Budapesti Hírlap, 1903. január (23. évfolyam, 1-31. szám)
1903-01-20 / 20. szám
Budapest, 1903. Kedd, január 20. XXIII. évfolyam 20. szám. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési Árak: Egész évre 23 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes számára helyben 8 fil., vidéken 10 fil. Telefon: szerk. 64—63, kiadók. 65—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Klötetés- és hirdetés-föltétel: l'Irynne du József-körut 5. sz. a. oldalán. Apró hirdetések Ára: Egy szó 4 ill., vastagabb betűvel 8 VL Hirdetések nonparellje számítással, díjszabás szerint. A dualizmus nemzeti tartalma. Irta: Beksics Gusztáv. Budapest, jan. 19. A közjog, az alkotmány a keret. A nemzet és a nemzeti politika a tartalom. Keret és tartalom nem lehetnek éles és tartós, ellentétben. A nemzeti aspirációk feszítőereje, ha elég erő van bennök, széttörnék az alkotmány keretét, vagy pedig a nemzeti aspirációkat szerelnék le a megváltozhatatlan viszonyok. A dualizmus és a magyar nemzet közt nem áll fönn ez az ellentét. Nem áll fönn a közjog szempontjából,amelyről szólok, s melyről legújabb munkám beszél. Sőt e munkának a célja éppen az, hogy bebizonyítsa, miképp Deák Ferenc és a dualizmus által meg nem csonkított alkotmányunk teljesen elég széles keretet ad nemzeti törekvéseink számára. Ismétlem: közjogról s nem politikáról beszélek. Ekképp tárgyalásom keretén kívül esnek a politikai és pártsurlódások. Sőt mindazok a küzdelmek, amelyek az aktuális politikával kapcsolatban a közjogot érintik. Alkotmányunkat és a nemzeti aspirációkat ,a „pártharcok és pártkeretek fölött vizsgálom, s így a küzdőtér porának és füstjének kizárásával világítom meg azt a kérdést, váljon közjogunk gátja-e nemzeti kibontakozásunknak és nemzeti törekvésünknek. A nemzetnek tisztában kell lennie az iránt, hogy alkotmánya nem áll ellentétben vágyaival. Ez az alkotmány mindig egy és ugyanaz volt Mohács előtt és Mohács óta. Államiságunk és önrendelkezési jogunkcsorbákat szenvedhetett a gyakorlatban, de a közjog szempontjából ez államiság és önrendelkezési jog, bizonyos lekötések mellett mindig teljes és csorbítatlan volt. Deák alkotása a nemzet, és a király megegyezése által igen fontos jogokat kötött le. A pragmatika szankcióban gyökeredző kölcsönös védelem célszerű gyakorlása miatt létesítette a közös intézményeket. Ez a lekötés azonban, mely csakis a korona és nemzet akarata folytán jött létre s ugyanazon egyértelmű akarat következtében újra föl is bontható, nem csorbította államiságunk terjedelmét s nemzeti szuverenitásunk lényegét. Nemcsorbította azért, mert nemidegen állam vagy hatalom, hanem a magyar korona irányában történt a jogok korlátozása, s ekképp a korona és nemzet egysége miatt szuverenitási csorbulás nem történhetett. A növekvő nemzeti erők,s a korona és a nemzet összhangzó akarata szabadon találják maguk előtt a tért. A célszerűségi okok változtávval változhatnak k a joglekötések és intézmények. Habár" mely oknál fogva arról győződik meg a nemzet és a korona, hogy a pragmatika szankcióban elvállalt kölcsönös védelmi kötelezettség külön szervek által jobban gyakorolható, akkor a közös intézmények helyet adnak külön intézményeknek és az átalakulásnak nincs más feltétele, mint a korona és nemzet megegyezése. A dualizmust, Deák alkotását azonban a legkomolyabb célszerűségi okok hozták létre. Tartósan ható okok, amelyeknek legklasszikusabb előadói és megvilágítói voltak Deák és Andrássy. E célszerűségi okok azonban nem szegik szárnyát nemzeti törekvésünknek, s nemhozzák létre az ellentétet az alkotmány kerete és tartalma között. Nemzeti vágyaink- megvalósulhatnak a dualizmus s a közös intézmények- keretében is. És nem valamely jogfejlesztési művelet, hanem egyszerűen a dualizmusban rejlő állami és nemzeti jogok érvényesítése által. Alkotmányunk az államiság és nemzetiszuverenitás, szempontjából, a joglekötések mellett is annyira teljes, hogy lényege éppen nem változnék a nemzeti aspirációk bármily méretű megvalósulása által sem. A közös intézmények átalakítása csak ajoglekötéseket szüntetné meg, de nem hozná létre magát a nemzeti jogot, mert az létező jog,csak formája a lekötöttség a dualizmus keretében. Az elmélet köréből átlépek most a gyakorlat, habár nem a politika terére. Szinte le lehet mérni annak a kétevolúciónak tartalmi súlyát, mely két evolúció által bontakozhatik ki nemzetünk és államunk. Az egyik evolúció szerint, mely megszüntetné a joglekötéseket, létesülne Juliska, meg a gazdája. Irta: Malonyay Dezső. Juliska konfortábus lő volt, a gazdája meg, Bugyi János, konfortáblis kocsis. Itt álltak éjszakánkban a Népszínház mellett, az Orient sarkán. Vagy hat esztendeig hordtak haza engem, éjfél után, jó ismeretségben voltunk mind a hárman. Bugyi Jánossal soha semmi bajom nem volt, de Juliskára bosszankodtam néha. Megesett, hogyjava ügetés közben egyszer csak megállt, négy lábát szétterpeszttetde, mint a kecskelábu asztal a csárdában, fejét lehorgasztotta és nem, nem mozdult a szentnek se tovább, egy tapodtat sem. Ilyenkor Bugyi János se akart tágítani eleinte. — Hát, nem csapna beléd az istennyila, te!?... Mer’ itt váglak agyon mindjár, te!... No!... Juliska! gyű!... Nem az, se szép szóra, se káromkodásra, se ostorbiztatásra, Juliska nem moccant. A vége mégis az lett, hogy Bugyi János cihelődött le abakról. — Mer’ ilyen ám ez a dög, könyörgöm! — fakadt ki a derék ember nagyon elkeseredve. — Éppen ilyen volt a feleségem is, szegény ... No bolond, no! Éa miután jól megráncigálta Juliska zabláját, miután rúgott is rajta egyet, megelrógatta, amire Juliska nyomban megindult és haladt engedelmesen, amíg a gazdája vezette. Az ember, azt gondolta,, hogy no most már rendben leszünk, haladhatunk, tovább. Igen ám, de mihelyt . Bugyi János föltelepedett a bakra és Juliska dolga az lett volna, hogy húzza a kocsit s a kocsin Bugyi Jánost és engem. Juliska ismét megállt és nem moccant. Én ilyenkor leszálltam, rendesen a Csornori-úton, ahol már vége a városi utcakövezetnek, mintha szabad földön járna a ló és egy kicsit érzik a szabad természet lélegzetvételei is, ott bolondult igy meg, kivált tavaszkor, Juliska,— gyalog baktattam haza. Messziről.1 .« Stefánia-ut sarkáról is hallottam még. " Bugyi János hogy könyörög Juliskának, közbe szidja is, káromkodik is, üti is . . . Másnap éjszaka pedig cipelt bennünket hiba nélkül s Bugyi János nem győzte dicsérni érte. — Csak az, nagyságos uram, hogy egy kicsit nehéz a természete neki. Máskülönben semmi hiba benne... Innen-onnan tizenhat esztendeje, hogy ez a kenyeremet keresi! Bizony, tizenhat esztendeje, hogy igy együtt, éjszakázunk itt Pesten. Tizenhat!... A mióta elbujdostunk... Ugye, Juliska?... Hej, haa feleségem is ilyen lett volna, mint te!! —• Bugyi János! — szólottam én az igazság érdekében. •— maga aszondta tegnap, hogy a felesége is ilyen volt. — No mer’ tegnap nagyon mérgelődtem Juliskára, szegényre. Hej, nagyságos uram, a mi igaz, a’ mégis, csak igaz: ha az asszony is ilyen "lett volna, nem bertákolnék én most ott a virslis mellett, az utcasarkon!... De olyan nyelve volt annak, könyörgöm, hogy no! Meg más is! Ha az egyszer valamit a fejébe vett, rimánkodhattam én neki kettig, ha a borit lenyúztam volna, nem az, akkor se ! Ha én olyankor aszondtam, hogy fehér, ő csak azért is,fekete!... Nyaranta, amikor így beszélgettünk a holdvilágos Csömöri-utón végig, Juliska lépésben ballagott, húzott bennünket és szemlátomást meg volt elégedve a sorsával ő is. — Hátha fekete volt az mégis, a miről kigyelmed azt állította, hogy fehér ?— Hím! — bólintott Bugyi János, — nem úgy van ám az mi nálunk, könyörgöm, mint az uraknál. Persze, hogy fekete volt! Ippeg az, hogy neki volt igaza! De mi lenne aztán, ha mindegyre az asszonynak lenne igaza?! Teszem, ha ez a jószág, ez a Juliska, aszondaná egyszer, hogy ő nem megy, aztán nem is menne, ki húzná akkor a kocsit ? Hán venném én a kenyeret aztán?,... Én csak nem húzhatom a kocsit! Már csak mégis a bakon az ember helye. Nemi igaz ?! Bugyi János elgondolkozott. Én is. Ő szólalt meg : — Próbáltam én eleget, vele... Utóbb még sóhajtott is egyet: — Hogy a fene ott tenné meg ezt az egész életet. . Egy éjszaka, akkor is szép holdvilág volt s Juliska engedelmesen döcögött velünk. Bugyi Jánosból megeredt a szó. — Nem mondom, valami ■ igaza lehetett neki azért mégis. Az asszonynak. Mer’ ez a jószág is tudja, mér áll meg,, amikor úgy megáll a cudar. Csak az, hogy nem ,mondja, már pedig szókul érti egymást az ember, . Dóga neki is volt, az asszonynak otthon, annyi szent. Mai számunk 24 oldal.