Budapesti Hírlap, 1902. július (22. évfolyam, 178-208. szám)

1902-07-07 / 184. szám

Budapest 1802. XXI­. évfolyam 184. szám. Hétfő, julius 7. Budapesti Hírlap Megjelenik mindennap, házfon és ünnep után való napon is. Előfizetési árak» Eprésa évre 28 kor., félévre 14 kor, negyedév­re 7 kor, figy hónapra 2 kor. 40 fi. Egyes szám ára helyben 8 fii, vidéken 10 01« Telefoni ezerk. 64—63, kiadók: 65—95, igazg. 55—63. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd-utca 4. sz. Klefiteti»- ál hirdetés-fölvétel: ligiane bit Jóssus-körút ». n. t. oldalán. Apró hirdetések ára : Egy szó 4 ill., vastagabb betűvel 8­01« Hirdetések nonpareillo számítással, díjszabás szerint. Mirkó lakodalma, Budapest, jul. 6. A balkáni események megfigyelői a jövő héten Csetinye felé fordítják tekin­tetüket. A Fekete hegyek országában is­mét lakodalom készül: a daliás külsejű Mirkó herceg, Nikita fejedelem másod­szülött fia, mához egy hétre férje lesz a bájos Konstantinovics kisasszonynak. A­mikor az eljegyzés történt, minden újság azt híresztelte, hogy­ Amor szőtte ezt a frigyet az egymáshoz illő ifjú pár kö­zött. Meglehet , de az még inkább biztos, hogy a szerelem istenének előbb hasznos tanácsokkal és útmutatással szolgáltak. Szinte csodálatraméltó az a rekord, melyet a kicsiny és szegény Montenegró uralkodó családja a házasulások terén el­ért. A Petrovics Nyegosok famíliája, a­melyből Nikita a harmadik uralkodó, im­­­már szoros családi összeköttetésbe ju­tott az orosz és olasz uralkodóházzal, s ezen a réven tekintélylyé növekedett a Balkán összes népei előtt. A Petrovicsok megelégedéssel gondolhatnak vissza leg­régibb ősükre, Danijéra, ki már 1715-ben célszerűnek találta elzarándokolni Orosz­országba Nagy Péter cárhoz és támoga­tást kérni tőle parányi országa számára. Ettől az időtől kezdődik az orosz cárok változatlan jóindulata, anyagi és erkölcsi támogatása a Petrovics-család iránt. De a hatalmas pártfogásból egynek sem ju­tott ki oly bőkezűen mint Nikitának, kit az ég és a felesége öt szép leánynyal és két derék fiúval ajándékozott meg. Ezek­nél a leányoknál beigazolódott, hogy ,,a jó házassághoz nem kell hozomány.“ Még a kelengyére valót sem otthonról, hanem a cártól kapták. Az olasz királyon, Mihály nagyhercegen és Leuchtenberg herce­gen kívül tudvalevőleg veje volt Nikitá­nak a szerb trónkövetelő Karagyorgye­­vics Péter herceg is. A­mióta azonban felesége meghalt, nemcsak a jó viszony szakadt meg közte és a csetinyei udvar közt, hanem Szerbiát illetőleg új irányt vett Nikita politikája is. A szerbek egy része azt óhajtotta, hogy Sándor vegye el feleségül Xenia her­cegkisasszonyt, a fejedelem legfiatalabb leányát. Szimics szerb miniszterelnök tett is lépéseket ez iránt 1896-ban, de eredménytelenül, részint Sándor vonako­dása, részint az orosz udvar barátságtalan­­magatartása miatt. A házassági terv meghiúsulta után Nikita nyíltan kimu­tatta ellenséges érzelmeit az Obrenovi­­csokkal szemben. A Milán ellen összees­küvők, köztük Tajszics Bankó, Monteneg­róban találtak menedékhelyet, a­mikor menekülniük kellett és Milán nem csinált titkot abból, hogy a csetinyei konokot te­kinti dinasztiája legveszedelmesebb ellen­ségének. Nikita azonban már idős ahhoz, hogy a szerb trónra reflektálhasson. Ezt a szerepet másodszülött fiának, Mirkónak adta át. Danija lesz majdan Montenegró fejedelme — esetleg királya — öcscse pedig készen áll arra, hogy betelepedjék Belgrádba, ha Sándor király elhalálozván, koporsóját fiúgyermek nem kíséri. E re­mény a jövő szombaton megkötendő há­zassági frigy politikai háttere. A menyasz­­szony Konstantinovics ezredes leánya, közeli rokona az Obrenovics-családnak. Egy időben szó volt arról, hogy Sándor vezeti oltárhoz, de a­mikor Belgrádban tárgyalni kezdték, hogy Konstantinovics kisasszony alkalmas és méltó a királynői koronára, már akkor Milán a Schaum­­burg-Lippe családnál kopogtatott meny­asszony után fia számára. Hogy most a gazdag és szép szerb leány beköltözik a csetinyei fejedelmi pa­lotába, Sándor, mint utolsó Obrenovics, legjobban tenné, — így okoskodnak a ra­dikális párti politikusok, — ha előre és ba­rátságos indulattal kijelölné utódjának Mirkó herceget. Sándor azonban hallani sem akar ilyesmiről, — a­mi különben ter­mészetes is egy huszonhat éves fiatalem­bernél — és sanda szemmel nézi, hogy az egykor neki szánt leányt veszi el feleségül Mirkó. Meg nem akadályozhatta a házas­ságot, de nem is megy el, sőt nem is kép­viselteti magát a lakodalmon. Helyette lesz sok más érdekes ven­dég Csetinyében Oroszországból, Olasz­országból, sőt tőlünk is. A magyarokat Zichy Jenő gróf fogja képviselni, ki Nikita meghívására megy oda. Nagy pompáról és fényes ünnepekről a leránduló tudósí­tók nem fognak hírt adhatni, mert Cseti­nye város és fejedelmi konakja még ma is azt a szerény külsőt mutatja, mint a­mi­kor még nem volt a sógorság-komaság a muszka cárral és a Szavojai családdal. De az egyszerű külső mögött erős ön­tudat rejlik. Ferenc József és Viktor Emánuel királyok találkozása. Rómából táviratoztak nekünk. Erősen tartja magát az a hit­, hogy Vik­tor Emánuel király montenegrói őszi útja alkal­mával Kattaróban találkozni fog Ferenc József királylyal. Egy másik hír szerint a két uralkodó a nyílt tengeren fog egymással találkozni. A függetlenségi párt értekezlete. Az ország­gyűlési függetlenségi párt ma délelőtt fél tizenegy órakor értekezletet tartott, melyen a gyengélkedő Kossuth Ferenc helyett Barabás Béla elnökölt. Az értekezleten jelen voltak többek közt a következő kép­viselők : Barta Ödön, Rátkay László, Leszkay­­ Gyula, Szurmán György, Szatmári Mór, Gabányi Miklós, Gaál Sándor, Benedek János, Bakonyi Samu, Egry Béla, Kovács Gyula, Krasznay Ferenc, Pap Zoltán, Illyés Bálint, Malatinszky György, Rákosi Viktor, Kacskovics­ Géza, Kessi Pál, Kállay Leopold, Pichler Győző stb. Az értekezlet tárgya volt Kossuth századik születésenap­jának miként való megünneplése. Beje­lentette az elnök, hogy a főváros törvényhatósága e napon, szeptember 19-én nagy ünnepet rendez, melynek főpontja a Kossuth-mauzóleum alapkövének letétele lesz. Ez ünnepre a főváros, meghívja a kép­viselőházat, a főrendházat, a kormányt s az összes hazai törvényhatóságokat. A párt elhatározta, hogy a főváros által rendezendő ünnepen részt vesz, ke­­rületenkint is képviselteti magát, s intézkedik az iránt, hogy a vidéken is ünnepet rendezzenek, föl­kéri az ország minden törvényhatóságát, hogy tör­vényhatósági közgyűlést tartson. Erre nézve meg­keresi a megyéket, hogy a közgyűlésen jegyző­könyvbe iktassák Kossuth Lajos érdemeit. Továbbá elhatározta a párt, hogy küldöttségileg fölkéri a kép­viselőház elnökét, hogy a képviselőket ő vezesse a fővárosi ünnepre. Kiküldöttek azután egy bizottsá­got, melynek feladatává tétetett, hogy az ünnepsé­geket rendezze és irányítsa. A bizottság tagjai ezek: Rátk­ay László elnök, Nessi Pál jegyző, Krasznay Ferenc, Pichler Győző, Pap Zoltán, Rákosi Viktor, Horváth Gyula, Szatmári Mór, Illyés Bálint, Vi­­sontai Soma, Ráth Endre, Barta Ferenc, Olay Lajos, Lukáts Gyula, Hentaller Lajos, Leszkay Gyula, Gál Sándor. A bizottság azonnal megalakult s kebeléből négy albizottságot küldött ki. Egyet, mely a Kossuth-szobrok terjesztését és em­lékérmek vezetését van hivatva gondozni, egy irodalmit, mely Kossuth Lajos életét olcsó füzetekben adja ki, ennek az albizottságnak még fel­adatává tették, hogy olyan Fohászt szerkeszszen, mely szeptember 19-én egy órában az egész országban lesz elmondandó, ez a bizottság mindjárt meg is bízta Rákosi Viktort egy ily fohász megírásával; a harma­dik bizottság a fővárossal lesz állandó érintkezésben, a negyedik a vidéki ünnepeket szervezi. Tudomásul vette a párt, hogy Pap Zoltán Kossuth-himnuszt szer­zett; ezt a párt által kiadandó olcsó füzetekben fog­ják közzétenni és azonkívül az összes dalosköröknek rendelkezésére bocsátják. A párt ezután az önálló vámterület kérdésével foglalkozott. Kimondta, hogy az országos iparegyesülettel karöltve akar eljárni s e tárgyban­ állandó összeköttetésben kíván lenni az­ egye­sülettel. Egyúttal a nyár folyamán Debrecenben, Maros-Vásárhelyen, Székesfej­érváron és Hódmező­vásárhelyen megkezdi az akciót nagy népgyűlések ren­dezése formájában. Mai számunk 8 oldal. Az amerikai magyarok zászlója. Budapest, jul. 6. (Saját tudósítónktól.) Pest vármegye szék­házában ma nevezetes ünnepet ült a magyar tár­sadalom és a magyar nemzet. Népes gyülekezet­ben, a­melyet eszményi magyar indulat hozott össze, ma avatták föl azt a nemzeti zászlót, a­melyet a hazai magyarság küld a messze ide­genbe, az Óceánon túl elterülő amerikai földre szakadt véreinek, magyar lobogó jelvényül, az összetartozandóságnak,­ ragaszkodásnak és szere­tetnek eszményi kapcsolatául a magyar haza és elköltözött fiai között. Szép ünnep volt, lelkes és mély. Az el­hagyott anyának, a magyar nemzetnek szive dob­­bant meg a nagyszerű zászló láttára, a mely hi­vatva van megóvni és megőrizni hűségét és haza­szeretetét sok százezer magyar szülöttnek. Szép magvas­ és szárnyaló szavak hangzottak, gondolat­­ébresztők, egyrészt hittel és reménynyel teljesek, másrészt a nemzet öntudatát és lelkiismeretét ébresztők. Rákosi Jenő beszéde históriánk négy­százados perspektívájába állította be a kiván­dorlásnak szomorú jelenségét, ráutalva régi dicső­ségünk, erőnk, öntudatunk, nagy törekvéseink el­­hanyatlására az idők során. Harminc millió ma­gyar megteremtését tű­zte ki követendő céljául a nemzetnek. Kivándorlást véreink megtartása te­hát elsőrendű és messzeható nemzeti cél. Annyi szép és nemes gondolatot hallottunk

Next