Budapesti Hírlap, 1904. november (24. évfolyam, 302-331. szám)

4 BUDAPESTI HÍRLAP,302. 1904. november 1. SZ. 'A nisi állomásra reggel négy órakor érkezett az udvari vonat. Az állomás pompásan volt diszitve, népes is volt, de a király csak az ablakban jelentkezett. Élénken megzsinózták. ASzistől a bolgár határig való összes állomások díszt öltöttek. Nagy tömeg lepte el keleti Szerbia e részének legkisebb állomását is. A szerb király ugyanis most utazik először országa e vidékén. Különösen élénk volt Piros határszéli állomás. A király barátságosan üdvözölte a népet. Reggel fél nyolckor ért az udvari vonatCárigród bolgár határállomásra, mely szerb és bolgár zászlókkal és zöld koszorúkkal volt diszítve. A bolgár katonazenekar a szerb Pozdrav indulóval fogadta Péter királyt, a díszcsapat tisztelgett. A király kocsijába felsietett Szimics szófiai szerb követ. A király leszállt, barátságosan üdvözölte a jelenlevőket, kiket Szimics bemutatott. Az állomáson a királyt Popov Demeter, a bolgár közmunka miniszter, a szófiai hadosztály parancsnoka, a prefektus és a király szolgálatára rendelt bolgár tisztek, képviselők stb. fogadták. A királyt a bolgár kormány képviselője rövid beszéddel üdvözölte, mely e szavakkal végződött: - Isten hozott, felség, a barátságos, testvéri és szomszédos bolgár területre! A király szívesen megköszönte a fogadást és a bolgár urakkal a vonatra szállt, mely tovább robogott a bolgár főváros felé. Az összes állomások Szófiáig fel voltak lobogózva szerb és bolgár zászlókkal. A falusi nép melegen üdvözölte a vendéget, mert e nép ereiben szerb vér folyik; a szófiai vidéket tudvalevőleg a szerb eredetű sopp törzs lakja. E sopp törzset a török uralom alól az 1877—78. évi háború szabadította föl, és a berlini szerződés a bolgároknak ítélte őket. Az 1885-iki háborúban a szerb hadsereg kis időre ismét bevonult a soppok ■földjére, de a szlivnicai szerb vereség után a szerb hadsereg visszavonult, és a soppok ismét Bulgáriához kerültek, de szerb szimpátiájukat megőrizték. Azért is üdvözölték oly barátságosan a szerbek királyát. A szomorú emlékű Szlivnicánál nem állt meg a vonat. Az elesettek nagy, fehérre mázolt közös sírján, mely az állomáshoz közel van, a szerb és bolgár zászlók lengenek. A pompásan földiszített, ezernyi néppel ellepett szófiai állomáson Péter királyt Ferdinánd bolgár fejedelem fogadta fényes kíséretével. A fogadás nagyon szives volt. A két uralkodó láthatólag megindultan beszélt. Rövid üdvözlet Után, melybe belevegyült a dörgő zsió és hurrá, a katonazene és a díszcsapatok zajos tisztelgése. A pályaudvaron jelen volt Petrov miniszterelnök, a bolgár kormány összes tagjaival, a szófiai metropolita, a szobrány elnöke az összes képviselőkkel, ott voltak a tábornok* De hazavitte a Sipi — tréfálkozik egy másik vásott — hanem először egy kis görbe utat csinált vele. Sipiczky megbotránkozott a rossz vicceken, nem is reflektált rájuk. „Hát, halljátok, fiuk — folytatta — életemnek az volt a legnagyobb csalódása, ami ez után következett. Azt hittem, hogy egy megtévedt ártatlan libácskát viszek a szülők karjaiba és kisült, hogy a kis libácskánál még én is ártatlanabb vagyok. Szegény szülők, sóhajtottam föl, nem tudják, mi lakik a leányuk rémisztő szemérmetessége alatt! — Hát mit csinált a kis liba? „Mit ? Egy negyedóra múlva már nem sírt, re nevetett és úgy kokettirozott, de úgy, hogy... Karhát, tudjátok, én nem vagyok éppen szemérmetes, de elszégyeltem magamat. ■ — Mit csinált a kis liba ?! Halljuk! „Mondom, hogy kokettirozott. Belecsimpeszkedett a karomba, úgy hozzám tapadt, hogy majd elolvadtam és folyton a szemembe nézett, kacagott, a végén már ki is csúfolt . « * (Általános derültség.)' „Azt mondta, hogy egy nagy csacsi vagyok . . . (Viharos meg-megújuló kacagás.) „Tökéletesen tisztába jöttem, hogy egy romlott kis libával van dolgom, akit én egész puffra fogok megmenteni, lehet, hogy csak negyvennyolc órára, a másik negyvennyolc óra alatt úgyis megszökik egy másik kapitánynyal. De, gondoltam, ez nem az én dolgom, én megteszem kötelességemet, aprés mois un second capitaine! . . . Szegény szülők, akiknek Isten egy ilyen romlott kis libát adott! . * » Egyszóval hazavittem a leányt a Hungáriába . , Uraim, halljátok, élekek, főtisztek, a szerb követség tagjai és több előkelőség. A szófiai polgármester pompás ezüst tálcán, szláv szokás szerint, kenyeret és sót kínált a királynak, e szavakkal: — Dobre dosli, velicsesztvoi (Isten hozott felség!) A király kenyeret és sót vett, tisztelgett és Ferdinánd fejedelemtől kisérve, vele együtt az udvari fogatra szállt. Szófia utcáit nagyszerűen földiszítették. A díszítési és fogadási költségre 100.000 frankot költöttek a bolgárok. Mindenütt szerb és bolgár zászlók lengenek. A nép nagyon szimpatikusan üdvözölte a vendéget, udvari kocsik hosszú sora kisérte a fejedelmek kocsiját, a fejedelmi palotába. A kíséretet egy gárdaezred és az I. lovassági ezred követte. Az utcákon sorfalat állt a katonaság. A pompás diadalkapun c.szavak vannak: Jókor jöttél, király! A jó szomszéd a legkedvesebb vendég. A palotában a királyt a főszárnysegéd és udvari tisztek fogadták és lakására vezették. A király lepihent, és tíz órakor a bolgár udvarnál akreditált külföldi diplomáciai ügyvivőket fogadta. Megjelent az angol is. A király jó hatást tett a diplomatákra. Tizenegy órakor fényes istentisztelet volt a Szveti Krály (Szent király) székesegyházban. Jelen volt a király, a fejedelem, kíséretükkel, az öszszes diplomáciai kar, a tisztikar. A szófiai metropolita fényes segédlettel celebrált. A király Nemanjel Milutin szerb királynak e templomban lévő sírjához ment, meghajolt, megcsókolta a keresztet és imádkozott érdemes elődje lelki üdvéért. Délben udvari ebéd volt a palotában. Jelen volt a két uralkodó szűkebb kíséretükkel. Beszédet nem mondtak. Délután fél háromkor Péter király a szerb követség palotájában fogadta a szerb alattvalók itteni gyarmatának hódolatát. ■ Azután a király Ferdinánd fejedelemmel és a kísérettel udvari kocsikon sétakocsizást tett a király a városban. Megtekintette Szófia nevezetességeit és látnivalóit. A királynak, különösen tetszett a katonai akadémia és a szobránye .palotája. Este fényes udvari, diszeb.éd volt a palotában, melynek ormán a szerb zászló leng.. Jelen volt az egész diplomáciai kar, a tisztikar, számos előkelőség,, összesen százötven vendég. Ferdinand fejedelem felköszöntőt mondott és hangoztatta, hogy a király látogatása eseményt jelent Szerbia és Bulgária legújabb történetében. A fejedelem azután így folytatta: " Mélyen áthatva a két állam közös érdekeinek és történelmi sorsának "tudatától és mint én, meggyőződve arról, hogy népeink életének és fejlődésének temnek az volt a második legnagyobb csalódása, a mi ezután következett . . . — No?! „Azt hittem, hogy afféle becsületes tekintetes urakkal lesz dolgom és kisült, hogy fezér volt a kanászbajusza. — É ezőr ?! „Igen, házassági fezér . « , Hogy előállitom a leányt, egy lovagias exkuzáló és megnyugtató beszéd kíséretben, az, ahelyett, hogy a föld alá bújt volna, elkezd kacagni, de úgy, hogy majd megrepedt a fülem, a papa pedig elkezdett gorombáskodni, de úgy, hogy majd ledobtam a harmadik emeletről. — Szerencsétlen majom, mit művelt?! — kiáltott rám és nekiment a szememnek. — Szemtelen rüpok! — lóditotta a mama és nekiment a hajamnak , s föltételei őszinte egyetértést tesznek kívánatossá, felséged ismételten bizonyságait szolgáltattanékem anak, hogy a szerb nép szintén elismeri a benső testi éres egyetértés szükségét. Az egyértelmű fogadás által, melyben a bolgár nép felségedet részesítette, bebizonyította azt, hogy ettől a szükségességtől át va hatva. Midőn nem kételkedem abban, hogyfelsége látogatása ezt a meggyőződést erősbíteni, a mi kö szép országunk normális és szerencsés fejlődését biztosítani fogja és hozzá fog járulni ahhoz, hogy a bek föntartására irányuló közös törekvéseink győzedelmeskedni fognak, köszönetemet fejezem fel felségedne szeretetreméltó megjelenéséért. Örvendő szívvel emlem poharamat felséged és házának egészségére , szerencsés uralkodására, a szerb nép fejlődésére, nagyságára és dicsőségére. Péter király igy válaszolt: Midőn Szófiába jövök, hogy királyi fenséged látogatását viszonozzam, a szerb nép legszívesebb jókívánságait hozom fenséges háza és a testvérnép iránt/ Családom hagyományait követve, trónralépésem óta mindent megtettem, hogy az érdekeink, közösségére és a kölcsönös megértés szükségességére vonatkozó és a szerb nép szívében mélyen gyökerező meggyőződés megszilárduljon és a szerb politika alapjává legyen. Boldog vagyok,, mert konstatálhatom, hogy miután királyi fenségedet ugyanazok az érzelmek hatják át, megteremthettük népeink testvéries együttélésének alapföltételeit. A szíves fogadás őszintesége, melyben itt részesültem, biztosítékot nyújt nekem arra nézve, mily erős a testvérnép óhaja a közös utak és közös munka iránt. Az országomban türelmetlenül várt hit a fogadásról örömmel fogja eltölteni népemet, mert meg fogja győzni arról, hogy a testvérkép iránt való érzelmei ennél őszinte visszhangra találnak. Attól az őszinte óhajtól áthatva, hogy ez a második látogatásunk megszilárdítsa az ugyanazon hitet szolgáló két nép benső egyesítésének előidézésére és a béke föntartására kezdeményezett művet, királyi fenséged egészségére és szerencsés uralkodására, házának virágzására és a bolgár nép jólétére és boldogságára ürítem poharamat.. Az ünnepség első napját a tiszti kaszinóban fényes este zárta be. A város utcáit éjfélig nép lepte el. A fogadás fényes volt, de nem nagyon lelkes, a Szófia, okt. Sí Délután két órakor a király elutazott ugyanama szertartások közt, mint a melyekkel fogadták. A pályaudvaron nagy néptömeg gyűlt össze. A fejedelem elkísérte a királyt a pályaudvarra és vele együtt a vasúti kocsiba szállt. Rövid beszélgetés után a fejedelmek elbúcsúztak és a közönség élénk hurrál-kiáltásai közt ismételten megölelték egymást. Mikor a vonat elindult, százegy ágyulövést tettek. A bolgár sajtó, a hivatalos és félhivatalos lapokat kivéve, nem nagyon melegen ír a szerb király látogatásáról. A demokrata párt lapja, a Prepoved mely közel van a macedón bizottsághoz, valóságos báskodott. — Én beszélhetek, mert én már három leányomat adtam így revolverrel férjhez. Ez nálam bevett szokás . . . „Hogy mi mindent mondott még, arra már nem emlékszem, csak a végire. A végén ugyanis azt akarta, hogy kárpótlásul most már én vegyem el a kis libát. A revolvert is megmutatta, de én nem ijedtem meg tőle, inkább megmagyaráztam neki, hogy 1200 forint évi jövedelmem van és negyven nadrág vagyonom, semmi több. Erre természetesen kieresztett, ezt mondta: koldusnak nem adja a leányát, másképpen rekompenzáltam . . . Persze nem rokonapeinzálhattam, mert nem volt mivel, bár beláttam, hogy illetéktelen beavatkozásom csakugyan megkárosította a tiszteletreméltó családot, mert elvégre is respektálnom kellett volna a házi szokásokat. Mentségem csak az, hogy ilyen házi szokásról méig nem hallottam. Most már tudván, hogy van ilyen is, föltettem magamban, hogy nem leszek többé erényből, mert az ember soha sem tudhatja, hogy mikor árt és mikor használ vele. — Bravó, Sipi! , , * Mi lett a kapitánynyal ? „Hát természetesen megvívtam vele. (Derültség.) Aztán kezet fogtunk és azóta jó barátok vagyunk, mert elmondtam neki, hogy milyen veszedelemből rántottam ki akaratlanul ... Egy igen kedves fickó a kapitány. (Viharos derültség.) „Én hátraléptem és azt mondtam nekik, hogy nem értek semmit . . . Hát a papa hamarosan megmagyarázott mindent. — Hallatlan! — rivallt rám. — Egyszer süthettem volna el a leányomat becsületesen és akkor is megmenti egy hülye. „Kérem, hát ez mi? — kérdeztem tájékozatlanul. — Kém érti ?" Holnap utánuk mentem volna a gyorsvonattal és rajtacsípem őket az Imperiálban ... „Hát aztán •?• — kérdeztem én. — Hát, osztán vagy rákényszerítettem volna a kapitányt egy revolverrel, hogy elvegye elcsábított ártatlan leányomat,, vagy megyek a krixminiszterhez és ledegradáltatom . . . „Lárifári, mintha az úgy menne !—jegyeztem meg én. — Mit ért maga ahhoz, ostoba! — gorohi* Harsogó kacaj követte Sipiczky elbeszélését. A cimborák elismerésük jeléül pezsgőt hozattak, de nem ők fizették ki, hanem az ünnepelt. De csak a következő hónap elsején, mert nem volt pénze Sipinek. Már a párbaja is alig-meddig hozamra ment.