Budapesti Hírlap, 1905. január (25. évfolyam, 1-31. szám)

1905-01-25 / 25. szám

1905. január 25. BUDAPESTI HÍRLAP. (25. sz.) / tátor, a ki nem tudta, hogy jobbra, vagy balra nézzen-e. Előbb azonban elfelejtettem: Andrássy után jött egy olyan ügyeskedő ember. Lónyay volt és ezután egy­szerre megérkezett a hires ember, tarisznyája teli volt bihari pontokkal; megérkezett Tisza Kálmán. Akkor a magyar nemzet megörült föllépésének, mert azt hitte, hogy e bihari pontokba, ha igazán belekapasz­kodik az, a­­ki ígérte, talán az ország java elő lesz mozdítva, sorsunk javulni fog. De nem tudom, mikor, talán ak­kor alighanem, a­midőn a Sándor­ utcai Dé­­genfeld-palotából átköltözött a budai miniszterelnöki palotába, vagy a hídon vesztette el azokat a pontokat, vagy fölakasztotta egy lámpásra. Tisza Kálmán egy nagy eszmébe élte be magát. Ő n­agy termést és évről-évre egyforma termést akart biztosítani Magyarországnak és bevettette béreseivel az egész magyar területet a korrupció magvával. Ez a korrupció gyönyörűen ki­■ kelt, de nem volt belőle haszna a nemzetnek, csak neki, mert benne maradt abban a székben, a­hol nem szíve­sen látták sokan. De uraim, a nagy baj az volt, hogy e korrupció folytán a nemzetben az erkölcs kezdett sü­­lyedni, kezdett belőle kiveszni az igazi hazafiság, így ment mindaddig, míg végre megbukott. Hogy miként­­bukott, tudjuk. Utána jött egy aulikus ember, a­ki be­csületes ember volt, de a­ki nem volt az, hogy nekünk valónak mondhattuk volna. Azután jött egy ígérgető, félénk ember. Az se volt idevaló. Azután jött egy olyan miniszterelnök, a­ki fenyegetőzött és utána jött egy röpü­lő miniszter, a­ki alig jött, mindjárt kiröpült. Ez­után érkezett az Isten ostora. Pattogtatott az ostorá­val jobbra-balra, annyira, hogy már meguntuk hall­gatni. Nem jól tudott bánni vele; nem volt mindig négyes ostor a kezében; egyszer oda vágott, a­hol a nemzet legkényesebb része volt: az alkotmányt érin­tette az ostor. Midőn megérezte ezt a nemzet, eszébe jutott, hogy elég lesz a türelemből, a­melylyel eddig vi­seltetett. Vétót kiáltott, a­minek az lett az eredménye, hogy minden ellenzéki párt faj-, rang- és elvkülönbség nélkül összetartott és az alkotmány védelmére állt. Követelni fogjuk az alkotmány sérelme által megtá­mad­ott jogfolytonosság orvoslását és nem tágítunk ab­ból, hogy azok az urak, a kik ma még ott ülnek, elme­nesztessenek. (Helyeslés.) Az a három férfiú, Kossuth, Apponyi, Andrássy Gyula gróf bírja a nemzet bizal­mát. Ezek zászlója alatt minden párt egy szövetkezett egész. Egy célunk van, bennük bizunk, bizunk hazafi­­sátrukban, erényeikben és bátorságukban és reméljük, hogy a haza sorsát szerencsés útra fogják terelni. (Éljenzés.) Az esti gyorsvonattal Budapestről Szatmárra ér­kezett Apponyi Albert gróf, a­kit a vasútnál nagy lel­kes tömeg várt. Apponyit Uray Géza, a függetlenségi párt elnöke üdvözölte. Az üdvözlésre Apponyi felelt. Örömmel jött, úgy­mond, az alkotmányvivők közé. Az alkotmányon és a jogfolytonosságon csorbát ütöttek, a­melyet ki kell kö­szörülni. Minden hazafi kötelessége, hogy ebben segít­sen. Ha most nem győzünk, olyan zsarnokság lesz Ma­gyarországon, a­minő még nem volt. Bizik Szatmár polgáraiban, hogy a független eszméket diadalra se­gítik. Apponyi tiszteletére lakoma volt az Európá­jáé 11 óban. Holnap délelőtt tizenegy óraikor a Vigadóban nagygyűlés lesz, a melyen Apponyi Albert gróf is be­szélni fog. Készülődés a vidéken, Sepsiszentgyörgyről Írják nekünk: Kossuth Ferenc kézdivásárhelyi útjában városunkban is beszé­det akart mondani, de ifjabb Gödri Ferenc polgár­­mester nem engedte meg a népgyűl­és megtartását, sőt megtiltotta Kossuthnak a városba való bevenni íiát is. A hazafias polgárság úgy szolgáltatott elégtételt Kossuthnak, hogy reggel és este, a­mikor Kossuth a városon átutazott, ezeren és ezeren jelentek meg a pályaudvaron választók nemcsak Sepsiszentgyörgyből, hanem az illyefalvi kerületből is. Kossuth Ferenc óriás hatású buzdító beszédet intézett a tömeghez. Elitélte a kormány hallatlan erőszakoskodását és tör­vénysértését s figyelmeztette a tisztviselőket is, hogy a Tisza-kormány nem lesz örökéletü s a tisztviselők törvénytelen eljárását­ nemsokára számon fogják kérni. A­ki a törvény utjain jár — úgymond — annak nincs mitől félni, mert az ártatlanul kiöntött polgár­vér a leghitványabb gyilkosság. Bár atyám révén­­ jogom lenne bemenni a városba, még­sem m­egyek be, mert nem akarok alkalmat adni a hitvány szólga­­hadnak arra, hogy belétek kössön és ártatlan emberek vére öntözze az anyaföldet. Végül a két függetlenségi jelölt zászlaja alá szólította a választó­polgárságot. A polgárság tomboló lelkesedésének leesillapultával Kossuth még figyelmeztette a népet, hogy ha a tör­vény keretén belül járnak el, úgy baj nem érhet senkit sem. A vonat elindulása után a nép a Kossuth-nóta éneklésével példás ■ rendben vonult a városba, lelkesen éljenezve Benő István dr. és Brázay Zoltán jelölteket. Vác. Barabás Béla befejezte körútját a váci kerületben. Minden községben nagy lelkesedéssel fo­gadták, lovasbandériumokat küldtek eléje s virág­­bokrétákat kapott, a­melyeket azután Aradon­y a vértanúk szobrán helyezett el. A kerület huszon­három községe közül tizenkét fehér zászlót tűzött ki, annak jeléül, hogy csak 48-asok vannak a köz­ségben. Barabás után Tahy István szabadelvűpárti jelölt kezdte látogatni a falvakat. A legtöbb köz­ségen csak áthajtatott, Szadán azonban kellemetlen fogadtatásban volt része. Az asszonyok cs­lödökkel állottak ki az utcára, s mikor Tahy beszélni kez­dett, éktelen zsivajt csináltak, a férfiak pedig jég­darabokat és tojást dobáltak Tahy és kísérete felé. A jelölt végre csendőrök fedezete alatt jutott el ko­csijáig. Tahy István Vácott tegnap mondotta el­­ programbeszédét. A termet azonban függetlenségi választók töltötték meg, a­kik a Kossuth-nótát éne­kelve, akarták megakadályozni a programbeszédet. Végre Zádor János dr. polgármester közbelépésére Tahy rövid beszédet mondhatott, a­melyben Tisza István tántoríthatatlan hivének vallotta magát. A közönség a Barabás-nóták éneklésével oszlott szét. A városban és a kerületben rendkívül lelkes a kedv. A községek lakossága maga csináltatja a Barabás­­zászlót és kijelentették, hogy még a fuvarbérről is lemondanak. A kerület nagybirtokosai, élükön Prónay Dezső báróval,, Vigyázó Sándor és Károlyi Ferenc grófokkal Barabás pártján állanak. Kassán, mint levelezőnk írja, a függetlenségi párt ma tartotta meg utolsó nagygyűlését, a­melyen Hadik Béla gróf is megjelent. A gyűlést — melyen kétszázan jelentek meg — Stekker Károly pártelnök nyitotta meg gyújtó beszéddel. A rendkívül hatásos beszéd után Hadik Béla szólt néhány szót a jelenvol­takhoz, a­mely után Stekker a választásokra nézve tájékoztatta a polgárságot, a­kik egy szívvel, egy lé­lekkel éltették Hadikot. Rimaszombatból táviratozzék, hogy Bornár István, a rimaszombati kerület szövetkezet ellenzé­kének jelöltje, ma körútra indult a kerületbe. Fáji Gyula volt országgyűlési képviselő társaságában, mindenütt lelkes fogadtatásra talált, főleg T’szolc- Osgyánban, a hol az egész falu népe összegyűlt beszé­dének meghallgatására. Kokov in di ’.dalkapukat emeltek tiszteletére s fehérruhás leányok vonultak ki fogadtatására. Az ottani nép a KosMUsh-n ’.tát tót szöveggel énekli. Az égész kerületet egy csa­pásra meghódította az ellenzéki eszme. Halmiból táviratozza tudósítónk­: , Fried Vil­mos dr., a szövetkezett ellenzék jelöltje, tegnap érke­zett Halmiba, a­hol nagy lelkesedéssel fogadtak. Megérkezte után a főtéren cs­a ’tid'sta prgrambeszé­­dét több ezer ember jelenlétben­­ ,a beszédnek gyűjtó hatása volt. Másnap folyó­itta a jelölt körútját. Fekete-Ardon a jegyző megakadályozná a jelöltet abban, hogy beszédét elmondja, J­urf egy órával később akarta elmondani, mint bejelentve volt. A nép rendkívül izgas­t. A kormánypárt részéről hatósági presszióval és vesztegetéssel dolgoznak. Nagysinkről írják ?:’■ ikéro!: Schuller "Rezső dr. Nagysinken ma mondotta el program­beszédét. Ismertette a szász programot és azt erősítette, hogy abban semmi sincs, a­mi nem egyezik meg az állam­eszmével. A közös vámterület híve, Schuller a sza­badelvű pártba fog belépni. Lőcséről táviratozza tudósítónk. E hónap 25-én a szepességi választásra katonaság érkezik Boszniából és Tarnovból, Galiciából Gölnicbányára, Szepesszom­­batra és Bubiéra. A többi három kerületből a lőcsei és iglói helyőrség két-két százada megy. Csornáról táviratozzék. A csornai függetlensé­giek ma Rakovszky István néppárti ellen fölléptették Bozzay Miklós földbirtokos. A kormánypártiak Boz­­zayhoz csatlakoztak. Németbogsánból ezt a táviratot katuk: A bog­­sáni kerületre vonatkozólag a lapokban megjelent hírre nézve kérem ennek közlését: A Teimer dr. ügyvédre vonatkozó hír nem a román nemzetiségi irány meg­nyilatkozása, hanem a disszidens elvek és mozgalmak Krassó-Szörénym­egyében való térhódításának folyo­mánya. Székelyhidon Molnár Ákos dr.­ valószínűleg egyhang­ulag választják meg, noha hire jár, hogy a szo­­cialisták is léptetnek föl jelöltet a kerületben. Iglóról táviratozzék: Ludvigh Gyula, a szabad­elvű párt jelöltje betegsége következtében nem jelen­hetett meg a választókerületben. Az ellenzéki jelölt érdekében nagy tevékenységet fejtenek ki. A ripsi kör­jegyzőt, a­ki kormánypárti, az ellenzékiek kiűzték a falujából, mire a községi csend­őrs­éget megerősítették. Az iglói választókerület majdnem valamennyi közsé­gében katonaság van elhelyezve. Csongrádról jelentik a Magyar Távirati Iro­dának. A függetlenségi és 48-as párt nagy hallgatóság előtt népgyűlést tartott. Beszélt Holló Lajos félegy­házai jelölt, utána Bázsonyi Pap Gedeon­ szólott. Rá­­zsonyi Pap beszédét a hatóság képviseletében meg­jelent rendőrbiztos izgatónak találta és nyomban meg­indította ellene a vizsgálatot. Aranyos-Maróthról táviratoztak. A rend fönntartása érdekében Bars megyébe érkezett a 6. gyalogezred egy százada, a 99. gyalogezred egy szá­zada, holnap 6 órakor érkezik a 3. ulánusezred egy százada Bécsből. Beszállásolják a lévai 2. honvéd­­zászlóaljat és egy pozsonyi­ zászlóaljat Bécsből meg­érkezik a 4. huszárezred egy százada és a 6. gyalog­ezred egy zászlóalja, míg a 4. huszárezred fél százada Garam-Szent-Keresztre indult. Végül Pozsonyból a­­19. ezred egy százada Aranyos-Maróthra érkezik Nyítráról jelentik: Nyitrán a szabads, ám R­id­­nay Sándor, Vágujhelyen a szabadelvű Vietorisz a jelöltek, kiknek nincs ellen jelöl­tje. Ezenkívül Sza­kolcén, Csernoch Jánosnak és Érsekujvárott Kovács Pál néppártiaknak nincs ellen jelöl­tje. A tót nemzeti­ségi párt csak két helyen állított jelöltet: üzen­zen Krausz István szabadelvű ellen Weszelovszky Ferencet és Verbón Studnyánszky György szabadelvű ellen Markovics Gyulát, a többi öt kerületben a néppárt mérkőzik a szabadelvű párttal. Nyitrán ma vonult át a 75. gyalogezred, melynek egyes századait szétoszt­ják a községekben. A megyei függetlenségi párt és a néppárt, a Távirati Iroda szerint, összeköttetésbe lé­pett a tót­ nemzetiségi párttal oly célból, hogy a tót jelöltek helyett, kiknek bukása bizonyos mindenütt a szövetkezett ellenzék jelöltjeit támogassák. A tótok azonban a szövetkezést visszautasították és így az ellenzék e kerületekben nem állít jelöltet. Székely­udvarhelyről táviratoztak. Ugrón Já­nos, az­­ udvarhelyi kerület jelöltje, ma mondta pro­grambeszédét Szék­elyud­varhelyen. Biró Áron lelreész indítványára a gyűlés elhatározta, hogy Tisza István gróf miniszterelnököt táviratban üdvözli. Az oláh­­falvi választókerület ellenzéke táviratilag üdvözölte Kossuth Ferencet. Zombori Rikárdot, az ellenzék je­löltjét Székelyudvarhelyen küldöttség és bandérium fo­gadta. Programbeszédét ma mondotta el. A kormány­párt erősen terrorizál. Nagy küzdelemre van kilátás. Nagyszőllősről táviratoztak a Magyar Táv­irati Irodá­nak. A haknii választókerületben Szent­­pályi szabadelvű hír szerint visszalépett, ellenben föl­lépett Fried Vilmos budapesti ügyvéd függetlenségi programmal. Vízaknán két kormánypárti küzd egymás ellen: Hámory dr. és Markbreit Gyula. Barótról táviratozzák: A nagyajtai kerület majdnem valamennyi községeit katonaság szállta meg. A 48-as Ferenczy-párt a kormánypárti választók abla­kait beverte. Pécsről táviratozzák: Pécsett három jelölt van: Aidinger János szabadelvű, Wlassics Gyula disszidens és Bokányi Dezső szociálista. Baranya vármegye je­löltjei a következők: Szentlőrincen: Korniss Károly gróf szabadelvű, Jesszenszky Ferenc Kossuth-párti. Szalántán: Toldi Béla dr. Kossuth-párti. Vajay Ist­ván plébános disszidens. Mohácson­: Sztajevics János szabadelvű, Ferdinándy Béla Kossuth-párti. Hegyhá­ton: Daróczy Aladár dr. szabadelvű, Kerese György dr. Kossuth-párti. Dárdán : Kiss Emil dr. szabadelvű, Csányi István földmives Kossuth-párti. Pécsváradon­: Egry Béla dr. Kossuth-párti. Siklóson: Benyovszky Mór gróf Kossuth-párti. E két kerületben ellenjelölt nincs. Nagybe­réznáról írják: Moskovitz Iván, az el­lenzék jelöltje, tegnap mondotta el nagy hatással prog­­rambeszédét. A gyűlésen jelen voltak: Andrássy Sán­dor és Tivadar grófok, Hadik gróf és Búza Barna. Andrássy Sándor gróf lelkes szavakban ajánlotta a je­löltet­­ a választók bizalmába. Beszélt még Mocsáry Géza. Csáktornyán, a Pester Lloyd hire szerint Wlas­sics Gyula lemondott a jelöltségről: — A­ csal­tornyai kerületből, minapi tudósításunkkal szemben azt írják nekünk, hogy Csáktornya város tanítói nem Wlassics "ellen, hanem Wlassics mellett foglaltak állást, csak­nem kivétel nélkül mindannyian. Nagy­ Atádról a szabadelvű párt elnöksége közli, hogy Barakonyi Károly szabadelvű jelölt vissza­lépéséről megjelent hírek alaptalanok. Fiuméban ma este Zanella Rikárd háromszáz választó előtt beszédet mondott, a­melyben kijelen­tette, hogy Fiume különleges érdekeinek is­ ápolását tartik szem előtt, politikai elv tekintetében pedig Andrássy Gyula grófhoz csatlakozik. Programbeszé­dét pénteken mondja el. A­ középponti, választmány ma tette közzé a választásra vonatkozó hirdetményét, de csak olasz nyelven. A választók egy része e miatt följelentést tett a polgármester, mint a középponti választmány elnöke ellen és hir szerint Tisza gróf miniszterelnök minap távirattal elrendeli a fegyelmi eljárás megindítását és a hirdetménynek magyar nyelven való közzététel­­t. Az itt állomásozó 72. Jella­­sich-ezred két százada Nagyatádra ment. Abrudbányán az Andrássy-párt ma megala­kult­, elnöke Lukács Antal dr., alelnöke Képes László. Ezután 12 tagú választmányt választottak. Az idő rö­vidsége miatt jelöltet nem állítanak. A liptószentmiklósi választókerületben Lányi Bertalan szabadelvű párti jelölt már elmondta pro­­grambeszédét. A nemzetiségek, kiknek jelöltje Szoboly Emil, mint a Bűd. Tud, írja, bujtogatják a népet, azt híresztelve, hogy a hazafias választók a népet, anya­nyelvétől és vallásától akarja megfosztani. Ákosfalváról táviratozzák, hogy a székely köz­ségek nagy lelkesedéssel sorakoznak Makka­­ mellé és a kormány jelöltjét meg sem akarják, hallgatni. Makkai kerületének összes községeiben elmondta pro­grambeszédét. Több helyen fogadást tettek, hogy a­meddig csak él, fölküldik a népképviseletbe, hogy az ő véreiből való ember is részt vegyen az ország sorsa in­tézésében. A szálkai kerületben, mint a Figyelő jelenti, a kormány közegei még azokat is, a­kik a független­ségi eszmékről dicsérőleg nyilatkoznak, letartóztatja, így tegnap, midőn Konkoly-Thege Sándor kormány­párti jelölt programbeszédét Füzesgyarmaton el­mondta, Elei­ József hontfüzesgyarmati gazda, ott­hagyva a helyiséget, távozóban elkiáltotta magát: Él­jen a 48! Nándory Pál házi főszolgabiró ezért a csendőrökkel azonnal letartóztatta és vizsgálati fog­ságba vetette. Az egyesült ellenzék elnökségének tudó­­ s

Next