Budapesti Hírlap, 1903. szeptember (23. évfolyam, 239-268. szám)
1903-09-15 / 253. szám
10 csikkal együtt pusztultak el. A szerencsétlenséget a dudás okozta, akit a csendőrség le is tartóztatott. A vízbefultakat hosszas, fárasztó munka után másnap reggel kifogták. (Öngyilkos hajóskapitány.) Mint Marseilléből táviratozzák, Teli-Serre kapitány a szombaton Bakhia mellett hajótörést szenvedett Bretagne szállítóhajó parancsnoka revolverrel agyonlőtte magát. (A szílbirkózás halottja.) A múlt héten, mint Érsekújvárról jelentik, egy cirkusz-társulat érkezett a városba. Előadásait nagy közönség látogatta, amelyet különösen az vonzott oda, hogy Petrov Rudolf, igazgató száz koronát tűzött ki annak, aki őt földhöz vágja. Az atléta, a publikum nagy mulatságára, minden este legyűrt néhány erős embert. A minap kiállt a porrondra egy Vörös Lajos nevű erős ember, a közönség biztatta is, hogy ne féljen. A küzdelem megkezdődött, Vörös Lajos keményen védekezett, de egyszerre nagyot nyekkent a földön. A nép természetesen nevetett a dolgon. Vörös Lajos valahogy föltápászkodott, haza is vánszorgott, de másnap meghalt belső elvérzésben. A cirkusz-csapat fölszedte sátorfáját s most a hatóság azt sem tudja, merre jár. Vörös Lajost négy árvája siratja. — (Sztrájk.) Milánóból táviratozzák. A milánói- északi vasúttársaság személyzete sztrájkba állott. A szolgálatot részben beszüntették. Általában nyugalom van. — (Felolvasás a rövidzárlatról.) A párisi és budapesti tűzkatasztrófát tudvalevőleg a villamos vezetékben beállott rövidzárlat okozta. Ebből az alkalomból Fodor István, a budapesti általános villamossági társaság igazgatója holnap, kedden este hat órakor felolvasást tart a rövidzárlatról az Országos Iparegyesület helyiségében. Az egyesület szívesen látja a vendégeket.- - , -,— (Kiirtott család.) Borzalmas mészárlást, vitt végbe a minap, mint Zomborból Írják, Tgrók Imre dzsida-pusztai lakos. Előbb összetűzött a nála lakó ipával, akit fejszével agyonvert. Azután felesége ellen támadt s három fejszecsapással őt is megölte. Sógora, és ennek felesége ki akarták csavarni a kezéből a fejszét, de a feldühödt ember őket is súlyosan megsebesítette. A lármára nagy tömeg csődült össze, amely lefegyverezte a gyilkost és átadta a csendőrségnek. Török Imre csak nemrég szabadult ki a fegyházból, ahol tizenkét évet ült, mert első feleségét meggyilkolta. — (Rendőri hírek.) Öngyilkos asszony. Özvegy Varga Jánosné 58 éves napszámosnő Pozsonyi-ut 15. számú lakásán fölakasztotta magát s meghalt. Holttestét a boncoló-intézetbe vitték. — Elgázolás. Passut Sándor hetvennyolc éves mázolót tegnap a Lehel téren elütötte a villamos. Pashutot, ahol a fején súlyosan megsérült, a Rókus-kórházba vitték. — Halálos verekedés. Újpesten, az xAndrássy K út egyik vendéglője előtt vasárnap este Zurecs Antal harmincnyolc éves napszámost és Laczkó András huszonhét éves gyári munkást két másik munkás doronggal úgy megverte, hogy a nevezetteket a Károlyi-kórházba kellett szállítani. Zurecs ma délután a kórházban meghalt, Laczkó pedig haldoklik. A rendőrség kinyomozta és letartóztatta a gyilkosok egyikét, Szőke Mátyás húsz éves legényt; a társa még nem került meg. — (Rövid hírek.) Előadás laterna magikával. A hold utcai iskolaház dísztermében kedden este hét órakor laterna magikával illusztrált előadást tartanak. — Az akadémiai könyvtár olvasóterme e hónap 15-én nyílik meg a közönség használatára. Látogatójegyet kellő igazolás mellett kedden, csütörtökön és szombaton délután 4—5-ig adnak ki A főgimnázium és főreáliskola 7. és 8. osztályú tanulói az illető iskolaigazgatóságnál kapják a látogatójegyet.— A bábolnai m. kir. állami ménesbirtok tisztavérűi ezimenthali szarvasmarha tenyészetéből származó s tuberkulinra nem reagált 14 drb fiatal tenyészbika ez évi október hónap 20-án délután 1 órakor Bábolnán nyilvános árverésen el fog adatni. •— Szabászati és varró-tanintézet úri nők részére. Berlini Akadémián kitüntetve. Beirás szeptember 12-étől. Kezdete szeptember 15-én.. Beirási dij 10 korona. Tandíj 25 korona. Ferenciek tere 3. II. 4. Királybazár. Hauszer Margit. — Használ-e már Stamatint? .— Ha őszül a haja, használja a Stella-vizet. Ara 2 kor. Kapui Zoltán B. gyógytárában Bpest, Szabadság-tér.—■ Svájci rajzeszközöket, valamint Richter, Riefler és Klintz-féle Präcisios rajzeszközöket eredeti gyári árakon ajánl Calderoni és Társa Budapest, Váci u. 1. —Felülmúlhatatlan angol szépitőszer a Balassa-féle ugorkátej. Biztosan eltávolít szeplőt, májfoltot, ráncot stb.Egy üveg 2 bor. Balassa K. gyógytárában Temesvár.Főraktár Bpesten Török J. gyógytára, Király u. 12.— Hirdetmény. A Magyar Folyam- és Tengerhajós Részvénytársaság igazgatósága közli, hogy hajói Dubrovica szerbparti állomást, kis vízállás következtében— további intézkedésig nem érintik, a minek folytán az ezzel az állomással való forgalomban úgy az áru mint a személyforgalmat egyelőre megszüntette. BUDAPESTI HÍRLAP. (253. sz.) 1903. szeptember 15. — 50.000 korona nyerhető esetleg az Orvos-Szövetség sorsjátékán. Egy sorsjegy ára 1 korona. — Egy szőnyeg csak 4 frt 75 kr. Orendi-szőnyegháza Bécsben I., Lugeck 2. szám, szerdán, e hónap 23-áig két méter széles, három méter hosszú, erősen szövött szőnyeget, vörös, oliv, rézszintit vagy mintázottat, darabonkint csak 4 frt 75 krért ad el. Árjegyzék ingyen. Divat Újság. A Divat Újság szeptember 15-iki száma megjelent és kedvelt híveit egy egész sereg uj mintával lepte meg. Noha még úgyszólván mindenki ingadozik és tűnődik az őszi — téli divat mivoltára nézve ■—* a Divat Újság bátor és biztos kézzel választotta ki a sokféle kínálkozó minta közül a helyeseket. Mindjárt első oldalán két elegáns őszi kabát, az egyik kényelmessége, a másik takarékossága által tűnik ki. Másik oldalán egy szép menyasszonyi ruha — egy különös nyoszolyalány-ruha, — amennyiben a nálunkkissé szokatlan reformruha stíljében van szabva. A lap többi részét gazdag választásban őszi és téli ruhák töltik ki, hol derékkel, hol pedig zsakettel. A szoknya úgy látszik, mind egy kissé szűkebb és rövidebb, mint eddig, de azért még mindig földig érő. A kalap egy ici-picit mintha veszítene föltűnő terjedelmű karimájából, de azért még mindig igen nagy. Általában az a benyomásunk, hogy a Divat téli újdonságaiban a szép mellett a hasznos félé is hajlik, amiről mindenki meggyőződhetik, ha a Divat Újság kiválóan jól rajzolt képeit és mintáit jól szemügyre veszi. * A Divat Újság előfizetési ára nagyonölcsé. Negyedévre, postán való megküldéssel, két korona húsz fillér. Előfizetni legcélszerűbb postautalványon a kiadóhivatalban: Budapest, VIII. Rökk Szilárdutca 4. FŐVÁROSI ÜGYEK. — A főváros új tanítói. A tanács minden esztendőben huszonöt-harminc tanítót s ugyanannyi tanítónőt választ. De azért még mindig kevés a tanító és a tanítónő. Minden osztályba kell egy tanítót vagy tanítónőt állítani s az idén is huszonhat új osztályt kellett nyitni. A tanács úgy segít a dolgon, hogy az üresen maradt osztályokba megbizottakat állít. Az idén is számos új tanítónak és tanítónőnek kellett megbízatást adni. De az iskolák vezetésében is jelentékeny változás történt. Bárczy István dr. tanácsos mindent megtesz, hogy az iskolák számára a legjobb erőket biztosítsa s ezért még a hivatalból való nyugdíjazás végső eszközének a használatától sem retten vissza. Az iskolák vezetésében a következő változások történtek: A Horánszky utcai főreáliskola vezetésével, amint azt már megírtuk, a főváros tanári karának egyik kiváló tagját, Berkes Imrét bízta meg a tanács. Lakits Vendel lemondott az V. kerületi Lipót-téri szakirányú ipariskola vezetéséről, helyébe a tanács Rákos Istvánt nevezte ki. Ugyancsak Lakits Vendelt néhány hónapra fölmentették a Lipót-téri elemi iskola vezetése alól, helyettese lett Taxner Árpád. A VIII. kerületi Bezerédy-utcai kettős iskola vezetését a tanács Brantner Albinra bízta. A nyugdíjazás alatt álló Schmidt Albinnak VII. kerületi Wesselényi-utcai elemi, iskoláját Hauser Ferenc igazgatóra bízták, s ennek helyébe a VII. kerületi Kazinczy-utcai elemi iskola vezetésére Kiss Ildóbert ipariskolai igazgatót jelölték ki. Továbbá Horváth László IX. kerületi tűzoltó-utcai szolgálatképtelen igazgató helyébe Klement Alajos ipariskolai igazgatót, ennek helyére, a IX. kerületi Lónyay utcai szakirányú ipariskola vezetésére Ulrich G. Adolf tanítót jelölték ki. Az I. kerületi Városmajor utcai új iskola vezetésével a tanács Czike Imre zugligeti elemi iskolai igazgatót s ennek helyébe a zugligeti iskola vezetésével Rakita Árpád tanítót bizta meg. Uj megbízást kaptak a tanácstól: Arany Sándor, Bárány Nándor, Bárd Vilmos, Bató László, Békéssy Károly, Blaschnek Károly, Dallos Sándor, Ekker Imre, Bühringer Gusztáv, Halácsy Endre, Horváth Lajos, Horváth Pál, Ispanovits Sándor, Jakopovics Lajos, Jánosi István, Kapossy Pongrác, Kálmán Elek, Kempelen Imre, Kiss József, Láng Ede, Mérei Samu, Ónodi Mihály, Peyer Emil, Rácz Antal, Remes Alajos, Rigó Béla, Saskeőy Béla, Schöner Lipót, Szelly Lajos, Svarda Dezső, Szalai Samu, Szentiványi Ákos, Tóth László, Vajda Oszkár és Weisz Salamon tanítók: Balás Emma, Banovicsné Jurányi Ilona, Barna Rózsa, Bieber Rózsa, Bubics Mária, Császár Gizella, Csiky Anna, Ember Ottilia, Erdély Anna, Erdősi Ilona, Farkas Erzsébet, Fodor Éva, Fennesz Margit, Könyvessy Aranka, Goldberger Janka, Görög Stefánia, Havas Irma, Herczog Irma, Hoffmann Józsa, Horváth Mária, Horváth Teréz, Jeny Stefánia, Kelemen Jenny, Kelemen Konstancia, Kemény Mária, Kortsák Ella, Lakits Margit, Láng Mária, Lenkei Hajnalka, Ligeti Margit, Löw Mária, Máry Klementina, Mudrony Mária, Nemes Lenke, Oleják Piroska, Pécsi Mária, Pongrátz Margit, Prehoffer Izabella, Profi Kocsárdné bárónő, Rigell Ludovika, Rittuper Margit, Róth Margit, Schiffer Ilona, Schmidt Ilona, Schwerde Mária, Stemmer Mária, Szalai Regina, Szántó Ferencné, Szél Mária, Szemmek Viktorné, Szendeffyné Harrach Elza, Szerves Celeszta, Szőke Ilona, Sztraka Edit, Tabódy Erzsébet, Varga Róza, Végh Róza, Wagner Berta, Weisz Aranka és Zaitz Lujza tanítónők. — Harmincezer koronás alapítvány. Quitkl Józsefné, született Waigand Róza végrendeletében harmincezer koronát hagyott fővárosi alapítványokra. A végrendelet szerint az összegből 4000 koronát kap a Stefánia-kórház, ugyanannyit a Bölcsőde-egyesület és a vakok intézete, 2000—2000 koronát az Erzsébetleányárvaház, a József-fiúárvaház és a Klotild-szeretetház, 12.000 koronának a kamatát pedig évenkint tíz szegény óbudai ember között osztja meg a tanács. A hagyatékot azonban csak a hagyományozó házikisaszszonyának, Klug Fannynak a halála után kaphatja meg a város, mert addig a kamatokat Klug kisasszony kapja. Az özvegy általános örököse, Waigand Ferenc, most az azt ajánlatot tette a fővárosnak, hogy Klug kisasszony évjáradékát ő kifizeti. Az alapítványok egy részét is befizeti, a többin fővárosi kötvényeket vásárol s a fővárosnál deponálja. A szelvényeket azonban Klug Fanny haláláig neki adja ki a város. A jogügyi bizottság Láng György tanácsos elnöklésével ma tartott üléséből az ajánlat elfogadását javasolta a tanácsnak. — Alföldi iparkiállítás a fővárosban. A tüdőbajosoknak az Alföldön szanatóriumot akarnak építeni. A szanatórium költségeire Budapesten az alföldi háziipari cikkekből kiállítást rendeznek. A főváros a kiállítás céljára átengedte a Sándor utcai képviselőházat. A kiállítást a tatarozott épületben november 15-én nyitják meg s január 15-éig tartják nyitva. A múlt hónap adója. Az adófelügyelőnek a közigazgatási bizottság mai ülésén tett jelentése szerint a múlt hónapban 587.610 koronával fizettek kevesebb adót, mint tavaly augusztusban. A kisebb adóbevétel az exlex eredménye. — A közegészségügy. Schermann Adolf dr. tiszti főorvos azt jelentette ma a közigazgatási bizottságnak, hogy a múlt hónapban a közegészségügy kedvező volt. Született 1848, meghalt 1112. A kórházakban 9200 fekvő- és 12.016 járó beteget gyógyítottak. A hajléktalanok menedékházaiban 21.915 férfi, 2216 nő és 218 gyermek kapott szállást. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. * (Népszínház.) Hatodik napja tart a zengő verseny a Népszínházban, mindenik este új dicsőséget szerez a magyar cigány hegedűjének. Ma este két cigányzenekar versenyezett a babérért, amit hatalmas koszorúban kapott is mind a kettő, Dénes Józsi is, Lukács Károly is. Nagy gyönyörűséggel hallgatták, nagy melegséggel tapsolták őket, Lukács Károlynak újráznia is kellett, a babérkoszorúból három jutott neki. Roppant zajos sikere volt Komlóssi Emmának, aki ma este Dankó-nótákat énekelt igen szépen, viharos tapsok között. A tetszésből bőven jutott a Cigányélet előadásának is. * (A színházak hírei.) A Nemzeti Színházban pénteken Teleki László szomorújátékát, a Kegyencet adják. A darabot 1893 szeptemberben adták utoljára. A két főszerepet Jászai Mari (Julia), és Szacsvay (Petróniusz Maximusz) játszszák. Az előadást szombaton megismétlik. Az Operaház őszi szezonját holnap nyitják meg a Berlikingeni Gátz előadásával. Az előadás kete órakor kezdődik. Az évadnyitó előadás bérletfolyamban, mégpedig páratlan (91.) bérletben történik, minélfogva egy páros számú (90.) bérlet ezúttal kiesett. Az Operaház igazgatósága e kimaradásért október folyamán fogja kárpótolni a páros számú bérlet tulajdonosait. A Vígszínház ban ma délelőtt tartották meg a Herbelin papa főpróbáját. A címszerepet Hegedűs játszsza, hálás szerephez jutott Varsányi Irén, Haraszthy Hermin, továbbá Nikó Lina, Szerémy, Ba-lassa, Tapolczai és Vendrei is. A Népszínház ban a cigányzene-versenyen holnap, kedden este a Vörös Elek budapesti és a Magyarig testvérek debreceni bandája kerül sorra. Hegyi Aranka Dankó-nótákat énekel, Fátyol Károlynak, a híres gordonkaművésznek az unokája pedig cimbalmozni fog. A Népszínház igazgatója szerződtette Székely Gyulát, a kassai színház színészét, aki a Cigányélet szerdai előadásán Dankó-nóták eléneklésével fog a fővárosi közönségnek bemutatkozni. A Budai Nyári Színházban holnap, kedden Gorkij Maxim nagysikerű drámája, az Éjjeli menedékhely kerül színre negyvenedszer. Szerdán Szterényi Malvin operaénekesnőnek lesz a vendégjátéka A tévedt nő című operában. Pénteken Maleczky Vilmosnak, a m. kir. Operaház nyugdíjazott tagjának vendégfölléptével a Rigoletto opera kerül színre.