Budapesti Hírlap, 1903. január (23. évfolyam, 1-31. szám)

1903-01-04 / 4. szám

4 volt, a­melyet megfejteni nem lehetett. „Még semmit sem tudok,­4--------„még semmi biztosat nem mondhatok,44--------„az ellentétek még min­dig megvannak44, — ezek voltak a rendes szó­lamai. — Kegyelmes uram, meglesz a kiegyezés? — Nagyon pesszimista vagyok.­­— Hát nem lesz meg? — Reménykedem az utolsó pillanatig. Majd jönnek, majd hajlanak. S megvolt a közös tanácskozás a korona elnöklete alatt s jött Körber osztrák miniszterel­nök ismételten Széll Kálmánhoz s megvolt a má­sodik királyi kihallgatás is, de a helyzet mind­végig nem változott. Négy napon keresztül, reg­geltől késő estig folyt a tárgyalás és a tanácsko­zás, olyan makacs küzdelem, a mely rit­ktja párját s a szinen minden nyugodt maradt s csak az a jelszó hangzott: „A helyzet változatlan.44 Körber dr. karcsú, elegáns alakja rugal­mas léptekkel jött és távozott; de hogy mit hozott, vagy mit vitt, rejtelem maradt. Az osztrák mi­niszterelnök egészen fiatal ember benyomását teszi; beretvált képű, kis fekete bajszú, de már szürkülő hajzatú férfiú. Elegáns alak és igen ér­telmes ábrázat. Bandzsal­i erősen közelítő szemüveget hord. Azt beszélik Bécsben, hogy az udvar valósággal szerelmes Körber dr.-ba, any­­nyira imponál­­az okossága és az ügyessége, a­hogy az osztrák pártokkal elbánik. Böhm-Bawerk­ pénzügyminiszter, a ki fontos szerepet játszott a kiegyezés ez utolsó napjain s a ki a németeknek bizalmi embere a kabinetben, inkább egy német tudós, mintsem államférfiú benyomását kelti. Bécsbe küldött tudósítónk már jelentette, mily csekély érdeklődést tanusítottak a bécsiek a kiegyezés végső küzdelme iránt. Ők egészen­ biz­tosra vették, hogy a kiegyezés meglesz s a börze nyugodt és higgadt maradt. Az orosz külügymi­niszter jelenléte jobban érdekelte az emberekét. S mi roppant érdekes volt az a bécsi szálló, a Ho­tel Sacher, a­hol egyazon emeleten egyfelől az osztrák-magyar monarkia gazdasági egységét fol­tozták, másfelől meg, úgy lehet, a Balkán tér­képét rajzolták újra. A Sacher kapuja előtt minden órában változott a kép s más-más látogató jött vagy távozott, részint Széll Kálmánhoz, ré­szint Lamsdorff grófhoz, a­kinél az összes királyi hercegek, miniszterek és diplomaták viziteltek vagy személyesen vagy névjegyük leadásával. Egyáltalán Lamsdorff gróf látogatása s az ő tiszteletére adott udvari ebéd és más ünnep­ségek valami sajátos, színes hátterét adják a vég­bement kiegyezési küzdelemnek, az évnek utolsó napjain. A kiegyezés tartalma a maga egészében még ismeretlen, de annyit mondhatunk, a­kik a küzdelem szemlélői voltunk, hogy végtelen ér­dekes külső körülmények közt s kitartó harc és roppant izgalmak után lett meg az egyezség, a­melyet Széll Kálmán kötött — reméljük és hisz­­szük — Magyarország minden érdekének teljes megóvásával.* Az orosz külügyminiszter visszaérkezett a Neva partjára és jelentést tesz urának kikül­detése eredményéről. Most már csak a cártól függ, hogy töténik-e­ valami a Balkánon, akár megnyerte Lamsdorff gróf a bécsi udvar hozzá­járulását, akár nem. Ezzel minden komoly poli­tikus tisztában van, s így csak mosolyt kelthetnek azok a ballon dressayk, melyeket Belgrádban és Szófiában egyre-másra fölbocsátanak. Valahány élénk fantáziájú politikus és publicista van Szerbiában és Bulgáriában, az most mind megol­dási terveket bocsát világgá, a­melyekből kide­rül, hogy az orosz külügyminiszter bámulatosan begombolkozott délszláv testvérei előtt és a két uralkodót kivéve, senki előtt n­em ejtett el egyetlen egy szót is, a­melyhez hímet varrni lehetne. De ámbár Lamsdorff vi­selkedése és hideg zárkózottsága kijózanít­hatta volna azokat, kik a legvérmesebb re­ményeket fűzték lejöveteléhez, mégis úgy lát­juk, hogy a Balkánon az izgalom nem szűnt meg és mindenki feszült várakozással tekint a közel­jövő elé. Ha a cár valóban oly békebarát, a­mi­nőnek híresztelik, elkedvetlenedéssel tapasztal­hatja, hogy azok a békemagvak, melyek elhinté­­sét a hágai konferencián kezdette meg, s a­mely­­lyekkel állítólag Lamsdorff gróf is megtömte uti­­bőröndjét, a Balkánon háborús hajlamokat csíráz­tattak ki. A m­íg félre nem magyarázható, hatá­rozott kijelentés el nem hangzik Szent-Pétervár­­ról, addig az osztrák-magyar sajtó, sőt Golu­­hovszki gróf is hiába fogja magyarázni a balkáni népeknek, hogy a keleti kérdés megoldásának órája még nem érkezett el. Az odalent mutatkozó nyugtalansággal és a diplomáciának titkolózásá­val szemben rendkívül föltűnő és egyúttal ránk nézve megnyugtató az a hidegvér és abszolút nyugalom, melyet Románia és Görögország ta­núsítanak. Tudjuk, hogy a hellének érdekei Ma­cedóniában épp oly fontosak, mint a szerbeké és bolgároké, valamint tudjuk azt is, hogy Romá­niát a macedónkérdés rendezésénél figyelmen kí­vül hagyni nem lehet. Ha tehát Görögország és Románia az izgalom legcsekélyebb jele nélkül nézte Lamsdorff utazását és sajtója még polé­miára sem érdemesíti a délszláv fejtegetéseket, ebből joggal következtethetjük, hogy György és Károly király az abbáziai találkozásnál már ta­valy megegyezésre jutottak a macedónkérdésben. Tekintetbe véve azt a viszonyt, mely a románok uralkodóját Vilmos császárhoz, illetőleg Német­országhoz és a mi királyunk révén a monarkiá­­hoz fűzi, némi megnyugvás támadhat bennünk még arra az eshetőségre is, ha Lamsdorff gróf javaslatai a monarkia eddig követett balkáni politikájától eltérők lettek volna. A mi érdekeink a Balkánon fedezik Románia érdekeit, s noha nagyhatalom vagyunk, mindenesetre jól esik tud­nunk, hogy a­ döntés óráiban nem leszünk telje­sen elszigetelve és magunkra hagyva. A romániai nagybirtokosok egyesülete a karácsonyi ünnepeket követő szombaton tartotta meg ez évi nagygyűlését. Hogy ez a nagygyűlés egy román nemzeti agrár­párt megalakítását is kimondotta, minket sokkal kevésbbé érdekel, mint az, hog egyhangúlag fogadta el Comsa ügyvéd és nagybirtokos amaz indítványát, a­mely­nek veleje röviden a következő: Miután Románia nyersterményeinek piaca épp úgy a magyar-osztrák monarkia, mint ez utóbbi ipari termékeinek Románia, a román politikai közvéleménynek ma, a kereskedelmi- és vámszer­ződések megújításának küszöbén kétszeresen ré­sen kell lennie, hogy az új szerződések megköté­sénél a maga gazdasági érdekeit kellőképpen megvédhesse. Románia egymagában, mint nyers­termelő állam kicsiny és gyenge, hogy a harcot sikeresen megvívhassa a hatalmas magyar-osz­trák monarkiával. Erőssé lesz azonban, mihelyt sikerül a többi" balkáni államot is egyesíteni egy olyan szövetségben, a­melynek feladata, azok­nak mint nyerstermelő országoknak érdekeit meg­védeni. E szövetség megalakítására az első lépést megtenni Románia kötelessége, mert ő a politi­kailag és gazdaságilag legfejlettebb balkán­ál­la­tu. Október hónap végén Romániában részleges kormányválság volt. Aurelian közgazdasági és Pattocé igazságügyi miniszterek letették tárcáju­kat és a Sturdza-kabínetből kiváltak. A külföldi sajtó, a­mely Románia belpolitikai viszonyairól még kevésbbé van tájékozva, mint a mienkről, nem tulaj­donított valami nagy fontosságot e miniszterválságnak.A­mint a gazdasági kérdések a kereskedelmi és vámszerződésekkel kapcsolato­san, a nemzetközi politikában egyre jobban hom­loktérbe nyomulnak, akként lesz e miniszterválság jelentősége is világosabb. Az 1883-iki romániai vámháború még élénk emlékezetében van a ma­gyar közönségnek. E vámháború hőse Aurelián, akkori közgazdasági miniszter volt. Aurelián Románia legkiválóbb liberális nemzetgazdája. Hazájának jólétét az ipar és kereskedelem föllen­dülésétől várja s ezért a legmerevebb védővámo­sok közé tartozik. A vámháboruval tönkre is tette az erdélyrészi régi módi kisipart, a mely Romá­niában elvesztette egyetlen piacát, de nagyon so­kat ártott a romániai mezőgazdaságnak is. Az 1894-iki román vám- és kereskedelmi szerződést már nem Aurelián pártja kötötte meg, hanem a konzervatív nagybirtokosok párt­jának kormánya. Ez igyekezett megkorrigálni az Aurelián-féle védővámos politika hibáit. Enged­ményeket adott az ipari vámokban, hogy a nyers­­terményekre vonatkozóan ő is megfelelő mél­tányosságban részesüljön. Az új vámszerződés elő­készítése és megkötése, miután ez idő szerint a liberális párt van a kormányon, most az Aurelián feladata lett volna. Tőle azonban, mint védővámostól, még azt sem lehetett várni, hogy a státuszkvót fönntartsa, nemhogy az ipar rová­sára a nyerstermékek számára még nagyobb ked­vezményeket vívjon ki. Ezért kellett neki a kabi­netből távoznia. Most már az is világos, hogy el­­­ejtése Sturdza részéről a nagybirtokosoknak adott engedmény volt. Ránk, magyarokra, sokkal kedvezőbb lenne, ha az új szerződések megkötésénél Aureliánnal kellene tárgyalni. Az ő védővámos merevsége a mi iparunknak, a­mely 1883 óta Romániában egészen elvesztette a tért, nem sokat ártana, de viszont sokat használna a nyers terményekre vo­natkozóan. Az Aureliánéval ellentétes álláspont képviselői ipari tekintetben kétségtelenül nagy engedményeket fognak tenni monarkiánknak azért, hogy a nyers terményeket illetően tőle megfelelő kedvezményeket nyerjenek. A kapott ipari kedvezmények azonban nem nekünk, hanem az osztrák iparnak fognak használni, de a nyers­­terményekre vonatkozó engedmények a mi mező­­gazdaságunkat fogják súlyosan érinteni. Hogy ettől okunk van tartani s hogy kötelességünk a legéberebb elővigyázattal lenni, azt semmi sem bizonyíthatná meglepőbben, mint a romániai agráriusoknak az a terve, a melyivel az egész Balkánt gazdasági szövetségbe akarják egyesí­teni, hogy annak idején tőlünk mentői többet ki­csikarjanak. BUDAPESTI HÍRLAP. (4. sz.) 1903. január 4. A cseh-német egyezkedés. — Távirati tudósítás. — Bács, jan. 3. Ma délután gyűlt egybe a miniszterelnökség helyiségében a csehországi és morvaországi vitás nemzeti ügyek szabályozására egybehívott értekezlet. A kormány részéről megjelent Körber miniszterelnök, Kartel és Rezek miniszterek, továbbá a cseh és morvaországi pártok összes meghívott megbízottai. Körber miniszterelnök nyitotta meg az értekezletet hosszabb beszéddel, a­melyben röviden említést tett a kiegyezés megkötéséről is. A miniszterelnök kijelentette, hogy a pártok ál­tal óhajtott eszmecsere azt bizonyítja, hogy az is­meretes kérdések megoldását a legbiztosabban a né­pek megegyezése készíti elő. A kormány mindenkor ragaszkodott ehhez a fölfogáshoz. A kormány hálá­san fogadja, hogy most mind német, mind cseh rész­ről ismét elsőbbséget adnak a közös megvitatásnak, mert minden ilyen találkozásban nagy erkölcsi je­lentőségű közeledést látunk abban az esetben is, ha teljes sikert nem is érnénk el ezúttal sem. Mert ak­kor is szélesebb nyomok fognak fönnmaradni, a­me­lyek a viszály rendezésének útját még világosabban megjelölik. A kormány ezért feszült érdeklődéssel fogja követni az értekezlet lefolyását. Ha a két is­meretes memorandum tartalmában és előfeltételei­ben messze, elágazik is, mégis sokkal nyomatékosab­ban lép bennük előtérbe az ellentétek kiegyenlítését követelő szükségesség eszméje, mint bármely eddigi hasonló nyilatkozatban. A kormány az értekezlet elé terjesztendő elaborátumban kísérletet fog tenni a kompromisszum elérésére, mely főleg azzal a mind­két pártnál nyilvánuló, teljesen helyes fölfogással számol, hogy a német-cseh viszály kiegyenlítése leg­célszerűbben lépésről-lépésre történik. Ez az elaborá­­tum is módosítható, a­mint hogy e kérdésekben ál­talában nem elvek hozzák meg a döntést, hanem egyedül mindkét részről a békére irányuló akarat.

Next