Budapesti Hírlap, 1903. május (23. évfolyam, 119-148. szám)

1903-05-05 / 122. szám

Budapest, 1903. XXIII. évfolyam 122. szám. Kedd, május 5. Megjelenik mindennap, bék­én és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 FLL Egyes szám ára helyben 8 fil., vidéken 10 fil. Telefon: szerk. 54—03, Igadóh. 55—­95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Till. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Elő­id­es és hirde­tés-fölvétel: Ugyanő ház József­ korat 5. sz. a. oldalán. Apró hirdetések Ára: Egy szó 5 ill., vastagabb betűvel 10 ill. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Róma és Páris. Budapest, máj. 4. A legnagyobb jelentőséggel bírnak s a legáltalánosabb föltünést keltik az an­gol király és a német császár látogatásai Rómában és Párisban. Mindenki érzi ezeknek politikai fontosságát. Kitűnik ez a fejedelmi pohárköszöntőkből is,­ de még inkább abból, hogy a külügyminisz­terek és diplomaták részt vesznek, nem­csak az ünnepségeken, hanem az állam­fők értekezletein is. A német császárt kancellárja, Bülow kíséri útjában s tár­gyal a miniszterekkel és Rampolla bíbo­­rossal. Edvárd királynak az angol nagy­követek segítenek az olasz udvarnál és a francia kormánynál. Az angol király látogatásai kétség­kívül az afrikai és a földközi-tengeri kér­désekkel függnek össze; azokat a hatal­makat keresi föl, melyek leginkább ér­dekeltek a Földközi-tenger viszonyaiban, mint Itália és Franciaország. S minthogy a török birodalom sorsa ismét függőben van, Anglia ápolni igyekszik a régi barátságot azokkal a nemzetekkel, me­lyekkel ennekelőtte a keleti státuszkvó érdekében közreműködött, hogy elhárítsa Oroszország terveit Konstantinápólyra és kitörését a Dardanellákon a Közép­­tengerre. Ezt tette volt III. Napóleonnal és Viktor Emánuellel a párisi békekötés­nél s ugyanezt a politikát követte a berlini szerződésnél. Azóta elejtette Törökor­szágot, melynek protektora volt, de Oroszország ellen foglalt állást az örmény lázadás és a görög háború idejében. Most Németországgal versenyez Kis-Ázsiában és Mezopotámiában s gyanakodó szem­mel kiséri az orosz politikát, mint a­ par­lamenti tárgyalásokból kitűnt. Csatlako­zott a macedóniai kérdésben a reform­­követelésekhez, de azzal a világos kije­lentéssel, hogy ezekkel a státuszkvót és a békét kívánja megóvni s minden be­szédében, a­mit Rómában és­­ Párisban mondott, erősen hangoztatta a békét és éppen úgy a nyugati hatalmak barátsá­gát és érdekazonosságát. Ez tehát oly közeledés különösen Franciaországhoz, mely annál feltűnőbb, mivel az orosz-fran­­cia­ szövetség némileg lazult, a­mint ez a macedóniai kérdésben a francia sárga könyvben is nyilvánult. Olaszország valóban szerencsés, hogy annyira keresik vele az egyetértést franciák, angolok és németek. Tudjuk, hogy a hármas­ szövetséget megújították, de ez nem zárja ki a többi hatalommal való szövetkezést egyéb speciális kérdé­sekben- És ki ne venné, azt észre, hogy II. Viktor Emánuel látogatást tett a cár­nál és a német császárnál, de a cár meg­ígért vizitjét bizonytalan időre elhalasz­totta, ellenben Vilmos császár az angol király nyomában Rómába sietett. Észre­vehető­ némi feszültség a bécsi és római udvarok között is, mivel a találkozás Ferenc József és II. Viktor Emánuel kö­zött elmaradt . Ferenc Ferdinánd trón­örökös olaszországi utazásában a királyt nem kereste föl. A német császár is Olaszországban nemcsak udvariasságot torzsalkodásának. A Tudorok a Lan­caster-házból s anyai ágon III. Edvárd király harmadik fiától származtak. A dinasztia-alapító VII. Henrik, a­ki a véres III. Rikárdot taszította le az angol trónról, olyan XI. Lajos veretű király volt; erő­szakos, kicsinyes, gyanakvó, zsarnok, de jó gazda, nagy szerző, a ki rendet, tele kincstárt ha­gyott örökségül fiára, a ledér, pazar, hiú VIII. Henrikre. Ez a jó király, bár csak ötvenhat éves volt halálakor, mert korán kezdte s mert tudta a módját, hogyan szabaduljon megunt feleségei­től, hatszor házasodott. Két feleségétől elvált, kettőt lefejeztetett, egy meghalt természetes ha­lállal, s az utolsó is talán csak úgy menekedett a baka­bárdtól, hogy VIII. Henrik hirtelen meg­halt. Természetében a fővonások a luxuria, a hiúság s a zsarnok-szeszély. Tökéletes lovagnak tartotta magát. Tanult valamit, de értelme se­kélyes, gondolkozása fölületes volt. Bántotta, hogy kortársai közül a­ francia I. Ferenc s az osztrák-spanyol V. Károly külömb monarkok és külömb lovagok. Nagy katonának hitte magát, nem mert háborúkat vezetett, de mert olykor lándzsát tört a tornákon. Hiú volt szépségére, holott, arca parasztos, kissé bestiális, hogy úgy mondjuk — faunszerű volt. Csak első feleségétől volt nehéz megszabadulni, ezzel huszonnégy évig élt házasságban, azután könnyen ment a dolog, a kidáláig hátralévő tizennégy esztendő alatt ötször cserélt feleséget, miután megtalálta a módját, hogy „szemérmetlen ágyába“, mint sze­rezhet átlag minden három esztendőben friss asz­­ezon­t. A­mikor feleségül vette tizennyolc éves korában elhunyt Artur bátyja huszonnégy éves teljesít, hanem az aktuális keleti politi­kában szerez magának tájékozást és befo­lyást. Ne feledjük, hogy fiait Konstan­­tinápolyba küldte és Egyiptomba s most Rómában találkozik velük. A portát senki sem protegálja ma jobban, mint a né­met császár. Mindebből kitűnik, hogy a nagyha­talmak aggodalommal tekintenek a jö­vőbe és féltékeny jóindulatot tanúsí­tanak Oroszország és Ausztria-Magyar­­ország akciója iránt. Ez a kettő pedig mindinkább összesimul és ha beavatko­zásra kerülne a sor, az is közös megálla­podással történnék. Másik nagyon érdekes momentuma a római találkozásoknak a két protestáns fejedelem tisztelgése XIII. Leó pápánál. Mind a kettőnek vannak nagyszámú ka­tolikus alattvalói és mind a kettő keresi a római szentszék erkölcsi , támogatását. Megszűnt Angliában a pápisták gyűlö­lete s az anglikán egyházban sok hajlan­dóság mutatkozik a katolicizmushoz. A király, mint az anglikán egyház feje, ha nem is osztja ezt az irányzatot, de nem is ellenzi. Tárgyalásokba azonban­­ a szentszékkel ezúttal nem bocsátkozott s Rampollával nem is találkozott. Ellenben II. Vilmos császár, a német protestantizmus egyházi és világi feje sokkal közelebb áll ahhoz a középkori hagyományhoz, mely szerint a pápa és a császár uralkodnak a világon. Ő már harmadszor jár a Vatikánban s részesül ott a legnagyobb kitüntetésben. Oly kölcsönös a vonzalom XIII. Leó és II. özvegyét, a­ki halálával koronát és hitvest hagyott rá, megkérdezte a maga országa főpapjaitól, meg a római pápától, hogy istenes dolgot cselek­szik-e ". Nem találták kánoni sérelemnek, hogy fe­leségévé tegye sógorasszonyát, a­kit már koráb­ban szeretett, még bátyja életében. A lelkiismeret bírái szűznek deklarálták az özvegy királynét és a spanyol Katalin fehér ruhában, lebontott hajjal, fején m­krtus-koszorúval állott VIII. Henrik olda­lán az oltárhoz. Frigyükből több gyermek szüle­tett, de csak egy Mária nevű leány nőtt föl, a ki VI. Edvárd halála után pár esztendőre Anglia trónjára ült, a ki felesége volt a zordon II. Fülöpnek, s a ki a heretikusoknak Angliában meggyújtotta a máglyát. A fiúgyermekek rendsze­rint halva születtek. VIII. Henrik, a­kiben szik­rája sem volt a lelki­ismeretnek, a­ki két felesé­get, aztán barátját, Morus Tamást, az Utópia híres íróját, habozástól menten küldte a vér­padra, a­ki a sürű­ halálbüntetést válogatott kín­­zásokkal hajtotta végre, azt a szerencsétlenséget, hogy trónjának nem bir örököst adni, Isten bün­tetésének látta, mert nem istenes módon házaso­dott. Szó sincs róla, hogy a lélek bántotta volna, mert bátyja hitvesével lépett házasságra. Bán­totta az, hogy felesége, ha „fiat fogant, csak úgy táplálta azt, mint sir a holtat, hogy írangzati vagy a nemzés helyén halának él, vagy alig e világi a jöve“", a mint Shakespeare mondja, és bántotta a bujaság. Szinte húsz esztendőn át rá­gódott a válás gondolatán s, csak a véletlenen mú­lott, hogy Katalint nem taszította el magától ko­rábban. A­mig fiút remélhetett tőle, csak fitog­tat­,h a hirtelenkedett, a mint nem remélhetett trón- Boleyn Anna. Irta: Junius. Ebben az esztendőben, április első napjai­ban volt Erzsébet angol királyné halálának há­romszázados évfordulója s körülbelül abban az időtájban jelent meg boldogtalan anyjának leg­jobb, legteljesebb, bár­ nem mindenben elfogulat­lan életrajza francia fordításban. Az életrajz ere­detije angol, Briedmann Pál írta, a Boleyn Anna tragédiájáról szóló nagy és gazdag iroda­lomban is párját ritkító nagy apparátussal. Két részből áll a munka: első felének címe a szakadás felé, a másodiknak a szakadás után. Az anglikán egyház egyebek között főként annak köszöni szü­letését, hogy VIII. Henrik válni akart feleségé­től, hogy el­vehesse Boleyn Annát, a pápa meg nem akart a válásba beleegyezni. Szinte negyed­századig tartó házasélet után vált el VIII. Henrik feleségétől, Aragóniai Katalintól, V. Ká­roly spanyol király és római császár, meg I. Fer­dinánd magyar és cseh király nagynénjétől. Csak tizennyolc esztendős volt, a­mikor elvette a nála hat esztendővel idősebb asszonyt, Artúr bátyjá­nak immár özvegyét, abban az esztendőben, a­midőn trónját elfoglalta, 1509-ben. A reformáció minden valószínűség szerint e válás híján is be­következik Angliában, csak később talán, ke­­vésbbé erőszakos módon és más lefolyással. VIII. Henrikben a Tudor-dinasztia második íze ült Anglia trónján. Ezt a dinasztiát VII. Henrik alapította, a­ki véget vetett a piros és fehér ró­zsák, a Lancaster- és York-házak hosszú, véres Mai számunk 24 oldal.

Next