Budapesti Hírlap, 1904. szeptember (24. évfolyam, 241-270. szám)
1904-09-11 / 251. szám
1904. szeptember II. BUDAPESTI HÍRLAP. (251. sz) cere subjectis et debellare superbes." A japán lovag, ja szamurai, éppen ezért a gyöngék, az elnyomottak védője, volt. Hogy ezeket a gyöngéd erényeket fölkeltsék az ifjú szivében, nagy szerepet játszik a nevelésben a költészet és a zene tanítása. Épp ezért a műveit japán katona a legnagyobb fáradalmak után, pihenés közben verset ír. Egy vitéz katona, Sirekova herceg, a háború alatt ezt írja: — A virágok illatát szívom, a harangok zúgását hallgatom a hűvös éjjelen, a tücsköt nem zavarom ciripelésében, ha fejem alá téved, hanem gyönyörködöm az ő énekében .... . A japán lovag gyöngéd lelkülete nagy súlyt vetaz udvariasságra. De azt az udvariasságot, amelynek nincs meg a belső tartalma, semmire sem becsülik- Az udvariasság ,náluk mégis, bizonyos, meghatározott formaságok betartásában jelentkezik. Az udvariasság követelménye,, például, hogy valaki a társaságban szépentudjon enni, vagy , teát, inni, Főleg a teaigás külön művészet. Eztazonban úgy fogják föl, hogy az emberi szellem legegyszerűbb, mindennapi dolgaiban is a szép megvalósítása után törekszik. Japánban tehát az úgynevezett etikettnek kiváló szerepe ..van. Ennek célja, hogy az ember, testének mozgásában olyan összhang legyen,hogy a szellem hatalma ,a test,az érzékiség fölött kitűnjék. ■ Már, most az igazi udvarias ember egy hajszálnyit nem tér el az etikettől. Azt mondja, a japán, hogy az európai ember, mikor , ajándékot kap, annak anyagát nézi, őpedig a szellemet, amelylyel adják. A nyugat-európai így gondolkodik... Ez csakugyan szép, ajándék, ha szép, nem volna, igazán nem merném barátomnakadni; sértésnek tartanám olyan valamit adni, amiigazán nem értékes. A japán pedig így gondolkodik: Ön, barátom, annyira kedves ember, hogy nem tudnék önhöz méltó ajándékot venni, azért fogadja szívesen ebben a csekélységben inkább a megemlékezést; igazán sértés volna, ha azt tartanám, hogy bár ■a legdrágább, ajándék is méltó volna önhöz. Ha' a japántól azt 'kérdeznék, vájjon mi fontosabb, az igazság megmondása, avagy az udvariassági hékeken tudna rá feleletet adni." Mert viszont a japán lovagot az igazság szeretete vezeti,' ami ellenben a kereskedő-osztályról éppen nem mondható. Természetes, hogy a 'becsületérzés a'szamurai fő jellemvonása. Mert arra születik és úgy nevelik, hogy hivatásának kötelességeit és előjogait s személyiségének értékét becsülni tudja. Eőleg arra vigyáz a japán, hogy nevetségessé ne legyen. A nevetségessé tétel a személyiség kisebbítése, gyalázat. Már pedig a gyalázat idővel épp úgy, mint a sebhely a fa kérgén, csak növekedik. A japán azt tartja, hogy az emberi élet olyan, mint egy hosszú út, amelyen keresztül vállunkon nehéz teherrel haladunk. Ne siess. Másokat te gyalázz. Vigyázz folyton a saját hibáidra; önmegtartóztatás hosszabbítja meg napjaidat. A türelmet a japán bölcselők gyakran hangoztatják. A japán lovagiasság kódexében első helyet foglal el a hűség a család, a haza, és a császár iránt. De ez a hűség különbözik a nyugati individualisztikus felfogástól. Nálunk az apa, a fiú, a férj és a feleség egyénisége természetesen különálló, s egyiknek az érdeke a másik ellen érvényesülhet. Nem úgy Japánországban. Ott a■ családtagoknak érdeke elválaszthatatlan magától a családtól. Épp azért, ha a japán családi érdeke összeütközésbe kerül a császár érdekével, mondjuk, az apa lázadó és azt parancsolja a fiúnak, hogy vele tartson, a fiú, ki önálló jellem, császárja ellen fordulni nem akar, atyja iránt való hűségét sem szegheti meg. Tehát inkább meghal, mintsem akár az egyik, akár a másik irányában a köteles hűséget megszegné. Ezért mondja a fölfogásuk jellemzésére Thomas Mowbray: Lábad elé vetem magamat, az életem tiéd, de nem a becsületem . . . A szamurái nevelésére nagy gondot fordítottak. A fő cél a jellem képzésére irányult. A busidó pedagógiája főleg a következőkből állott: Vívás, nyíllövés, lovaglás, lándzsavetés, taktika, szépírás, etika, irodalom és történelem. A japán lovagot főleg arra oktatták, hogy ne törekedjék a pénz szerzésére, mert a gazdagság elhomályosítja a bölcseséget. Egyik alaptétel: A te atyád és anyád olyan, mint a menny és a föld; a tanítód pedig és a te prad, mint a nap és a hold . . . Úgy nevelték őket, hogy sem az öröm, sem a harag jeleit mutatni, vagy éppen könnyezni nem volt szabad. Az öröm, a szeretet csakis a család szűk körében nyilatkozhatik meg. Mi köze a világnak a legszentebb érzelmekhez ? Azt mondják: — Az európai férjek feleségüket megcsókolják a társaság előtt, de megverik őket — otthon; a japán férjek feleségüket nyilvánosan verik, de csakis otthon csókolják meg. A japán önuralmat különösen akkor látjuk, mkkor egy csapat elindul a háborúba. Egy amerikai a kínai hadjárat alatt így írja le a jelenetet: A katonaság már a vasúti kocsikban van. A pályaudvart ellepi a tömeg. Apák, anyák, hitvesek, jegyesek állanak ott tömött sorokban. Megszólal a vasúti harang, a vonat indulni kezd, a huszonöt-harmincezer ember némán leveszi kalapját, fejét mélyen meghajtja a távozók előtt. Egy zsebkendő-lobogtatás, egy hangos szó nincs, egy könnyet nem látunk. A csöndben minden sóhaj a keblekbe szorul... Nem csoda tehát, ha a japán harcos egy jajszó nélkül hal meg a csatatéren. Busido, a japán lovagi szellem, mely évezredeken át uralta a köztudatot, ma is él még. Bármily modern műveltségű legyen is a japán, szívében ősei lovagi erényeit őrzi. A modern materializmus és a kétkedés itt ismeretlen. Busido szimbóluma a cseresznye virága, mit elsöpör a hajnali szellő. Busido rendszerét a szamuraiak lovagrendjével együtt eltörölte Japánország modern kormányformája. De mint erkölcstan örökéletű, mely a fölkelő nap országát épp úgy átjárja, mint kedves Virágok illata a levegőt. Egy forradalmár szobra. , a.Paris, szept. 10. ‘A (Saját tudósítónktól.) Ebben az esztendőben sűrűen és nagy kedvvel fordul a francia tömegek emlékezése, a felé a csodálatos, már-már legendás, néhai alak felé, kit Desmoulins Camillenak hivnak, a kiegy hosszú-hosszú évszázad után most újra elővirifi história legvéresebb, legborzamosabb, legszínesebb kertjéből, a nagy forradalomból.. .Virága volt ő ennek a kertnek. Úgy is nevezték: „virág, mely a Danton keblén virul.“ Az volt csakugyan: virág. Pompás és mérges virág. Zseniális volt, állhatatlan, kegyetlen, gyáva, elragadó, léha, undok és kedves. A história alig mutathat még egy ilyen különös lényt. Harminckét esztendős élettel alig írta be még valaki úgy a nevét egy kor történetébe. A mai francia, radikális, vértelen forradalom sokért nem adná, ha a világ az igazi, a nagy forradalom törvényes, szükségszerű, vérbeli sarjának tekintené. Ezt hirdeti folytonosan a radikális sajtó. . Politikusok, publicisták szinte gyermekes buzgósággal kutatják a két forradalom rokonságát, egymásból folyását, s az összekötő csatornákat, így hozták a többek között divatba a nagy forradalmárok kultuszát is, így támadt most életre Desmoulins Camille, így támadtak föl mostanában többen a véres, világromboló korszak hősei közül. Mirabeau hamvait most is keresik. Nemsokára leleplezik Chenier André szobrát- Desmoulins Camille is szobrot kap. Már az idei nemzeti ünnepnek, július 14-ének, volt egy érdekes momentuma. A francia diákok ezen a napon Desmoulins emlékének, s csak az ő emlékének áldoztak. Úgy látszik, hogy a jövőben e napon egyre és egyre többen fognak gondolni a geniális hebegő szónokra, ki a Palais Royalban egy asztal tetején egy tüzes beszéddel ráuszította a Bastillera a haragos tömeget s önmagát egyszerre hires emberré tette. Desmoulins Camille életét ismeri mindenki, ez asztali beszédjétől fogva. Első pamfletje olyan félelmetes sikert arat, hogy Desmoulins kénytelen nagyon rálicitálni önmagára. Nem ment ez nehezen. Az ő nyughatatlan temperamentuma mindig a legszélső határokat kereste. Desmoulins hamar odáig ér, hogy mint a Lámpavasfőügyésze halálra kíván mindenkit, aki neki nem tetszik, ő beszél először a köztársaság ba. Ő érzi először legintenzívebben az újságíró nagy hivatását. Mámoros büszkeséggel írja, hogy az újságírás az új világ pair-je, aki sokkal nemesebb úr, mint akármelyik királyi herceg. Senki sem lehet biztosságban Stellától. Neki olykor Marat is ,gyáva kutya. Viszont, amikor már a terrorizmus az ő fantáziáját is ■ lefőzte, beáll az irgalom prófétájának s kegyelmet , hirdet. Csodálatos ember volt. Mikor bebörtönzik, Ta 15 cinist olvassa. Halála, vérpadi halála előtt azt irja a feleségének, hogy eltévesztette az életét, mert ő poétának született s neki az emberektől távol magános szigeten kellett volna élnie azokkal, akiket szeretett. Valójában pedig vérbeli zsurnaliszta volt. Zseniális ember, állhatatlan, de gyöngéd lelkű. Az a rettenetes kor tette azzá, mi volt. Érdekes dolog, hogy több, mint száz esztendeig nem a zseniális pamfletistát, forradalmárt és szónokot látták és nézték benne elsősorban az emberek, hanem a nagy, a gyöngéd szerelmest. Camille és Ducilé . . . Kevés olyan szép és híres szerelmes párt ismert a história, mint amilyen szépségben és hírességben éltek s élnek ők minden érzékeny lélekben. Lucile követte a vérpadon pár nap múlva Camille-t . . . Most szobrot kap a nagy pamfletista, a zseniális és gonoszul léha forradalmár, a tüzes szónok és nagy ujságiró. Három vagy négy hónapja alakult meg a szoborbizottság s olyan buzgósággal dolgozott, hogy a Desmonlins-szobor nemsokára állani fog. A mozgalomnak olyan apostolai vannak, mint Clarette, a Comédie-Erangaise igazgatója s, Henry Marét, a kiváló publicista. Már a helyet is kiszemelték az új szobor számára. A községtanácsnak kell csak dönteni, hogy a Comédie- Erangaise előtt álljon-e a szobor, vagy a Palais-Royalban, ahol Desmonlins halálra szónokolta a Bastille-t. FŐVÁROSI ÜGYEK. Kórházi mizériák. (Saját tudósítónktól.) Budapesten aránytalanul nagy a gyermekhalandóság s alig történik valami a kicsinyek megmentésére. Most, hogy a skarlát pusztít a gyermekek között, a főváros hatósága mindent elkövet, hogy a beteg gyermeket karhatalommal is kórházba szállíthassa. Azt mondja a tiszti főorvos, hogyha a kormány teljesíti a főváros kérelmét s megengedi, hogy a beteg gyermeket szüleinek akarata ellenére is kórházba vihesse, rövidesen védekezni tud a vörheny ellen. Ilyen nagy fontosságot tulajdonít a főváros közegészségügyi hatósága is a kórházban való ápolással s szinte érthetetlen, hogy a pesti oldal közkórházaiban egyetlenegy ágy sincsen a beteg gyermekek számára. A skarlátos betegeket eddig a Szent László járványkórházba szállították, most a Gellért-kórházban rendeznek be számukra helyet. Arról a sok ezer gyermekről azonban, akit más betegség gyötör, nem gondoskodik senki, azokban a betegségekben, amelyek nincsenek benne a ragadós betegségek statisztikájában, gondozatlanul, elhagyatva pusztulhat a gyermek. A budai új Szent János-kórházban építettek egy pavillont a gyermekeknek is. De a budai három kerületből is annyi gyermek került a kórházba, hogy most építenek a régi pavillonra emeletet. A pesti oldalon pedig csak a magánkórházaknak van néhány ágyuk. A magánkórházak azonban tagjaiknak a gyermekeit is alig tudják elhelyezni, s így a nem tagok gyermekeit föl sem vehetik. A közkórházakban pedig gyermeknek nincsen helye. • • . Két évvel ezelőtt az illetékes körök belátták, hogy a szegény gyermekek érdekében is kellene valamit tenni s a Rókus-kórházban ambulanciát rendeztek be. A járó betegek gyógyítása azonban csak arra volt jó, hogy leleplezze azt a nagy nyomorúságot, amelyben a szegény ember gyermeke minden orvosi segítség nélkül kínlódik. A rendelő orvos gyakran tehetetlenül áll a betege előtt. Nem tudja, mit csináljon vele. Ha elhelyezhetné a kórházban, meg is gyógyíthatná, ha hazaküldi, föltétlenül elpusztul. Megtörtént, hogy egy, szegény anya ölben vitte gyermekét a rendelő órára. Az orvos nagyfokú tüdőgyuladást konstatált. A gyermeket a nagy láz leverte a lábáról, megállani sem tudott. Az anya mindjárt kijelentette, hogy ne adjanak neki receptet, mert nincsen pénze orvosságra. Kénytelen kora reggel munkába menni. Rács tiltja az ajtót s a beteg gyermek már igy feküdt étlen-szomjan napokig. A rendelő orvos egyik magánkórházban akarta elhelyezni, de nem volt hely. Ha hazaküldi, huszonnégy óra alatt föltétlenül elpusztul. A nagy betegek közé helyezte el, hogy megmenthesse. De nem egy ilyen eset van. Mindennap visznek az ambulanciára olyan beteget, akit kórházi kezeléssel meg lehetne menteni, de mert nincsen hely, el kell pusztulnia. Nyolc-tíz gyermeknek' úgyis szorítanak állandóan' helyet a felnőtt betegek között. Csakhogy ennek az a veszedelme van, hogy a beteg gyermek sírásától a