Budapesti Hírlap, 1899. október(19. évfolyam, 272-302. szám)

1899-10-01 / 272. szám

Budapest, 1899.Ő megjelenik mindennap, hétfőn és finnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 14 írt, félévre 7 írt, negyedévre 3 írt 50 kr, egy hónapra 1 írt 20 kr. Egyes szám óra helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Telefon: szerk. 54—63, kiadók: 56—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. fo/Spcj3/ XIX. évfolyam 272. sz. ^u'^j' Cx^h Vasárnap, október 1. ( {(.A- 1/A £A?l)^J\_ ^ ^ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Till, ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Blífeus- és hirdetés-föltétel: l’gjamzen ház József-körút 5. sz. s. oldalán. Apró hirdetések éra: Egy szó : kr., vastagabb betűvel 4 kr. Hirdetések nonparen­se számítással, díjszabás szerint. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Hadjárat a tüdővész ellen. Budapest, szept. 30. Van az emberiségnek egy szörnyű ellensége, mely minden más ellenség­nél alattomosabb és gyilkosabb, a­mely­nek támadása és öldöklése nem pihen soha. Évről-évre mintegy ötszázezer em­berélet esik áldozatául ez ádáz ellen­ségnek, mely nem harcol sem ágyúval, sem fojtó gázzal, sem robbanó golyó­val, hanem a szunak lassan őrlő mun­kájával, puszta szemmel nem látható, parányi atommal, mely a mily kicsiny, hatásában borzalmasabb minden dulás­­nál, mely a földön ismeretes: — a bacillussal. Nincs az a hadjárat és nincs az az epidémia, a mely annyi embert döntene korai sírba, mint a gümőkór bacillusa, mely sorvaszt és öl, iszonyú következetességgel, szünetlenül. A pa­rányi gyilkos elevenség megfészkelte magát az emberi szervezetben és az ember környékén, s folyvást átragad­ván emberről-em­berre, pusztító létezése kiirthatatlan.* Ez a rettentő betegség, mint régen tudjuk, Magyarországon iszonyú rom­bolást visz véghez. A mi magyar hazánk a tüdővésztől legerősebben sújtott orszá­gok közé tartozik. Magyarországon állandóan mintegy félmillió ember szen­ved tuberkulózisban és évenként hat­van-hetvenezer embert elsorvaszt a szörnyű betegség. S fájdalom, ez a veszteség leginkább a munkabírás korára esik, mert hiszen tudvalevő, hogy a tüdő­vész épp a húsz—negyven éves embereket ragadja el. És hozzá még a gümőkór halandósága Magyar­­országon a legnagyobb azokon a vidé­keken, a­hol a magyarság színe-java, a tőzsgyökeres magyar nép lakik : a sík­ságokon. Székesfővárosunk, a viruló Budapest a nagy világvárosok közt, a tüdő­vész halandósága tekintetében, a negyedik helyen áll. Itt évenként 4141 munkásélet pusztul el tüdővészben. Mily mérhetetlen károsodása ez a magyar nemzetnek! „Ha a betegség kártételét nemzetgazda­sági szempontból, számokban kifejezzük, írja a jeles professzor, Korányi Frigyes, a­ki fárad­hatatlanul buzgólkodik a tüdővész okozta csapás lehető enyhítésén, valóban megdöbbentő eredmény tárul szemünk elé. Tekintsük csak a székesfőváros viszonyait, a­melyek leginkább ismertek előttünk. Az 1895-ig Budapesten észlelt legkisebb tüdővészhalandóság egy esztendőben 2236 halott volt. Ezt vegyük alapul, hogy a túlzás legtávolabbi látszatát is elkerüljük. Az említett tüdővészhalálozásból azt kell követ­keztetnünk, hogy a székesfővárosban, a leg­enyhébben számítva, 13.400 tüdőbajos él állandóan, a­kik közül mintegy 12.000 a 16-tól az 50-ik életévig menő kort érte el. Statisztikai megállapítások szerint ezekből 10% esik a vagyonosokra és 90%, azaz 10.800 a sze­gényekre. A tüdővész átlagos lefolyásának ideje pedig 6 évre tehető, tehát a betegek összeségében kerek számban 2000 az olyan, a­kinek baja még nem tart tovább egy évnél s azért többé-kevésbbé munkabíró. Ellenben 10.000-nek a betegsége már előre­haladt s ez a nagy tömeg ember már alkalmat­­lan a munkára. Egy-egy betegnek évi keresetét átlag csupán 300 írtra téve, elvesz a főváros­ban évenként 3 millió és néhány ezer forint munkaértékben és több mint negyedfél millió nap munkaidőben. De ezeket a keresetre al­kalmatlan betegeket táplálni és ápolni is kell és ha az átlagos napi költséget e részben csak egy koronára teszszük, ez megint 1.500.000 forint károsodást eredményez, az ápolással fog­lalkozó egyének keresetét, munkaveszteségé­nek értékét nem számítva. Most képzeljük a főváros félmilliónyi lakosságát összevetve. Magyarország 15 millió lakosával, a főváros 2236 tüdő­vészhalottját az országnak évenként megállapított 60.000 tüdővészáldozatával s a főváros 13.400 tüdőbajosát az ország 400.000 tuberkulózis-betegével és vonjuk le belőle a számításbeli következtetéseket: merőben el­rettentő kép a nemzetgazdaság szempontjá­ból is ! * . . .* De ime az orvosi tudomány bol­dogan hirdeti, hogy a­mi annyi ideig hiú ábrándnak és megvalósíthatatlan vágynak látszott, ma mindjobban meg­izmosodó tény: a tudomány a tüdő­vészt sikeresen tudja gyógyítani. A tuberkulózis gyógyítható, nem szérum­mal és nem orvossággal, hanem egy­szerű természetes kezeléssel, szanató­riumi gyógyítással. Az orvosi tudomány tanítása szerint ez ideális és biztos orvosság a tüdővészes betegre. Egyszerű, rideg szavakkal írjuk le ezt a dolgot, mint a­hogy a nagy igaz­ságokat szokás. Pedig excelsiort kellene kiáltanunk a szenvedő emberiség nevé­ben. Istenem, hány lázasan lüktető szív sóhajt föl megkönnyebbülten, hány reszkető ajak rebeg hálát, midőn e szavakat olvassa. Hány apa, hány anya, hány fiú sir örömkönyeket arra a gon­dolatra, hogy igenis van mentség a kenyérkereső családfő, a gondos házi­asszony, a reménységgel kecsegtető ifjú számára. Igenis van mentség s megszerez­hető könnyű szerrel. De, hogy meg­legyen : ahhoz a nemzet közakarata szükséges. Tudományos életünknek egyik leg­kiválóbb tagja, a­kinek tudása nem kisebb lelkes hazafi gondjánál, m­ár tíz évvel ezelőtt iparkodott mozgalmat indítani a tüdő­vész elleni védekezésre. De szava akkor sem a kormánynál,­­ki is uralkodott akkor Magyarországon ?) sem a közvéleménynél nem keltett visszhangot. A milénium évében történt azután, hogy e férfiú, a­kinek nevét már fönnebb idéztük e sorokban, hatalmas beszédet mondott a főrendi­házban, ráirányítva az ország figyelmét arra a borzalmas pusztításra, a­melyet a tüdővész okoz hazánk népességében. E beszédnek óriási volt a hatása. Döb­benet fogta el az embereket. A kormány 20.000 forintot bocsátott a tudós orvos rendelkezésére s közadakozásból, a­mely­ben a társadalom aggodalma és humánus részvéte spontán módon nyilatkozott meg, csakhamar 100.000 forint gyűlt össze Korányi kezén, a­ki ezentúl már pihenést nem ismerve, fáradozik az­­ első szanatórium fölállításán. Csak az első meglegyen, majd utána több is következik. Megalakította a Szegénysorsú Tüdő­betegek Szanatórium-Egyesületét s elnevezte a legkegyesebb magyar asszony nevé­ről : Erzsébet királynéról. Az egyesület védőjéül m­egnyerte a legelső magyar embert ,foa királyt, a­ki jelentékeny összegetig adott a szanatórium céljára. Az egyesület­ élén ott áll tovább József kir. herceg és Klotild kir. hercegasszony. Az egyesület elnöke Batthyány Lajos gróf, a hölgybizottság elnöke A­ndrássy Grézáné grófné. Szóval: az Erzsébet­szanatórium egyesülete szervezve, ékes­séggel, diszszel és lelkes buzgalommal fölruházva lát hozzá emberbaráti és nemzeti célja megvalósításához. Ne feledkezzünk meg a főváros jótékony szelleméről, mely budakeszi határában mintegy százezer forint értékű telket jelölt ki a szanatórium számára. De mindez kevés az intézet fölállí­tására és kellő fölszerelésére. Ehez sokkal nagyobb összeg szükséges, mint a­mennyi ez ideig rendelkezésre áll. A szegény tüdőbetegek szanatóriumát csak a nemzet közakarata, csak a tár­sadalom közadakozása valósíthatja meg. Kiki, a­mennyivel teheti, járuljon hozzá az intézmény létesítéséhez, mely a­mily fontos a betegre, oly fontos az egészségesre is. A betegség ragadós s ha gátat nem vetünk neki, senki sem tudhatja, nem jut-e hozzá valahol: a szomszédnál, a villamos kocsin, a nyil­vános helyeken, az utca porán át, vagy egy baráti kézszorítás útján. Tehát adakozzunk az irgalom, a haza­­fiság s min magunk és kedveseink egész­sége érdekében. A szanatórium meg­ment évenkint húsz-harmincezer munka­bíró erőt a hazának, ugyanennyi ked­ves életet a családi körnek. S hozzá iskolája lesz annak, hogy a betegek miként óvják magukat és az egészséges embereket is a baj hatásától. Adakozzunk, a­mi annyit jelent, hogy védekezzünk! E kérelemmel fordul Mai számunk 32 oldal.

Next