Budapesti Hírlap, 1899. november (19. évfolyam, 303-332. szám)

1899-11-22 / 324. szám

1899. november 22. BUDAPESTI HÍRLAP. (324. sz.) — (Rövid hírek.) Uj bérkocsi-állomás. A főkapitányság az Otthon-klub kérésére uj bérkocsi­­állomást engedelmezett a Dohány-utca és a Miksa­­utca sarkára. Egyelő­re három egyfogatu kocsi fog ott állani. — Mulatság. Az Országos Központi Ka­tolikus Legényegyesület november 26-án a VIII. kerület Rottenbiller­ utca 20—22. szám alatt levő helyiségeiben dalestével egybekötött zártkörű tánc­­mulatságot rendez. A mulatság este hét órakor kezdődik. — Lakoma. A Magyarországi munkások rokkant és nyugdíj egyesülete abból az alkalomból, hogy alaptőkéje a százezer forintot meghaladta, november 25-én este nyolc órakor a VI—VII. kerületi kör földszinti nagytermében az Ébredés daloskor közreműködésével társasvacsorát rendez. — Szegény gyermekek felruházása. A II. kerületi első asztaltársaság november 18-án huszonegy sze­gény gyermeket ruházott föl. Az asztaltársaság ebből az alkalomból helyiségében ünnepet rende­zett, mely éjfélig tartott. — Fölolvasás. A Csak szorosan magyarországi könyvkereskedősegédek egye­sülete Magyar­ utca 3. szám alatt levő helyiségében Voinovich Géza dr. fölolvasást tart a modern drámá­ról. A fölolvasás este kilenc órakor kezdődik. — Trahovia-kurzus. A belügyminiszter intézkedése folytán Feuer Nátán dr., egyetemi nyilvános rend­kívüli tanár és kir. közegészségügyi felügyelő no­vember 21-én a szent István-kórházban tracoma­­kurzust nyitott meg, a­melyben az ország déli részeiből 36 hivatalos orvos vesz részt. — Kincses Kalendárium. Tisztelt előfizetőinknek szíves figyelmébe ajánljuk, hogy az előfizetés megújításakor ugyanazon az utalványon, a­melyen a Budapesti Hírlap­ért járó összeget küldik be, az 1900. esztendőre szóló Kincses Kalendárium­ot is meg lehet rendelni. — Selyemáruház. A 33 év óta fönnálló Lefkovics és Háry cég új tulajdonosai Donát, Ulmer, Barczai (Gizella-tér 4. szám) a n. é. hölgyközönség szíves tudomására hozzák, hogy selyem és divatcikkekben a legolcsóbb bevásárlást a legújabb és legjobb anyagokban jelenleg eszközölhetik. IRODALOM és MŰVÉSZET, Budapest, nov. 21. * (Az Operaházban) ma este volt Alberti Wer­ner, a gyorsan népszerűvé vált tenoristának utolsó vendégszereplése. A búcsúzó művész egyik legjobb szerepét, Radameszt énekelte Aida-ban s tenorja ma is könnyen csendült a magas regiszterekben. Alberti Werner udvariasságból a románcot magyar szöveggel énekelte, a­mely udvariasságot a közön­ség tüntető tapssal jutalmazta. Alberti rövid egy pár héten belül egy jó tenorista játékrendjének a javát mutatta be s közönségünket, a mely pedig a követelők közé tartozik s mely eleintén meg­­hökkenve nézte a kis termetű művészt teljesen meghódította. Ilyen eredményt nem lehet elérni ki­zárólag a felső hangok fényével és pazarságával, ehhez szolid énekművészet, színpadi tehetség és ízlés kell. Mindennek különféle szerepeiben bő tanu­­jelét adta Alberti-Werner úr és nem szűnt meg bennünket hangjának gazdagságával, kitartó erejé­vel és fényével ámulatból ámulatba ejteni. Alapos énekbeli képzettsége képessé teszi arra, hogy mindezt az adományát és tudományát bizonyos könnyűséggel gyakorolja, a­mi a közönség élvezetét csak fokozza. Azt hisszük, mindenki szívesen viszont látja őt operánkban esztendőre, mert tervben van, hogy vendégjátékát megismételjék. * (A Magyar Színház főpróbája.) Az Asszonyregiment operette csütörtöki főpróbájára, a­melynek jövedelmét a Magyar Színház igazgató­sága a budapesti újságírók segítőalapja javára aján­lotta föl, rendkívüli nagy az­ érdeklődés. Az egyesü­let helyiségében a mai napon nagyon sokan váltot­ták meg jegyeiket. A földszinti támlás-és körszékek és páholyülések ára egy forint. A jegyeket holnap és csütörtökön délelőtt fél 11 óráig megválthatni még az egyesület helyiségében (Kerepesi­ út 17. sz., I. emelet). * (A Népszínház a párisi kiállításon.) Schumann, Duse Eleonora volt impreszáriója föl­ajánlotta a Népszínház igazgatóságának Páris egyik legelőkelőbb színházát arra a célra, hogy a kiállí­tás alatt játszsza el ott legutóbbi nagy sikerét, a Kis szökevény­t. A tárgyalások folyamatban vannak, s ha a terv, a­mire alapos a kilátás, megvalósul, a Népszínház személyzete nemcsak a Kis szökevényt, hanem a mi speciális műfajunkat, a magyar nép­színművet is be fogja mutatni a kiállításra a világ minden részéből egybesereglő idegeneknek. * (A Vígszínház) még az idén előadja Blumenthal és Kadelburg új bohóságát, a­mely Als ich wiederkam . . . címen Berlinben nagy sikert­­aratott s folytatása az Arany kakas című darabnak. Az újdonság december elején kerül színre, addig az Osztrigás Mici-t adják. Még ebben az évben kerül színre Benedek Eleknek magyar népmesék után készült tündérregéje A többsincs királyfi, a­melyet a színház nagy gonddal állít ki. Lavedaunak a Szecesszió (Nouveau jeu) című korrajza a jövő évre marad. * (D’Albert Jenő) ma a Royal-szálló nagy­termében válogatott és nagyszámú publikum előtt zongoraelőadást rendezett. Hangversenynek nem igen merjük nevezni azt a sajátságos doktrinér művészetet és tudományosan objektív zongorázást, melylyel ma már D’Albert hallgatóit oktatja. Inkább oktatja, mint szórakoztatja. A koncertterem egy zenei Uránia-színház illúzióját keltette, a­mihez az északszarki temperatura is nagyban hozzájárult. D'Albert ciklusokat mutatott be. A Chopin-ciklus oly hosszúra nyúlt, hogy a hallgatónak elvette minden befogadó képességét egyes páratlan szép­ségek iránt, melyeket D’Albert bele tud varázsolni helyenkint játékába. Eszményi magaslaton állott Beethoven c-dúr szonátája (53. opusz)” is. Kétség­telen, hogy ily csodálatos mélységgel, a fölfogás ilyen nemességével és egyszerűségével senki nem játszsza Beethovent. A részletekben elragadó, teljes összeségében fárasztó, lesújtó volt a mai est. D’Albertnek nem okozhat a zongorázás annyi fárad­ságot, a­mennyit a közönség érzett, mikor hallgatta. * (Vidéki színészet.) Sátoralja-Ujhelyen, mint nekünk írják, Kunhegyi társulata nagy pártolás mellett működik. A társulat hősnője Kálmán Margit, Rákosi Szidi iskolájának volt növendéke, a­kit szép orgánumáért, diszkrét, intelligens játékáért nagyon megkedvelt a közönség. Legutóbb Frou­frou-ban Gilberte szerepét játszotta nagy sikerrel a kö­zönség zajos ovációi mellett. A Szulamitot, mely csü­törtökön éri meg a Magyar Színházban ötvenedik elő­adását, Pécsett is nagy tetszéssel adja Tiszai­ szín­­társulat. A főszereplők Tibor Lóri, Szehida Sárika, Lévay Sárika, Mezey és Kozma. A drámai előadá­sokkal is szép sikereket ér­t el Tiszay társulata. Legutóbb színre került V. László, Othelló, Rómeó és Júlia és a Kaméliás hölgy. A címszerepeket T. Hadfik Anna és Bakó László játszák. T. Hladrik Anna — a­kit a­ fővárosi közönség is ismer — mint Julia és Gauthier Margit kapott sok tadsot. — A kassai színházban a közönség állandó lelke­sedése mellett folynak az előadások. Legutóbb a Baba, a Gésák és Az aranykakas című daraboknak volt nagy sikere. Állandóan műsoron A szevilai bor­bély, Traviata operák, A bolond, Rákosi Jenő énekes legendája, Parasztszivek népszínmű, Vasúti baleset bohóság, B. A. L. E. K., A férj vadászni jár és a társulat most készül a Szulamith és Görög rabszolga­ cimü darabokra. A színházban hetenkint ifjúsági előadást is tartanak. Szendrey Mihály igazgató, aki­nek a színügyi bizottság bizalmat szavazott, most a színészet állandósítását kérelmezte a várostól. A társulat a vidék legjobb erőiből van összeállítva. * (A Természettudományi Társulat) élet­tani szakosztályán ma Rauschburg Pál és Bálint Rezső doktorok tartottak előadást öreg embereken végzett lélekélettani vizsgálataik eredményéről. Az előadók nálunk még teljesen új módszerekkel vilá­gítják meg az öreg ember szellemi működését; vizsgálataikat kiterjesztették a legegyszerűbbtől a legbonyolódottabb szellemi folyamatokra s főleg arra voltak tekintettel, hogy e folyamatok mennyi idő alatt mennek végbe, a­mi fiatal emberekkel való kísérleteknél kapott adatokkal összehasonlítva érdekes képét nyújtja s 70 éven túl levők szellemi munkájának és képességeinek. Az előadást a nagy­számú előkelő hallgatóság élénk érdeklődéssel és nagy tetszéssel fogadta. (A budapesti izraelita irodalmi társa­ság) ma tartotta ez idei második felolvasó estéjét. Az est alkalmából nagy és előkelő közönség gyűlt össze a társaság sip-utcai helyiségének tágas termé­ben. Az ülést a társaság elnöke Agai Adolf nyitotta meg, a­kit lelkesen megéljeneztek. A programot Kecskeméti Lipót dr. nyitotta meg, a­ki Amosz pró­féta címen tartott fölolvasást. Utána Feleki Sándor dr.-nak Az öreg doktor című költeményét adták elő. Az estét Tenczer Pál előadása zárta be, a­ki az első zsidó magyar egyesület történetét mondta el igen szellemesen. * (Hangverseny.) A terézvárosi kör szomba­ton november 25-én hangversenyt rendez, melyen közre fog működni Blah­a Lujza asszony is, a­ki magyar népdalokat fog énekelni Lányi Gézának, a Népszínház tagjának, kísérete mellett. * (Új helyesírás.) Simányi Zsigmond egye­temi tanár, új Helyesírás tervezet­ét benyújtotta már a vallás- és közoktatásügyi miniszternek. A helyes­írás tervezetét a napokban tárgyalja a közoktatás­­ügyi tanács. Előadó Riedl Frigyes főreáliskolai tanár lesz. * (Velasquez -kópiák.) Az Országos Képtár­ban múlt hónap óta látható Velasquez-féle kópiákat még mindig sokan nézik. Három hét óta tíz napig volt nyitva a kiállítás s ez alatt 6750-en látogattak el a termekbe. A katalógus első kiadása is elfo­gyott és a kiállítás rendezője Térey Gábor dr. igazgató úr második kiadást készített, a­mely ma jelent meg. Térey a második kiadáshoz új előszót írt, a­melyben többi között azon reménykedik, hogy a kormány, a­mely mostanában örvendetesen föl­karolta a művészetet, lehetővé teszi, hogy a képtár egy eredeti Velasquez-képet szerezzen be. * (Tudományos élet.) A Magyar Földrajzi Társaság november 23-án (csütörtökön) délután öt órakor az Akadémiában fölolvasó ülést tart, a­mely­nek tárgyai: 1. Berecz Antal t. tag jelentést tesz a Berlinben tartott VII-ik nemzetközi földrajzi kon­gresszusról. 2. Bartók Lajos r. tag értekezik a nép­­vándorlások indító okairól. 3. Hanus István alapító tag előadása Magyarország határairól. * (Petőfi költeményei.) Az Athenaeum az idén karácsonyra új diszkiadást ad Petőfi költemé­nyeiből. A monumentális diszmó már elhagyta a sajtót és még novemberben kapható lesz. Százötven szövegkép és húsz nagyszabású önálló műmelléklet lesz benne, valamennyi kiváló hazai művészek munkája. FŐVÁROSI ÜGYEK. Budapest, nov. 21. — A központ újjászervezése. A belügy­miniszter tudvalevőleg jóváhagyta az adóügyosztály megszüntetését és a közlekedési ügyosztály felállí­tását. A szervezési szabályzatot Hanvai Sándor VIII. kerületi elüljáró csinálta s Halmos János pol­gármester őt bízta meg a szervezéssel kapcsolatos szolgálati utasítás kidolgozásával is. Hogy az utasí­tást akadálytalanul csinálhassa, a polgármester négy heti szabadságot adott Hanvainak. Az elül­­járóság vezetésével pedig Rózsavölgyi Antal helyettes elüljárót bízta meg. — A vízvezetéki szabályzat. A fővárosi egyesület mai ülésén elhatározta, hogy az új víz­vezetéki szabályzat ellen fölebbezést ad be, mert szerinte a közgyűlés nem alkalmas fórum a víz­vezetéki fölebbezések elintézésére.­­ Üres lakások. Heltai Ferenc a pénzügyi bizottság tegnapi ülésén kérte, hogy a statisztikai hivatal mielőbb adja ki az üres lakások statisztiká­ját. A statisztikai hivatal megelőzte a kérelmet s ma megjelent füzetében közli a második negyedév üres lakásainak a kimutatását. A közlést azzal ve­zeti be, hogy évtizedek óta nem volt olyan rohamos az üres lakások számának az emelkedése, mint az idén. Az emelkedés már 1897-től tart s csak tavaly a negyedik negyedben csökkent, de az idei első negyedben újra emelkedett. A második, május— augusztusi — negyedben pedig 1200-al emelkedett az üres lakások száma. Összesen 5586 helyiség s ebből 4044 lakás maradt bérlő nélkül, a­mi 974.852 korona bérveszteséget jelent egy negyedesztendőben. A statisztikai hivatal azonban megvigasztalja a ház­­tulajdonosokat. Számítása szerint ugyanis a lakosság számának az állandó szaporodása nagyobb, mint az építkezés, mert az építkezésben nagy tartózkodás van. Ennek alapján azt hiszi, hogy négy év alatt elérjük megint a normális állapotot s kijelenti a statisztikai hivatal, hogy az építő­iparra kritikus állapot tető­pontján már túl vagyunk. 1896 óta az üres helyi­ségek száma így emelkedett: 1896-ban : I. negyed 881, II. negyed 1210, III. negyed 1527, IV. negyed 1798; 1897-ben: I. negyed 1739, II. negyed 2242, III. negyed 2583, IV. negyed 2586; 1898-ban: I. negyed 2946, H. negyed 4052, H. negyed 4607, IV. negyed 4384 ; 1899-ben : I. negyed 4140, H. negyed 5586. Legtöbb üres lakás volt az idei má­sodik negyedben a VI. kerületben (794) és a VI. kerületben (740), legkevesebb a XI. kerületben (83), a tavalyi második negyedhez viszonyítva csak a Józsefvárosban csökkent (673-ról 514-re), az üres lakások száma, legnagyobb (234-ről 501-re), az emelkedés­­a Ferencvárosban. A lakások minősége szerint az egy- és kétszobás lakások között leg­több az üres, mert 1602 egyszobás és 1399 kétszo­bás, 565 három-, 305 négy-, 99 öt-, 72 hat-, tíz- és 2 tíz­­szobásnál nagyobb lakás üres. Van egy tizennégy szobás és egy huszonöt szobás lakás üres. Az üres kis lakások számának az emelkedése is nagy. A tavalyi év utolsó negyedéhez arányítva az egy­szobás lakások száma 488-al, a kétszobásoké 262-vel .

Next