Budapesti Hírlap, 1902. április (22. évfolyam, 89-118. szám)

1902-04-13 / 101. szám

1902. április 13. BUDAPESTI HÍRLAP, (101. tsz.) TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. — Az ezredes parancsa. Különös per for­dult meg a minap, mint az Ügyvédek Lapja írja, a budapesti kir. ítélőtáblán. B. András 1894 őszén fegyvergyakorlatra vonult be. Erős, egészséges legény volt, mikor bevonult és gyógyíthatatlan elmebajos, mikor hazakerült. Ezt a szerencsétlenségét P. Lajos főhadnagynak köszönheti, a­ki karddal végigvágott a fején. A beteg ember felesége, B. Andrásné, a buda­pesti kir. törvényszéknél a katonai kincstár ellen kár­térítési pert indított azon az alapon, hogy a férje a se­besülés folytán mindenkorra munkaképtelenné vált. A törvényszék a felperes asszonyt keresetével elutasí­totta. Ezt az elutasító ítéletet a minap a budapesti kir. ítélőtábla is jóváhagyta és pedig azzal a megoko­­lással, hogy az ilyen igények a katonai hatóságok hatáskörébe tartoznak. Az ilyen természetű igények megállapítása, úgy­mond a megokolás, csak abban az esetben tartoznék a polgári bíróság hatáskörébe, ha annak alapja nem a katonai szolgálat sajátságos természetéből folyó és annak megfelelő, hanem valamely jogellenes cselek­mény volna. Annak az elbírálása azonban, hogy a ka­tonai szolgálat közben az elülj­áró tiszt részéről alanta­sával szemben elkövetett valamely cselekmény jogel­lenesnek tekintendő-e vagy sem, nem a polgári bí­róságnak, hanem az illető katonai hatóságnak a ha­táskörébe tartozik. Az adott esetben ezek figyelembe vételével a felperestől a kereseti jog a katonai kincs­tárral szemben feltétlenül megtagadható nem volna azért, mert az alperes által elleniratához csatolt irat szerint P. főhadnagy a felperes férje ellen fegyverét ezredesének parancsára használta s igy a katonai szol­gálat közben elöljárójának hivatalos parancsára el­követett eme cselekményből előálló magánjogi követ­kezményekért a katonai kincstár felelőssége meg volna állapítható. Megjegyzi azonban végül a megokolás, hogy az ellenirathoz csatolt másik melléklet szerint az illeté­kes katonai hatóság már kimondotta, hogy a szóban forgó cselekmény, a fennálló katonai szabályok alap­ján jogellenesnek nem tekinthető. — A balassa-gyarmati mandátum. A kir. Kúria Forgách Antal gróf balassa-gyarmati orsz. képviselő választása dolgában tudvalevőleg elrendelte a bizonyítási eljárást. Az ennek fölvételére kiküldött ítélőtáblás bíró befejezte a vizsgálatot és az iratokat fölterjesztette a Kúriához. Vavrik Béla, a II. válasz­tási tanács elnöke, az ügy érdemleges tárgyalásának folytatására határnapul május hónap 6. napját tűzte ki.­­ A munkátalan gyűrűs, Ábrahám Sándor munkátalan esztergályossegéd múlt évi november 1-én Tikál János barátjával beállított egy külvárosi korcs­mába s hajnalig ott mulattak. A mikor fizetésre ke­rült a sor, Ábrahám Sándor belenyúlt a zsebébe s egy marék aranygyűrűt tett az asztalra, mondván a pin­cérnek, hogy válogassa ki belőle, a mennyi jár neki. A számlát példás egyetértésben kiegyenlítették, de másnap a rendőrségen akadt elszámolni valója Ábra­hám Sándornak. Itt azután kiderült, hogy a gyűrűk nem termettek Ábrahám zsebében, hanem úgy jutott hozzájuk a munkátalan esztergályossegéd, hogy saját külön tüntetést rendezett a Schlesinger Katán váci­­körúti ékszerüzlete előtt, beverte a bolt kirakatát s két kézzel markolt az aranyneműbe. Ábrahám Sándor be­ismerte a bűnét a rendőrségen s ma vonta érte fele­lősségre a budapesti büntetőtörvényszék, az ügyész indítványára betöréses lopás miatt. Neumann Jenő dr. ügyvéd védelme után a biróság csak egyszerű lopás bűntettében marasztalta el Ábrahám Sándort s nyolc hónapi börtönre ítélte, a miből az öt hónapi vizsgálati fogságot kitöltöttnek vette. — Az orvos beavatkozási joga. A Magyar Jogászegyesü­letben ma este Schächter Miksa dr. egyetemi magántanár, az igazságügyi orvosi tanács jegyzője. Az orvos beavatkozási jogáról tartott elő­adást. Az előadását a hallgatóság, melynek sorai­ban több orvosegyetemi professzor is volt, nagy tetszéssel fogadta.­­ Az anarkizmus dicsőítője. Newyorkból jelentik: A legfőbb törvényszék felebbező osztálya helybenhagyta azt az ítéletet, a­mely Most Jánost Mae Kinley meggyilkolása alkalmával lapjában kö­zölt lázító cikkéért elitélte. — Az elpáholt társadalom. A Pincéréle Szakegyesülete ellen intézett támadást tavaly nyáron a Magyar Társadalom című zuglap. A pincérek azon­ban nem értették a tréfát, mert alaposan eldöngették a lap szerkesztőjét, Lipsicz Sándort, s ráadásul egy nyilatkozatban aljas zuglap-szerkesztőnek és stróman­nak nevezték. Lipsicz a sajtóbírósághoz fordult elég­tételért, s panaszát ma tárgyalta a sajtóbíróság. A nyilatkozat szerzőjéül Noch Lajos jelentkezett, s kérte a bizonyítás megengedését. A bíróság ezt elren­delte, s több tanú kihallgatása után a vádlottat föl­mentette. Lipsicz fölebbezett. NYII/IVraiL.*) LITZ POR! fölül múlhatatlan háziszer mindama gyomorbajoknál, me­lyekből a rossz emésztés és székrekedés szokott keletkezni. A­ gyógyszertárakban Moll készítménye kérendő, eredeti­­________ dobozok 2 koronáért. _____ Téli siem­lő-litéra.­­ Természetes forrómeleg kénesforrások, iszapfürdők, iszapborogatások. Viz­m . -----# gyógyintézet, villám-fény­fürdők­ stb. Olcsó és gondos ellátás. Csuz, köszvény ideg-, bőrbajok stb. felől prospektust küld ingyen a Szt.-Lukácsfürdő r.­t. igazgatásába. MUNKAKÁT szobák 10 forinttól följebb, ~r......—1 TAPÉTA szobafestést 3S konyhák 3 forinttól, szobák 4 forinttól följebb estis elvállal NIEGER K., V., Váci-feörut 40. á­prlis 15-én. DLACH Dr. Konried-féle 1­r­igyónyitóintézet Payerbach- gyönyörűen fekszik, por-Reichenau-tól mentes, széltől védett vidék 15 percnyire. ken, 600 ín. a Pran­ d­agas T-ilgsben Különleges intézet szívbajosoknak (vollheimi­ gyógyitó-rendszerben), idegbetegeknek és minden diót- és tápláló-kúráknak. Legcélszerűbben be van rendezve. — Leg­nagyobb kényelem. — Villamos-világitás. — Prospektust küld az igazgatóság. Helyközi telefon Edlach 2. sz. 68201 Fővárosi Agyról Máját átvenné vagy társul lépne be egy fiatal vagyonos Ügyvéd. Ajánlatok „Dr. 1962“ címen Goldberger A. V. hirdetési irodájába Budapest, IV., Váci­ utca 20. szám. és SiO 40.000 koronával rendelkező tőkepénzest keres rendkívül verzátus szak­ember, egy nagy hasznot hajtó vállalkozás megkezdé­sére. Ügynökökkel kereső nem érintkezik. Csak komoly szándékú megkereséseket ,,B. I. 68506.“ cím alatt továbbit e lap kiadóhivatala. 68506 N­ew­ York életbiztosító-társaságnál 67009 legutóbb többek között a következő lejárt 20 éves vegyes biztosítások kerültek kifizetésre: Évi dij KötV.TBZ. 149.125 155.410-8 149.845 150.860 150.802 159.686 1 Biztosított és r Kifizetett kiirtott jeszég ! nyeremények fr. 2474.50 fr. 50.000.— fr. 26.914.50 n 1958.80 •n 40.000.— „ 21.337.20 z) 1455.90 !Y) 30.000 — 1 „ 15.877.20 n 2437.—n 50.000.—| „ 26.564.00 n 953.60 11 20.000.—­ „ 10.44100 n 2384.— ;n 50.000.—| ., 26.102.50 Ezen kötvények a biztosításon kívül a befizetett dijaknak 4 -4,/s-4*/,1%-os kamatos kamatozását eredményezték, a remassage-, prosztrdö­r—— műterme­kszax: Bécsi-utca C., II. em. 5. HARIS, ZEILLINGER és TÁRSA ..... • .r a „KÉK CSILLAGHOZ kiír ■­­ Budapest, I"V., "Váci-uitca, II. százsa.. Finom trasztaszi asztal-teritékek előnyös alkalmi árakon, 6S523 Nyári mosókelmék »Jg^SiSíS: iK£i.n.tálc­­séssség'g'el Jc-ü.lá.etn­ek­. *) Ezen rovatban foglaltakért nem vállal fele­lősséget a szerkesztőség. Nőikalap-terem ^ Mme Schagrin Királyi bérház (Kigyó-tér 1.) I*Fő emelet, Értékes olajfestmények. A legkiválóbb magyar és külföldi mesterek gazdag gyűjteménye, közötte egy újonnan kiállított díszfestmény Palmie Charlestől, továbbá egy igen sikerült Fjord Normann A.-tól stb. Valamennyi tárgyak az idő előrehaladottsága folytán rendkívül mérsékelt árban kaphatók: Fixier Lffl. műkereske­désében Budapest, V., Dorottya­ utca 5. sz. 68186 SCoh­annis Józs. és Fiai Budapest, 17., Váci­ utca 32. Az „Ypsilantihoz“. A legújabb mosó ruhaszövetek már megérkeztek:nagyválasztékú mintagyűjteményünket kívá­natra ingyen és bérmentve küldjük. GSSU5 keresek egy élénk forgalmú, elsőrangú pezsgőgyár üzemének kibővítése céljából. Befektetési tőke 100.000 korona, mely összeg biztosítására teljes garanciát nyújtok. Jóhirű név kívánatos. Szives ajánlatokat SZENDE I., Vill., Kerepesi­ út 63. címre kérek. 68514 Vásároljon foulard selymet! Kérjen mintát garantált szolid tavaszi és nyári selyem­­szöveteinkből. — Különlegesség: nyomtatott selyem­­f­aulard, á­lom­ szövés, nyers- és mosóselyem ruhák­nak és Marokra, méterje 1­kor. 15 fillértel följebb. Magyarországba és Ausztriába közvetetlenül magá­nosoknak adjuk el áruinkat és a kiválasztott selyem­­szöveteket posta- és bérmentesen szállítjuk házhoz. Schweizer & Co., Luzern (Svájc) selyemszövet-kivitel. 6235S jelzálogtörlesztéses pénzt szerez földbirtokra a Köz- és Mezőgazdasági Szakiroda Buda­pesten, VII., Izabella-utca II. 68533 Villa a Csömöri-úton, a Stefánia-útnál két szép, minden kénye­lemmel berendezett lakással, árnyas kertben, istálló és kocsiszínnel, eladó. Cím a kiadóhivatalban. 68512 Malomberendezés! Újjáépítés következtében eladók­­ hengerszékek, porsziták, hengersziták, felvonók serlegekkel. ..Bonyö­rögsziták, üzemben megtekinthetők a 8S521 Concordia Gőzmalom R.-t.-nál Budapesten, IX., Soroksári­ utca 90. Mirtus-Crémetörv. védve, ártalmatlan szeplő, máj folt, börhám­­lás, pörsenés, pattanás, baratkák (mitesser) ellen, borfinomítós szépítő, a ráncokat elsimítja, tégely 1 kor. (hozzá szappan 80 film, Mirtus-púder 1 kor!) Apostol-gyógyszertár Budapest. József-körút 64/1. (Baross-utca mellett.) 67781 Egyesületek. A magyarországi hírlapírók nyugdíjintézete ápr. 27-én délelőtt tizenegy órakor tartja közgyűlését, a­melynek napirendje a következő: Az igazgatóság és felügyelő­ bizottság jelentése és az 1901. évi zárószámadások előterjesztése, valamint az ezzel kap­csolatos javaslatok. Öt igazgatósági tagnak és a felügyelő bizottság tagjainak választása. Az intézet tagjainak esetleges indítványai. A magyar újságkiadók országos szövetsége április 20-án délelőtt féltizenegykor tartja évi rendes köz­gyűlését az Otthon-kör dísztermében. A szakiskolát végzőttek országos egyesü­leté-net szervező bizottsága fölkéri mindazokat, a­kik az 13

Next