Budapesti Hírlap, 1902. március (22. évfolyam, 59-88. szám)

1902-03-28 / 86. szám

LÓ BUDAPESTI HÍRLAP. (86. sz.) 1902. március 28. FŐVÁROSI ÜGYEK. — Horánszky Nándor üdvözlése. Hová­nszk­y Nándor kereskedelmi miniszter tud­valevőleg tudatta a főváros törvényhatóságával, hogy a király őt kereskedelmi miniszterré ne­vezte ki. Egyúttal kérte a törvényhatóságot, hogy nehéz feladatának teljesítésében támogassa őt. A főváros közgyűlése a miniszternek a következő üdvözlő fölirattal válaszolt : Nagyméltóságú Miniszter Úr! Ez évi március hónap 7-én 1674/elnöki szám alatt hozzánk intézett nagybecsű leiratából a legbensőbb hazafiai örömmel vet­tünk tudomást arról, hogy Ő császári és apostoli királyi felsége, legkegyelmesebb Urunk, Királyunk ez évi március hónap negyedikén kelt legfelsőbb elhatáro­zásával Nagyméltóságodat kereskedelemügyi magyar királyi miniszterré legkegyelmesebben kinevezni mél­­tóztatott; örömmel annál is inkább, mert Nagymél­­tóságodn­ak kiváló tehetségei, önzetlen buzgalma és lángoló hazaszeretete nem hagynak bennünket két­ségben a fölött, hogy Nagyméltóságod nehéz állását a korona és a nemzet teljes megelégedésére fogja betölteni és hogy Nagyméltóságod személyében hiva­tott gondozóra találtak azok a nagyfontosságú érdekek, a­melyeknek megóvása és előmozdítása a Nagyméltó­ságod vezetése alatt álló minisztérium feladatát ké­pezi. Szívünk mélyéből üdvözöljük tehát Nagyméltó­ságodat kereskedelemügyi magyar királyi minisz­terré történt kinevezése alkalmából, s egyszer­smind biztosítjuk arról, hogy fontos és súlyos fel­adatainak teljesítésében, a haza javára irányuló te­vékenységében a székesfőváros törvényhatóságánál mindenkor készséges támogatásra fog találni. Kelt Budapesten, a székesfőváros törvényható­sági bizottságának 1902. évi március hónap tizenki­lencedikén és folytatva huszadikán tartott közgyű­léséből. Halmos János, polgármester. — Az adókivető bizottságok. A tanács mai ülésén megállapította az adókivető­ bizottságok műkö­désének helyiségét. E szerint az I., II., VI. és X. ke­rületekben az illető kerületi elü­ljárósági épületben, a III. kerületben a Magyar Korona épületben, a IV. kerületben a központi városháza Károly­ körúti részén, az V. kerületben az Arany János­ utca 34. számú házá­ban, a VII. kerületben a szegénygyermekkert-egyesü­­letnek akácfa-utcai helyiségében, a VIII. kerületben az egyik bizottság az elü­ljárósági épületben, a másik bizottság a fővárosi tisztviselők és hivatalnokok ott­honának Baross-utcai helyiségében, a IX. kerületben a ferencvárosi polgári kör Bakács-téri helyiségében működnek az adókivető bizottságok. — A belvárosi templom eltolása. Két esz­tendő előtt egy amerikai házeltoló-vállalat telepe­dett le Budapesten. A vállalat ajánlatot tett a város­nak, hogy hátratolja a mester­ utcai iskolát. A köz­gyűlés el is fogadta az ajánlatot. A­mikor azonban a szerződés aláírására, illetőleg a kaució letevésére ke­rült a sor, a vállalat nem jelentkezett, s a szerződést nem is írta alá. Most újra megjelent a vállalat s a belvárosi templomot akarja beállítani a szabályozási vonalba, úgy, a­hogyan azt Devecss Ferenc műszaki tanácsos tervezte. A terv szép s ha a városnak pénze volna rá, annak a tervnek alapján kellene megépíteni az új belvárosi plébánia­templomot. Csakhogy ma nincsen rá pénz. Még kevésbbé lehet gondolni az el­toló­ vállalat ajánlatára. A vállalat a Váci­ utca vo­nalába akarja beállítani a templomot s háta mögé plébánialakot épít üzletekkel és raktárakkal. Mind­ezért 1.278.000 koronát kér azt mondja, de nem ga­rantálja, hogy a bolthelyiségekből negyvenezer korona évi bevétele lesz a városnak. Öt percentes kamat mel­lett beleegyezik, hogy a város öt évi részletben fizesse meg a pénzét. Hajlandó kaucióképpen letenni a tem­plomnak anyagértékét, hogy akkor se károsodjék a város, ha az eltolás nem sikerül s a templom összedől. Azzal természetesen nem törődik a vállalat, hogy ha az eltolás nem sikerül s a templom romba dől, akkor a Belvárosnak nem lesz plébánia­temploma s a város kénytelen lesz sok-sok millió árán új templomot épí­teni. Akkor kevés vigasztalást nyújt, hogy a vállalat egy-kétszázezer koronát adott. A fővárosnak minden­esetre számolnia kell ezzel az eshetőséggel is. _ A katonai puskaporos raktár. A katonai kincstár a gubacsi határban új puskaporos raktárt akar építeni. A város megtagadta a telepengedelmet, de a kereskedelmi miniszter megadta. A tanács fel­iratban arra kérte a minisztert, ho­­y az engedelm­et vonja vissza. Horánszky Nándor kereskedelmi mi­niszter ma tudatta a várossal, hogy fönntartja az elődje által kiadott engedelmet s fölhívja a várost, hogy a raktár építését tovább ne akadályozza. — A képes levelezőlap. A képes levelező­lapokat eddig csak a fiatal leányok gyűjtötték. Most már hivatalosan is gyűjteni fogják. Kuzsinszky Bá­lint egyetemi tanár, a fővárosi múzeum vezetője ma száz koronát kért a várostól képes levelező lapokra. Kuzsinszky a Budapestről készült levelezőlapokat akarja megvásárolni s megőrizni a múzeumban. IRODALOM és MŰVÉSZET. * (A Kossuth-mauzóleum ügye a képző­művészeti társulatban.) A magyar országos kép­zőművészeti társulat mai választmányi ülésén a Kossuth-mauzóleum zsűrijébe kiküldött tagjainak je­lentése kapcsán szóba került a zsűri feltűnő ítélete és a választmány kebelében heves összetűzésre adott alkalmat. Zala György a saját és a Lechner Ödön nevében bejelentette a zsűriből való kilépését. Wagner Géza dr., a­ki a zsűrinek a székesfőváros képzőművészeti bizottsága révén szintén tagja volt, a zsűriben el­foglalt álláspontját adta elő. Andrássy Tivadar gróf elnök kijelentette, hogy a kérdésben vitát nem enged­het meg. Márk Lajos és Diener-Dénes József választ­mányi tagok tiltakoztak az elnök e kijelentése ellen és szavazást követelnek arról, vajon a tárgyhoz hozzá­szólhatnak-e. Az elnök a szavazást nem rendelte el, hanem kijelentette, hogy a választmány hivatalosan nem szerezvén tudomást a zsűri eljárásáról, azt­ nem is teheti hivatalosan bírálat tárgyává. Diener­ Dénes figyelmeztetvén az elnököt arra, hogy a választmány Zala és Lechner előadásából erről az eljárásról kime­rítő tudomást szerezhetett, több oldalról történt hozzá­szólás után konkrét indítványt terjesztett elő arra nézve, hogy a választmány a zsűri-ítélet megdöntése dolgában a főváros törvényhatóságához előterjesztést tegyen. Az elnök ezt az indítványt, a­melyet nagy zaj között olvastak föl, nem bocsátotta tárgyalás és sza­vazás alá, hanem az ülést berekesztette. Diener-Dénes József erre kijelentette, hogy miután látja, hogy a társulat választmánya nem tartja magát illetékesnek a művészet ügyeinek támogatására, sőt az ezt célzó törekvéseket erőszakkal meghiúsítja, választmányi tagságáról lemond. Ez a kijelentés érthető izgatottsá­got keltett a választmány körében, a­mely az ülés be­rekesztése után is együtt maradt és hosszabb tárgya­lás után megállapodott az elnökkel abban, hogy a fölhozott sérelmek orvoslása céljából a választmány újból ülést tart, a­melyen az írásban beterjesztett in­dítványt tárgyalni fogják. * (A felvételi vizsga.) Rákosi Szidi asszony, a Nemzeti Színház művésznője, a­ki tíz év óta a színészoktatás terén egész generációk sikerének volt előmozdítója, ma komoly váddal illeti az Országos Színészegyesületet és tanácsát, a­melynek önző érdek­től vezetett, hazafiatlan magatartása csak nemrég is botrányos módon nyilatkozott meg a varieték meg­­magyarosítása dolgában. A művésznő vádja az, hogy a színészegyesület fölvételi bizottsága animozitással van növendékei iránt, a­kiknek lehetetlenné teszi a boldogulását, bármily tehetségesek is. A fölvételi bi­zottság érdekeltsége legutóbb szóba került a színész­­kongresszuson is. Kifogás, sőt indítvány hangzott el, ha burkoltan is, az ellen, hogy egy fővárosi magán­­színház színésziskolájának tanárai ott ülnek a föl­vételi bizottságban, növendékeiket fölvétetik, s más iskolák növendékei ellen tiltakoznak. Az indítványt visszavonták, mert hisz a kongresszuson, mint ismere­tes, komolyság nélküli kapkodás és össze-vissza való szavalás volt az alaptónus, de a vád most újra előtérbe nyomul Rákosi Szidi asszony nyilatkozatában, a­melyet, mint a fölvételi bizottság működésének leg­tisztább képét, itt közlünk: Tisztelt szerkesztő úr! Évek hosszú sora óta tűr­tem a színész-egyesület fölülbírálatát és fölületessé­­gét iskolám fölött, a­mely a kultuszminisztérium fennhatósága alatt immár tíz év óta áll fönn és szol­gálja úgy a fővárosi, mint a vidéki színigazgatók érdekeit, adván nekik úgy színészben, mint énekes­ben vagy énekesnőben a legjobbat, nem ritkán egy-egy primadonnát, a­ki az igazgatónak egész társulatát menti meg a koplalástól. Most azonban el kell, hogy mondjak egy esetet, a­mely oly eklatáns és ennek a hatalmaskodó és fölületesen bíráskodó testületnek oly­an képét adja, hogy lehetetlen elhallgatnom. Három éve tanítok egy igen tehetséges, szép és szegény leányt, a neve: Bulla Mariska. A vizsgálati előadá­saimon méltán föltűnt és elismerésre is talált, mert pompás beszélő és énekhangja, szép alakja, tempera­mentuma és víg kedve van. Makó Lajos, a jó szemű­ és szerencsés kezű temesvári direktor ezt a leányban rögtön fölismerte s el­szerződtet­te Bálla Mariskát havi száz forint fizetésre. Elgondolhatja, szerkesztő úr, milyen szerencse ez ennek a leánynak, a­ki olyan szegény, hogy nemcsak hogy iskolapénzt nem fizetett,­­ de éhezett, a legnagyobb nyomorral küzdött s mégi becsülettel elvégezte az iskoláját. Most milyen örön neki, hogy szerződést kapott! Ám mi történik? A legjobb bizonyítványommal kimegy a színészegyesü­letbe, a­hol elbuktatják az urak, úgy hallom, épp azért, mert kezdő létére száz forint havi fizetés mer kapni. Ez az érem egyik oldala, most jön a másik Volt egy másik leánynövendékem, a­kit próbaidőn vettem föl, de mert nem vált be, félév múlva meg mondtam neki és kértem, maradjon ki. Könyörgöt ő is, az anyja is, hogy még félévi próbaidőre tartson meg s én meggyőződésem ellenére megtettem, mert ő is nagyon szegény leány volt. Az esztendő elmúlt , én könyörtelenül kitettem az iskolámból, mert lát­tam, hogy semmi tehetsége. Azóta egy év múlt el. Éz a leány csúnya, hangja nincs s a színészetben csak el­­züllés vár rá, mert a kellő szorgalom is hiányzott belőle. A nevét nem írom le, de hajlandó vagyok az elnök úrnak, a­ki áteresztette a vizsgán, megmondani. Ez a leány, a­ki semmiféle igazgatónak nem fog kel­­leni, ma az egyesület tagja, míg az én tehetséges, szegény leányom koplalhat még egy esztendeig a szí­nész-egyesület jóvoltából és igazságtalanságából. Ez­úttal nem vagyok hajlandó elhallgatni ezt a fölületes, a komolyságtól és önzetlenségtől távol álló eljárást, hanem orvoslást keresek és remélem, illetékes helyen találok is. Szerkesztő úrnak igaz híve Rákosi Szidi. A fölvételi bizottság különben ma fejezte be működését. Elnöke Ditrói Mór volt, a Vígszínház és a Vígszínház színésziskolájának igazgatója. * (Nemzeti Színház.) Hannele anyját, a­ki a beteg gyermek álomlátásában utóbb mint diakonissza jelenik meg, ma a délen üdülő Jászai Mari helyett Szettyei Aranka játszotta a Nemzeti Színházban. A közönség jól fogadta, s Hettyei kisasszony is meg­felelt tisztességgel szerepének, a­melyet különben korábban a Magyar Színházban is játszott. * (A király új arcképe.) Angol tábornoki díszruhában festette le a királyt most Benczúr Gyula festőművész. Az uralkodó VII. Edvárd angol király­nak szánta koronázó ajándékul a képet s júniusban küldi el a buckinghami királyi palotába. A művész az arc és fej festésével már teljesen elkészült s most az egyenruhán és az alak beállításán dolgozik. * (A bihari utolsó nemesfölkelés.) Bihar vármegye és az utolsó nemes inszurrekció címen) Gyalokay Jenő tüzérfőhadnagy összegyűjtötte s elég eleven rajzban megírta az utolsó nemesfölkelés bihari epizódját. Tudjuk, hogy innen-onnan száz esztendeje, a Napoleon ellen viselt háborúk alatt, 1809-ben ült föl utoljára a haza és a trón védelmére a magyar nemesség. Az utolsó fölkelés előtt rövid időn három­szor ültették föl a nemességet, mindig haszontalanul, háborúba egyszer sem vezették. Az 1809. évi fölkelés a negyedik fölültetés volt 1797 óta. Ebben a leg­­jellemzetesebb körülmény az, hogy a honvédelmi kor­mány nem tudta fölfegyverezni a nemességet s hogy a bihariak elkéstek a győri csatából. Későn is hir­dették ki a fölkelést, a mustra, a háborúra köteles nemesség számonvétele s a fölfegyverzés nagyon lassan haladt. A nemzet elszokván a fegyverviselés­től a hosszú béke alatt, az egy telkéé, a bocskoros nemeseknek alig volt fegyverük. Aztán támadtak más bajok is. A biharmegyei nemes inszurrekció ezeres­ kapitányának megválasztották Rédey Lajos gróf főispánt, ő azonban, az utolsó órában, mert a dinasztia Budáról Nagyváradra szándékozott futni a franciák elöl, lemondott a vezérségről. A választott tisztikarban egyébként is untalanul hézagok támad­tak, hol egyik, hol másik tiszt mondott le s pótlásuk nagyon nehezen ment. A fölkelés ügye nem egy ízben úgy megfeneklett, hogy a fiaszkótól lehetett tartani. Beöthy László, Kazinczy Dénes másod­ alispán, Tisza László táblabíró, nem értvén a katonasághoz, nem vállalkoztak a főstrázsamesterségre, az ezeres­ kapi­­tány után következő tisztségre. Valahogy mégis össze­verbuválták a tisztikart, de nem volt fegyver és nem volt elég jó. A bihari fölkelés egy része még útnak sem indult, a­mikor megtörtént a győri csata, utolsó csatája a régi magyar nemzeti katonaságnak. Bár a győri ütközet után magyar földön több csatát nem vívtak, az inszurrekciót, köztük a bihari felkelést is, még hét hónapon át tartották fegyverben és táborban. Kisfaludy Sándor azt írja, hogy ez a háborús semmit­tevés posványitotta el a fölkelést, lohasztotta le a nemesség harci kedvét. Cudar rossz dolguk volt a nemeseknek a táborban. Néha koplaltak, aztán el­­férgesedtek s garnizon-szolgálat címén hurcolták őket az ország egyik szélétől a másikig. A bihariak Eper­jesen és Bártfán táboroztak néhány hónapon át s csak tél derekán vetődtek haza, megtizedelve beteg­ségtől és sanyaruságoktól. Gyalokay tanulságos kis munkáját Láng József adta ki Nagyváradon s nála egy koronáért kapható. * (Magyar zongoraművész Berlinben.) Szé­kely Arnold, a­ki a budapesti zeneakadémián Thomán István tanárnál fejezte be tanulmányait, s a­kit Wlassics miniszter állami ösztöndíjjal a külföldre küldött, a zenei szezont Berlinben tölti. A fiatal mű­vész Busoni mesternél, a­ki a magyarokkal szíve­sen foglalkozik, barátságos fogadásra talált és legutóbb két ízben játszott a német fővárosban nagy sikerrel. Legközelebb pedig — mint értesülünk — a szász-meiningeni nagyhercegné meghivására Bo-

Next