Budapesti Hírlap, 1901. május (21. évfolyam, 119-147. szám)

1901-05-22 / 139. szám

1901. május 22. BUDAPESTI HÍRLAP. (139. sz.) hogy az ügyrendre felügyeljen. — A joghallgatók tudományos egyesülete ma tartotta évzáró közgyűlését. Ifjabb Dániel Gábor elnök fölolvasta az egyesület idei működéséről szóló jelentést, melyből kitűnik, hogy az egyesület kitűzött céljának, pályázatok és felolvasások rendezésével, a­mennyire csak lehetett, megfelelt. A közgyűlés megválasztotta a szünidei bizottságot, melynek tagjai lettek : ifj. Dániel Gábor, Deller Erik és Bamberger István. •­ (Az örök szökevény.) Május 12-én, mint megírtuk, megszökött a lipótmezei őrültek házából Antal rendőr gyilkosa, Petrovics József, a­ki már előbb ötször elillant Nagy-Kállóból és az Angyal­földről. A veszedelmes ember azóta a főváros környé­kén csavargott s nagy rettegést keltett minden felé. A múlt héten találkozott vele B­o 11 a detektív, de nem bírta elfogni, mert az őrült revolverrel többször rálőtt. A rendőrség emberei Hidegkút, Solymár, Po­­máz és Szent-Endre­ vidékén kutatták, de hiába. Ma délelőtt végre mégis kézrekerült. Az újpesti hajógyár néhány munkása ugyanis észrevette, hogy Ó-Buda felől egy ember csónakon igyekszik a Szúnyog-szigetre. Az egyik munkás fölismerte a csónakázó emberben Petrovicsot. A gyilkosnak, a­ki az őrültek házából lopott új ruhában szökött meg, nagyon szánalmas kül­seje volt. Meglátszott rajta, hogy az utolsó napokat esőben és viharban a szabad ég alatt töltötte, mert ruhája sáros és piszkos volt. A munkások azonnal csó­nakba ültek és üldözni kezdték. Petrovics erős karral evezett és előbb ért parthoz, mint a munkások. A szö­kevény rögtön futni kezdett és átszaladt Újpestre az Ó-Budánál lévő új vasúti hídon. A híd túlsó végén az őrületes hajsza nagy tömeget gyűjtött össze s a Rott­­féle vendéglő előtt a Váci-úton már minden oldalról körülvették a gyilkost. Petrovics még egy utolsó, két­ségbeesett kísérletet tett a menekülésre. Előrántotta revolverét s hatszor rálőtt a tömegre s üldözői közül egy embert meg is sebesített. A következő pillanatban D i­m­o­n­d­­ rendőr hátulról lefogta s a földre teperte, aztán nagynehezen megkötözték. Nagy diadallal kisér­ték aztán az újpesti kapitányságra.­­ (A mekkai zarándokok hazaérkezése.) Szerajevóból táviratozzék, hogy vasárnap érkeztek oda a mohamedánok, a­kik az idén Mekkába za­rándokoltak. A zarándokokat a mohamedán lakosság tudvalevőleg ilyenkor mindig nagy ünnepséggel szokta a városba kísérni. A zarándokok a­mint a városba érkeztek, azonnal a tartományi kormány épületébe mentek, a­hol Kutschern báró polgári adlátusnál tisztelegtek és megköszönték a kormány­nak gondoskodását, melyet irányukban tanúsított. A tisztelgés az uralkodó éltetésével végződött. — (Az angol operett-társaság), a­mely ma kezdte meg vendégszereplését a Vígszinházban, már néhány nap óta Budapesten időzik s a Royal­­szállóban lakik. Az amerikai társaság a legnagyobb mértékben meg van elégedve a szálló modern és világvárosi berendezésével és a hozzátartozó ven­déglő kitűnő voltával.­­ (Az elfogott bankigazgató.) Berlinből jelentik, hogy ma délelőtt az államügyészség ren­deletére a pomerániai jelzálogbank két elfogott igazgatójánál házkutatást tartottak és igen sok okiratot lefoglaltak.­­­­Öngyilkosság a tengerészeti akadé­miában. Fiuméból írja a Magyar Tenger­part. Tóth Sándor, a tengerészeti akadémia gond­noka tegnap megmérgezte magát. A szerencsétlen em­ber, a­ki hét év óta szolgál az akadémiában, az utóbbi időben meghasonlott nejével s azóta búskomorságba esett. Felesége a múlt partokén négy gyermekével együtt elutazott Szabad-Batthyányba egy rokonához. Tóth Sándor szombaton bezárkózott az akadémia har­madik emeletén levő szobájába, s többé onnét nem jött ki. Távolléte végre föltűnt és az ajtót a rendőrség közbejöttével feltörették. A szerencsétlen ember a föl­dön feküdt élettelenül, eltorzult, összeégetett ajakkal. Az asztalon egy pohár állott, melyben az orvosok aci­­dum nitrikummal kevert acidum fenikum maradvá­nyait találták. Ezzel az erős méreggel ölte meg magát Tóth Sándor. Halála előtt néhány levelet irt, így S­z­á­p­á­r­y László gróf kormányzóhoz és Kotán Dezső akadémiai igazgatóhoz, pártfogásukba ajánlva gyermekeit.­­ (Eg­y politikai bűnös szökése.) P­é­ter­vár­r­ó­l táviratoztak nekünk. Egy politikai bűnös, a negyven éves lengyel születésű Pileczky megszö­kött az őrültek házából. Pileczky még III. Sándor cár idejében követett el politikai merényleteket, a többi közt a cár élete ellen. Pileczky azután sok időt töl­tött a külföldön, de honvágya visszaszólította Varsóba, a­hol kevéssel megérkezése után letartóztatták és Péter­­várra szállították. Pétervárott megindították ellene az eljárást, de viselkedése oly furcsa volt, hogy az orvo­sok bolondnak nyilvánították s véleményük alapján egy elmegyógyító intézetbe zárták, a­melyben ezernél több őrültet ápolnak. Kevéssel azután egy Mazur­,k­­­e v i­c­s nevű fiatal orvost alkalmaztak az intézet­ben. Ez az orvos Pileczkyvel együtt tegnap megszö­kött. A rendőrség mindent elkövetett, hogy a szökevé­nyeket elfogja, de hiába. Azt hiszik, hogy Mazurkievics tulajdonképpen nem is orvos, hanem hamisította az orvosi diplomáját, a­melynek alapján kinevezték és csak azért vállalt állást az intézetben, hogy Pileczkyt megszabadíthassa.­­ (Kivégzés Bécsben.) Egy V­a­n­y­e­k Ist­ván nevű ereber az év elején szörnyű gyilkosságot kö­vetett el Bécs utcáin. Megölt egy asszonyt, a­ki betö­résen kapta, azután agyonlőtt még négy embert, a­ki menekülésében föl akarta tartóztatni. A bíróság h­a-­­­á­r­r­a í­t­é­l­t­e Vanyeket, a­ki a tárgyaláson nagyon kihívó módon viselkedett. Bécsi tudósítónk ma azt jelenti, hogy az uralkodó megerősítette a halálos íté­letet, a­melyet ma hirdettek ki a gonosztevő előtt. Holnap reggel végrehajtják az ítéletet.­­ (Harc a csendőrökkel.) Lembergről táv­iratoztak nekünk : Manasterze faluban (Lisko járás) véres összeütközés volt tegnap délután parasztok és csendőrök között. A csendőrök rálőttek a parasz­tokra, a­kik közül ketten rögtön meghaltak és négyen megsebesültek. A sebesültek közül is meg­halt már egy ember. Az összetűzés oka az volt, hogy a lakosság behajtotta marháit Krasicki gróf erdejébe s mivel a parasztok elleneszegültek az erdészeknek, csendőrség lépett közbe. A csend­őröket megtámadták s a maguk védelmére használ­ták fegyverüket.­­ (A soknevű­ tolvaj.) Néhány hónappal ezelőtt történt, hogy Gaál Gyula kolozsmegyei földbirtokost meglopta az inasa, a­ki Ereszti Péter néven szolgált nála. Vagy tízezer koronát érő ékszert vitt el s nyomtalanul eltűnt. A tolvaj Budapesten, Tolna vármegyében, majd Bécs­­en buk­kant föl, de nem tudták kézrekeríteni. A rendőrség megállapította, hogy igazi­­neve Szomolai József, harminckét éves, volt építő-rajzoló és pénzügyőr, a­ki már háromszor volt büntetve s legutóbb négy évig Lipótvárott ült betörésért. Sokáig nem hallat­szott róla hír, mig végre egy újabb nagy lopása révén megint belekerült a rendőri krónikába. Április 27-én távirat érkezett a budapesti főkapi­tányságra a bécsi rendőrségtől, hogy tartóztasson le egy Kovalovszky Ferenc nevű urasági inast, a­ki gaz­dájától, Herzog Jakab lapkiadótól tízezer koronát el­lopott. A detektívek hamarosan ráakadtak Kovalovszky Ferencre, de kiderült, hogy nem ő követte el a lopást, hanem Szomolai József, a­ki elcsalta Kova­­lov­szky munkakönyvét s az ő nevén szolgált Herzog­­nál. Szomolai április végén Bécsből Budapestre szökött s a­ Gyöngytyuk­ utca 12. száma alatt lakott Spiehn­ann Lajos néven. A rendőrség azonban hiába kereste ott, mert már ismeretlen helyre köl­tözött. Szomolait most országszerte körözik. A tol­vaj Oroszi József, Bezerédi József és Szél Kálmán néven is szokott szerepelni. — (Az amerikai nagy sztrájk. Említettük, hogy az amerikai Egyesült­ Államokban mintegy ötvenezer gépmunkás sztrájkol. Washingtonból jelentik ma, hogy a nemzetközi gépgyáros-egyesület elnöke kijelentette, hogy 904 cég, melyek körülbelül 30.000 munkást foglalkoztatnak, megállapodásokat írt alá, illetőleg a helyi munkás szervezetekkel kielégítő megegyezésre lépett.­­ (Elfogott bérgyilkos.) Meregyó, kolozs­megyei községben, mint kolozsvári tudósítónk táv­­iratozza, a minap meggyilkolták Kapuczán adó­szedőt. Az ügyészség kiderítette, hogy a gyilkos Panyik Onno parasztember, a­ki néhány hónappal ezelőtt lesből rálőtt Sileó körjegyzőre. A gyilkost elfogták. Panyik Onuét hat falusi gazda bérelte föl, hogy a gyilkosságot elkövesse. A fölbujtókat szin­tén letartóztatták. — (Rendőri hírek.) Öngyilkosság. Pohlcz Gyula mészárossegéd mellbe és fejbe lőtte magát ma reggel az Elite-szállóban. Halálos sebeivel a Rókusba vitték. — Eltűnt emberek. Rosenthal József csapos eltűnt a minap a Vörösmarty­ utca 45. száma alatt levő lakásáról. Levelet irt, a melyben bejelentette, hogy öngyilkos lesz. Friedmann Árpád tizennégy esztendős gimnazista tegnapelőtt eltávo­zott szüleinek rákosfalvi lakásáról s azóta nyoma veszett. Hasonlóképpen eltűnt Gönczy Lajos érc­­fényező inas is. — (Rövid hirek.) Udvari gyász. A hivatalos lap jelenti, hogy május 22-étől 27-éig udvari gyász lesz Lujza porosz hercegnőért. — A honvédség köréből. A hivatalos lap jelentése szerint a honvéd­­tiszti rangjáról való lemondását elfogadták Aranitzky Edének, Szikszay Jánosnak és Simon Károlynak. — Tíz éves találkozó. Pünkösd vasárnap reggel nyolcadfél órakor találkoznak, a­kik tíz évvel ez­előtt tagjai voltak a katolikus legényegyesületnek. A találkozó az egyesület helyiségeiben lesz. — Tavaszi kirándulás. A fővárosi V. kerületi mun­káskaszinó pünkösd vasárnapon tánccal és egy­éb szórakozással egybekötött tavaszi kirándulást rendez a budai Zöldvadász vendéglőbe. A tánc délután három­ órakor kezdődik. — Egy járásbiró szökése. Sohár Lajos kismartoni járásbíró a minap sikkasz­tás elkövetése után megszökött. Sopronból azt jelentik, hogy Sohár ma jelentkezett a soproni ügyészségen, a­hol kihallgatták és becsukták. — Földrengés. Firenzéből táviratoztak. Ma reggel 3 óra 30 perckor itt könnyű hullámszerűség lefolyó földrengést éreztek. — Akácia-szappan a legkedveltebb mosdó-szappan, drbja: 1 K. Főraktár:Kriegner György gyógyszertára Budapest, Kálvin-tér. Are-préme 2 K., poudre 1 K. — Elsőrendű a fővárosban és az országban elis­mert műterem Kossák József cs. és kir. üdv. fény­képészé, Kossuth Lajos­ utca 12., szemben a Nemzeti Kaszinóval, látványos kirakat a kapubejáratnál. — Hogy képes sport­katalógus megjelent, küldi in­gyen a sportüzlet, Plöckl és Haas, VI., Andrássy­ ut 13. — Szépségben, üdeségben, bájosságban nyer a női arc, ha az a dr. Budai-féle zsírmentes „Gyöngyvirág­­kréme“-mel ápoltatik. Próbatégely 50 fillér, nagy tégely 1,20. Budapest, Városi gyógytár, Váci-utca. — Minden háziasszony vásároljon Eifried-féle lifa- kulcs padlómázt, mely puha padlókra a legolcsóbb és legalkalmasabb máz, rendkívül tartós, gyorsan szárad és tükör­fényes. Kizárólag kapun Eifried J. és Fia pad­lóviasz és festékárak raktárában. József-körut 31/b, FŐVÁROSI ÜGYEK. — A lefoglalt ügyosztály. Érdekes dolog történt ma az uj városházán. Az állami végrehajtók megjelentek a középitési ügyosztályban s lefoglalták valamennyi íróasztalt, aktát s minden egyéb ingósá­got, a­mit az ügyosztályban találtak. A végrehajtókat az illetékkiszabási hivatal küldte. Az illetékkiszabási hivatal ugyanis a fővárosnak, a gáztársasággal kötött régi szerződése után utólagosan 30.000 korona illeté­ket rótt ki, még pedig felét a fővárosra, felét a gáz­társaságra. A tiszti ügyészség igazságtalannak mondta a kivetést s az ellen fölebbezett. A tanács pedig átírt a pénzügyigazgatósághoz, hogy a fölebbezés elinté­zéséig a további eljárást tartsa függőben. Az átirat azonban nem sokat használt. A végrehajtók ma meg­jelentek a középítési ügyosztályban. Ott hiába kapaci­tálták a végrehajtókat, hogy menjenek a polgármes­terhez, vagy a pénztárba, a­hol elegendő pénzt talál­nak, a végrehajtók az ügyosztály ingóságait lefoglal­ták. Vosits János tanácsos az­ esetről azonnal je­lentést tett s valószínű, hogy a dolognak még folyta­tása lesz. — A szakoktatás. A tanács ma rendkívüli ülésben tárgyalta a tanügyi osztálynak a szakokta­tásra vonatkozó javaslatát. Az ügyosztály tudvalevő­leg azt javasolta, hogy az elemi iskolák ötödik és hato­dik osztályában a szaktanítást honosítsák meg, a­mi­vel körülbelül százötven tanítót takarítanak meg. A tanács a javaslatot elfogadta. — A főváros perei. A fővárosi tiszti ügyész­ségnek szerencsés hete volt a múlt hét. Három pert nyert. Kettőt magánfelekkel szemben, egyet az állam ellen. Az első pert budai háztulajdonosok indították a város ellen. A volt Propeller-szálló mögött hatalmas támasztó­falat találtak. A szomszédos telektulajdono­sok azt követelték, hogy a támasztó­falat a város sa­játítsa ki. A tiszti ügyészség azonban azt vitatta, hogy a támasztó­falat még a török idők előtt Buda városa építette. A bizonyítás nehéz volt, mert a törökök a budai levéltárt elpusztították. A törvényszék a város­nak adott igazat s a múlt héten a királyi tábla is megerősítette a törvényszék ítéletét. Az állam ellen folytatottt pernek nagy elvi fon­tossága is van. A szegényházban hosszú ideig ápolták Pökl Miksát és a feleségét, a­míg megtudták, hogy egy­ kis bajosországi község az illetőségi helyük. A­mikor a Pökl-családot a főváros hazaszállította, a 2025 korona költséget a törvény értelmében az államtól követelte. A belügyminiszter azonban a költséget nem fizette meg s azt vitatta, hogy csak a kórházban ápolt külföldi szegények költségét köteles megtéríteni. A főváros pert indított a belügyminiszter ellen. A belügyminisz­ter képviselője kifogást tett a törvényszék illetékes­sége ellen s azt vitatta, hogy itt közigazgatási intézke­désről van szó, a melyet a belügyminiszter, mint a főváros fölöttes hatósága intézett el s a melyhez a bíróságnak semmi köze nincsen. A törvényszék s a tábla igazat is adtak a belügyminiszternek, a Kúria azonban megállapította a bíróság illetékességét. A törvényszék ennek alapján érdemben tárgyalta a fő­város keresetét s kötelezte az államkincstárt, hogy a 2025 koronát kamataival s a költségekkel együtt a fővárosnak fizesse meg. A törvényszék ítéletét azzal okolja meg, hogy az 1872. évi szegényügyi szabály­­rendelet világosan az államkincstárt kötelezi, hogy a hontalan vagy külföldi szegény ápolási költségét fe­dezze. A harmadik per a telekpazarlásoknak egy utó­játéka. A főváros 1893-ban az iparpártolás cégére alatt potomáron adott el egy soroksári­ úti telket .

Next