Budapesti Hírlap, 1905. február (25. évfolyam, 34-59. szám)

1905-02-05 / 36. szám

20­­ _ _ _ BUDAPESTI HÍRLAP. (36. sz.) 1905. február 51 nyitva métermázsánként körülbelül huszonöt fillérrel drágult­­a búza, mig a tengeri értéke nem változott. A Newyorkban az azonnal szállítandó készbúza métermá­zsája ma reggel kerek huszonkét korona és negyven­­négy fillérbe kerül és a farmerek az amerikai viszo­nyokhoz képest aránylag igen nagy ár mellett sem hajlha­tók a birtokukban lévő kenyéralagot a piacra hozni. Ezt a tartózkodást előkelő tengerentúli cégek úgy magyarázzák, hogy egészséges, jó minőségű búza­­az Unió területén csak minimális mennyiségben ta­lálható. Egyelőre Amerikába Argentínából is visznek házat, pedig a magyar földművelésügyi minisztérium múlt évi szeptember elsején kiadott világtermés-ki­­mutatásában úgy számított, hogy az Egyesült­ Államok a­ folyó kampányban az európai fogyasztás rendelkezé­sére majd negyvenöt-negyvenhat millió méter mázsa búzát küldenek Európába. Egyelőre tehát nemcsak hogy nem exportálnak Európába kenyérm­agot, hanem még ti, dédam­erikai államok exportfölöslegét is, a­mely ed­dig rendesen mindig Európába ment, részben maguk­hoz váltják. Argentínában az aratásból folyó nagyobb kínálat nyomán métermázsánként körülbelül harminc fillérrel olcsóbbodott a búza, mi mellett a tegnapi buenosz­árreszi sürgöny megjegyzi, hogy a két legna­gyobb búzatermelő tartományban, Rozáliában és Szán­taiéban a búza minősége a tartós szárazság miatt jó­val rosszabb a tavalyinál. Az álla­m exportfölöslegét a legelőkelőbb angol szaklapok ma kerek húsz millió métermázsára taksálják, holott a fent említett világ­­i ormós­ kimutatás az Argentínából Európa részére rendelkezésre álló fölösleget huszonöt-huszonhat mil­lió métermázsára tette. A tengeri a tegnapi sürgöny szeri­nt métermázsánként körülbelül negyven fillérrel drágult, mert alig van már mit szállítani, az új ter­mést pedig nagyon bántja a tartós sz­árazság. Angliá­ban, Belgiumban és Hollandiában a fogyasztás csak a legsürgősebb beszerzéseket teszi, az irány ott jól tartott. Németországban métermázsánként körülbelül huszonöt fillérrel olcsóbbodott a búza és tizenkét fil­lérrel a rozs, mert a spekuláció meat már biztosan tudni véli, hogy az új vámtarifa az idén még nem lép életbe. Franciaországban a spekuláció nagyon tar­tózkodó, a búza és a liszt értéke az enyhe időjárás miatt azonban néhány fillérrel kisebbedett. Romániá­­ból, Bulgáriából és Szerbiából teljesen megszűnt a kínálat és mert biztosan tudjuk, hogy ezeknek az or­szágoknak számottevő vízi állomásain a magtárak majdnem teljesen üresen állanak, egyszerűen börze­­manővernek deklarálhatjuk azt a ma terjesztett hírt, hogy ezekből az országokból ismét nagyobb a kínálat. De föltéve, hogy volna is kínálat, akkor sem kerülhetne állomási búza Budapestre, mert a románok,­­bolgárok és szerbek jól tudják, hogy Antwerpenben ma legalább egy frankkal többet kaphatnak árujukért, mint a helybeli malmoknál. Nálunk a készáru vásáron az egész hét folyamán csak minimális volt a forgalom. Malmaink az olcsóbb határidőjegyzések mellett nem akartak újabb és na­gyobb beszerzéseket tenni és bár az egész budapesti búzakészlet körülbelül csak hat heti fogyasztó szük­ségletnek felel meg, mégis csak olcsóbb árak mellett mutattak vásárló hajlandóságot. A statisztikai hiva­tal napi kimutatásait összefoglalva, a lefolyt héten összesen 41.473 métermázsa búza, 3665 métermázsa rozs, 9515 métermázsa árpa és 316 métermázsa zab érkezett a fővárosba, ugyanebben az időben pedig in­nen 69.970 méter­mázsa lisztet, 19.058 métermázsa kor­pát és 4300 méter­mázsa tengerit szállítottak el. A ha­táridőpiacon a buszportot megint az időjárás ösztö­kélte és mert nappal nagyobbára enyhe volt a hőmér­séklet, folytatta nagyobb szerű eladásait. Egyenlegként a múlt szombat esti záró árfolyamokhoz viszonyítva húsz fillérrel olcsóbbodott az áprilisi, tíz fillérrel a májusi és hat fillérrel az októberi buzi, tizenkét fillér­rel az áprili­si rozs, tizennyolc fillérrel a májusi ten­geri és hat fillérrel az áprilisi rab. Az üzleti hét lefolyásáról a következőket jelent­hetjük : Búza mindjárt a hét elején lanyhán indult. Az enyhébbre fordult időjárás miatt ,a határidőpiacon a Sdeszpárt dominálta a helyzetet és ezért a malmok is­­várakozók voltak. Később a jobb lisztüzlet nyomán­­akartak ugyan vásárolni, de mert a kínálat csak­­ gyenge, jobb keresletnél folyton nagyobbodó árakat kellett volna fizetniük, így csak a legsürgősebb beszer­­­­zéseket tették, mi mellett az árak a múlt héthez vi­szonyítva körülbelül tíz fillérrel­ ols­óbbodtak. Össze­­s­sen körülbleül 60.000 méter mázsa került eladásra. Rozsot egyaránt gyengén kínálnak és keresnek, az értéke nem változott. Minőség szerint helybeli egyenértékben 15 koronáig fizetnek, míg felvidéki áruért helybeli egyenértékben 17 koronáig is elérhetni. Zabot gyengén keresnek és kínálnak, az értéke nem változott, Szin és tisztaság szerint helyben 14,70 koronáig elérhetni. Tengeriből továbbra is majdnem kizárólag csak La Plata árut kínálnak, értéke nem változott. Csak a magyar tengeri olcsóbbodott körülbelül tíz fillérrel, helyben kocsira rakva 15.50 koronáig fizetnek. Új ten­geriért azonnali szállításra budapesti egyenértékben 15.20 koronáig fizetnek. Bach teljesen üzlettelen. A készáruvásár nálunk ma csendes lefolyású volt. Malmaink a részben olcsóbb külföldi jegyzések miatt csak olcsóbb árukon akartak vásárolni, de mert az árutulajdonosok tartózkodók voltak, csak a legsür­­stősebb beszerzéseket tették. Eladásra került körülbelül 10.000 méter mázsa búza változatlan áron. Ugyancsak változatlan áron elkelt 700 métermázsa rozs és 300 métermázsa zab. A határidőpiacon a reggeli megnyi­tásnál még aránylag szilárd volt az üzlet, de később a beszpárt újabb eladásokat tett, azért az összes gabona­­nemű értéke csökkent Egyenlegként a tegnap esti záró árfolyamokhoz viszonyítva tíz fillérrel olcsóbbo­dott az áprilisi, hat fillérrel a májusi és nyolc fillérrel az októberi búza, tizennégy fillérrel az áprilisi rozs, tizenkét fillérrel a májusi tengeri és hat fillérrel az áprilisi rab. Az áprilisi búza reggel 19.66 koronán in­dult, azután 64, 62, 60, 58, délben 60, délután 60, 58 és 56 koronán kötöttek, záró árfolyama 19.56—19.52 korona. Májusi búzát délelőtt 19.46 és 44 koronán kö­töttek, záró árfolyama névleg 19.40—19.42 korona. Októberi búza délelőtt 17.28 és 26, délután 22 és 24 koronán került forgalomba, záró árfolyama 17.22— 17.24 korona. Áprilisi rozsot délelőtt 15.34 és 36, dél­után 32 és 30 koronán kötöttek, záró árfolyama 15.30 —15.32 korona. Októberi rozs délután 13.82 és 84 ko­ronán került fo­rgalom­ba. Áprilisi zabot délelőtt 14.04 és 06 koronán, kötöttek, záró árfolyama 14.04—14.06 korona. Októberi zab délelőtt 12.20 koronán került eladásra. Augusztusi repce névleg 22.30—22.50 ko­rona. Májusi tengeri délelőtt 14.72 74, 68, 66, délután 64 és 66 koronán került forgalomba, záró árfolyama 14.66—14.68 korona. Eladatott : Búza. Tiszavighi: 100 mm. S1 k. 20.50 K., 500 mm­. 81 k. 20.45 K., 200 mm. 81 k. 20.40 K., 300 mm. 81 k. 20.25 K„ 500 mm. 80.8 k. 20.45 K., 100 mm. 80.7 k. 20.20 K., 100 mm. 80 k. 20.35 K., 100 mm. 80 k. 20.25 K., 100 mm. 80 k. 20.20 K„ 400 mm. 80 k. 20.15 K., felső, 200 mm. S0 k. 20.10 K., felső, 100 mm. 79 k. 20.10 K. — Pest megyevidéki­: 600 mm. 79 k. 20.40 K., 100 mm. 79 k. 20.10 K. — Felsőmagyarországi: 400 mm. 80 k. 20.20 K. — Raktárára: 980 mm. 79.5 k.20.20 K., 820 mm. 78.5 k. 20.10 K., 2350 m­m. 70 k. 19.60 K., mind három hónapra. Rozs. 600 mm. 15.— K., 100 mm. 14.95 K., mind készpénzfizetés mellett, paritásra. Zab. 300 mm. 13.85 K., mind készpénzfizetés mellett. Lucerna. 21 mm. 90.— K., készpénzfizetés mellett. A készáru jegyzése a mai börzén a következő: Búza kilós Ara 100 kgr. kilós Ara 100 lstr.­lissavidiki 75 —.--------------- 79 19 75 — 19.95­­ 76 —.--------------- 80 19 85 - 3.15 77 19 45 - 19 65 81 20.15 - 20.35 , 78 19.65 - 1985 82 —.----------.­neftrmtm/ r­m 75 —79 19.65 — 19.85 76 —.--------------- 80 19.75 - 20.05 . 77 19.45 - 19.65 81 —.-----------.­78 19 75 — 19.75 82 —.-----------­PesMdski 75 —-----------— 79 19.65 — 19.85 73 —.----------.— 80 19.75 — 1965 . 77 19.45 — 19.65 Rt 19.85 - 20.15 . 78 3953 — 19.75 82 —_______.— Bmtegt 75 —.--------------------79 19­65 — 1985 . 76 —---------SO 19S5 — 20.05 . 77 19.23 - 18.45 81 —.-----------.­» 73 19.35 — 1965 S3 -v— — — iloesfc« i 75 —----------.— 79 —.-----------79 19.43 — 19.85 80 —.-----------— . 77 1965 - 19.­ 81 —.-----------— . 78 19.75 - 20.03 82 -------­Szerb 73 73 —. — .— Rozs L randa ................................................... 14.50 — 15.— . . Középminőségű................................................................ 14.40 1465 Árpa takarmány h rendű.................................... 14.25 — 14.63 „ 11. rendű....................................................................05­­ 44.25 Zab 1. rendű....................................................... 13.95 — 14.50 , középminőségű ....................................................................18.65 - 1385 Tengeri belföldi...............................................................15.40 - 15.60 A h­atáridő-üzlet iránya nyugodt volt. Kötések: 1905. áprilisi búza 19.68—19.58—19.62. 1905. októberi búza 17.30—17.24. 1905. áprilisi rozs 15.40—15.34. 1905. áprilisi zab 14.06. 1903. májusi tengeri 14.78— 14.70. A délutáni gabona-határidos üzlet irányzata lanyha. Későt órakor a következők voltak a záróárfolya­­mok: Búza áprilisra 19.56—19.68. Búza májusra 19.40—1942. Búza október 1905 évre 17.22—11.24. Rozs áprilisra 15.80—16.32. Rozs októberre 13.82— 13.84. Zab áprilisra 14­02 — 14.04. Tengeri 1905 má­jusra 14.66-14.63. Repce 1905 augusztusra 22.40— 22.60. Az árak 100 kilónként, korona és fillérben számítva. Bécs, febr. 4. (Saját tudósit­ónktól.) Gabonatőzsde: mai heti börzén nem volt nagyobb árumozgalom, a for­galom nagyon meg van nehezítve s az üzlet nagyon csök­kent. A búzaárak alig változtak múlt szombathoz képp este. Rozsot csak gyöngén kínáltak, de még ennek a kevésnek sem akadt vevője; az árak tartották magukat. Az árpa helyzete változatlan, a kivitelre való kilátás egyre job­­­ban szűnik. Zabban ma is nagyon gyönge volt az üzlet. Tengeri az utóbbi napokban kedvetlen volt, de az árak nem változtak. Ma jegyeztek 50 kilónkint. Búza: Tiszavidéki 78—82 k. 10.55—10.95 K. Bánsági 78—80 k. 10.30—10.60 K. Moson és győrmegyei 77—80 k. 10.35—10.55 K. Felső­magyarországi 77—80 k. 10.25—10.50 K. Alsó-ausztriai 78—80 k. 10.15—10.25 K. Rozs: Felsőmagyarországi 72—75 k. 8.00—8.50 K. Csallóközi 72—74 k. 7.90—8.— K. Pestvidéki 72—76 k. 7.95—8.50 K. Különféle ma-­­gyarországi 72—74 k. 7.80—8.00 K. Ausztriai 73—76 k.­ 7.95—8.05 K. Árpa: Morvaországi 9.00—9.80 K. Állo­másokról 8.60—9.30 K. Morvavidéki 8.00—8.50 K. Állo­másokról 7.90—8.30 K. Bécsvidéki 8.25—8.75 K. Állo­másokról 8.00—8.70 K. Felsőmagyarországi 8.15—9.10 K. Állomásokról 7.70—8.75 K. Csallóközi és győrvidéki 8.00—8.75 K. Állomásokról 7.65—8.25 K. Budapest—mo­hácsi állomásokról 7.45—7.80 K. Béli vasúti állomásokról 7.25—45.60 K. Budapest—pécsi állomásokról 7.30—8.40 K. Északmagyarországi 8.60—9.35 K. Állomásokról 7.75 —8.50 K. Tiszavidéki 8.20—8.75 K. Állomásokról 7.25— 8 — K. Serfőző és daraárpa 7.50—775 IC. Takarmányárpa 7.10—7.50 K. Tengeri: Magyarországi 8.00—8.10 IC. Gin­­quantin 8.35—8.75 K. Zab: Magyarországi, csekély minő­ségű 7.30—7.40 IC. Középminőségü 7.35—7.55 K. Első-’ minőségü 7.45—7.70 IC. Szemelt minőségű 7.60—S.— K. Berlin, febr. 4. Gabonatőzsde. Zárlat.. Búza nyu­godt: májusra 179.50 márka (10.55 K.), júliusra 180.50 márka (10.61 K.)­­— Rozs nyugodt; májusra 146.50 márka (8.61 K.), júliusra 147 márka (8.64 K.) — Zab nyugodt; májusra 139 márka (8.17 K.), júliusra 139 márka (8.17 K.­ — Tengeri nyugodt; májusra 118.50 márka (6.81 K.), júliusra 115.25 márka (6.78 K.­ — Repceolaj tar­tott; decemberre 44.70 márka (26.25 K.), októberre­ 45.70 márka (26.84 K.) Időjárás: Esős. Pari­, febr. 4. Gabonatőzsde. Megnyitás: Bűzd nyugodt: februárra 23.45 frank (11.17 K.j, márciusra­ 23.80 frank (11.32 K.j, márc.—júniusra 24.25 frank. (11.54 K.) — Rozs nyugodt februárra 16 frank (7.62 K.j, márciusra 16 frank (7.62 K.j, márc.—júniusra 16 frank (7.62 K.j, máj.—augusztusra 16 frank (7.62 K.) — Liszt nyugodt; februárra 30.55 frank (14.54 K.j, már­ciusra 30.00 frank (14.70 K.j, márc.—júniusra 31.15 frank (14.77 K.j, máj.—augusztusra 31.50 frank (14.99 K.) — Repceolaj nyugodt; februárra 45 frank (21.20­ K.), márciusra 45.25 frank (21.32 K.), máj.—augusztusra­ 45.50 frank (21.44 K.), szept.—decemberre 46 frank (24.27 K.) — Szesz nyugodt: februárra 46.50 frank (24.54 K.), márciusra 45.25 frank (23.88 K.), máj.—au­gusztusra 43.75 frank (23.07 K.), szept.—decemberre 39.25 frank (20.73 ).­ Időjárás: Szép. Manichea, febr. 4. Gabonavásár. A mai gabona­vásár összálladéka 132.300 kilogram. A mai gabonavásá­­­ron eladott összes mennyiség 125.500 kilogram. Átlagárak 100 kilogramonkint: Búza 20.09 (12.33), rozs 13.60 (8.03), árpa 17.80 (10.34), zab 15.41 (9.05.) Zürik­, febr. 4. Gabonavásá­r. Orosz búza 20.20—­ 23.20 (9.64—11.07), romániai búza 21.20—23.20 (10.13­ —11.07) vámmentesen Züricben. Az irányzat: Csöndes.­ Hamburg, febr. 4. Gabonatőzsde. Búza nyugodt. Holstein­ 175-177 m. (­■ 10.20-10.40). Rozs szilárd, meklenburgi 146—148 m. (— 8.58—8.70), orosz 109—110 m. (­—6.40—6.46 K.). Időjárás: Esős. Boroszló, febr. 4. Gabonatőzsde. Búza helyben 17.40 m. (10.22 K.) Sárga, búza helyben 17.30 K. (10.16 K.) Rozs helyben 13.60 m. (7.99 K.) Zab helyben 14.80 m. (8.70 K.) Repce helyben 20.90 m. (12.28 h.) Tengeri 15.50 m. (9.10 KA London, febr. 4. Trab­io-vásár. Meanwitcs. Búza, tengeri nyugodt, állandó. Árpa vevők tartózkodók. Zab, szilárd, de é­inkte en. Liverpool, febr. 4. Gabonatőzsde. Zárlat. Buza nyugodt: márc-ra 7 sh. 0~14 p. máj.-ra 6 sh. l­./8 p.­ Tengeri nyugodt: márc.-ra 4 sh. *70 p. máj.-ra 4 sh. 17/, p. Termánypiac. — Budapesti terménytőzsde, febr. 4. A piac üzlettelen. Nyers szesz jegyzése 49.50 p., 50.50 á. A készáru jegyzése a mai börzén a következő: Pens Áru korona Disznózsír ...» budapesti........................... . . 121.— 125.— Szalonna..................megy, légenszáritott vidéki — ..... városi légenszáritott 4 dbos lf 3.— 103.— . ....................... . 3 . lok- 105.­Köln, febr. 4. Terménytőzsde. Olaj helyben hor­dóval 47.­ m. (27.61 KA. Hamburg­, febr. 4. Terménytőzsde. Olaj nyugodt, helyben 46.— (­* 27.02 KA. Szesz szilárd, febr.-ra 26.76 (= 15.71 KA, febr.—márc.-ra 26.75 (= 15.71 K.) Időjárás: Esős. Trieszt, febr. 4. Cukorüzlet. Centrifugal Pilé nyu­godt. Készáru 42.25—42.75, febr.— márc.-ra 42.50—48. Bécs, febr. 4. Cukorpiac. Nyerscukor állandó. Készáru Ausszigból szállitva 1G.— K. pénz, 36.10 K. áru, okt.—dec.-re 26.30 pénz, 26.40 áru. Finomitvány 82.— pénz, 83 — áru. Kockacukor ládákban bruttó 83.50 pénz, 84.50 ára. Centrifugai Pilé nyug. dt. Prága, febr. 4. Cukorüzlet.. Nyerscukor helyben és Ausszigból szállítva beváró. Készáru 36.— K. Időjárás: Hóesés. Hamburg, febr. 4. Cukorüzlet ICO kilónkint. Az irány állandó, februárra 21.40, márciusra 31.35, májusra 81.76, augusztusra 31.95, októberre 23.46, decemberre 22.85. I­dő: Esés. Pak­s, febr. 4. Cukorüzlet. Nyerscukor nyugodt, 38.76—30­5 tr. (20.47—20.59 K.) Fehércukor szilárd, febr.-ra 43'/s­tr. (22.74 K.), márc.-ra 43.75 (23­09 K.) máj.—aug.-ra 44.25 tr. (23.83 K.) okt. - jan.-ra 31.75 tr. (18.85 K.), Finomitvány 76.60—77.— frank (36.35— 36.69 K.) London, febr. 4 Cukorüzlet.". Az irány állandó. Répacukor 15A,, Jóvacukor 16‘10'/2, osztrák és magyar granoláit cukor 17*6, Tates in Cubes, 1. sz 26­0’/2. Magdeburg, febr. 4. Cukorüzlet. 88 fokos nyers-. cukor bágyadt, —.—, 75 fokos 12.95—131.0, őrölt!

Next