Budapesti Hírlap, 1905. március (25. évfolyam, 60-90. szám)
1905-03-12 / 71. szám
1905. március 12. BUDAPESTI HÍRLAP. (71. sz.) hrály, a Hangya főkönyvelője, Barnát Gyula magánzó, Tilos Pál nagyiparos, Vihar Béla nagykereskedő és Melleó Bertalan nagyiparos. — Uj villamos vasúti vonal. A városi villamos vasúttársaság népligeti vonalát össze akarja kötni a mester utcai vonalával. A kereskedelmi miniszter ma fölhívta a fővárost, hogy az erre vonatkozó terveket a közigazgatási bejárás elrendelése végett küldje föl. — Ingatlanforgalom a fővárosban. A főváros területén a lefolyt héten a következő ingatlan került Átírás alá: A pesti oldalon: Mándy Károly X. Jászberényi út 45. számú háza kisk. Mándy Károly, János és Ferencre (örökség). Dudacsek József és neje VI. Frangepán utca 62. számú háza 12.600 koronáért Schaffer Józsefre. Fleischmann Ignácné VI. Országbiró utca 17. számú házának kétnegyed része Brecher Henriimére (örökség). Korehus Gyula X. Felsőrákoson fekvő 7644—45. hrszámu telke Korehus Bélára (csere). Korehus Béla X. Felsőrákoson fekvő 7033—37. hrszámu telkének részei Korehus Gyulára (csere.) Kainéz Ferenc VII. Lip-utca 15. számú háza ifj.bácsi Nagy Miklós dr.-ra (csere). Kisk. Theodorov Katalin VI. Szent László utcában fekvő 1548—49., 15550—52/a/a 50. és 1548—49., 1550—52/a/a/66. hrszámu telkének egynegyed része kisk. Theodorov testvérekre (örökség). Tóth Sándor X. Megyeri utca 10. számú házának feles része Somogyi Sándorra és Herczeg Istvánnéra (örökség). Macsi Józsefné VII. Károly körut 11. számú házának hathuszad része 81.053 korona 08 fillérért Appel Mór és nejére. Id. Gratzer Nándor és neje VII. Mexikói-út 60. számú háza 51.479 korona 40 fillérért Wechselmann Ignác lovag és neje Neuschloss Zsófia, vakok tápintézeti alapítványára. Takács János VII. Gyarmat-utca 28. számú háza 7530 koronáért Balázs István és Kenner Antalra. Schuster Mathäusz VI. Futár-utca 42. számú házának fele része 4800 koronáért Schwartz Artur dr.-ra. Krausz Ede dr. és társai IX. Tompa-utca 13. számu háza 94.101 koronáért Bu■rián Vilmosra. Apponyi Lajosné grófné VI. Andrássy-ut 17. számú háza 450.000 koronáért a magyar szent korona javára. Prágay Pál X. Család-utca 51. számú házának fele része kisk. Prágay Irma és testvéreire. Sámuel Lázár dr. V. Bessenyei utca 10—12. számú háza 35297 korona 44 fillérért a Budapesti általános villamossági részvénytársaságra. Singer Gyuláné V. Szabadság-tér 1. számú házának egytized része 70.000 koronáért Simon Jakabra. Sonnenberg Imre VII. Városligti fasorban fekvő 4219/a hr.számú ingatlana 240.000 koronáért Baumfeld Zsigmond és nejére. Piatnik Ferdinánd és fiai VII. Dob utca 13. számú háza 107.000 koronáért Benes Imrére. A budai oldalon. Szubovits Manó dr I. Gellérthegy 13230. hrszámu ingatlana 25.000 koronáért Bayer Dezsőre. Maillard Mariette III. Zöldmáli-dülő 5876. hrszámu ingatlana Budapest székesfőváros közönségére 10.000 koronáért (kisajátítás). Özv. Szeke Józsefné I. Németvölgy 12971—72/3. hrszámu ingatlana Szelke Gyula és testvéreire (örökség). Höltzl József és neje ül. Szemlőhegyen fekvő 6000. hrszámu ingatlanok 9600 koronáért Zdeborszky Viktorra. Bader György I. Sasadi-dülő 12216/2. hrszámu lelke 1307 kor.-ért Murer Józsefre. Bernfeld Mór I. Városmajor utca 12. számú háza 64.000 koronáért Rákosi Sámuel és nejére. Leyrer József I. Kuruclesi-dülő 7623.26. hrszámu ingatlana özv. Leyrer Józsefnéra (öröség). Landherr Gyula és neje II. Erőd-utca 12. számú házuk 114.000 .koronáért Diamantstein Herman és nejére. Kitzinger Ignác és társai III. Újlak, Kecske-utca 10. számú házuk 7000 koronáért Guttmensthal Krizanits Rudolf Károly Henrikre. Korit Gyula I. Klára utca 27. számú háza özv. Hont Gyulánéra. Herczog Józsefné I. Magas-ut 11000/ 1—3. hrszámu ingatlana 800 koronáért Winkler Jakab és nejére. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Az élet nyarán. — Minke Béla költeményei. — Minke Béla, a ki most Az élet nyarán címmel egy vastag verseskönyvel kedveskedik a költészet barátainak, rendkívül fogékony és őszintén dalos lélek. Ebben a most megjelent könyvében száznál több költemény van és tiszta líra, csupa dal az egész. Minket Belát minden,amit lát és amit érez,szemlélet, elmélyedés és kedvének minden fordulása versre ihleti és lelkének egész világa, belső életének minden mozzanata, teljes őszinteséggel tárul ki költészetében. Dúsan és könnyen árad belőle a dal, mert a lelke minden hatásra fogékony, érzékeny és együttérző. És a milyenkész a megnyilatkozásra a megihletésben, olyan kész a kifejezésben is. Ez a magyarázata érzésvilága gazdag yivalisának és annak is, hogy e dús lírai megnyilatkozás éppenséggel nem egyhangú. Az érzés fantáziája egyrészt a fogékonyság, amely annak egyéni voltát, külön lelkét fölfogja, másrészt a kép, amelylyel ezt megérzékíteni tudja. Annak a forrása az együttérzésből fakadt megértés, ezé a költői készség adománya. Minke Béla rendelkezik mind a kettővel. Az első kiválóan nagy mértékben megadatott neki, de van ereje, gondolata, színe, szava, képe a kifejezésre is. Egy előbb megjelent kötetével a Balaton költőjének ismertette meg magát. Ez a mostani könyve, mint már említettük, a témáiban nagyon gazdag és változatos. Egy nyarára ért élet érzéseinek, gondolatbeli és lelki tapasztalatainak, tanulságainak egész termése van benne egybegyűjtve. Költői vallomások mindarról, a mi a poéta lelkét és elméjét foglalkoztatta és a hátáéról, a mit érzésére és értelmére tett. Egy gazdag lelki élet ilyen kitámlása érdekes és gyönyörűséges, ha lélek és forma a nemesnek és szépnek harmóniájában vannak egymással. A flinke Béla lírájában megvan ez a harmónia. rendkívül szimpatikus költői egyéniség, meleg lélek, tele a szépnek és a jónak szeretetével és vágyával. A nagy szenvedelmek tüze lelkének idegen, de megvan benne egy kiválóan poétikus tulajdonság, az a bizonyos csöndes rajongás, a melyből az állhatatos ragaszkodásnak, a hűségnek, a legmelegebb boldogságnak és a legszebb lemondásnak virágai teremnek. E rajongás forrása Minke Bélában a természetnek végtelen szeretete, amely a legnagyobb termékenységgel ihleti meg lelkét. Valósággal természetimádó és kifejező készsége sehol se olyan gazdag, mint amikor a természet szépségeit magasztalja. Ezek állandóan inspirálják, adnak neki friss gondolatot, ötletet, képet. Ebben a nagy szeretetben természetesen benne van az ember is. A Minke Béla költészetében nincs semmi fásultság, annál kevésbb a gyűlölet. Nagyon tudja élvezni az élet neme® gyönyörűségeit, tele van értük hálával és úgy köszöni meg, hogy közölvén őket velünk megértetni. — Mutatóba ime közöljük a könyvből a Ha senki sem volna... címü költeményt: Ha senki sem volna ezen a világon, Csupán csak mi ketten. Akkor sem élhetnénk igazabb, boldogabb forró szerelemben. •.. . Ha mindenki volna ezen a világon, Csupán mi nem volnánk. Akkor sen volna tán édes szerelemben .Hasonló mihozzánk. A közel harmadfélszáz oldalas könyv igen csinos kiállításban jelent meg és a Budapesti Hírlap kiadóhivatalában is megrendelhető. * (A színházak hírei.) A Nemzeti Színház legközelebbi újdonsága ifjú Hegedűs Sándor Ikarusz című eredeti színműve lesz, amelynek bemutató előadását március 17-ére, péntekre tűzte ki az igazgatóság. A bemutató előadás szereposztása a következő: Anna — Jászai Mari, Károly — Gál, Zsitvayné — Márkus Emma, Zsoldos — Petites, Alvinczyné — Paulayné, Ada — Ligeti Juliska, Dénes — Dezső, Demeter — Rózsahegyi, Szűcs — Zsetényi, Bánki — Molnár, munkásvezér — Mészáros, jegyző — Faludi. Az Operaházlegközelebbi újdonsága ifj. Toldy László Szigfrid című egyfelvonásos lírai dalműve lesz. A színpadi és zenekari próbák már folynak és e dalmű bemutatását március 19-ére tűzték ki. A főszerepeket Kaczér Margit és Kertész Ödön személyesítik, a betanítást Lichtenberg Emil, az Opera szólókorrepetitora végzi, aki ez alkalommal először mutatkozik be, mint karmester, e minőségben a budapesti közönségnek. A Vigszinkis jövő hetét három jubiláns előadás vezeti be: huszonötödszer kerül színre az Arany patkó, ötvenedszer a Diákélet és százhuszonötödször az Ocskay brigadéros. A Diákélet keddi előadásában Katica szerepét Kürti Klára játsza. Csütörtökön, március 16-án lesz a Szentbernáti barátok bemutatója. Ohorn Antal színművének hősét, egy fiatal klerikust, Tanay Frigyes játsza. Hegedűs Gyula egy rendkívül szimpatikusan megrajzolt szerzetes alakjában képviseli a szerző szabadságot követelő, emberszerető eszméit. Két szerep az újdonságban csak kettő van, ezeket Varsányi Irén és Hunyady Margit játszák. A Népszínházban a Koldusdiák előadásai töltik be a jövő srét műsorét, Millöcker operettjének rendkívüli sikere folytán a jövő hétre halasztották a Mikadő fölelevenítését, Pálmay Ilkával Jum-Jum szerepében. Holnap, vasárnap délután az Ingyenélők, jövő vasárnap délután a Tündérlak Magyarhonban kerül színre, Blaha Lujza asszony vendégfölléptével. Március 15-én Herodek Sándor és Kerner Jenő Magyar dal cimn melodrámája előzi meg a Koldusdiák előadását. Ezen az ünnepi estén kivételesen két órakor kezdődik az előadás. A Király Színház-bei jövő szombaton délután ifjúsági előadásul játszik el a János vitéz-t, a délutáni előadások mérsékelt helyáraival. A címszerepben ez alkalommal Papp Miska lép föl. Holnap, vasárnap délután, jövő vasárnap délután és minden hétköznapi előadáson este Fedák Sári játsza a darab címszerepét. A Magyar Színházban kedden, március 14-én lesz Rajna Ferenc revüjének, az Ex-lex-nek bemutatója, azontúl más darabot nem is játszanak egyelőre, mert az Ex-lex, mint az ifjúságnak is kiválóan alkalmas darab, délután is betölti a színház műsorát. A revü első délutáni előadása március 19-én lesz, rendeshelyárakkal, elővételi díj nélkül. Hétfőn, március 13-án az Ex-lex előkészületei miatt nem lesz előadás, csupán házi főpróba este hét órakor a sajtó képviselői előtt. Az Uránia Színház hétfőn, március 13-án mutatja be Ráth István A szabadság országa című darabját. Az érdekes újdonság Svájc természeti csodáit, a ■svájci nép intézményeit, sajátságait mutatja be tartalmas, vonzó szöveggel és gyönyörű képekkel. Csütörtökön előkelő vendéget fog ünnepelni a színház közönsége. Drygalszki Erik, a hírneves német tudós tart felolvasást a déli sarkon tett vakmerő kutatásairól." Előadása iránt oly nagy érdeklődés nyilvánul, mint nagynevű kollégáinak tudományos beszámolói iránt." Jegy még váltható az Uránia Színház pénztáránál. * (Operaház.) Szabados és Szendy méltó feltü nést keltő operájának, altária-nak, ma este volt a harmadik előadása. Egészen telt nézőtér hallgatta ma is az új magyar dalmű érdekes, néhol csak érzás:seben, helyenkint dallamszövésében, harmóniáiban, s még inkább hangulataiban magyaros muzsikáját. A második felvonás végének nagy hatása volt a közön-ségre. A szereplők közül ma is Vagoné K. Teréznek, Dióssynénak, Bodhnicseknek, Takátsnak, Dalnokinak/ Neynak, Szendreinek volt sikere. A zenekart Kerner István vezette, a tőle megszokott bravúros lendülettel és biztossággal. * (Szautner Zsigmond ünneplése.) ABudai Zeneakadémia holnap, vasárnap délelőtt tizenegy órakor ünnepli meg Szautner Zsigmond zeneigazgató művészi pályafutásának negyedszázados évfordulóját. * (Gyermekszínház.) Holnap délután ötödfél órakor a János vitéz című mesejáték kerül színre a Gyermekszínházban. Március 19-én gyerekbált rendeznek. * (Színésznövendékek előadása.) Rákosi Szidi színésziskolájának növendékei ma délután ismét eljátszották a Király Színházban Zeller Madarász című daljátékát. A rendkívül színes és élénk előadásoknak különös érdekességet adott Postás Milka új személyesítője, Haraszti Vilma, aki ügyes játékával, értelmes beszédével és kicsi, de hajlékony hangjának csengésével őszinte sikert aratott. A többi szereplő közül sok tapsot kapott Temesi Anna, Szegedi Stefánia, Reisz Irén, Mezei Margit, Sail Anna, Lugossi Jenő, Sipos Miklós és a Király Színház két kisegítő tagja: Oláh Gyula és Cseh Iván. Az előadást a növendékek kitűnő mestere, Bokor József vezette. * (Az élő sakkjáték megismétlése.) Az élő sakkjáték első eladásával elért kiváló erkölcsi és anyagi siker arra indította a játék rendezőségét, hogy ez élő sakkjátékot még egyszer előadatja. A második előadást e szerint holnap, hétfőn este tartják meg az Operaházban. A rendezőség mindent elkövet, hogy a játék változatosságában a bemutató előadást is meghaladja. Az előadás Verdi híres Szicíliai versenyeuvertilrjével kezdődik, Hader Rezső operai igazgató dirigálásával. Ezt követi P. Harmy Margit és Tanay Frigyes, a Vígszínház tagjai szereplésével Egy kis vihar című vígjáték, utána Arányi Dezső, a magyar királyi Operaiház tagja, a Hugenották hatásos románcát énekli zenekari kíséret mellett, majd az est legérdekesebb pontja következik, az Élő sakkjáték előadása. Ennek keretében Hudák Juliska bolerója, Várady Ilike és Mihályffy Béla remek szalon cakewalk-ja és Banovics Médi és Banovics Ervin kállai kettese következik. Végezetül a Szép Galatea kerül előadásra Náday Ilonka, S. Szamossy Elza, Gábor József és Kornai Rikárd szereplésével. Az élő sakkjátékot Szikla, a Szép Galateát pedig Mádez Rezső dirigálja. * (Színészet akadémia.) Ma este a Színészeti akadémia növendékei Itérczeg Ferenc vidám bohóságát játszották el, a Három, testőr-t. Legkiválóbbnak ezúttal is Hajdú József mutatkozott közülök, Pollacsek személyesítője, kész komikus és pedig abból a nemből, melyre legégetőbb a szükség manapság drámai színházainkban. Füzy is értelmes és ízléses fiatalember, Gedő Gusztáv, Madarász szintén feltűntek. A hölgyek közül Brádi Margit és Szabados Paula játszottak nagyobb szerepet, sok rutinnal és kevesebb eredetiséggel. A darabra Gál Gyula tanította őket, de beteg mesterük helyett Váradi Antal, az iskola igazgatója rendezte az élénk és gyorsan perdülő elő-adást. * (Hangversenyek.) A Filharmóniai Társa- ■ ság tizedik hangversenye szerdán, március 15-én este, nyolcadfél órakor lesz a Vigadó termében Kerner István vezetésével. A hangverseny teljes műsora a következő: Erkel Ferenc Ünnepi megnyitó-in. Liszt; Halottak tánca, előadja Bartók Bála, zongoraművész, zenekar-kísérettel, Aggházy Károly Gyászhangok Rákóczi emlékére című zenekari műve (először), Bartók Béla Szlerzo-ja, előadja a szerző zenekar-kísérettel (először), Volkmann Vonósszerenád-ja, Berlioz Isá-' kóczi induló-ja. — Székely Arnold zongoraművész' hétfőn, március 13-án hangversenyt rendez a Royal termében. Műsorát Schumann, Brahms, Chopin és Saint-Saens műveiből állította össze. A hangversenyen közreműködik Gábor József, az Operaház tagja. — Barbi Alisz dalénekesnő egyetlen hangversenye; nem március 21-én, hanem egy nappal később, kedden, március 22-én lesz a Royal termében. A Goll Ede zongorarművész március 17-én önálló hangversenyt rend 1.