Budapesti Hírlap, 1904. augusztus (24. évfolyam, 212-240. szám)

1904-08-24 / 233. szám

sokat beszélnek. Hírese ezredes, a­kit Port-Artur mel­lett egy bomba darabokra tépett. Puritán lelkű em­ber volt. Beszélik róla, hogy mikor legjobb barátja, egy admirális leányával váltott jegyet, elment hozzá és arra kérte őt, hogy ne vegye el a leányt, mert oly kitűnő tiszt mint ő, a­ki saját erejéből is a legnagyobb katonai rangra emelkedhetnek, abba a hírbe kevered­hetnek, hogy karrierjét protekcióval csinálta meg. Rövid ideig Pétervárott volt a követségnél alkalmazva és itt történt vele, hogy néhány orosz tengerésztiszt alacsony termetét csúfolta, és úgy nyilatkozott, hogy Japánország nem lenne méltó ellenfele Oroszország­nak. Hírőse nevetett és azt mondotta, hogy tegyenek rögtön, kísérletet. Három hatalmas tagbaszakadt muszkát választottak ki a japáninak ellenfelül, de Hírőse rövidesen elbánt velük és egyiket a másik után vágta földhöz a régi japán jujiton metódus sze­rint. Egész Pétervárott híressé tette ez a dolog. Hire még­ a cárh­oz is eljutott és mesterművét a cár előtt is be kellett mutatnia. Ez alkalommal megint egész csomó muszka óriást teremtett földhöz. Egy orosz al­­tengernagyot szeretetreméltó egyéniségével annyira megnyerte hogy három leánya közül egyet, egy ra­gyogó szépségű nőt nőül ajánlott neki. Hírese ne­héz tusát vívott szívében, de aztán határozottan kije­lentette, hogy bár nagyon meghatotta a vonzódás e fé­nyes megnyilatkozása, de nőül a leányt mégse veheti, mert biztosan tudja, hogy Oroszország és Japán­ország sose lesznek jóbarátok, sőt jönni fog egy idő, mikor mint elkeseredett ellenségek fognak egymás­sal szembenállani . Egy világkiállítás a bajban. Hogy Ame­rikában sem sikerül okvetetlenül minden vállalkozás és ott is van dollár — a­mi nincs, arra hatalmas bi­zonyság a st.-louisi világkiállítás. Óriási harangozás­sal, dobveréssel készült, összehordtak belé sok nagy­szerűt csodát, de az érdeklődés sehogy sem akar arányba jutni a reklám és a kiállításra fordított ren­geteg költség nagyságával. A kiállítás rendezősége anyagi zavarokkal küzd, kötelezettségeit csak nehe­zen és késedelmesen teljesítheti, még az alkalmazott­jait sem tudja teljes pontossággal fizetni. A látoga­tók száma idáig alig volt több félannyinál, mint a­mennyire számítottak, kilenc millió helyett csak öt millió jegyet vettek idáig. Bíznak azonban benne, hogy ha a kánikulának vége lesz, szeptemberben erő­sen föllendül majd a kiállítás látogatottsága.­­ A kártérítés. A história Amerikában tör­tént, nagyon különös és szóról-szóra­­igaz, a­mit külön­ben legerősebben a különös volta bizonyít, mert ebben a mai reális korban a költött históriák nem mernek különösek lenni. Jerome Internosra montreali ügyvéd 1902­ július hónapjában Ste­ Agathe kanadai fürdő­helyen megismerkedett egy ricksburgi milliomos leá­nyával, B. kisasszonynya­l, a­kit sikerült is meghódí­tania, úgy, hogy a leány, noha a milliomos papa nem nagyon örült a históriának, az ügyvéd úr menyasszonya lett. Az esküvő­­azonban egyre halasztódott és a leendő apósnak 1904 február havában végre sikerült rávenni a leányát, hogy küldje vissza a jegygyűrűt a vőle­gényének. Az ügyvéd, mikor a rettenetes csapás érte, először a szivéhez kapott, azután az Íróasztala legalsó fiókjába nyúlt, kivette onnan a naplóját, azután elő­vett egy darab papirost és erre kiirta a naplójából a­­ tételeket. Már tudniillik azokat a tételeket, a­melyek­ben a mennyasszonyának küldött bokréták és más kis ajándékok árát jegyezte föl. Azután még egy számlát csinált összesen 465 óráról, a­mit a mennyasszonyával töltött, számítván óráját igen mérsékelt tarifa szerint, mindössze két dollárjával. A két számla summája ki­tett 2332 dollárt, a­mely összeg erejéig a lesújtott sze­relmes haladéktalanul beadta a kártérítés iránti kere­setet volt mennyasszonya, illetve leendett apósa, a ricksburgi milliomos ellen. Tárgyalásra azonban nem került a dolog, mert az após, a­mint a keresetet meg­­kapta, a fölszámított összeget azonnal elküldte az ügyvéd úrnak, a­ki erre­­alkalmasint megvigasz* talódott. I & X A háború és a­­ tea. A­ télen, ha csak hamarosan meg nem kötik az oroszok, meg a japánok a békét, kevés teát iszunk és a­mit iszunk, azt drágáb* ban fizetjük meg, mint máskor. Ennek megint a há­ború az oka. A háború, a­mely roppantul megnehezíti a tea szállítását Kínából, a­hol terem. A­mióta a transz-szibériai vasút megépült, ezen szállították a teát, de ezen a vasúton most nem visznek teát, hanem­ csak katonát, meg ágyút, meg puskaport. Az Amox. folyamon se lehet szállítani, mert ennek a hátát is lefoglalta a háború. Marad tehát a régi mód, a­mely­ről már azt hitték, hogy örökre kiment a divatból: teveháton karavánok fogják szállítani Mongolorszá­gon keresztül a teát, annyival lassabban, a­mennyivel lassabban jár a teve, mint a vasút. Lassabban ki­hozzák tehát a teát, kevesebbet is hoznak, nagyon valószínű, hogy­­ drágábban is adják.­­ Részletfizetésre. Anynyi mindenféle korá­nak elnevezték már ezt a mi korunkat, hogy hasonló joggal bizonyára bátran nevezhetnék a részletfizetés korának is. Az emberek ma mindent részletre vásárol­nak : gőzgépet is, fehérneműt is. Van olyan üzlet, a­mely már úgy van berendezve, hogy csak részletfize­tésre ad el. A legnagyobb ezek között egy Dufay­e­ nevű emberé. Parisban, a­ki fűszerrel látja el a ve­vőit, olyanformán, hogy ezek minden hónapban egy bizonyos összeget fizetnek, a­mi azonban nemcsak rész­törlesztés, hanem betét is, mert harmadfél százaléki kamatot ad utána az áruház, a­mely a maga követelé­sét a tőkéből vonja le. Az üzletnek már egész régió fiókja és több, mint ötnegyed millió állandó vevője van. Azt mondják, hogy Dufayel ezzel a sajtóságos szervezetű üzlettel nem egészen hét év alatt már száz millió frankot érő vagyont szerzett. BUDAPESTI HÍRLAP, (233. sz.) 1904. augusztus 24.

Next