Budapesti Hírlap, 1904. január (24. évfolyam, 1-31. szám)

1904-01-22 / 22. szám

12 BUDAPESTI HÍRLAP. (22. sz.) A védő­. Tessék csak jobban visszaemlékezni. A tanú: Ismétlem, hogy­ nem tudok róla köz­­vetetlenül semmit. Hallani hallottam róla, de kis­városban sokat beszélnek az emberek, én pedig, mint Kecskemét város polgármestere mindenféle mende­mondára nem szoktam hallgatni. A védő: A magánpanaszos azt állítja, hogy Weber az elhalt Lestyár Péter kecskeméti polgármes­tert is megrágalmazta. Igaz ez? A tanú: Erről szintén nem tudok semmit. A védő: Járt valaha Nagy Mihály, valakinek az érdekében a polgármester urnál? A tanú: Egyszer fölkeresett és fölhívta a figyel­memet egy cégre, mely Kecskeméten egy városi villamos vasutat akar építeni. A védő: A lajos­mizsei vasút építési ügyében nem járt panaszos önnél? A tanú: Csak annyit mondott akkor Nagy Mi­hály, hogy az építésre egy ismert cég is fog aján­latot benyújtani. _ A vádlott: Ön mint polgármester tud-e arról, hogy én oly összeférhetetlen természetű ember va­gyok, hogy mindenkit megrágalmazok? A tanú: Ezt nem mondhatnám. Ez a per is csak kölcsönös viszálykodásnak gyümölcse. Szegedy György városi tanácsos jelentéktelen vallomása után az elnök befejezettnek nyilvánítja a bizonyítást. A kérdések megszövegezése után a párbeszé­dekre került a sor. Nagy Emil dr. beszéde bevezető részében meg­kapó rajzát adta annak a gazdasági züllésnek, a­me­lyik a magyar fajt pusztítja. Ebben a szomorú pano­rámában, mint mondá, egyik vigasztaló, békítő mo­mentum Kecskemét városa, az ő polgárainak szívós munkaszeretetével, okos gazdasági számításával. Be­igazolódik ott is az a mondás, hogy a magyar ember mindenhez ért, ha van jó vezetője. Kecskemét városá­nak van ilyen jó vezetősége s megtorlással kéri súj­tani azt a vádlottat, a­ki nem átallotta egy újság cikkében azt állítani, hogy ezt a vezetőséget Kecske­mét ország­a képviselője megvesztegetni akarta. Az­után tételről tételre bizonyította, hogy mindazok az­­ állítások, a­melyekkel főmagánvádlót­ befeketíteni igyekszik a vádlott, a politikai gyűlölségből támadt valótlanságok halmaza, s az inkriminált rágalmazó állítás bizonyításával is kudarcot vallott a vádlott. Majd erős támadással fordult a vádlott ellen, rá­ol­vasta, hogy ennek a bírói eljárásnak a keretében is négyszer nem mondott igazat A­kinek lelkét nyelvét, mondá, négy rendbeli hazugság mételye fertőzi, az hogy kívánhatja, hogy bizonyíték nélkül, puszta sza­vára egy másik ember tétessék tönkre erkölcsileg. Vé­gül kérte , az esküdteket hogy mondják ki bűnösnek a rágalmazásban a vádlottat hadd hirdessék hangos harsonák szerte a világon, hogy az anyagi és politikai természetű veszekedések szennyes hullámai kényük­­kedvü­k szerint csapkodhatnak ugyan szerte a hazá­ban, de egy gátjuk mégis kell, hogy legyen e ez a ma­­gánbecsület.. Es ellen büntetlenül merényletet elkö­vetni nem lehet. Okolicsányi Géza dr. védő elmondja a főmagán­­vádló és a vádlott közötti harc történetét, a­melynek eredete visszavezethető az 1807-iki választásokig, mikor is Nagy Mihály dr. mint megválasztott képvi­selő azzal fordult a vádlotthoz, hogy miután képvise­lői fizetéséből megélni nem tud, vegye be őt a vádlott saját vállalatába társul. Mivel a vádlott ezt megtenni vonakodott, innen ered az a nagy ellenszenv, a­mely hírlapi közleményekben nyert kifejezést. Beszéde to­vábbi folyamán utal a védő arra, hogy vádlott régeb­ben is súlyos sértésekkel illette a panaszost, melyekért azonban az soha sem fordult a bíróságokhoz. A vádlot­tat Eötvös József báró a hetvenes évek­ elején hozta be Magyarországba Svájcból s Kecskeméten közbe­­csülésnek örvend. Kéri a vádlott fölmentését. Az esküdteik a rágalmazásban mondták ki vét­kesnek a vádlottat, a­kit a bíróság a 92. szakasz alkal­mazása m­ellett ezer korona fő- és kétszáz korona mel­lékbüntetésre ítélt. Egyúttal kötelezte, hogy az íté­letet saját költségén a Kecskeméten megjelenő Füg­­getlenség­ben közzétegye. A nyitrai nemzetiségi bünpör. Nyitra, jan. 21. (Saját­­tudósítónktól.) A törvényszék­­ ma foly­tatta a tárgyalást Veszelovszky Ferenc orsz. képviselő bünnörében. A kihallgatott tanuk ezértelmüleg vall­ják, hogy Veszelovszky Ferenc izgató beszédeket mon­dott korteskörútján s valóságos forradalmi állapotokat teremtett,­­a­hol csak megfordult. A magyarságot min­denütt megfenyegette a feltüzelt tót nép s egyre azt hangoztatta, hogy most már vége van a magyar világ­nak, ezentúl a tótok lesznek az urak.­ Egyes tanuk kihallgatásánál erős összetűzés volt Chudovszky Géza dr. kir. ügyész és Fajnor István dr. védő között. Utóbbi ellenezte a vád összes tanúinak meghitelteté­­sét, de a törvényszék elrendelte a­­tanuk meghitel­­tetését. Matulay Vilmos asszósi állami iskolai igazgató vallomása szerint Veszelovszky hivatkozott több ka­tolikus és evangélikus pap levelére, a­kik óhajtják, hogy ő a kerületben tót nemzetiségi programmal föl­lépjen. Programbeszédében, mely sok izgatást tartal­mazott, mindig a császár kifejezést használta, míg egy tót asszony arra nem figyelmeztette, hogy hiszen ők a templomban Szent Istvánhoz, a magyarok királyához könyörögnek. Megígérte választóinak, hogy úgy az elemi, mint a középiskolai oktatás nyelvéül a tótot fogja követelni s rajta lesz, hogy a Matica, valamint a turócszentmártoni, a nagymezei és más tót gimná­ziumok visszaadassanak a tótságnak. A mit a magya­rok beszélnek, az zsidó nyelv. Hangoztatta, hogy csak azokat a törvényeket hajtják végre, a­melyek a tót népet nyúzzák. A beszédnek valóságos forradalmi ha­tása volt. A tót gubancok azt kiabálták: Vesszenek a magyarok! Énekelték a Hej Szlováci-t s kővel dobál­ták meg a magyarokat. Iskolába sokáig nem jártak. Ma sem merik a gyerekek hazavinni a magyar könyve­ket, mert az atyjuk haragjában összetépi. Kész vesze­delem, hogy ott magát valaki magyarnak valja. A község különben még ma is tele van tót füzetekkel, izgató nyomtatványokkal, melyeket Turócszentmár­­tonból küldenek. Ezekből mérhetetlen gyűlöletet tanul a nép a­ magyarság ellen. Az ügyész: Egészen jól emlékszik a programbe­széd tartalmára? A tanú: Egészen jól. Még ugyanaznap este leír­tam egyes mondatokat, hogy el ne felejtsem, mert biz­tosra vettem, hogy a dolog szóba kerül a törvény előtt. A védő: Nincs önnek rossz hallása? A tanú: Nincs, nem is lehet, mert kántortanító vagyok. (Derültség.) A törvényszék a tanút meghitelteti. Zsilinszky Ciprián kisprónai áll. tanító szintén hallotta az asszósi programbeszédet. Weszelovszky azt mondta, hogy válaszszatok tót képviselőt, a ki veletek érez és a ti fiatok, véretek. A hatóságok csak azokat a törvényeket hajtják végre, melyek a tót népet nyúzzák. A nép a beszéd után nagyon föl volt izgatva. Az em­berek durván viselkedtek, őt is inzultálták szavakkal. Az ügyész: A beszéd után mit csinált a nép? A tanú: A Weszelovszky-pártiak behatoltak az alig fölépült állami iskolába és ott ettek-ittak, énekel­tek. Csendőrségnek kellett a népet onnan eltávolítani. Ő és tanítótársai nem mertek az utcára se menni, mert féltek a nép haragjától. A suhancok egyre han­goztatták, hogy most már tót világ lesz mindenfelé. A törvényszék a tanú meghiteltetését elrendeli. Az elnök bemutatja a Krisztyán tót katolikus lap egy példányát, mely torzképekkel (akasztott ember, a sovinizmus lebunkózása stb.) akarja terrorizálni a bíróságot. Megjegyzi, hogy hasonló fenyegető iratokkal és levelekkel már egy másik nemzetiségi bűnperben is megtisztelték a törvényszék elnökét. Az irat Pozsony postabélyegzővel van ellátva, ma érkezett a törvény­székhez s szélein gépírással a nemzetiségi törvényre történik hivatkozás s egyes kifejezésekben fenyegeti a törvényszék tagjait. (Mozgás a hallgatóság soraiban.) Az iratot a felsőbb bíróságok tájékoztatására csatolja a főtárgyalás adataihoz. Weszelovszky Ferenc vádlott: Ez aljasság, a melyhez semmi közöm nincs! Az ügyész kéri, hogy a fenyegetőző iratot neki adják ki, hogy szerzője ellen nyomozást indíthasson. Lassák János nyolcvanhárom éves asszósi föld­műves azt vallja, hogy Weszelovszky beszéde után a lakosság annyira föl volt izgatva, hogy ő maga is félt, hogy valamelyes nagy baj fog történni. Ma már nem emlékszik, miket mondott a jelölt, de tudja, hogy tót nemzeti néppárti programmal lépett föl. A törvényszék a tanút meghitelteti. A délutáni tárgyalás során Groctter Tivadar közgyám a programbeszéd későbbi hatását vázolta, megemlítvén, hogy a magyar államnyelv ellen való kifakadások napirenden voltak. A vádlott gyanúsítja a tanút, hogy bizonyos pénzekkel nem számolt el, a­mi ellen a közvádló energikusan tiltakozik. Siegner Bernát tanú Sándorfon hallotta a pro­grambeszédet, az inkriminált kifejezéseket meg­erősíti. A tanút, bár a védő ellenzi, megesketik. A tár­gyalást holnap folytatják. — Soós Kálmán bíró ügye. A megvesztege­téssel vádolt Soós Kálmán budapesti büntető tör­vényszéki bíró és Schvarc Ábrahám ügynök bűnügyé­ben­­ február hónap nyolcadikán lesz a főtárgyalás a pestvidéki törvényszéken. Az ítélőtanácsban Kínay Kamil királyi táblai bíró fog elnökölni, szavazó bírák K. Nagy Sándor és Sz. Kiss Gyula lesznek. A vád­hatóságot Magyar István királyi ügyész fogja kép­viselni. Soós Kálmánt Vaisz Sándor dr., Schvarc Ábrah­ám ügynököt pedig Nessi Pál dr. fogja vé­deni. A tárgyalásra harminc tanút idéztek meg. — Egy művészpár válópöre. Körülbelül hat esztendővel ezelőtt Beck Vilmos, az Operaház­­ki-­­­tűnő baritonistája feleségül vette Kertész Ellát, a­ki abban az időben a Nemzeti Színház tagja volt. Kertész Ella férjhezmenetelekor búcsút mondott a színpadnak, s a művészházasság az első években za­vartalanul boldog volt. Az asszonyt azonban vonzotta vissza a színpad, s e­miatt heves családi jelenetek támadtak a házaspár között. Beck Vilmos ugyanis hevesen tiltakozott ellene, hogy felesége ismét vis­szatérjen a művészethez, a­mely édessége mellett is sok keserű csalódást kínál. Időközben történt, hogy a Vígszínház vendégszereplésre hívta meg Ker­tész Ellát. A férj tiltakozott ellene, de eredmény­telenül. A fiatal, bájos asszonyka bizony föllépett, sikert aratott, s mihamar szerződést is kötött a Vígszínházzal. Ettől kezdve a házasfelek útja ketté­vált. Kertész Ella elhagyta a férjét, a­ki erre hűtlen elhagyás címén megindította a válópert. A budapesti törvényszék el is választotta a művészpárt, s ma Skoff Iván bíró előadásában a királyi ítélőtábla is helybenhagyta ezt az ítéletet. Mondják, hogy a mű­vésznő, mihelyt a Kúria is elválasztja az urától, felesége lesz a Vígszínház egyik kedvelt fiatal mű­vészének. —­ Humberték ügye. Parisból táviratozzék nekünk. A Humberték dolgában kiküldött parlamenti bizottság elnöke, Delarue, meglátogatta Humbertnét a Saint-Lazare fogházban. Humbertné, a­ki a börtön kórházában betegen fekszik, Delarue kérdésére, vár­jon kíván-e a bizottság előtt megjelenni és vallomást tenni, azt felelte, hogy január 28-dika után, a­mely napon Gattaui elleni ügyében lesz a tárgyalás, kész a bizottság előtt megjelenni. Az elnök erről jelentést tett a bizottságnak. Grouanet képviselő erre kijelen­tette, hogy Humbertné még mostani helyzetében is zsarolni akar. Ehhez a véleményhez Poncet kormány­­biztos is hozzájárult. A bizottság holnap fog határozni Hunnbertné kihallgatásáról. — A kivándorlók uzsorása. Hasztalanul agi­tálunk az­ amerikai kivándorlás ellen, mert a tenge­rentúlról érkező, csengő dollárok minden ékesszólás­nál kellemesebben hangzanak. Smiljovics Berke mára­­marosi földmívesnek is az volt a legszentebb meggyő­ződése, hogy ha Amerikát nem födözték volna föl, ak­kor föl kellene födözni, mert­ vagyonát­­az újvilágnak köszönhette. Ön maga ugyan világéletében nem járt a dollárok hazájában, de azért meggyőző ékesszólással tudott a rusznyákoknak arról a földi paradicsomról mesélni, a hol arany terem és sült galamb, a hol a leg­szegényebb napszámos is mindennap hússal lakik jól és külömb ágyon bál, mint idehaza ,a pap. A szegény rusznyákok szentirásnak vették minden igéjét. Külö­nösen fölös számmal levő adósainak tudott a lelkükre beszélni. Ha nem volt úti költségük, szívesen előlege­zett nekik emberséges százas kamatra. Rendesen száz­ötven forintot adott, a­miből az útiköltség a nagy vízig és azon át kifutotta. Az adóslevelet azután a kölcsönadott pénz háromszorosára állította ki s alá­íratta a kivándorlók tehetősebb rokonaival. Ilyenfor­mán kellő módon biztosítván magát, egyik darab föld a másik után az ő kezére került. A máramarosszigeti törvényszék kilenc hónapi fogházra és ezer korona pénzbüntetésre ítélte a kivándorlók uzsorását, a­kinek semniségi panaszát ma a Kúria harmadik büntetőta­nácsa, Katona Béla helyettes koronaügyész indítvá­nyára visszautasította. . .—Az ijedt ember vádja. E cím alatt közölt tudósításunkra a következő helyreigazító sorokat kaptuk: A Párisi Nagy Áruház égése u­tán alulírott­nak, mint a cég főkönyvelőjének és meghatalma­zottjának Rosenfeld Samu és Spielenann József al­kalmazottak­ azt a jelentést tették, hogy ők látták, mikor a tűz kitörésekor Halle Henrik segéd az egyik pénztár drót­kazettáját fölkapta és németül ezt kiáltotta: ,Itt a kassza, mi történjék vele?" Másnap tudakozódtak, mi történt a kazettával, s értesülvén, hogy Halle a megmentett pénzt nem szolgáltatta be, arról nekem jelentést tettek. Én kötelességemhez hí­ven a cég nevében Hallé ellen a rendőrségnél a föl­jelentést a két tanú vallomása alapján megtettem, a rendőrség azonban a tényeket nem találta beigazol­­taknak s az eljárást­ megszüntette. Halle ezután el­lenem fordult, rágalmazás miatt bepanaszolt, mint­hogy azonban a járásbíróság konstatálta, hogy­­ én a két tanú állítása alapján és a cég nevében tettem meg a följelentést, a rágalmazás vádja alól fölmen­tett és ezt a fölmentő ítéletet a törvényszék fölebbe­­zési tanácsa is helybenhagyta. Az ijedtséget a tör­vényszék Haliénak és a két tanúnak tudta be. Ez a valódi tényállás. Tisztelettel .Neuhaus Zoltán. — Végrehajtó a börtönben. Égető pénzza­varban szenvedett a uralt év júliusában Ladányi Ger­gely budapesti végrehajtó. Sok pénzt hajtott be a tör­vény nevében, de a sok pénzből, az ő boszúságára, nagyon kevés jutott a maga számára. Egyet gondolt a a Pesti Viktória-gőzmalom­, javára az árverésen be­folyt 987 koronát, a Gencsy Elemér, javára befolyt 843 koronát az özvegy Töttösyné számára lefizetett 29 koronát szépen zsebrevágta. Azután hamis jelenté­­­sekkel számolt be fölöttes hatóságának s a mikor az egyik kárvallott följelentette, megtérítette az elsik­kasztott pénzt. De, a fegyelmi és később a bűnvádi eljárást mégis megindították a végrehajtó ellen, a­kit a törvényszék vád alá helyezett. A budapesti királyi törvényszék csak gondatlan mulasztásnak minősítette a végrehajtó­­bűnét és fölmentő ítéletet hozott. A ki­rályi ítélőtábla ezzel az ítélettel szemben bűnösnek mondotta ki Ladányit s egy hónapi fogházra és hiva­talának elveszítésére ítélte. A királyi Kúria ma tartott főtárgyalásán Katona Béla koronaügyész-helyettes in­ 1904. január 22.

Next