Budapesti Hírlap, 1903. január (23. évfolyam, 1-31. szám)

1903-01-20 / 20. szám

1908. január 20. BUDAPESTI HÍRLAP. (20. sz.) széles területet, melyen nagyszabású nemzeti és állami kialakulásunk végbe­mehet. A katonai javaslatok. A katonai ja­vaslatok kérdése ma élénk izgalmat keltett a kép­­viselőházban. A folyosókon is, a teremben is cso­portok képződtek, a melyek a katonai javasla­tok sorsával kapcsolatban az Apponyi Albert és Szell Kálmán közötti viszonyt vitatták. A vita viszályról és ellentétekről szólt, bizonyos naiv és gyermekesnek mondható makacssággal, a­mely az egyszer megfogamzott gondolatról, föl­fogásról vagy szóról nem mond le a világért sem. A midőn a Budapesti Hírlap a célzatosság­gal terjesztett pletykáról hírt adott, megírta egy­ben, hogy ellentétekről és viszályról a Ház elnöke és a miniszterelnök közt szó sem lehet­. Apponyi grófnak igenis vannak kívánságai a katonai javaslatokban rejlő új terhekkel szemben s ebbeli kívánságairól bizalmas beszélgetést is folytatott a miniszterelnökkel, több ízben is, a­mi természe­tes kifolyása annak a bizalmas viszonynak, a­melyben a miniszterelnök és a Ház elnöke egy­mással van. De ebből korántsem következik a falra festett viszály, a­mely e pillanatban igen veszedelmes jelentőségű volna az országra nézve. A két államférfin sokkal jobban át van hatva az ország érdekétől, mintsem viszályt támasztani szándékuk volna. Ellenkezőleg, minden irányban az a törekvésük nyilvánul, hogy a katonai javas­latok elintézése mindenek megelégedésére és megnyugvására lehetséges legyen. Meg va­gyunk róla győződve, hogy — minden viszály teljes kizárásával — Széll Kálmán és Apponyi Albert gróf vállvetett erővel és teljes egyetértés­sel olyképp fogják irányítani az ország ha­jóját a katonai kérdésekben, hogy megadják a császárnak, a mi a császáré, s az országnak, a mi az országé, vagyis hogy a hadsereg megkapja, a­mire erejének megóvására föltétlenül szüksége van, s másrészt az ország is jog és méltányosság szerint hasznát lássa intézményeinek. S ebben — ismételjük — nincs és nem le­het viszály és félreértés a kormányelnök és a Ház elnöke között. Mert a legteljesebb bizalom­mal vannak egymáshoz s a mai napon is a leg­teljesebb bizalommal tárgyaltak és beszélgettek a katonai javaslatok dolgáról. A szabadelvű párt értekezlete nem holnap lesz, mint tévesen jelezték, hanem holnapután, szerdán est­e. Az osztrák-magyar flottatü­ntetés. Arra a hire vonatkozólag, hogy a török reformok siettetése végett­ osz­trák-magya­r hajóraj megy a török vizekre, Bécsből ma ez a félhivatalos fölvilágosítás érkezett. A török vizeken állítólag tervezett osztrák-magyar flotta-akció hírével szemben illetékes helyről kijelen­tik, hogy csak arról van szó, hogy egy cirkálóhajó­raj iskolai célokból a Földközi-tenger keleti részére megy. Ezt­ a tanulmányutat már december 20-án je­lentették. Az a most fölmerült híresztelés, hogy a pólai haditengerészeti arzenálnak utasítást adtak egy ha­jóraj fölszerelésére, nyilván onnan ered, hogy erről a­ december 20-iki rendeletről csak most szereztek tu­domást bizonyos körök, a­melyek félreértésből flotta­­tüntetésre­ való készülődésre magyarázták. Elégtétel Tallián Bélának. A torontáli fő­ispán beiktatóján történt tudvalevőleg, hogy Tallián Béla, a képviselőház alelnöke beszédet mondott, a­melyet a­ helyi sajtó félremagyarázott. Ennek a ré­vén több lap megtámadta Talliánt, a­ki különben azóta mint egy nyilatkozatban megcáfolta a torontáli vármegyei sajtó közleményeit. A törökkanizsai vá­lasztókerület polgárai, a­mikor értesültek, hogy Tal­­lián Béla közéjük érkezik, elhatározták, hogy ün­neplésben részesítik. Tallián Bélát Schlinger József plébánost lendületes beszéddel üdvözölte. Ezt meg­előzőleg kétszáz fáklyás bejárta a főbb utcákat. Este háromszáz terítékű lakoma volt a kaszinóban, a­me­lyen jelen volt pártkülönbség nélkül a kerület egész intelligenciája. A lakomán számos hazafias felkö­szöntő hangzott el. A lakomáról Perényi Lajos ügy­véd indítványára üdvözlő táviratot intéztek a ki­egyezés megkötése alkalmából Száll Kálmán minisz­terelnökhöz. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, jan. 12.­ ­A cukoregyez­­éniy becikkelyezése és a cu­koradóról szóló 1899. évi XVII. törvénycikk módosítása volt ma is az ülés tárgya. Az általá­nos vita elhúzódik holnapra is. Ma Szü­lló Géza, Neumann Ármin, Szederkényi Sándor, Bujá­­novich Gyula és Ernsst­­Sándor beszélt, a­kik va­lamennyien elfogadták a konvenciót­, de a leg­többen zúgolódnak azért, mert a cukoradót le nem szállítják. Sziltő Géza határozati javasla­tot nyújtott be, hogy a prémiumok megszünte­tése folytán fölszabadult összeg segítségével szállítsák le a bor-, hús- és cukoradót. Szederké­nyi a második törvényjavaslatot nem fogadja el. A képviselőház ülése: Elnök: Apponyi Albert gróf. A jegyzőkönyv hitelesítése után rátértek a napi­rendre. A cukorjavaslatok, Szüllő Géza kijelenti, hogy az egyezményt el­fogadja, mert a prémiumot megszünteti, de bizony ennek a javaslatnak illő elme ez lenne. Törvényjavas­lat diplomáciánk ügyetlenségéről. Most két rossz kört kell választanunk: vagy elfogadjuk az egyezményt vagy hadat kell viselnünk az egész külfölddel. A kisebb rossz mégis az előbbi. Határozati javaslatot nyújt be, mely szerint a prémium megtakarításával járó hasznot a bor-, hús- és cukoradó leszállítására fordítsák. (Helyeslés a néppárton.) Neumann Annin azt mondja, hogy a brüsszeli konvenció folytán nagy csalódással lett gazdagabb, de el kell fogadni a konvenciót, mert a mértékadó államok teszten már elfogadták, részben el fogják fo­gadni. A prémium eltörlésének egyik legfőbb és leg­fontosabb föltétele az, hogy mindenhol, minden fönn­tartás és minden utógondolat nélkül töröltessék el, mert különben csöbörből vederbe jutunk s azt a fegy­vert, a­melyet mi lerakunk, mások veszik föl és a mi fegyverünkkel fognak azután minket­, megverni. Épp az aggodalmának egyik legfőbb oka, hogy a brüsszeli egyezmény folytán csakis a konvenciós államok fog­ják a prémiumot eltörölni és hogy e tekintetben is különösen Angolország tesz haszonra szert. Tény az, hogy míg az egész világ cukortermelése ma 106 millió méter mázsa, addig ennek a fele, 50 százaléka csatla­kozott a konvencióhoz, a többiek tehát kényük-kedvük szerint segíthetik elő továbbra is minden mesterséges után a cukoripart. így első­sorban Oroszország nagy jutalmakat biztosított a cukorgyáraknak, úgy hogy ezek kényszerítve vannak arra, hogy a fogyasztásra termelt cukrot minden áron a külföldi piacra dobják, így vannak a többi államok is, tehát kétséges, hogy a ja­vaslat , a prémiumok eltörlése meghozza-e a kívánt eredményt- ismétli, hogy a javaslatot elfogadja. (He­lyeslés jobbfelől.) Szederkényi Nándor örömmel üdvözli az egyez­ményt, mert megszünteti a prémiumos rendszer okozta képtelen helyzetet. A cukoradóról szóló javaslatot azonban nem fogadja el és nem ismeri el annak az álláspontnak a jogosságát, hogy a­ki elfogadja a kon­venciót, annak el kell fogadnia a másik javaslatot is, mert a konvenció külön dolog. Mi értelme van annak, hogy a prémium megszüntetéséből származó megtaka­rítást az állam nem nélkülözheti. Hiszen a kiviteli jutalmat eddig ki kellett szolgáltatni rendeltetésének. Azt az összeget, melyet a prémiális rendszer keresztül­vitelére fordítottak, haladék nélkül törülni kell, arra még törvényhozási intézkedés sem szükséges, az kö­vetkezménye annak a törvénynek, mely erre a pré­miumra az adót fölemelte, ezt az összeget a pénzügy­­miniszter egyszerűen adminisztratív úton leüti az adóitól és visszaadja a fogyasztó közönségnek. Szünet. Utána Dániel Gábor foglalja el az el­nöki széket. Bujanovich Gyula azt mondja, hogy a kon­venció megállapodásairól vitatkozni meghaladott és céltalan dolog lenne. Ma a föladat, az abban meg­állapított keretek közt lehetővé tenni, hogy a cukor­ipar feladatának megfeleljen. Ha vizsgáljuk azt az arányt, mely az egyes országokban a cukortermelés és a cukorfogyasztás között van, azt látjuk, hogy az egy Oroszországot kivéve, mely éppen ez okból nem is járult hozzá a brüsszeli konvencióhoz, ez az arány hazánkban még aránylag a legkedvezőbb. Hazánkban a fogyasztás a termelésnek egyharmada, Ausztriában már csak egyötöde, Németországban ez az arány még rosszabb, és ha bekövetkezik, — és erre biztosan szá­míthatunk, — hogy a konvenció hatása alatt, Anglia protektorátusa m­ellett, oly államok nádeukorterme­­lése, melyek eddig bevitelre szorultak, nagy mérték­ben emelkedni fog, úgy hogy nemcsak képesek lesznek az ottani szükségletet fedezni,, de esetleg — ez az eshe­tőség sincs kizárva — még a külpiacra is jöhetnek ter­­m­elvényeikkel, még­hozzá — a­mit egész biztosnak tart — jutalmazott cukorral, benne mind erősebbé válik az a meggyőződés, hogy egész cukoriparunk jövője hazai fogyasztásunktól függ és hogy legfontosabb, úgy köz­­gazdasági, mint állami érdek a fogyasztás emelése. Ezt a cukoradó leszállításával érhetjük csak el. A ja­vaslatot elfogadja. (Helyeslés jobbfelől.) 3 Breszt Sándor helyteleníti, hogy a kormány nem fejtett ki abban elég erőt, hogy Anglia minden cukorterméket egyenlő bánásmódban részesítsen. Az árdepressziót csakis kartellel gondolja elérhetőnek. Valószínűnek tartja, hogy a nádcukortermelés pré­miummal lesz ellátva s igy háttérbe szorul a cukor­­répa-termelés. Szeretné tudni, hogy mit tenne a miniszter, ha Oroszország cukortermelését felénk irányítanák. Elfogadja a javaslatokat, de a kormány iránt bizalmatlanságát nyilvánítja. (Helyeslés a nép­párton.) Molnár Józsiás arra kéri a Házat, hogy beszé­dét holnapra halaszthassa. (Helyeslés.) Az elnök jelenti, hogy Bauer Antal képviselő összeférhetetlenségi ügyében az összeférhetetlenségi állandó bizottság január 31-én tartja első ülését. Meg­állapítja a holnapi ülés napirendjét, melyre kitűzik a mai vita folytatását,­­s, az ülést, háromnegyedkettőkor bezárja. Az Otthon áldomása, — Rákosi Jenő ünneplése. — Budapest, jam 19. (Sajót tudósítónktól.­) Az Otthon írók­ és hír­lapírók körének termei ma fényes ünnepre nyíltak meg. A nagy közönség szeretettel üdvözölte Rákosi Jenőt abból az alkalomból, hogy a főrendiház tag­­jává lett, nem maradt el az ünneplők közül az a kör sem, melynek keletkezésétől elnöke Rákosi Jenő és melynek érdekeit, szellemi életét és virulását tel­jes odaadással és igaz szeretettel szolgálta. Az Otthon banketet rendezett Rákosi Jenő tiszteletére és ez a banket fényes ünnepléssé vált, melyen a kormány, a törvényhozó testületek elnökei és a tár­sadalom kitűnőségei impozáns módon vettek részt. A banketen kétszáznál többen jelentek meg, de sokkal többen jelentkeztek, kik azonban már nem jutottak helyhez. A déli növénynyel díszített lépcső­­házban nyolc órakor süni rajban vonult föl a ban­két részeseinek tömege az emeletre, melynek társalgó­jában fogadta a rendezőség a vendégeket. A dísztereim­ben három hosszú asztalnál helyezkedtek el a résztve­vők. Az asztalfőn ült Rákosi Jenő, mellette jobbról­­ Széll Kálmán miniszterelnök, a­kit beléptekor vi­haros éljenzéssel üdvözölt a társaság, balról pedig Csáki­ Albin gróf, a főrendiház elnöke. Mellettük a díszhelyet két bécsi vendégnek adták: az egyik Sin­ger Vilmos, a nemzetközi sajtószövetség elnöke, a másik Spiegel Edgár, a bécsi hírlapírók egyesületé­nek, a Kon­cordiának az elnöke. Ezek az urak a bankerre utaztak Budapestre, s velük még Lichtblau, Adolf, a bécsi szakírók egyesületi elnöke. Bécsi kollégáink a­ magyar újságírókat ezzel a figyelem­mel mély hálára kötelezték. Az asztalton ültek­ Apponyi Albert gróf, a képviselőház elnöke, Wlassics­ Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter, Láng Lajos kereskedelmi miniszter, Gidner Gyula állam­titkár, továbbá Falk Miksa, Berzeviczy Albert, Beksics Gusztáv, Schmidt József, Vészi József, Rudnay Béla főkapitány, Müller Kálmán főrendi­házi tag s az előkelőségek hosszú sora. Csaknem va­lamennyi budapesti lap szerkesztője megjelent s a művészet, irodalom, újságírás emberei nagyszámmal. A kép, melyet az Otthon nagyterme nyúj­tott, megragadó volt. A főasztal az államférfiak­kal, a magyar és külföldi sajtó vezető embereivel oly érdekes sziget volt, mely ezt a banketet ma­gasan kiemelte a sablonszerű lakomák sorából. Élő képe volt a magyar hírlapirodalom megtisztelésé­­nek. Széll Kálmánnak és minisztertársainak meg­jelenése, a képviselőház és főrendiház elnökeinek jelenléte és a notabilitások e ritka nagyszámú rész­véte esemény jelentőségűvé tette az retet és az Otthon legfényesebb és legemlékezetesebb napjává.­ A posztok sorát Rákosi Jenő nyitotta meg a királyra mondott felköszöntőjével, mely bensőséges hangjával és költőiségével emelkedett ki e hagyomá­nyos posztok rendjéből. Utána Kenedi Géza, a hir­­tank­ók testületi bizottságának elnöke mondott tar­talmas, elmés beszédet, melyben Széll miniszterel­nököt, Wlassics és Láng minisztereket köszöntötte föl. A viharos éljenzésre fölemelkedett Széll Kál­mán s az ő fényes, elokvenciájával, melyet gyakran szakított meg dörgő taps, ragyogó beszédet mon­dott a magyar sajtóról. A magyar irodalom keltette életre­­— mondotta — a magyar politikát s a­mig magyar írás lesz, nem félti a nemzet életét. Szelle­mes beszéd s valósággal inges falat volt Herczeg Ferenc felköszöntője, a­ki Rákosi Jenőt üdvözölte..

Next