Budapesti Hírlap, 1900. június(20. évfolyam, 149-177. szám)

1900-06-06 / 153. szám

­ Péter gróf osztálytanácsos. Az ázsiai fenség a Hun­­gária-szállóba hajtatott. Holnap estig marad nálunk, aztán visszatér Bécsbe.­­ (Gyászrovat.) Szárazajtai Józsa Vilmos Nagy-Küküllő megye bizottsági tagja május 31-én ötvenhat éves korában Szász-Kereszturon elhunyt. Henzé Stefánia, a Fehérkereszt nagytétényi árvaházának megalapítója Nagytétényben elhunyt. A Fehér­kereszt országos lelencház egyesület elnök­sége külön gyászjelentést adott ki haláláról. Özvegy Sárcsevics Mártonná, született Bóbics Vilma június 4-én hetvenhét éves korában Szabad­kán meghalt. Ma temették az úgynevezett bajai temetőben levő családi sírboltba. Klinkárt Bódog államvasúti főellenőrt, a­kinek haláláról már hírt adtunk, ma temették. A Magyar Tisztviselők Országos Egyesülete, melynek az el­hunyt pénztárosa volt, külön gyászjelentést adott ki haláláról. Krigovszky Gáspár keztyüs nyolcvan éves korában Nagy-Szebenben meghalt. Németh Antal ügyvéd, volt székesfővárosi törvényhatósági bizottsági tag, ma hatvanhat éves korában meghalt Budapesten. Holnap délután négy órakor temetik a kerepesi-úti temető halottas házából.­­ (Bécsi diákok Budapesten.) A bécsi földrajzi intézetnek Budapesten tartózkodó növen­dékei ma délben Benek Albrecht dr. bécsi egyetemi tanár, Lóczy Lajos dr. és Havass Rezső dr. vezeté­sével tisztelegtek Halmos János polgármesternél és megköszönték a szives vendégszeretetet.­­ (A Margitsziget új hídja.) Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter ma délelőtt meg­tekintette a Margithíd középső pilléréből kiágazó­­lag a Margit-szigetre szolgáló híd építését. Foga­dására megjelentek Csörgeő államtitkár, Vértessy osztálytanácsos, Hollán Sándor min. titkár, a híd­építés vezetősége, élén Czekelius miniszteri taná­csos és Szántó műszaki tanácsossal, Hohlfeld, a sziget felügyelője, Seefeldner államgépgyári igazgató és Zsigmondy vállalkozó mérnök. A miniszter apróra tájékoztatta magát a már végzett, valamint a még hátralevő munka iránt. A hídépítés megtekintése után a miniszter megszemlélte a József királyi herceg által a hídépítéssel kapcsolatban a sziget alsó csúcsán foganatosított feltöltés és szabályozás munkáját is. A Margithid e harmadik ága, az augusztus elsejére kitűzött határidőre elkészül s előreláthatólag még ugyanabban a hónapban átad­ható a közforgalomnak.­­ (Az Otthonból.) Az Otthon írók és hírlap­írók körének választmánya ma délután Rákosi Jenő elnöklésével ülést tartott. Az elnök bejelentette, hogy Lautenburg Frigyes hazánkfia, a berlini Rezidenz-Theater igazgatója ezer koronával be­lépett az Otthon alapító tagjai közé és hogy Makó Lajos, a Budai Színkör igazgatója, a­ki előadásait ez idén a Cyrano de Bergerac-kal az Otthon javára kezdte meg, kétszáz koronát küldött az Otthon pénztárába. A választmány köszönettel vette mind a távolban élő hazánkfia, mind a budai színház­igazgató elhatározását. A pénztáros jelentése után a titkár referált a kör elnökségéhez érkezett át­iratokról, melyek elintézése után az ellenőr a kör kávéházának és vendéglőjének bérletéről tett újabb jelentést. A választmány az elnökség javaslata ér­telmében ma végleg döntött a bérlet ügyében is. Végül két új pártoló tagot vettek föl.­­ (A jogi fakultás t­j dékánja.) A buda­pesti tudomány­egyetem jogi fakultásának dékán­jává a jövő egyetemi évre Mariska Vilmos dr. egyetemi professzort választották meg tizenkilenc szavazattal egy ellen.­­ (Az országos tűzoltó-szövetség) elnök­sége pünkösd napján Kék Lajos dr. és Óváry Ferenc országos képviselő elnöklésével ülést tartott a fővárosban. A napirend első pontjaként Óváry Ferenc referált saját tapasztalatai alapján az országbeli tűzrendészeti viszonyokról, bemutatva a kormány­hoz fölterjesztendő szakszerű jelentést. Egyhangú­lag elfogadták. Az ülés örvendetes tudomásul vette, hogy a párisi nemzetközi tűzoltó-kongresszuson a magyar kormányt Sélley Sándor dr. min. tanácsos, Kék Lajos dr. és Vermes Béla orsz. képviselők, az országos tűzoltó-szövetséget pedig Lukács Gyula és Scohla Zoltán főparancsnokok fogják képviselni. Ezután a tűzoltógyakorlati szabályzat került szóba. A mostani szabályzat felülvizsgálatára és átdolgo­zására bizottságot küldtek ki, melynek tagjai: Szily József dr. elnöklésével Breuer Szilárd, Szabó Gyula, Lukáts Gyula, Scohsa Zoltán és Marku­sovszky Béla.­­ (A rákospalotai katolikusok ünnepe.) A főváros környékén levő községek között talán leggyorsabban Rákos-Palota lakossága szaporodott. Ez­előtt tiz évvel alig lakta hatezer lélek s ma már meghaladja számuk a tizennégyezret. Kis, falusi temploma évek óta nem tudja befogadni a hívők tömegét s ez késztette Chobot Ferenc plébánost, hogy az Urnák díszes és tágas hajlékot építsen. Öz esztendei fáradhatatlan munka után annyira eredményes volt a működése, hogy Pünkösd­hétfőjén megtarthatták a hívők adományozta tem­plomi fölszerelések kiállítását s orgonahangver­senyre hívhatták meg a közönséget. Majdnem háromezer ember volt a templomban, a melynek minden zuga és tárgya a rákospalotaiak s különö­sen az úriasszonyok hith­űségének a bizonyitékaitól volt ékes. Százakat érő misemondó ruhák, oltár,­­teritők, baldahhinok és kazulák pazar himzésében gyönyörködhetett a szem. Fél ötkor megkezdődött a hangverseny. A gazdag műsor minden számát áhí­tattal hallgatták, de különösen a magyar ipar diadalát hirdető Országh-féle orgona szavát, a­melynek huszonnégy szóló- és harmincnégy mellék­változata van. A Mátyás-templomnál jóval nagyobb Istenháza nagyméretű boltívei szinte zúgtak az orgona hatalmas hangjától. A hangverseny elvégezte után a rákospalotai hölgyek, élükön Káldor Ber­­talannéval és Wagner Manónéval körülbelül ezer­kétszáz koronát gyűjtöttek az Úr oltárára. A magyarok Nagyasszonya tiszteletére emelt tem­plomot még az idén föl fogják szentelni.­­ (Diákok szerencsétlensége.) A kolozsvári katolikus főgimnázium huszonhat növendéke, mint tudósítónk táviratozza, néhány tanáruk vezetésével tegnap délután a tordai haladókhoz rándult ki. Mi­kor a diákok a menedékház messzelátó tornyába fölmentek, a korhadt csigalépcső leszakadt és két diák Fóliák és Toncsicsák megsebesült. Pollák agy­rázkódást szenvedett.­­ (Horvát-bosnyák barátkozás.) Bosznia fővárosában ma megvolt az az ünnep, a melyre jó ideje erősen készülődnek a horvátok. A Trebevics dalos-egyesületnek zászlaját ma avatták föl és az a fölavatás három különvonaton Horvátországból, Slavoniából, Dalmáciából és Hercegovinából körül­belül kétezer vendéget csalt Szerajevóba. Mandics dr.­a Trebevics alelnöke üdvözölte a vendégeket, a­kiknek nevében a horvát dalosszövetség elnöke és a spalatói polgármester válaszolt. A zászló föl­avatása egyházi szertartás nélkül történt. Délután egy órakor az egyesület házában diszlakoma volt, a­melyen ott volt Kendjelics dr. főtörvényszéki elnök, Dlustus kormánytitkár, Niec dr. alpolgármester, az idegen egyesületek képviselői és sok mohame­dán előkelőség. Az első pohárköszöntőt Mandics dr. mondta ő felségére, a­kihez Kállay miniszter útján hódoló táviratot küldtek. Ozmanui­ Hadzics efendi a horvát eszmére és a horvát hazára emelte poharát, Kranjcsevics az egyesület védőjére, Iliesics, a dalos­szövetség elnöke a boszniai országos kormányra, Kállay miniszterre, Appel báró országos főnökre, Kucsera báró polgári adlatágra mondott köszöntőt. Délután népünnep volt Ilidzsében. Este szerenádot adtak Appel bárónak és az egyesület védőjének, Kendjelics főtörvényszéki elnök feleségének. Az or­szágos főnök háza előtt a dalegyesületek az osztrák himnuszt énekelték, azután pedig Mandics elnök üdvözölte Appel bárót, mint Bosznia kultúrájának előmozdítóját. Appel válasza után a fáklyásmenet Kendjelicsné lakása elé vonult, a­hol az egyesületek a horvát himnuszt énekelték.­­ (A kivándorlók Amerikában.) Egy egy­szerű iparos munkástól kaptunk levelet Newyork­­ból. Az íráson meglátszik, hogy a levél írója nem igen szokta meg a betűvetést. Mégis öt sűrűn teleírt lapra terjed a levél, mert a levélíró minden nyomorúságot el akart panaszolni, melyben a ki­vándorlóknak Amerikában részük van. Egyúttal pedig a messze idegenből figyelmeztetni akart mindenkit, a­ki Amerikába készül. Az érdekes le­vélből veszszük a következő sorokat: — Figyelmükbe akarom ajánlani a­ hazámban levő iparostársaimnak, hogy ne véljék ezt az Amerikát olyan paradicsom országnak, mint a­hogy többen képzelik. Igaz, hogy megvan itt a nyolc órai munkaidő, az általános választási jog, megvan a szabad gyülekezés, adómentesség, még a szabad­ság is megvan, de nincs mégis az, a­mi a legfőbb egy iparosnak — munka nincs. Ha van is, az el­foglaltság csak rövid időre terjed s nincs szakma, mely egész éven át foglalkoztatna. A munkabérek majdnem egyenlők a pestiekkel, csak az a különbség, hogy ez a mi pénzünkbe kétszer annyi. Jó össze­­takarítani negyven dollárt s otthon beváltani száz forintra, de hogyan, mikor a hét szűk esztendő megemészti a hét kövér esztendőt. Egy szóval az itteni állapotok a bevándorlókra igen aggasztók. Őszintén megvallom, több százan, de ezren is, igen örömest visszamennének az ó­hazába, de alig van elég keresetük a megélhe­tésre, nem hogy a nagy útiköltséget fedezhetnék. Van itt Newyorkban egy szép sétatér, a­ki azt föl­keresi, meggyőződik az itteni munkás állapotokról, mert itt a sétatéren képviselve van a világnak talán minden nemzetisége. Itt találni nem csak szegény iparosokat, de olyanokat is, a­kik az ó-hazában sok éven át nehéz tanulmány és küzdés által juthattak előkelő polcra s itt idegenben minden támasz nélkül vannak. Egész nap a padokon üldö­gélve szánalmas állapotban töltik a napot. Az ó-hazából magukkal hozott szalon ruhát viselik, de az is kopott, mint a gazdájuk. Ismerek itt egy öreg bárót, a­ki papírzacskó készítő, egy volt kir. köz­jegyzőt, a­ki most asztalos műhelyben deszkát cipel egész nap, egy volt postamestert, a­ki tányér­mosogató egy vendéglőben. Köztünk jár egy volt gőzmalom tulajdonos, a­ki most drótgyárban dol­gozik, mint napszámos, egy pénzügyőri biztos, a­ki kefecsináló, egy volt bankpénztáros, a­ki újság­­elárusító. Még a bácskai milliomos is mint nap­számos dolgozik.­­ (A párisi kiállítás zsűrijének) meg­alakulása iránt nem csak Magyarországban, hanem mindenütt az egész világon a legnagyobb érdeklő­dést tanúsították az irányadó körök. Nem­ egy oldalról hangoztatták itthon és a külföldön is, hogy a zsűritagok kinevezése meglepetésszerűen történt és a különböző érdekek összeegyeztetésére nem nyertek elegendő időt. Pak­sból értesülünk, hogy a kiállítási zsűritagok kinevezése tényleg igen sürgő­sen történt és pedig azért, mert a zsűrik meg­alakulásánál a franciák nem készítették el kellőleg az előmunkálatokat. A francia zsűrire való előter­jesztések hónapokig hevertek Millerand kereske­delmi miniszternél. Mikor aztán nyakukra égett a dolog, Millerand intézkedett, hogy május 17-ére h­assék ki a zsűrimegalakulás. A külföldi tagok bejelentésének előkészítésére nem történt a francia kormány részéről semmi előintézkedés és egész m­eglepetésszerűleg szólította föl a francia kormány­­biztos az idegen kormánybiztosokat, hogy zsűri­jüket pár nap alatt bejelentsék és hogy kap­nak ennyi és ennyi zsűritagot ebben és ebben a csoportban és a tagokat azonnal bejelentsék.­­ Hosszas tárgyalásokra és szakvélemények bekérésére ilyen körülmények között nem volt idő. A kormány­­biztosok igyekeztek érintkezésbe lépni kormányaik­kal, ki távirat útján, ki orient-expresszel sietett haza (Lukács) és a zsűrik megválogatásánál a leg­különfélébb szempontokra voltak figyelemmel. Neve­zetesen arra kellett figyelemmel lenni, ki képes a kívánt időben Parisban lenni és ott heteken át a munkálatokban részt venni? Egyik nem kevésbbé fontos kérdés volt gyorsan tisztában lenni azzal, ki akart Hors Concours lenni? Mert akkor olyan pártatlan és érdekek fölött álló és a szakosztályhoz értő egyéneket kellett kinevezni, a­ki a nagyobb gyárosnak az érdekeit a kisebb gyároséval szemben (és viszont) nem érinti. Mert a nagyobb gyáros irtózik attól a gondolattól, hogy egy kisebb gyáros ítéljen képességeiről és ez természetes is stb. Ehhez járult, hogy a nagy és fontosabb cso­portokban, a­melyek több fontos gyártási ágat érintenek, a legnagyobb államok is csak egy-egy zsűri­tagot kaptak. Például a bányászatnál Amerika egy, Oroszország egy, Magyarország egy, Ausztria egyet sem kapott. Ennél az ágazatnál együtt van: kőszén, vas, arany, só stb. fémbányászatok. A zsűri tag megválasztásánál természetes, hogy olyan egyént kellett választani, a­kinek a tekintélye garancia arra nézve, hogy méltóan képviseli az országot és az itt fölsorolt valamennyi szakhoz ért is. A cukorgyár, malmok és sörfőzők és a szesz­gyárak egy osztályba tartoznak. Itt is csak egy zsűrit kaptunk (más államok sem kaptak többet). Itt is olyan zsűritagot kellett keresni, a­ki sehol sincsen érdekelve és csakis az ország érdekeit tartja szem előtt és minden a csoportjába vágó szakmához ért. Mégis öntudattal hivatkozhat rá Ma­gyarország, hogy az ország érdekei más államokhoz képest jól vannak képviselve és némi elégültséggel hivatkozhatunk rá, hogy mi 48 zsűritagot kaptunk, míg Olaszországnak 25 jutott és Ausztriának is csak 43. Csakis Németország, Amerika és Orosz­ország kapott több zsűritagot, mint mi.­­ (A sztrájk.) Az államvasutak gépgyárá­ban a mai napon megszűnt a sztrájk. A munkások dologba állottak, s rendben folytatják a munkát. De a Ganz-gyárban még most sem tért vissza a régi rend. Az igazgatóság ma nyolcszáz munkást bocsátott el. A dolgozó munkások a sztrájkolók nevében holnap küldöttséget menesztenek az igazgatósághoz, hogy a békét közvetítsék.­­ (Kitüntetett cselédember.) Veszprémből táviratozzék, ősi községben szép ünnep volt ma. Hornig báró püspök egyik gazdasági cselédjét ok­levéllel és pénzjutalommal tüntette ki a földmive­­lési miniszter s Fenyvessy Ferenc főispán adta át a derék munkásnak az oklevelet. A főispánt ban­dériummal fogadták. A püspök az ünnep után lakomát adott, a melyen éltette Darányi minisztert és Fenyvessy főispánt, a ki viszont a püspökre emelte poharát.­­ (Kikötőmunkások harca.) Genfben ma összeverekedtek a szociális és a liberális érzelmű kikötőmunkások. A rendőrség közbelépett és mert BUDAPESTI HÍRLAP, (153. sz.) 1900. junius 6.

Next