Budapesti Hírlap, 1899. november (19. évfolyam, 303-332. szám)

1899-11-01 / 303. szám

2 BUDAPESTI HÍRLAP. (303. sz.) 1899. november 1. érkeznek. Buller fővezér már kikötött Fokvárosban, de serege még nincs. Ha Kimberley és Mafeking a nyugati hatá­ron elesnének, csak azután lehetne reményük a buroknak, hogy betörhet­nek Fokföldre s fölkelésre indíthatják hollandul testvéreiket. Akkor azután bajosan sikerülhet az angoloknak az országot visszafoglalni, mert haderőiket a városok és gyarmataik védel­mére szét kellene osztaniuk. S az általános fölkeléssel szemben mi­féle harcmodort kövessenek a forró Afrikában, hogy a gyarmatokat és a köztársaságokat leigázzák ? A ladys­­mithi győzelem hatása ennek a föl­kelésnek veszedelmét növelte. Most boszulja meg magát az ango­lokon, hogy szárazföldi hadseregük nincs. London épp úgy tett, mint Karthágó : ez a saját vérét kimérve, a meghódított tartományokból toborzott seregekkel vélte legyőzhetni Rómát, egyik provinciát a másikkal tartotta féken — így az angolok is maguk nem szoktak háborút viselni, hanem indiai, egyiptomi és olasz csapatokkal háborúskodnak s hódítottak világrésze­ket ; csupán a tisztek, a vezérek és a kor­mányzók voltak angolok. Most azonban szemben találnak magukkal nem kí­naiakat, afgánokat, beduinokat, szere­­cseneket, hanem fehér embereket, sza­badságukért harcoló s hazájukért halni kész, talpig vakmerő parasztokat, kik igen jól tudnak lőni, lovagolni, éhezni, szomjúhozni s legalább is vannak annyira begyakorolt katonák, mint az angol milícia, mely az aldershotti gyakorló­téren csak parádézni szokott. Az elbizakodott világhatalom meg­vetette a burok erejét, kiknek nem se­gíthet senki s fitymálta az európai köz­véleményt, mely fölháborodással szólt a lelketlen igazságtalanságról, melylyel egy nagy nemzetet miniszterei minden ok nélkül, csupán csak kapzsiságból és nagyravágyásból háborúba vittek egy védtelen és ártatlan kis nép ellen. Október tizedikén töltötte be az öreg Krüger elnök hetvenötödik szüle­­tésenapját. E napon adta át az ulti­mátumot az angol követnek. Miután minden módon iparkodott engedmé­nyekkel a háborút elkerülni, de meg­győződött, hogy nem lehet, mert az angol kormány elhatározta, hogy Transz­vált mindenáron meghódítja, tovább nem késhetett, nehogy a mozgósított angol sereg a köztársaságot megfojtsa; e napon igy szólott: Istenbe vetem min­den bizodalmamat. Másnap a háború kitört. A londoni börze az angol himnuszt énekelte örö­mében s kiirta a fekete táblára, hogy Krügert fizetésképtelennek nyilvánítja. Egész Anglia tüntetett a háború mellett. Három hét telt el azóta és a brit oroszlán az afrikánderek golyóitól sebezve, fut, véres nyomokat hagyva maga után. London és Anglia jajgat­nak, Európa és Ázsia kárörvendeznek. Krüger nem csalatkozik sem katonái­ban, sem Istenbe vetett hitében, szavazták meg az indemnitit, részint a bizalom­­hiány okából, részint mert szükségtelennek tartot­ták, részint pedig azért, mert a közgazdasági kiegyezés sorsát bizonytalannak látják. Makfalvay Géza és Farbaky István megszavazták a javaslatot, mert látják, hogy a kormány kész is, képes is az 1867 : XII. törvény megvédésére és alkalmazására, Széli kompányelnök pedig azzal argu­mentált, hogy az ország gazdasági helyzetét nem látja bizonytalannak, mert csakis az elintézés mikéntje van még­­Ausztriában függőben. Teljesen bízik abban s azon az állásponton áll,­­hogy maguk a megállapodások, a­mint a törvény előírja, január elsejével életbe lépnek. Ha ez nem történnék meg, meg van óva minden jogunk és azokkal élhetünk minden irányban. Arra a kérdésre, hogy miért kell indemnitás, azt válaszolja, hogy ez évben elvég­zendő a kvótakérdés, elintézendők a delegációkhoz utalt teendők. A­mikor negyven tagja a Háznak hivatalból távol lesz, csak természetesnek kell tar­taniuk, hogy ugyanabban az időben nem tárgyal­hatja a Ház a költségvetést. Hozzávéve a kará­csonyi szünetet is, könnyű kimutatni, hogy a magyar képviselőháznak rendelkezésére álló pár hét alatt nem lehet a költségvetést elintézni, prépost rezignációjával Répássy József érdeké­ben. Az idő távolsága, a változott viszonyok s a szereplő személyek életben nem léte meg­engedik már, hogy történelmi hűséggel emlé­kezzünk meg ezúttal csak röviden a jászóvári premontreiek újabbkori történetének ez epizód­járól, a­melyet eleddig a rend történetének nyilvánosságra jutott lapjai sem igen szel­lőztettek. Richter Alajos drt Bernáth Miksa halála után 1830-ban választották meg rendtársai 48 éves korában prépostnak. Egyháziasság és tudomány, tekintély és energia tekintetében, valamint reprezentációban a pozsonyi diétákon s egyebütt a rend legnagyobb prépostjai között foglal helyet. Kormánytényei szellemi s anyagi tekintetben maradandó­ emléküek. Csakhogy miként ezidétt más hazai rendjeinknél, neveze­tesen a cisztercitáknál Willax Ferdinand kor­mányzását, az övét is a bécsi kongresszus után bekövetkezett reakcionárius és abszolisztikus idők szelleme lengte át. Neki is en detail Metternich herceg volt az eszményképe. Minél fogva féltek tőle s rettegték, de nem kedvel­ték szerzetesei, kiket a harmincas-negyvenes évek politikai, tudományos és társadalmi törek­vései ellenállhatatlanul a kor ideális vágyainak híveivé tettek, mint akkoriban minden művelt­­lelkű, igaz magyart. De ő nem tágított egész 1848-ig. Ek­kor a hullámok összecsaptak feje fölött s akarva nem akarva, úsznia kellett az árral a premontrei prépostnak is. Mint a többi szerzetes tanitórendek, a premontreiek is támogatták a nemzeti ügyet 1848—49-ben, sőt annak mozgalmaiban tényleg is részt vettek. Fölbátoritotta erre őket az első felelős független magyar minisztérium kitün­tető figyelme, mely Ocskay püspök halála után nagytekintélyű prépostjukat, Richter Alajost szándékozott kassai püspöknek kinevezni. Az alkotmányos szabadság üdítő lehelete korán fölcsapott a Kárpátok aljában, korán eljutott Nagyvárad vidékére is. Fuvallatára nemcsak az anyakolostorban, Jászóvárott, hanem a­hol csak voltak e prépostságbeli premontreiek: Kassán, Lőcsén, Leleszen, Nagyváradon s a tizenkét plébánián mindenütt magasan lobogott föl a szerzetesi fehér ruha alatt az áldozatra kész hazaszeretet értelme. Jó példával maga a rendfő járt elül, amennyi­ben a rendnek pénzét és kincseit, pajtáit és mag­tárait, méneseit és gulyáit, úgyszólván mindenét fölajánlotta a nemzet oltárára. Nem elégedett meg azzal, hogy Jászó, Rudnok, Mindszent és Debrőd legényeiből egész kis sereget állított ki: az átvonuló honvédseregeket, főleg a branyiszkói hős, Guyon táborát a prépostság éléstáraiból és pincéiből megvendégelte. Házi­gazdául a prépost-prelátus mellett az öregebb rendtagok szorgoskodtak, mert akkoriban már csak ők voltak Jászóvárott. A fiatalok mind szétrebbentek. A­ rendi hagyományok szerint Richter prépost a legelső vészhir hallatára azonnal elment iespapjaihoz s lelkükre be­szélve, elküldte őket a haza védelmére. Csak két gyermekifju noviciust nem bocsátott el. Ezek ministráltak neki, midőn Isten oltáránál imádkozott a veszedelem sodrába jutott hazá­ért. Az egyik Rávlik Miklós, pár éve halt meg, a másik, a préposti székben harmadik utóda, a mostani nagybeteg rendfe : Benedek Ferenc. A prépost példája olaj volt a tűzre. A fehérpapok —­ tanárok, plébánosok, konviktusi elüljárók — mint apostolok buzogtak a sza­badság ügyéért. A gimnáziumi tanárok fegy­verben teljesítették törvény szabta nemzetőri kötelességüket. Kassán főleg Kaczvinszky Viktor, Soltész Bálint dr. és Bossányi Ágoston lelkesedtek s lelkesítették a népet. Bossányi, mint a megyén, városházán és népgyűléseken tüzes szónok, nagy népszerűségre tett szert. A polgárság nem egyszer vállára kapta a nagy­műveltségű és finom modorú fiatal fehér papot, kiből aztán szilajon csaptak föl a gyűjtő­szavak. Kerestette is a Kassára később be­vonult Schlick, de prépostja jó előre eldispo­­nálta Nagyváradra. Lőcséről Szomolnoki Benedek rendtag honvéd tábori lelkésznek ment. Panyik Endre nagyváradi és Répássy Elák­s rozsnyói tanárok a fehér reverendát honvéd barna atillával cserélték föl s a csatatéren mint hon­védtisztek harcoltak a megtámadott alkotmányos szabadságért. Vid­asics Ede nagyváradi tanárt az első felelős független magyar minisztériumba benső barátja, Vetter ajánlatára osztálytanácsosi ranggal honvéd tábori főpapnak nevezték ki s mint ilyen a honvédelmi bizottmánynyal Debrecenbe is elment. Történtek még egyéb dolgok is. A nagy­­váradi társházból honvédkórház, a Nagyvá­r­ közelében fekvő pece­szent-mártoni rendház pedig honvéd fegyver- és lőszergyár lett. "A nagyváradi premontrei tanárok társházukból kivonultak s a városban szétszóródtak magán­lakásokba. Hogy a fegyverzetei között egészen el ne hallgassanak a múzsák, énekben oktat­ták a kis deákokat; a nagyok elmentek hon­védnek. A Lengyelországból kerülő utakon hazamenekülő Zichy grófnét, szül. Sztáray grófnőt, az előbb onnét honvédharcosnak haza­sietett Zichy L. gróf hitvesét, Zichy Géza gróf édesanyját, kis gyermekeivel együtt Jászon a várkastélyban hosszabb időre látták szives vendégül s óvták a Kassán táborozó Schlick ellen. Bőséges okok arra, hogy az a rendfő, kinek kormánya alatt ezek történtek, a nem­zeti ügy bukása esetén teljes diszgráciába jus­son a győztes hatalom előtt s csak azáltal menekülhessen meg Bemer, Lonovics, Jekel­­falussy s a többi főpapok szomorú sorsától, mert a kormányt s az országgyűlést Debrecenbe nem követte. Budapest, okt­. 31. Miniszteri tanácskozás. A rendes szer­dai minisztertanácsot ma tartották meg, mivel holnap ünnep van. Az indemniti. A képviselőház pénzügyi bizottsága ma délelőtt tartott ülésén változatlanul megszavazta a négy hónapi indemnitást kérő tör­vényjavaslatot. A vita rövid volt és a miniszter­­elnöknek abban a kijelentésében csúcsosodott ki, mely szerint nem tart attól, h­ogy Ausztriában a ki­egyezési javaslatok a kellő időben érvényre nem emel­tetnének, annál inkább, mert Magyarországnak igen sok fegyver van a kezében, a­melylyel föntartott jogainak a reciprocitás megsértése esetén, érvényt szerezhet. Kossuth és Komjáthy természetesen nem a jövő évi népszámlálás. A képviselőház közgazdasági bizottsága Kovácsi­ Sándor helyettes elnöklésével tartott mai ülésén tárgyalás alá vette az 1900. évi népszámlálásról szóló törvényjavaslatot, a­melyet Rosenberg Gyula előadó tüzetesen ismer­tetett és elfogadásra ajánlott. Szinay Gyula, Keltai Ferenc, Szájbely Gyula és Lánczy Leó néhány megjegyzése és Hegedűs Sándor miniszter tüzetes felvilágosításai után a bizottság általánosságban egyhangúlag és egy szerkezeti módosítással részle­teiben is elfogadta a törvényjavaslatot. A kereske­delmi miniszternek a vasárnapi munkaszü­netről alko­tott törvény alapján kibocsátott rendeletéről szóló jelentését tudomásul vette a bizottság. Ezzel az ülés véget ért. A naptáregyesítés. Firczák Gyula mun­kácsi görög katolikus püspök tudvalevőleg fölszólí­totta egyházmegyéjének espereseit, hogy a Gergely­­naptár elfogadása érdekében papjaikkal értekezletet tartsanak. Máramaros megye rutén esperesei az érte­kezlet előtt a minap Balogh Mihály püspöki vikárius elnöklésével összegyűltek, hogy a maguk körében határozzanak a naptáregyesítés tárgyában. A gyűlés annál is inkább fontos, mert eddig Máramaros­­vármegye görög katolikus papsága ellenezte leg­inkább a reformot s a hetvenes években éppez ő ellenzésük miatt maradt el a naptór .

Next