Budapesti Hírlap, 1900. május (20. évfolyam, 119-148. szám)
1900-05-15 / 132. szám
1900. május 15. BUDAPESTI HIRLAP. (12. sz.) váltásnál Mathis halántékon találta Januschket, aki nyomban meghalt. A leobeni törvényszék megindította a vizsgálatot, s az iratokat, mivel Mathis időközben Budapestre költözött, az idevaló törvényszékhez tette át. Mathis a mai tárgyaláson elmondta, hogy mennyit kellett szenvednie a leobeni burschoktól, akik után útfélén gyalázták a magyar nemzetet. Elmondta, hogy egyszer, amikor egy honfitársával magyarul beszélt, az osztrák diákok rászóltak, hogy ne beszéljen tolvaj nyelven. — Mint magyar ember, szólt önérzettel a vádlott, nem engedhettem, hogy a magyar nemzetet gyalázzák, mint tartalékos tiszt nem tűrhettem, hogy engem sértegessenek. Keserű dr. királyi alügyész rámutatott arra, hogy ezt a szerencsétlen kimenetelű párbajt a fajgyűlölet provokálta s enyhe büntetést kért a vádlottra. A törvényszék Mathist két heti államfogházra ítélte. Enyhítő körülménynek vette a bíróság, hogy a vádlottnak, mint a vizsgálatból is kiderül, a hazaszeretet adta a fegyvert a kezébe. Az ítéletben úgy az ügyész, mint a vádlott megnyugodott. — A kispesti portolán. Seper Kajetán kispesti lapszerkesztőről szól ismét a krónika. Sokat beszéltetett magáról, amikor a községi hatóság letartóztatta, majd eltoloncoltatta. Szenvedéseit megírta egy brosúrában, aminek a Kispesti gazemberek címet adta. E miatt már egyszer volt sajtóbiróság előtt, mert a községi elöljáróság a törvény elé állíttatta. Akkor fölmentő ítéletet kapott. Ma ismét Seper Kajetán volt a vádlott a sajtóbiróság előtt. A panaszos Baky Béla megyei főszámvevő, akiről Seper furcsa dolgot itt említett brosúrájában. Azzal gyanúsította, hogy Baky alispánnak adta ki magát. Akkor történt volna ez, mikor Ladányi volt monori főszolgabíró Sepert huszonnégy órára lecsukatta. A kihallgatásnál Baky is jelen volt, akit Ladányi alispán úrnak titulált. Hogy mi célja volt vele, nem tűnik ki a brosúrából, de annál élesebben domborította ki Seper azt az igazságtalanságot (a brosúra egy kevésbbé parlamentáris kifejezést használ), amelyet Ladányi rajta elkövetett. Bakyról írván, azt a kérdést veti''föl Seper, hogy mit szól majd a dologhoz Pest vármegye érdemes alispánja, akinek a nevével egy alantas közege nem átallott szélhámoskodni ? A kérdésre Baky Béla adta meg a választ. Rágalmazásért és becsületsértésért sajtópert indított Seper ellen. A mai tárgyaláson Lenk Gyula táblai bíró elnökölt. A panaszos főszámvevőt Admető Géza dr. képviselte, védő Gál Jenő dr. volt. A törvényszék négy tanút is idézett meg a tárgyalásra: Beniczky Lajos alispánt, Bellágh Imre megyei főügyészt, Fazekas Gusztáv főjegyzőt és Ladányi László volt szolgabírót. Beniczkyt kivéve, aki ágyban fekvő beteg, mind megjelentek a tanúk. A vádlott kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. A brosúrát ő irta, ő nyomatta s ő terjesztette. Az elnök: Mi indította arra, hogy ezt a brosúrát megirja? Seper: Én hat éve, hogy Kispesten lakom. Ismerem a viszonyokat s mint lapszerkesztőnek kötelességem volt minden visszaélést nyilvánosságra hozni. Hogy milyen állapotok voltak Kispesten, arról talán fölösleges most nyilatkoznom, csak azt jelentem ki, hogy ma hála Istennek a főszolgabírótól a községi bíróig mindenki elpusztult, aki visszaélést követett el. — Hát Baky Bélát miért támadta meg? — Én őt láttam az alispán képében, mikor Ladányi úr kihallgatott. — De maga ismerte az alispánt? — Ismertem, de abban a borzasztó helyzetben elhittem, hogy az alispán áll előttem. Elhittem annál inkább, mert a szolgabiró is alispánnak szólította Bakyt. — És mit keresett ott Baky úr ? — Részt vett a vallatásban. Ezután a panaszos erkölcsi tanúit: Bellágh Imre t, főügyészt és Fazekas Gusztáv főjegyzőt, majd Kludik Imre dr. főispáni titkárt hallgatták ki. Az utóbbi hallotta, amikor Ladányi volt főszolgabíró jelentette a főispánnak, hogy Sepert fogva tartja, mert lazítja ellene a népet. Ladányi elő is állította Sepert, hogy a főispán a lelkére beszéljen neki, hogy ne csináljon galibát a megyében. Baky akkor nem volt jelen. Kihallgatták Ladányi volt főszolgabírót is, aki szintén úgy adta elő az esetet, mint Kludik. Seper kifogást tett a tanú ellen. Kém akart hozzájárulni, hogy meghiteltessék, mert bünfenyite vizsgálat alatt áll. Ladányi kijelentette, hogy igaz ugyan, hogy vizsgálat folyik ellene , de Seper a följelentő. A tanút meghiteltették. Azután a perbeszédekre került a sor. Admetto Géza dr. megvádolta Sepert, Gál Jenő dr. pedig föl mentést kért. Az esküdtek a becsületsértésben véterkésnek nyilvánították a vádlottat, akit a törvényszék a verdikt alapján nyolc napi fogházra ítélt SPORT. Budapest, máj. 14. * A budapesti futtatás. A Király-díj után kissé csöndesebb sportja lesz a budapesti versenytérnek, amelyen még csak egy klasszikus futás, az adlagi díj fog eldőlni, a többi közül még csak a Károlyiemlékverseny tarthat számot nagyobb érdeklődésre. Az egész meeting programjának összeállítása mégis olyan, hogy minden napra kijut egy-két futás a jobb fajtából is. Holnap a kettős ivadékverseny lett volna ilyen, ha legjogosultabb jelöltje Bandi időnek előtte harcképtelenné nem válik, így nagyon közepes lovak fognak vetekedni a 20000 koronás díjért és közülök talán Duenna, Clariette és Antonius érdemel kiválóbb figyelmet. Az államdíjban ismét találkozhatik Angely és Szeszély, de valószínű, hogy győztes ezúttal az utóbbi lesz. Az 1400 méteres eladóversenyben Isolde és Oriental, az 1400 méteres handikapban Testőr és Fragile, a kétévesek 1100 méteres versenyében Szemrevaló és Néha-Néha, az eladóversenyben Tam-Tam és Dagomár, végül a Welter-kandikápban Ida és Mégis azok a lovak, amelyek eddigi futásaik alapján számításba veendők. A holnapi nap futásaiban tehát a helyeket valószínűleg a következő lovak fogják elfoglalni: I. Isolde—Oriental. II. Testőr—Fragile. II. Duenna—Antonius. IV.Szeszély—Angely. V. Szemrevaló—Néha-Néha. VI. Tam-Tam—Dagmár. VH. Ida—Mégis. * A bécsi derby. Az utolsó napok társeseményei és különösen a Király-díj tegnapi eredménye az utolsó huszonnégy óra alatt alaposan megváltoztatta a derby fogadólistáját. Az első helyen most már a tegnapi győztes Incroyable áll 2 2 , 1 odszszal a német Don José (3 : 1) előtt, amelyet már korántsem tartanak olyan veszedelmes ellenfélnek. A rossz hírek következtében Attila odsza is 8 : 1-re emelkedett, ugyanígy kapható Pilátus és Polónns is. Szemere Miklós két lovára, Topromene-re és Sternbusk-ra, szintén kötöttek néhány fogadást tízszeres pénz ellenében, míg Capo Gallo-ra, mely tavaly Incroyable-t is leverte, még 12 , 1 odszszal lehet fogadni. Az tehát már is bizonyos, hogy a favoritok változása folytán az idei derby érdekesebb lesz az eddigieknél. * Bon José: A bécsi Derby német favoritjának ma kellett volna futnia ez idén először Berlinben, a hoppegarteni jubileum-díjban, nagy meglepetésre azonban nem futott. A Don Joséról keringő rossz híreket ez a körülmény megerősíti. A verseny ránk nézve azért is érdekes, mert győztese magyar származású ló, a Talpra Magyar ivadék Xamete lett. A verseny eredményéről Berlinből a következő táviratot kaptuk : Hoppegarteni jubileum-dij. 16.000 márka. 2400 méter. Hohenlohe Oehringenbg. 44. pm.Xamete (ap. Talpra magyar, a. Trixie) 62 k. (lov. Warne) első, Tiele Winckler W. 4é. pm. Missouri 62 k. (lov. Jones) második, May W. 4é. pm.Petrarca 60 k. (lov. Smith) harmadik. Futott még: Hohenlohe hg. 36. pk. Yvonne 46 k. (lov. Hughes), Cordes R. George Goulet 471/-) (lov. Utting). Tot.: 10: 19. Helyre : 20 : 24, 25. * Országúti verseny. A Budapesti Kerékpár-Egyesület május 20-án Budapestről Gyöngyösre országúti háziversenyt rendez. Indulás reggel 6 órakor a gyöngyösi országúti 6-os kövénél, cél: a 81 kilométeres kő. Vezetés nincs megengedve. * Magyar vivők országos szövetsége. Ezen a címen új egyesület van alakulóban a fővárosban, amelynek célja a magyar kardvívásnak tisztán a magyar iskola szerint: magyar karddal való művelése és gyakorlása; magyar jellegének megóvása és föntartása; a magyar kardvívás művészetének emelése és terjesztése, a legkiválóbb magyar mesterek alkalmazása, és a hasonirányú vivő-egyesületek támogatása által. A fölhívás panaszosan említi föl, hogy vivőink egy része nyomban a millenáris vereség után nemcsak a magyar iskolát, de még a magyar kardot is eldobta az olaszért. Ez a példa az olasz vívást nem csak kapóssá, de valósággal divattá tette azóta. Ez ellen akar működni az új egyesület, melynek megalakulását bizonyára megkönnyítené, ha a felhívás nem névaláírás nélkül csak egy előkészítő bizottság nevében jelent volna meg. * Telivér-csikó árverés. A Tattersallban ma délután tartották meg a rendes tavaszi telivér-csikó árverést, mely csaknem jobban érdekli az istállótulajdonosokat, mint maga a lóverseny. Ma is teljes számban jelentek meg a sportsmanok és az árverés alá került anyag kitűnő voltát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyes példányokért a leghevesebb küzdelem fejlődött ki a vevők között. A ménesek igazán nemes fajtájú lovakkal álltak elő és Bonavista, Espoir, Tokió, Xavitrailles, Kegyur, Timothy, Islington, Carbine, Bumptious, Freemason ivadékai bizonyára busásan megszerzik versenypályájukon azt az összeget, amelyet az áldozatkész sportsmanok fizettek értük. Ezek sorában ma is első helyen áll Szemere Miklós, aki egy Bonavista-SzeMétől származó perméncsikóért 20.100 koronát adott. Springer báró 11.300 koronát fizetett egy Bumptious-Lady- Uxbridge-méncsikóért, Henckel Artur gróf 8700 koronát az Islington-Carton-Pierre-csikóért. A Kisbéröcscse-Kinkora-mén 5500, a Galaor-Glennie-kanca 4200 koronán kelt el. A vevők között volt még Dégenfeld Imre gróf, Harkányi János báró, Esterházy László gróf, Losonczy Gyula, Andrássy Sándor gróf, Sényi alezredes, Luczenbacher Miklós, Egyedi Artur, Söllinger százados, Mautner lovag, Gutmann Mór és Schossberger Lajos. Egyesületek. A pesti izraelita nőegyesület ma délután tartotta meg Herzl Antalné elnök elnöklésével idei XXXIV. rendes közgyűlését. Az évi jelentésből kitűnik, hogy a lefolyt évben összesen 76.602 korona 40 fülért osztott ki az egyesület segítség címén. A leány árvaházak kiadásai 72.106 korona 70 fillére, a népkonyha kezelési költségei 44.414 korona 43 fillére rúgtak. Az egyesület jótékonysági ágainak és általános igazgatásának összes kiadásai 199.681 korona 21 fillért tettek, melynek födözésére csak 172.344 korona 44 fillér bevétel volt. A kezelési hiányt a megfelelő egyes alapokból való leírás útján födözték. Számos alapítvány, hagyomány és adomány folytán az egyesületi vagyon a lefolyt évben ismét 27.315 korona 10 fillérrel gyarapodott. Az újonnan építendő leányárvaházra vonatkozólag a jelentés megemlíti, hogy az építkezési munkálatokat már a múlt őszszel megkezdték. A választásoknál elnökké újból és egyhangúlag Herzl Antalnét, alelnökökké domonyi Brüll Miksánét és gárdonyi Neumann Frigyesnét választották meg. A választmányba az eddigi tagokat: hevesi Bisicz Lajosnét, Gomperz Miksánét, Holitscher B. Lipótnét, Singer Zsigmondnét és Weltner Jakabnét újra megválasztották. Számvizsgáló bizottsági tagok lettek : hevesi Bisicz Lajos, budai Goldberger Bertold, Leipziger Vilmos és baranyavári Ullmann Adolf.* A magyar írók segítő egyesületének múlt évi számadásait most vizsgálta át a felügyelő bizottság, melynek tagjai Lévay Henrik elnök, Brázay Kálmán és Emich Gusztáv. A bizottság teljesen rendben találta a számadást, mely szerint a segítő egyesület vagyona a múlt év végén 322.655 forint volt. Az utolsó évben a tőke 5353 frt 52 krajcárral gyarapodott. A vagyonból behajthatatlan alapítvány és kamathátralék címén 3590 forintot kellett leírni. Az egész éven át mindössze 35 frtot adományoztak az egyesületnek. A közoktatásügyi miniszter az állami javadalomból 1500 frtot adott. Az egyesület a múlt évben rendes és rendkívüli segítésekre 10547 forintot fordított.* A Fűszeri Kereskedők Egyesülete tegnap Mautner Adolf elnöklésével választmányi ülést tartott. Az egyesületnek márciusban rendezett mulatsága 1752 korona 42 fillért eredményezett. Elhatározta a választmány, hogy a tagokat körlevél után fölhívja a magyar ipar pártolására. VIDÉK. — Beniczky főispán és a Bánffy korszak. Beniczky Ferenc főispán a megyei főtisztviselőkkel most tartja éves vizsgálatait a rendezett tanácsú városokban és a főszolgabiróságoknál. Tegnap útjában először Vácra érkezett s mint tudósítónk jelenti, kíséretével a városházát vette vizsgálat alá. Délben ezt bevégezték, a főispán megelégedését fejezte ki, csupán azt kívánta, hogy a fogalmazótisztviselők számát szaporítsa a város. Minden iyen látogatáskor a város ebédet ad a főispán tiszteletére. Most is igy volt s a fehér asztal mellett a város intelligenciájának nagy része találkozott. Zádor János dr. polgármester fölköszöntötte a főispánt, Freyzinger Lajos dr. pedig a főispánnak tiz éves működését méltatta. Beniczky Ferenc szólalt most föl és föltünést keltő beszédet mondott. Elmondotta, hogy állását soha sem kereste s tiz év alatt a vármegye és polgárságának érdekeit mindig megtudta óvni. Legveszedelmesebb volt a helyzet a Bánffy-éra alatt, a mikor egyesek arra akarták rávenni, hogy a megyében erőszakkal kormányozzon. Szerencsére a Bánffy-korszak véget ért s most már béke van. Utána Gajáry Géza országgyűlési képviselő kijelentette, hogy ő neki, mint Bánffypártinak, soha sem volt célja, hogy Beniczkyt rávegye az erőszakos kormányzásra. De igen is, tíz év alatt segített a főispánnak megtörni a megyében 11