Budapesti Hírlap, 1903. január (23. évfolyam, 1-31. szám)
1903-01-04 / 4. szám
4 volt, amelyet megfejteni nem lehetett. „Még semmit sem tudok,4--------„még semmi biztosat nem mondhatok,44--------„az ellentétek még mindig megvannak44, — ezek voltak a rendes szólamai. — Kegyelmes uram, meglesz a kiegyezés? — Nagyon pesszimista vagyok.— Hát nem lesz meg? — Reménykedem az utolsó pillanatig. Majd jönnek, majd hajlanak. S megvolt a közös tanácskozás a korona elnöklete alatt s jött Körber osztrák miniszterelnök ismételten Széll Kálmánhoz s megvolt a második királyi kihallgatás is, de a helyzet mindvégig nem változott. Négy napon keresztül, reggeltől késő estig folyt a tárgyalás és a tanácskozás, olyan makacs küzdelem, a mely ritktja párját s a szinen minden nyugodt maradt s csak az a jelszó hangzott: „A helyzet változatlan.44 Körber dr. karcsú, elegáns alakja rugalmas léptekkel jött és távozott; de hogy mit hozott, vagy mit vitt, rejtelem maradt. Az osztrák miniszterelnök egészen fiatal ember benyomását teszi; beretvált képű, kis fekete bajszú, de már szürkülő hajzatú férfiú. Elegáns alak és igen értelmes ábrázat. Bandzsali erősen közelítő szemüveget hord. Azt beszélik Bécsben, hogy az udvar valósággal szerelmes Körber dr.-ba, anynyira imponálaz okossága és az ügyessége, ahogy az osztrák pártokkal elbánik. Böhm-Bawerk pénzügyminiszter, a ki fontos szerepet játszott a kiegyezés ez utolsó napjain s a ki a németeknek bizalmi embere a kabinetben, inkább egy német tudós, mintsem államférfiú benyomását kelti. Bécsbe küldött tudósítónk már jelentette, mily csekély érdeklődést tanusítottak a bécsiek a kiegyezés végső küzdelme iránt. Ők egészen biztosra vették, hogy a kiegyezés meglesz s a börze nyugodt és higgadt maradt. Az orosz külügyminiszter jelenléte jobban érdekelte az emberekét. S mi roppant érdekes volt az a bécsi szálló, a Hotel Sacher, ahol egyazon emeleten egyfelől az osztrák-magyar monarkia gazdasági egységét foltozták, másfelől meg, úgy lehet, a Balkán térképét rajzolták újra. A Sacher kapuja előtt minden órában változott a kép s más-más látogató jött vagy távozott, részint Széll Kálmánhoz, részint Lamsdorff grófhoz, akinél az összes királyi hercegek, miniszterek és diplomaták viziteltek vagy személyesen vagy névjegyük leadásával. Egyáltalán Lamsdorff gróf látogatása s az ő tiszteletére adott udvari ebéd és más ünnepségek valami sajátos, színes hátterét adják a végbement kiegyezési küzdelemnek, az évnek utolsó napjain. A kiegyezés tartalma a maga egészében még ismeretlen, de annyit mondhatunk, akik a küzdelem szemlélői voltunk, hogy végtelen érdekes külső körülmények közt s kitartó harc és roppant izgalmak után lett meg az egyezség, amelyet Széll Kálmán kötött — reméljük és hiszszük — Magyarország minden érdekének teljes megóvásával.* Az orosz külügyminiszter visszaérkezett a Neva partjára és jelentést tesz urának kiküldetése eredményéről. Most már csak a cártól függ, hogy töténik-e valami a Balkánon, akár megnyerte Lamsdorff gróf a bécsi udvar hozzájárulását, akár nem. Ezzel minden komoly politikus tisztában van, s így csak mosolyt kelthetnek azok a ballon dressayk, melyeket Belgrádban és Szófiában egyre-másra fölbocsátanak. Valahány élénk fantáziájú politikus és publicista van Szerbiában és Bulgáriában, az most mind megoldási terveket bocsát világgá, amelyekből kiderül, hogy az orosz külügyminiszter bámulatosan begombolkozott délszláv testvérei előtt és a két uralkodót kivéve, senki előtt nem ejtett el egyetlen egy szót is, amelyhez hímet varrni lehetne. De ámbár Lamsdorff viselkedése és hideg zárkózottsága kijózaníthatta volna azokat, kik a legvérmesebb reményeket fűzték lejöveteléhez, mégis úgy látjuk, hogy a Balkánon az izgalom nem szűnt meg és mindenki feszült várakozással tekint a közeljövő elé. Ha a cár valóban oly békebarát, aminőnek híresztelik, elkedvetlenedéssel tapasztalhatja, hogy azok a békemagvak, melyek elhintését a hágai konferencián kezdette meg, s amelylyekkel állítólag Lamsdorff gróf is megtömte utibőröndjét, a Balkánon háborús hajlamokat csíráztattak ki. A míg félre nem magyarázható, határozott kijelentés el nem hangzik Szent-Pétervárról, addig az osztrák-magyar sajtó, sőt Goluhovszki gróf is hiába fogja magyarázni a balkáni népeknek, hogy a keleti kérdés megoldásának órája még nem érkezett el. Az odalent mutatkozó nyugtalansággal és a diplomáciának titkolózásával szemben rendkívül föltűnő és egyúttal ránk nézve megnyugtató az a hidegvér és abszolút nyugalom, melyet Románia és Görögország tanúsítanak. Tudjuk, hogy a hellének érdekei Macedóniában épp oly fontosak, mint a szerbeké és bolgároké, valamint tudjuk azt is, hogy Romániát a macedónkérdés rendezésénél figyelmen kívül hagyni nem lehet. Ha tehát Görögország és Románia az izgalom legcsekélyebb jele nélkül nézte Lamsdorff utazását és sajtója még polémiára sem érdemesíti a délszláv fejtegetéseket, ebből joggal következtethetjük, hogy György és Károly király az abbáziai találkozásnál már tavaly megegyezésre jutottak a macedónkérdésben. Tekintetbe véve azt a viszonyt, mely a románok uralkodóját Vilmos császárhoz, illetőleg Németországhoz és a mi királyunk révén a monarkiához fűzi, némi megnyugvás támadhat bennünk még arra az eshetőségre is, ha Lamsdorff gróf javaslatai a monarkia eddig követett balkáni politikájától eltérők lettek volna. A mi érdekeink a Balkánon fedezik Románia érdekeit, s noha nagyhatalom vagyunk, mindenesetre jól esik tudnunk, hogy a döntés óráiban nem leszünk teljesen elszigetelve és magunkra hagyva. A romániai nagybirtokosok egyesülete a karácsonyi ünnepeket követő szombaton tartotta meg ez évi nagygyűlését. Hogy ez a nagygyűlés egy román nemzeti agrárpárt megalakítását is kimondotta, minket sokkal kevésbbé érdekel, mint az, hog egyhangúlag fogadta el Comsa ügyvéd és nagybirtokos amaz indítványát, amelynek veleje röviden a következő: Miután Románia nyersterményeinek piaca épp úgy a magyar-osztrák monarkia, mint ez utóbbi ipari termékeinek Románia, a román politikai közvéleménynek ma, a kereskedelmi- és vámszerződések megújításának küszöbén kétszeresen résen kell lennie, hogy az új szerződések megkötésénél a maga gazdasági érdekeit kellőképpen megvédhesse. Románia egymagában, mint nyerstermelő állam kicsiny és gyenge, hogy a harcot sikeresen megvívhassa a hatalmas magyar-osztrák monarkiával. Erőssé lesz azonban, mihelyt sikerül a többi" balkáni államot is egyesíteni egy olyan szövetségben, amelynek feladata, azoknak mint nyerstermelő országoknak érdekeit megvédeni. E szövetség megalakítására az első lépést megtenni Románia kötelessége, mert ő a politikailag és gazdaságilag legfejlettebb balkánállatu. Október hónap végén Romániában részleges kormányválság volt. Aurelian közgazdasági és Pattocé igazságügyi miniszterek letették tárcájukat és a Sturdza-kabínetből kiváltak. A külföldi sajtó, amely Románia belpolitikai viszonyairól még kevésbbé van tájékozva, mint a mienkről, nem tulajdonított valami nagy fontosságot e miniszterválságnak.Amint a gazdasági kérdések a kereskedelmi és vámszerződésekkel kapcsolatosan, a nemzetközi politikában egyre jobban homloktérbe nyomulnak, akként lesz e miniszterválság jelentősége is világosabb. Az 1883-iki romániai vámháború még élénk emlékezetében van a magyar közönségnek. E vámháború hőse Aurelián, akkori közgazdasági miniszter volt. Aurelián Románia legkiválóbb liberális nemzetgazdája. Hazájának jólétét az ipar és kereskedelem föllendülésétől várja s ezért a legmerevebb védővámosok közé tartozik. A vámháboruval tönkre is tette az erdélyrészi régi módi kisipart, a mely Romániában elvesztette egyetlen piacát, de nagyon sokat ártott a romániai mezőgazdaságnak is. Az 1894-iki román vám- és kereskedelmi szerződést már nem Aurelián pártja kötötte meg, hanem a konzervatív nagybirtokosok pártjának kormánya. Ez igyekezett megkorrigálni az Aurelián-féle védővámos politika hibáit. Engedményeket adott az ipari vámokban, hogy a nyersterményekre vonatkozóan ő is megfelelő méltányosságban részesüljön. Az új vámszerződés előkészítése és megkötése, miután ez idő szerint a liberális párt van a kormányon, most az Aurelián feladata lett volna. Tőle azonban, mint védővámostól, még azt sem lehetett várni, hogy a státuszkvót fönntartsa, nemhogy az ipar rovására a nyerstermékek számára még nagyobb kedvezményeket vívjon ki. Ezért kellett neki a kabinetből távoznia. Most már az is világos, hogy elejtése Sturdza részéről a nagybirtokosoknak adott engedmény volt. Ránk, magyarokra, sokkal kedvezőbb lenne, ha az új szerződések megkötésénél Aureliánnal kellene tárgyalni. Az ő védővámos merevsége a mi iparunknak, amely 1883 óta Romániában egészen elvesztette a tért, nem sokat ártana, de viszont sokat használna a nyers terményekre vonatkozóan. Az Aureliánéval ellentétes álláspont képviselői ipari tekintetben kétségtelenül nagy engedményeket fognak tenni monarkiánknak azért, hogy a nyers terményeket illetően tőle megfelelő kedvezményeket nyerjenek. A kapott ipari kedvezmények azonban nem nekünk, hanem az osztrák iparnak fognak használni, de a nyersterményekre vonatkozó engedmények a mi mezőgazdaságunkat fogják súlyosan érinteni. Hogy ettől okunk van tartani s hogy kötelességünk a legéberebb elővigyázattal lenni, azt semmi sem bizonyíthatná meglepőbben, mint a romániai agráriusoknak az a terve, a melyivel az egész Balkánt gazdasági szövetségbe akarják egyesíteni, hogy annak idején tőlünk mentői többet kicsikarjanak. BUDAPESTI HÍRLAP. (4. sz.) 1903. január 4. A cseh-német egyezkedés. — Távirati tudósítás. — Bács, jan. 3. Ma délután gyűlt egybe a miniszterelnökség helyiségében a csehországi és morvaországi vitás nemzeti ügyek szabályozására egybehívott értekezlet. A kormány részéről megjelent Körber miniszterelnök, Kartel és Rezek miniszterek, továbbá a cseh és morvaországi pártok összes meghívott megbízottai. Körber miniszterelnök nyitotta meg az értekezletet hosszabb beszéddel, amelyben röviden említést tett a kiegyezés megkötéséről is. A miniszterelnök kijelentette, hogy a pártok által óhajtott eszmecsere azt bizonyítja, hogy az ismeretes kérdések megoldását a legbiztosabban a népek megegyezése készíti elő. A kormány mindenkor ragaszkodott ehhez a fölfogáshoz. A kormány hálásan fogadja, hogy most mind német, mind cseh részről ismét elsőbbséget adnak a közös megvitatásnak, mert minden ilyen találkozásban nagy erkölcsi jelentőségű közeledést látunk abban az esetben is, ha teljes sikert nem is érnénk el ezúttal sem. Mert akkor is szélesebb nyomok fognak fönnmaradni, amelyek a viszály rendezésének útját még világosabban megjelölik. A kormány ezért feszült érdeklődéssel fogja követni az értekezlet lefolyását. Ha a két ismeretes memorandum tartalmában és előfeltételeiben messze, elágazik is, mégis sokkal nyomatékosabban lép bennük előtérbe az ellentétek kiegyenlítését követelő szükségesség eszméje, mint bármely eddigi hasonló nyilatkozatban. A kormány az értekezlet elé terjesztendő elaborátumban kísérletet fog tenni a kompromisszum elérésére, mely főleg azzal a mindkét pártnál nyilvánuló, teljesen helyes fölfogással számol, hogy a német-cseh viszály kiegyenlítése legcélszerűbben lépésről-lépésre történik. Ez az elaborátum is módosítható, amint hogy e kérdésekben általában nem elvek hozzák meg a döntést, hanem egyedül mindkét részről a békére irányuló akarat.