Budapesti Hírlap, 1899. október(19. évfolyam, 272-302. szám)
1899-10-01 / 272. szám
Budapest, 1899.Ő megjelenik mindennap, hétfőn és finnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 14 írt, félévre 7 írt, negyedévre 3 írt 50 kr, egy hónapra 1 írt 20 kr. Egyes szám óra helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Telefon: szerk. 54—63, kiadók: 56—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. fo/Spcj3/ XIX. évfolyam 272. sz. ^u'^j' Cx^h Vasárnap, október 1. ( {(.A- 1/A £A?l)^J\_ ^ ^ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Till, ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Blífeus- és hirdetés-föltétel: l’gjamzen ház József-körút 5. sz. s. oldalán. Apró hirdetések éra: Egy szó : kr., vastagabb betűvel 4 kr. Hirdetések nonparense számítással, díjszabás szerint. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Hadjárat a tüdővész ellen. Budapest, szept. 30. Van az emberiségnek egy szörnyű ellensége, mely minden más ellenségnél alattomosabb és gyilkosabb, amelynek támadása és öldöklése nem pihen soha. Évről-évre mintegy ötszázezer emberélet esik áldozatául ez ádáz ellenségnek, mely nem harcol sem ágyúval, sem fojtó gázzal, sem robbanó golyóval, hanem a szunak lassan őrlő munkájával, puszta szemmel nem látható, parányi atommal, mely a mily kicsiny, hatásában borzalmasabb minden dulásnál, mely a földön ismeretes: — a bacillussal. Nincs az a hadjárat és nincs az az epidémia, a mely annyi embert döntene korai sírba, mint a gümőkór bacillusa, mely sorvaszt és öl, iszonyú következetességgel, szünetlenül. A parányi gyilkos elevenség megfészkelte magát az emberi szervezetben és az ember környékén, s folyvást átragadván emberről-emberre, pusztító létezése kiirthatatlan.* Ez a rettentő betegség, mint régen tudjuk, Magyarországon iszonyú rombolást visz véghez. A mi magyar hazánk a tüdővésztől legerősebben sújtott országok közé tartozik. Magyarországon állandóan mintegy félmillió ember szenved tuberkulózisban és évenként hatvan-hetvenezer embert elsorvaszt a szörnyű betegség. S fájdalom, ez a veszteség leginkább a munkabírás korára esik, mert hiszen tudvalevő, hogy a tüdővész épp a húsz—negyven éves embereket ragadja el. És hozzá még a gümőkór halandósága Magyarországon a legnagyobb azokon a vidékeken, ahol a magyarság színe-java, a tőzsgyökeres magyar nép lakik : a síkságokon. Székesfővárosunk, a viruló Budapest a nagy világvárosok közt, a tüdővész halandósága tekintetében, a negyedik helyen áll. Itt évenként 4141 munkásélet pusztul el tüdővészben. Mily mérhetetlen károsodása ez a magyar nemzetnek! „Ha a betegség kártételét nemzetgazdasági szempontból, számokban kifejezzük, írja a jeles professzor, Korányi Frigyes, aki fáradhatatlanul buzgólkodik a tüdővész okozta csapás lehető enyhítésén, valóban megdöbbentő eredmény tárul szemünk elé. Tekintsük csak a székesfőváros viszonyait, amelyek leginkább ismertek előttünk. Az 1895-ig Budapesten észlelt legkisebb tüdővészhalandóság egy esztendőben 2236 halott volt. Ezt vegyük alapul, hogy a túlzás legtávolabbi látszatát is elkerüljük. Az említett tüdővészhalálozásból azt kell következtetnünk, hogy a székesfővárosban, a legenyhébben számítva, 13.400 tüdőbajos él állandóan, akik közül mintegy 12.000 a 16-tól az 50-ik életévig menő kort érte el. Statisztikai megállapítások szerint ezekből 10% esik a vagyonosokra és 90%, azaz 10.800 a szegényekre. A tüdővész átlagos lefolyásának ideje pedig 6 évre tehető, tehát a betegek összeségében kerek számban 2000 az olyan, akinek baja még nem tart tovább egy évnél s azért többé-kevésbbé munkabíró. Ellenben 10.000-nek a betegsége már előrehaladt s ez a nagy tömeg ember már alkalmatlan a munkára. Egy-egy betegnek évi keresetét átlag csupán 300 írtra téve, elvesz a fővárosban évenként 3 millió és néhány ezer forint munkaértékben és több mint negyedfél millió nap munkaidőben. De ezeket a keresetre alkalmatlan betegeket táplálni és ápolni is kell és ha az átlagos napi költséget e részben csak egy koronára teszszük, ez megint 1.500.000 forint károsodást eredményez, az ápolással foglalkozó egyének keresetét, munkaveszteségének értékét nem számítva. Most képzeljük a főváros félmilliónyi lakosságát összevetve. Magyarország 15 millió lakosával, a főváros 2236 tüdővészhalottját az országnak évenként megállapított 60.000 tüdővészáldozatával s a főváros 13.400 tüdőbajosát az ország 400.000 tuberkulózis-betegével és vonjuk le belőle a számításbeli következtetéseket: merőben elrettentő kép a nemzetgazdaság szempontjából is ! * . . .* De ime az orvosi tudomány boldogan hirdeti, hogy ami annyi ideig hiú ábrándnak és megvalósíthatatlan vágynak látszott, ma mindjobban megizmosodó tény: a tudomány a tüdővészt sikeresen tudja gyógyítani. A tuberkulózis gyógyítható, nem szérummal és nem orvossággal, hanem egyszerű természetes kezeléssel, szanatóriumi gyógyítással. Az orvosi tudomány tanítása szerint ez ideális és biztos orvosság a tüdővészes betegre. Egyszerű, rideg szavakkal írjuk le ezt a dolgot, mint ahogy a nagy igazságokat szokás. Pedig excelsiort kellene kiáltanunk a szenvedő emberiség nevében. Istenem, hány lázasan lüktető szív sóhajt föl megkönnyebbülten, hány reszkető ajak rebeg hálát, midőn e szavakat olvassa. Hány apa, hány anya, hány fiú sir örömkönyeket arra a gondolatra, hogy igenis van mentség a kenyérkereső családfő, a gondos háziasszony, a reménységgel kecsegtető ifjú számára. Igenis van mentség s megszerezhető könnyű szerrel. De, hogy meglegyen : ahhoz a nemzet közakarata szükséges. Tudományos életünknek egyik legkiválóbb tagja, akinek tudása nem kisebb lelkes hazafi gondjánál, már tíz évvel ezelőtt iparkodott mozgalmat indítani a tüdővész elleni védekezésre. De szava akkor sem a kormánynál,ki is uralkodott akkor Magyarországon ?) sem a közvéleménynél nem keltett visszhangot. A milénium évében történt azután, hogy e férfiú, akinek nevét már fönnebb idéztük e sorokban, hatalmas beszédet mondott a főrendiházban, ráirányítva az ország figyelmét arra a borzalmas pusztításra, amelyet a tüdővész okoz hazánk népességében. E beszédnek óriási volt a hatása. Döbbenet fogta el az embereket. A kormány 20.000 forintot bocsátott a tudós orvos rendelkezésére s közadakozásból, amelyben a társadalom aggodalma és humánus részvéte spontán módon nyilatkozott meg, csakhamar 100.000 forint gyűlt össze Korányi kezén, aki ezentúl már pihenést nem ismerve, fáradozik az első szanatórium fölállításán. Csak az első meglegyen, majd utána több is következik. Megalakította a Szegénysorsú Tüdőbetegek Szanatórium-Egyesületét s elnevezte a legkegyesebb magyar asszony nevéről : Erzsébet királynéról. Az egyesület védőjéül megnyerte a legelső magyar embert ,foa királyt, aki jelentékeny összegetig adott a szanatórium céljára. Az egyesület élén ott áll tovább József kir. herceg és Klotild kir. hercegasszony. Az egyesület elnöke Batthyány Lajos gróf, a hölgybizottság elnöke Andrássy Grézáné grófné. Szóval: az Erzsébetszanatórium egyesülete szervezve, ékességgel, diszszel és lelkes buzgalommal fölruházva lát hozzá emberbaráti és nemzeti célja megvalósításához. Ne feledkezzünk meg a főváros jótékony szelleméről, mely budakeszi határában mintegy százezer forint értékű telket jelölt ki a szanatórium számára. De mindez kevés az intézet fölállítására és kellő fölszerelésére. Ehez sokkal nagyobb összeg szükséges, mint amennyi ez ideig rendelkezésre áll. A szegény tüdőbetegek szanatóriumát csak a nemzet közakarata, csak a társadalom közadakozása valósíthatja meg. Kiki, amennyivel teheti, járuljon hozzá az intézmény létesítéséhez, mely amily fontos a betegre, oly fontos az egészségesre is. A betegség ragadós s ha gátat nem vetünk neki, senki sem tudhatja, nem jut-e hozzá valahol: a szomszédnál, a villamos kocsin, a nyilvános helyeken, az utca porán át, vagy egy baráti kézszorítás útján. Tehát adakozzunk az irgalom, a hazafiság s min magunk és kedveseink egészsége érdekében. A szanatórium megment évenkint húsz-harmincezer munkabíró erőt a hazának, ugyanennyi kedves életet a családi körnek. S hozzá iskolája lesz annak, hogy a betegek miként óvják magukat és az egészséges embereket is a baj hatásától. Adakozzunk, ami annyit jelent, hogy védekezzünk! E kérelemmel fordul Mai számunk 32 oldal.