Budapesti Hírlap, 1902. július (22. évfolyam, 178-208. szám)
1902-07-07 / 184. szám
Budapest 1802. XXI. évfolyam 184. szám. Hétfő, julius 7. Budapesti Hírlap Megjelenik mindennap, házfon és ünnep után való napon is. Előfizetési árak» Eprésa évre 28 kor., félévre 14 kor, negyedévre 7 kor, figy hónapra 2 kor. 40 fi. Egyes szám ára helyben 8 fii, vidéken 10 01« Telefoni ezerk. 64—63, kiadók: 65—95, igazg. 55—63. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd-utca 4. sz. Klefiteti»- ál hirdetés-fölvétel: ligiane bit Jóssus-körút ». n. t. oldalán. Apró hirdetések ára : Egy szó 4 ill., vastagabb betűvel 801« Hirdetések nonpareillo számítással, díjszabás szerint. Mirkó lakodalma, Budapest, jul. 6. A balkáni események megfigyelői a jövő héten Csetinye felé fordítják tekintetüket. A Fekete hegyek országában ismét lakodalom készül: a daliás külsejű Mirkó herceg, Nikita fejedelem másodszülött fia, mához egy hétre férje lesz a bájos Konstantinovics kisasszonynak. Amikor az eljegyzés történt, minden újság azt híresztelte, hogy Amor szőtte ezt a frigyet az egymáshoz illő ifjú pár között. Meglehet , de az még inkább biztos, hogy a szerelem istenének előbb hasznos tanácsokkal és útmutatással szolgáltak. Szinte csodálatraméltó az a rekord, melyet a kicsiny és szegény Montenegró uralkodó családja a házasulások terén elért. A Petrovics Nyegosok famíliája, amelyből Nikita a harmadik uralkodó, immár szoros családi összeköttetésbe jutott az orosz és olasz uralkodóházzal, s ezen a réven tekintélylyé növekedett a Balkán összes népei előtt. A Petrovicsok megelégedéssel gondolhatnak vissza legrégibb ősükre, Danijéra, ki már 1715-ben célszerűnek találta elzarándokolni Oroszországba Nagy Péter cárhoz és támogatást kérni tőle parányi országa számára. Ettől az időtől kezdődik az orosz cárok változatlan jóindulata, anyagi és erkölcsi támogatása a Petrovics-család iránt. De a hatalmas pártfogásból egynek sem jutott ki oly bőkezűen mint Nikitának, kit az ég és a felesége öt szép leánynyal és két derék fiúval ajándékozott meg. Ezeknél a leányoknál beigazolódott, hogy ,,a jó házassághoz nem kell hozomány.“ Még a kelengyére valót sem otthonról, hanem a cártól kapták. Az olasz királyon, Mihály nagyhercegen és Leuchtenberg hercegen kívül tudvalevőleg veje volt Nikitának a szerb trónkövetelő Karagyorgyevics Péter herceg is. Amióta azonban felesége meghalt, nemcsak a jó viszony szakadt meg közte és a csetinyei udvar közt, hanem Szerbiát illetőleg új irányt vett Nikita politikája is. A szerbek egy része azt óhajtotta, hogy Sándor vegye el feleségül Xenia hercegkisasszonyt, a fejedelem legfiatalabb leányát. Szimics szerb miniszterelnök tett is lépéseket ez iránt 1896-ban, de eredménytelenül, részint Sándor vonakodása, részint az orosz udvar barátságtalanmagatartása miatt. A házassági terv meghiúsulta után Nikita nyíltan kimutatta ellenséges érzelmeit az Obrenovicsokkal szemben. A Milán ellen összeesküvők, köztük Tajszics Bankó, Montenegróban találtak menedékhelyet, amikor menekülniük kellett és Milán nem csinált titkot abból, hogy a csetinyei konokot tekinti dinasztiája legveszedelmesebb ellenségének. Nikita azonban már idős ahhoz, hogy a szerb trónra reflektálhasson. Ezt a szerepet másodszülött fiának, Mirkónak adta át. Danija lesz majdan Montenegró fejedelme — esetleg királya — öcscse pedig készen áll arra, hogy betelepedjék Belgrádba, ha Sándor király elhalálozván, koporsóját fiúgyermek nem kíséri. E remény a jövő szombaton megkötendő házassági frigy politikai háttere. A menyaszszony Konstantinovics ezredes leánya, közeli rokona az Obrenovics-családnak. Egy időben szó volt arról, hogy Sándor vezeti oltárhoz, de amikor Belgrádban tárgyalni kezdték, hogy Konstantinovics kisasszony alkalmas és méltó a királynői koronára, már akkor Milán a Schaumburg-Lippe családnál kopogtatott menyasszony után fia számára. Hogy most a gazdag és szép szerb leány beköltözik a csetinyei fejedelmi palotába, Sándor, mint utolsó Obrenovics, legjobban tenné, — így okoskodnak a radikális párti politikusok, — ha előre és barátságos indulattal kijelölné utódjának Mirkó herceget. Sándor azonban hallani sem akar ilyesmiről, — ami különben természetes is egy huszonhat éves fiatalembernél — és sanda szemmel nézi, hogy az egykor neki szánt leányt veszi el feleségül Mirkó. Meg nem akadályozhatta a házasságot, de nem is megy el, sőt nem is képviselteti magát a lakodalmon. Helyette lesz sok más érdekes vendég Csetinyében Oroszországból, Olaszországból, sőt tőlünk is. A magyarokat Zichy Jenő gróf fogja képviselni, ki Nikita meghívására megy oda. Nagy pompáról és fényes ünnepekről a leránduló tudósítók nem fognak hírt adhatni, mert Csetinye város és fejedelmi konakja még ma is azt a szerény külsőt mutatja, mint amikor még nem volt a sógorság-komaság a muszka cárral és a Szavojai családdal. De az egyszerű külső mögött erős öntudat rejlik. Ferenc József és Viktor Emánuel királyok találkozása. Rómából táviratoztak nekünk. Erősen tartja magát az a hit, hogy Viktor Emánuel király montenegrói őszi útja alkalmával Kattaróban találkozni fog Ferenc József királylyal. Egy másik hír szerint a két uralkodó a nyílt tengeren fog egymással találkozni. A függetlenségi párt értekezlete. Az országgyűlési függetlenségi párt ma délelőtt fél tizenegy órakor értekezletet tartott, melyen a gyengélkedő Kossuth Ferenc helyett Barabás Béla elnökölt. Az értekezleten jelen voltak többek közt a következő képviselők : Barta Ödön, Rátkay László, Leszkay Gyula, Szurmán György, Szatmári Mór, Gabányi Miklós, Gaál Sándor, Benedek János, Bakonyi Samu, Egry Béla, Kovács Gyula, Krasznay Ferenc, Pap Zoltán, Illyés Bálint, Malatinszky György, Rákosi Viktor, Kacskovics Géza, Kessi Pál, Kállay Leopold, Pichler Győző stb. Az értekezlet tárgya volt Kossuth századik születésenapjának miként való megünneplése. Bejelentette az elnök, hogy a főváros törvényhatósága e napon, szeptember 19-én nagy ünnepet rendez, melynek főpontja a Kossuth-mauzóleum alapkövének letétele lesz. Ez ünnepre a főváros, meghívja a képviselőházat, a főrendházat, a kormányt s az összes hazai törvényhatóságokat. A párt elhatározta, hogy a főváros által rendezendő ünnepen részt vesz, kerületenkint is képviselteti magát, s intézkedik az iránt, hogy a vidéken is ünnepet rendezzenek, fölkéri az ország minden törvényhatóságát, hogy törvényhatósági közgyűlést tartson. Erre nézve megkeresi a megyéket, hogy a közgyűlésen jegyzőkönyvbe iktassák Kossuth Lajos érdemeit. Továbbá elhatározta a párt, hogy küldöttségileg fölkéri a képviselőház elnökét, hogy a képviselőket ő vezesse a fővárosi ünnepre. Kiküldöttek azután egy bizottságot, melynek feladatává tétetett, hogy az ünnepségeket rendezze és irányítsa. A bizottság tagjai ezek: Rátkay László elnök, Nessi Pál jegyző, Krasznay Ferenc, Pichler Győző, Pap Zoltán, Rákosi Viktor, Horváth Gyula, Szatmári Mór, Illyés Bálint, Visontai Soma, Ráth Endre, Barta Ferenc, Olay Lajos, Lukáts Gyula, Hentaller Lajos, Leszkay Gyula, Gál Sándor. A bizottság azonnal megalakult s kebeléből négy albizottságot küldött ki. Egyet, mely a Kossuth-szobrok terjesztését és emlékérmek vezetését van hivatva gondozni, egy irodalmit, mely Kossuth Lajos életét olcsó füzetekben adja ki, ennek az albizottságnak még feladatává tették, hogy olyan Fohászt szerkeszszen, mely szeptember 19-én egy órában az egész országban lesz elmondandó, ez a bizottság mindjárt meg is bízta Rákosi Viktort egy ily fohász megírásával; a harmadik bizottság a fővárossal lesz állandó érintkezésben, a negyedik a vidéki ünnepeket szervezi. Tudomásul vette a párt, hogy Pap Zoltán Kossuth-himnuszt szerzett; ezt a párt által kiadandó olcsó füzetekben fogják közzétenni és azonkívül az összes dalosköröknek rendelkezésére bocsátják. A párt ezután az önálló vámterület kérdésével foglalkozott. Kimondta, hogy az országos iparegyesülettel karöltve akar eljárni s e tárgyban állandó összeköttetésben kíván lenni az egyesülettel. Egyúttal a nyár folyamán Debrecenben, Maros-Vásárhelyen, Székesfejérváron és Hódmezővásárhelyen megkezdi az akciót nagy népgyűlések rendezése formájában. Mai számunk 8 oldal. Az amerikai magyarok zászlója. Budapest, jul. 6. (Saját tudósítónktól.) Pest vármegye székházában ma nevezetes ünnepet ült a magyar társadalom és a magyar nemzet. Népes gyülekezetben, amelyet eszményi magyar indulat hozott össze, ma avatták föl azt a nemzeti zászlót, amelyet a hazai magyarság küld a messze idegenbe, az Óceánon túl elterülő amerikai földre szakadt véreinek, magyar lobogó jelvényül, az összetartozandóságnak, ragaszkodásnak és szeretetnek eszményi kapcsolatául a magyar haza és elköltözött fiai között. Szép ünnep volt, lelkes és mély. Az elhagyott anyának, a magyar nemzetnek szive dobbant meg a nagyszerű zászló láttára, a mely hivatva van megóvni és megőrizni hűségét és hazaszeretetét sok százezer magyar szülöttnek. Szép magvas és szárnyaló szavak hangzottak, gondolatébresztők, egyrészt hittel és reménynyel teljesek, másrészt a nemzet öntudatát és lelkiismeretét ébresztők. Rákosi Jenő beszéde históriánk négyszázados perspektívájába állította be a kivándorlásnak szomorú jelenségét, ráutalva régi dicsőségünk, erőnk, öntudatunk, nagy törekvéseink elhanyatlására az idők során. Harminc millió magyar megteremtését tűzte ki követendő céljául a nemzetnek. Kivándorlást véreink megtartása tehát elsőrendű és messzeható nemzeti cél. Annyi szép és nemes gondolatot hallottunk