnően beváltak. S ha összehasonlítjuk csak az utóbbi évtizedben előfordult mezőgazdasági csapások által sújtott éveket, a­me­lyekben állatbetegségek, jég, rossz ter­més és olcsó árak verték a magyar mezőgazdaságot, a jó mezőgazdasági évekkel, a minőnek például az idei év készül s látjuk azt a különbséget, a­mely egy jó és egy rossz év között nemcsak a mezőgazdaságban, hanem a kereskedelmi mérlegben, a belkereske­delemben, iparban és vállalkozási kedv­ben is föllép, akkor azt kell hinnünk, hogy a mezőgazdaság tökéletesítése nem egy termelési ág érdeke, hanem olyan feladat, a­melyen az ország ösz­­szes gazdasági faktorainak közre kell működniök. Budapest, aug. 31. A porosz tisztviselők meg­rendszabályozása. Mikor a porosz képviselőház a híres csatornajavas­latot elvetette, föltűnt, hogy a hivatalnok-képviselők majd mind az ellenzéki konzervatívokkal szavaztak. Zokon esett ez Vilmos császárnak és kormányának annál is inkább, mert meggyőződtek később arról is, hogy a hivatalnokok a vidéken is nagyban agitáltak a javaslat ellen. A kormány el is határozta, hogy a tisztviselőinek ezt az illojális magatartását megtorolja . Berlinben már az a hír járta, hogy a renitens tisztviselőket, a­kik közt sok főhivatalnok is volt, tömegesen el fogják bocsátani. Ez még­sem történt meg, a kormány csak megintette a tiszt­viselőket azzal a feltétellel, hogy ez az eset többé ne ismétlődjék. A megrovás, a­melyet a minisz­térium a tartományi főelnökökhöz intézett rendelet alakjában bocsátott ki, a hivatalos Reichsanzeiger szerint így szól: A királyi kormány nagy sajnálatára tapasz­talta, hogy egy része azoknak a hivatalnokoknak, a­kik a király ő felsége politikáját képviselni és ő felsége kormányának intézkedéseit végrehajtani és előmozdítani kötelesek, ennek a kötelességnek nincs teljesen tudatában. Nemcsak a főbb politikai hiva­talnokoknak, hanem a királyi landrathoknak sem szabad magukat hivatalos működésükben járásaik kedve és a lakosságnak a kormány rendelkezéseiről való véleménye által befolyásoltatniok. Nekik hiva­tásuk és kötelességük, hogy a kormánynak előttük ismeretes nézetét képviseljék és politikájának végre­hajtását, különösen fontos kérdésekben, megkönnyít­sék, s azok iránt a lakosságban fogékonyságot keltse­nek s ezt ápolják. Minden viszonyba, a melybe hiva­talos állásuk juttatja őket, szemük előtt kell tarta­niuk, hogy a királyi kormány politikájának kép­viselői és a kormány álláspontját hathatósan kép­viselni tartoznak, ellenben semmi szín alatt sem jogosultak személyes véleményeik alapján a kormány működését megnehezíteni. Ellenkező esetben maga­tartásukkal gyöngítenék a kormány tekintélyét, veszélyeztetnék az állami igazgatás egységességét, bénítanák erejét és zavart okoznának a kedélyek­ben. Ilyen magatartás a porosz közigazgatás minden tradíciójával ellenkezik és nem tűrhető. Bízunk nagy vagyon alapját szerencsés házasodás utján vetette meg. A serkei Lorántffyak a XVII. század első negyedében fiuágon deficiáltak; óriás domíniumokat, köztük Sárospatakot vitte a tizenegyéves Lorántffy Zsuzsa hozományul a tizenkilenc éves Rákóczi Györgynek. A har­minc esztendőt alig lépte át Rákóczi, a­mikor már Erdély fejedelme volt. Az a kis ország egy fejedelem alatt sem volt olyan hatalmas és tekintélyes, mint az ő tizennyolc évi kormánya alatt. Katona­­talentumnak talán nem volt elsőrangú, bizo­nyosan nem volt Bethlen Gáborhoz fogható, Rákóczi György, de a diplomata és a poli­tikus versenyzett Bethlen Gáborral. Nem volt szimpatikus ember, ezért a história még ma sem látja érdemeit olyan világosan, mint a Bethlen Gáborét vagy a Bocskay Istvánét. Kissé rideg, kissé merev kálvinista volt fele­ségestül. A fia, II. Rákóczi György, a midőn Báthori Zsófiát vette feleségül, nagyon meg­­kinozták a tizenötéves menyecskét a konvertá­lással s az mégis csak annyira sikerült, hogy férje halála után egzaltáltabb katolika volt, mint azelőtt. Megtorlásul most már ő tette katolikusokká a Rákócziakat. Ura, II. Rákóczi György, ifjan halt meg, miután az er­délyi fejedelemséget eljátszotta a lengyel korona hajszolásával. Ez erős, zseniális em­ber volt, merész és hajthatatlan akarat, de nem olyan világos eszű politikus, nem olyan furfangos diplomata, mint apja. Az első Rákóczi György soha sem kockáztatott semmit a bi­zonytalanért, ezért minden vállalata fényesen sikerült, magánál hatalmasabb ellenségeket és vágytársakat győzött le; a második Rákóczi Chlumetzki báró missziója, Bécsből jelentik nekünk telefonon: A király azért hívta meg Ghlumetzla bárót Isch­lbe, hogy megbízza, hogy a német ellenzéki pártokkal tárgyalást folytasson a delegáció megválasztásáról. A király azt kívánja, hogy az osztrák delegáció még az ősszel válaszsza meg a delegátusokat, hogy aztán a delegációk még az év vége előtt összeülhessenek. A király nagy súlyt vet a delegáció megválasztására, mert a birodalmi miniszterek kijelentették, hogy csak alkotmá­nyosan összeült delegáci­ó elé hajlandók költség­, kinek csak a koponyáját találták meg és azt a fia koporsójába bezárták és együtt el­temették.“ A szegény Rákóczi Ferenc örök pihenője nem sokkal nyugalmasabb zaklatott vándor­életénél , de sorsa mégis külömb a halálban ott a mormora tenger partján, mintha itthon halt volna meg. Nekünk nincsenek százötven esztendős sírjaink sem. Árpád királyaink közül csak az egy III. Béla csontjait leltük meg, hogy ötven esztendeig hevertettük múzeumban és antropologiai intézet szertárában. Az er­délyi fejedelmek sírjából nincs meg egy sem; hőseink pora elvegyült a haza porával min­denütt, emléküket csak a krónika hirdeti. Ha II. Rákóczi Ferenc itthon hal meg, mint há­rom fejedelmi őse, mint Bethlen Gábor és Bocskai István, föltalált csontjaiból Thaly Kál­mán nem állapíthatja meg, hogy óriás volt, mert nem marad belőle egy csipetnyi sem. Jó volt neki ott hunyni el, a­hol elhunyt; jó neki halálában ott lenni, a­hol van. Mi ha ha­zahoznék is, a­mire édes-kevés a reménység — kezünkön elkallódnék, mert mi nem vall­juk a törökkel, hogy „az állatok, a fák és a halottak“ gondozása „kedves az Isten előtt.“ A Rákóczi-család szereplése egy századot tölt be Magyarország históriájából. A család fénykora csak négy ivadék életére terjed. A dédapa előkelő nemesből Erdély fejedelmi trónjára kerül Bethlen Gábor halála után. I.­ Rákóczi György, a­kivel trónra jut a család, a Rákócziak között a legnagyobb ész és a legnagyobb akarat; a modern história hősei közül talentumban és temperamentum­ban is leginkább Cromwellhez hasonlíthatni. A A haditörvényszék tegnapi határozatához képest a mai tárgyalást zárt üléssel kezdték. Jonaust elnök hetedfél órakor nyitotta meg a tárgyalást. A terembe nem bocsátottak be senkit, sőt még a líceumot is katonai kordon tartotta elzárva , a kordonon kívül pedig csak kevés kiváncsi ember verődött össze. Dreyfust minden incidens nélkül vezették be a terembe. A titkos tárgyalásban Deloye tábornok tüzér­ségi igazgató folytatta a Canon 120 court, a hidro­­pneumatikai fékező, az 1891-iki Shrapnel­­s a Robin-féle mozsárágyú szerkezetének ismertetését. A tárgyalásnál, a tegnapi határozat értelmében, György mindent egy kártyára tett s mindent elvesztett. A harmadik ivadék: I. Rákóczi Ferenc az apa és a nagyapa mellé állítva, polgári szürkeség. A faji genie benne meg­pihent. Valószínűen még jelentéktelenebb ember, ha nem Zrínyi Ilona a felesége. H. Rákóczi Ferenc anyjár­a ütött, a Zrínyiek hazafisága inkarnálódott benne. Nem akkora katona és poéta, mint nagybátyja Zrínyi Miklós és nem olyan vak és oktalan akarat, mint a másik nagybátyja, Zrínyi Péter, a­ki álmaiért fejével fizetett. II. Rákóczi Ferenc­­ben, ha életét egészében jól fogtuk föl, a Zrínyiek és nem a Rákócziak vére kerengett. Nem praktikus, mint a Rákócziak, de nem is hasonló Zrínyi Miklóshoz, a­kihez csak faj­­szeretetben ütött. Azonban mind szellemi mi­voltában, mind pedig testi és erkölcsi tulajdon­ságaiban olyan szimpatikus individuum volt, hogy minden ősénél mélyebben és tartósabban igézte meg nemzete fantáziáját. Szóval, volna kit hazahoznunk a Galata­­beli Saint-Benoit templomból, ha tudnók a módját, ha több volna bennünk a kegyelet a hivalkodásnál. Éppen ezért hagyjuk II. Rákóczi Ferencet ott, a­hol van, így valószínűen újabb másfél század múltán elzarándokolhatunk sírjá­hoz. Ha hazahoznék ... ki tudja? Mert mi nem valljuk a törökkel, hogy „az állatok, a fák és a halottak gondozása, kedves az Isten előtt.“ Mi praktikus nép vagyunk; nekünk az élő kicsiség hasznosabb a legdicsőbb halott­nagyságnál. II. Rákóczi Ferenc pedig halott százhatvan esztendő óta­ vetésüket terjeszteni. Chlr­metzki báró első­sor­ban az alkotmányos nagybirtokosokkal és a német haladó párt mérsékelt elemeivel fog tárgyalni. A radikális ellenzéki pártok tudvalevőleg már régebben kijelentették, hogy a delegáció megválasztását obstrukció­­val fogják megakadályozni. De úgy látszik, hogy a haladó párttal való tárgyalásnak sem lesz eredménye, mert ezek is azt kötötték ki feltételül a delegáció megválasztására, hogy az eddigi rendszert gyökeresen megváltoztassák és hogy a nyelvrendeleteket megszüntessék. A német politikai körök Chlumetzki misszióját utolsó kísérletnek tekintik, hogy a delegáció megválasztása végett pressziót gyakoroljanak­ benne, hogy elegendő lesz a politikai tisztviselőket erre komolyan és határozottan figyelmeztetni és reméljük, hogy nem adódik újra alkalom messzebb­menő rendszabályok alkalmazására. Berlin, 1899. augusztus 31-én. Az állami minisztérium: Hohenlohe herceg,­ ­ Dreyfus-per. — Távirati tudósítás. — Rennes, aug. 31. (Saját tudósítónktól.) A Dreyfus-pör mai tárgyalása titkos üléssel kezdődött, a­melyen Deloye tábornok ismertette azokat a tüzérségi szereket, a­melyekről a titkos dossierban szó van. A nyilvános tárgyalás fő érdekessége Lebrun-Renardd kapitány kihallgatása volt, a­ki 1895-ben Dreyfus lefokozásánál jelen volt s később azt állította, hogy Dreyfus lefokozásakor ártatlannak vallotta magát ugyan, de be­ismerte, hogy Németországnak bizonyos jelentéktelen okiratokat adott át azért, hogy értékesebbeket kapjon értük cserébe. Mikor a védők figyelmeztettek e vallomás­ban rejlő ellentmondásra, Lebrun-Renauld nem adott kielégítő választ s nem magyarázta meg azt sem, hogy miért nem tett e val­lomásról jelentést fölebb­valóinak, sem ő, sem D'Attel százados, a­ki állítólag szin­tén hallotta Dreyfus beismerő vallomását. Dreyfus Lebrun-Renauldnak válaszolva kije­lentette, hogy szavait elváltoztatták, mert ő mikor lefokoztak, csak azt mondta, hogy ár­tatlan s a vilá­g meg fog erről egykor győződni. Kihallgatták azután azokat a katonatiszteket, a­kiknek Lebrun-Renauldtól vagy D’Atteltől érte­sültek Dreyfus állítólagos beismeréséről. Forni­­zetti fogházőr azt vallotta, hogy Dreyfus visel­kedése a börtönben olyan volt, mint ártatlan emberé.­­ A tárgyalás részletes lefolyása ez volt: A titkos tárgyalás.

Next