Budapesti Hírlap, 1905. április (25. évfolyam, 91-119. szám)

1905-04-14 / 104. szám

2 anyagi exisztenciája biztosítva legyen. Ez érthető és megbocsátható. De az a mód, a­hogy ezt Tisza cselekszi, szörnyű válságok közepette, rikítóan tapintatlan s a politikai morál szempontjából érthe­tetlen és megbocsáthatatlan. Az ország lesújtóan nyilatkozott a november tizennyolca­d­iki szavazásról s a választáson létrejött parlamenti több­ség azon iparkodik, hogy minden lehető­s módon megbélyegezze a törvénytelen és jogapró szavazást. Mind­ennek ellenére Tisza nem átallja, hogy a minisztertanács ■és a király kegyelme elé terj­esz­szen egy olyan javaslatot, a­mely kitüntető ked­vezést foglal magában ah­ férfiúval szem­ben, a­ki a nemzet által elitélt november tizennyolcadiki eseménynek egyik fő-fő tényezője volt. S hagyján, hogy ő maga dicséri Perczelt és hagyján, hogy a mi­nisztertanácsot is belevitte Perczel érde­meinek elismerésébe. De nemcsak ezt tette Tisza, hanem belevonta a király sze­mélyét is, ő felsége kegyelmi tényét provokálván Perczel Dezsőre. Tisza ez­zel azt a látszatot keltette föl, mintha a király szembehelyezkednék a nemzet ítéletével, a­mely megsemmisítő volt a november tizennyolcbal szemben. A par­lament többsége eltörölte a november tizennyolc minden nyomát és kárhoz­tatja minden tényezőjét, ő felsége pedig kegyelem útján 7300 korona évi járan­dóságot ajándékoz Perczel Dezsőnek: mi­lyen hatása lehet az ilyen eljárásnak a parlamenti többségre, az országos közvé­leményre és a válságos helyzetre? Az ellenzéki pártok ma este mind foglalkoztak Perczel nyugdíj-ügyével s a disszidensek csoportjának értekezletén történt világos utalás arra a kelletlen látszatra, a­melybe — Tisza tapintatlan­sága folytán­­— a korona fölként vise­lője jut, Perczeslel szemben gyakorolt kegyelmi lénye által. Tisza, úgy látszik, még mindig félreismeri helyzetét s nem látja a válság súlyos bonyodalmait. Ő még mindig nem érti azt a változást, a mely a választáson előállott s olyan lépé­sekre ragadtatja magát, a melyekkel ki­­élesíti a válságot s megnehezíti a helyze­tet önmagának, az országnak és a király­nak egyaránt. Olyan helyzetben, a minőbe Tisza a választás által jutott, nem szabad a ki­rálynak olyasmit tanácsolni, a mivel a király ellentétbe jut a parlamenti többség akaratával, a­mely a képviselőházban a nemzet ítéletét juttatja kifejezésre. A ki­rálynak nem szabad — látszatra sem! — ellenkezésbe jutnia a nemzet ítéletével. Ilyen tanácscsal és ilyen kedvezéssel Tisza segíthet egy szerencsétlen embere baján, de az ország baját tetézi, a zavart fokozza, a fékezett indulatokat felka­varja, a hosszú válság okozta izgalmakat tüzesre éleszti. Ha az ellenzéki pártok a Perczel­­esetből kifolyólag élesebb megtorló lépé­sekre határoznák magukat, az egyenes következménye volna Tisza eljárásának, a­mely szinte gúnyolni látszik a nemzet ítéletét és az ellenzéki pártok választási diadalát. Ő kormányon van és marad, ba­rátait kitünteti, hiveit jutalmazza s kirá­lyi kegyben részesitteti Perczelt, a kinek elnöki tévedését az egész nemzet elitéli. Ez példátlan provokáció. Tisza akarva, vagy akaratlanul — mert ő sohasem lát mást, mint a maga makacs akaratát — égő kanóccal sétál a puskaporos hordók körül. Ma megtörtént a robbanás és ezzel eljutottunk a­ válság­nak új és izgalmas, folytatásában ki­számíthatatlan fejezetéhez. A szegedi választás.­­Szeged város első ke­rülete ma Bánffy Dezső bárót képviselővé választotta. Tuiar jelölt volt: Bánffy Dezső báró újpárti, Merczegh Mihály dr. Kossuth­-párti, Maróczy Géza, disszidens és Balassa Ármin pártonkivüli. A szavazás reggel kilenc­­órakor kezdődött és délután öt óráig tartott, de dél­után két órától kezdve csak kat jelöltre, Bánffyra és Herczeglre szavaztak, mert a másik két jelölt vissza­lépett. Bánffy báró 8­0, Herczegh­ 298 szavazatot ki­nőtt. A választásról Szegedről ezt jelentik: Kilenc órakor kezdődött meg a szavazás a város­házán két bizottság előtt. A Balassa-párt megbízottai délelőtt fölkeresték Bánffy Dezső báró bizalmi férfiait és fölajánlották, hogy Balassa visszalép Bánffy javára, ha ő viszont megígéri, hogy megválasztása esetére a szegedi mandátumról mond le. Bánffy Dezső pártja az ajánlatot visszautasította. A szabadelvűek nagyobb­részt a függetlenségi jelöltre adták szavazatukat, így Pálffy Ferenc nyugalmazott főispán, a szabadelvű párt elnöke is. Ezzel akarták bebizonyítani, hogy nem áll­ják útját a nemzeti követeléseknek és különösen azért is szavaztak a függetlenségi jelöltre, hogy megkí­méljék Szegedet egy újabb választás izgalmaitól. De azért sok szabadelvű inkább tartózkodott a szavazás­tól. Déli tizenkét óra után a szavazók már csak igen gyéren jelentkeztek, pedig mindössze csak körülbelül ötszáznyolcva­nan szavaztak le, holott kétezerhárom­száz szavazója van az első kerületnek. A lelkesedés legnagyobb volt a Bánffy-párton. Délután háromne­­gyed kettőkor Bánffy Dezső bárónak 407, Herczeg­i Mihálynak 201, Balassa Árminnak 104 és Maróczy­­ Gézának 20 szavazata volt. Délután két órakor Ba­lassa és Maróczy visszalépett. Öt órakor Bánffynak 701 Herczeghnek 287 szavazata volt. Ivánkovics városi­ főügyész,­ a választás elnöke, feliratkor hirdette ki a választás eredményét, s jelentette, hogy összesen 12501 szavazatot adtak le. Ebből az időközben visszalépett Maróczy Géza 20, a szintén visszalépett Balassa Ár­­­min 104, Herczegh Mihály Kossuth-párti 298 és Bánffy Dezső báró 180 szavazatot kapott. Az eredmény kihir­detése alkalmából tízezer főnyi tömeg verődött össze a városháza előtt. Ivánkovics elnök kifejezte ama re­­­ményét, hogy Bánffy Dezső báró kipróbált hazafisága bizonyára hozzá fog járulni, hogy a súlyos helyzetben a kivivő utat megtalálják. A nép Bánffy-zászlókkal a hatóság engedelmével ünnepies körmenetre indult. Este a Bánffy-választók a Tisza-szálló összes helyisé­geiben lakomára gyűltek össze, a­melyre meghívták­ a különböző pártok vezérférfiait is. A megüresedett püspöki székek betöltése. A félhivatalos Bad. Tud. jelenti: A lapokban újra meg újra fölmerül az a hír, hogy az üresedésben lévő kalocsai, pécsi, rozsnyói és szatmári püspöki székek betöltését terveznék, sőt már a kinevezendő személyi­ségeket is emlegetik. A mi értesülésünk szerint mind­ezek a hírek alaptalan találgatások, mert a kormány, mióta beadta lemondását, ilyen kérdésekkel elvből nem foglalkozott. Kifogásolt mandátumok. A képviselőház III.­­bíráló-bizottsága ma délután Barabás Béla el­nök­lésével tartott ülésében Bernáth Béla előadása­ alapján igazolta Dömötör Mihály mandátumát. A Rónay Elemér választása ellen beadott panaszt a panaszosoknak visszaadja, hogy a házszabályokban előírt másodpéldánynyal lássák el. Ugyanen okból visszaadja a Hodzsa Milán ellen benyújtott panaszt is, melyet még egyes idegen nyelvű mellékleteinek hiteles fordításával kell fölszerelniük. A Mihályi Ti­vadar választása ellen beadott panasz tárgyalását má­jus 10-ig elhalasztották, hogy a panasztók választói joga és személyazonossága beigazoltassék. A haditengerészet köréből, Bécsből je­lentik nekünk. A magyar-osztrák hajóraj, a­mely a mi­, nap elhagyta Szmirnát és Görögországot és a görög szi­geteket fogja fölkeresni, április 22-én visszaérkezik Pó­lába. Az idei nyári gyakorlat június elején kezdődik András és a tova. Irta Szemiere György, I. I. Bakog Mafia András, lóháton pedig, az országúton, a vásáros nép között és békés magyar létére csak arra vigyáz, hogy küstökét a nagy sokadalomban ki ne rántsák a nadrágja szíj­jából. Egyéb gondja nincs. A ló lába között van, azt ki nem lophatják alula, szeredája pedig a nyaká­ban, hát azt sem bánthatják. Történt azonban, hogy egy bunyó legény igen vágta a gazdája lovait. Az egyik ló dühbe jött, kirúgott és megkötötte magát. A bunyó, a­helyett, hogy kibékítette volna, csak még job­ban csépelte. András, a­ki igen szerette a lovat és úgy ismerte a természetét, mint a tulajdon édesany­ját, szerfelett megbotránkozott a bunyó garázdál­kodásán. — Mit sújtod azt a gebét, a ki hajnala van az öregapádnak! A cin ember a ló . . . De a legény rá se hederített. Úgy okosko­dott, hogy néki milost okvetetlenül becsületre kell ta­rtania a rakoncátlan állatot, különben világ­­életében kötődős marad. Hát tovább ütötte a sze­gény megzavarodott párát. András dühbe jött erre és csak úgy lóhát­ról nyakon teremtette a bunyót. Aztán leszállóit, és lovát a saroglyához kötvén, fölpattant a sze­kérre, hogy megmutassa, mint kell a lóval bánni. A ló egy perc alatt oly szelíd lett keze alatt, mint a bárány. — Látod, eladta kutyafülü! — oktatta a bámuló bunyót. — A lelkire kell beszólni a lá­­b­ak, mert a lónak lelke van ám. Aztán leszállott a szekérről, hogy vissza­ülne a­ lovára. Ülne ám, ha lett, volna mire. Mert bizony megtörtént Andrással az a szégyen, hogy mialatt a más lovával bíbelődök vala, a sajátját szépen elkötötték. S ő figyelme nemes ember létére gya­logosan maradt a vásáros nép között. *— Héj, a ki rézangyala van! — rikkan­tott föl, fölocsudván bámulatos meglepetéséből. — Most már falu csúfjára hogy menjek haza! Fájlalta ő figyelme a kárát is rettenetesen, de még sokkal jobban röstellte. Fogadást tett a két szűzbe és valamennyi szentekre hivatkozván, hogy inkább világgá bujdosik, de a lova nélkül nem megy haza . . . Dühös szégyenében letért a töltésről és egy dű­lőut árkában megtelepedvén, gondolkozni kezdett. . . . A főkérdés az, hogy hol a ló — elmél­kedett magában — a többi nugától adódik . . . Ke hát hol iöbet ! ... A Báró értékes, drága jószág, akkora csontjai vannak, mint a pogány Mohomednek, az, ilyes portékát nem bírja meg­fizetni mindenki fia . . . Egyszóval —­ folytatta okoskodását — a ló csak módos emberhez kerül­hetett. Mért arra, hogy a lókötő a maga számára lopta volna, gondolni se lehet. A­ki lókötő lett, annak eszet is adott Isten hozzá, már pedig az ész azt mondja, az egyiptomi álmoskönyv is bizo­ny­it­ja, hogy lopott ló, veszedelem áll a házhoz. Egy szó, mint száz, a végén oda lyukadt ki Andr­ás?hogy a Bárót a lókötőtől csak egy gaz­dag sváb vehette meg. .Két sváb község lévén a vidéken­:­Rakamaz és Vadas. András ehh­s­zor is Vadap rá kút vágótt és erősen érdeklődni kezdett az ottani lóállomány iránt. Csakugyan bevágott az esze, alig egy órai kutatás után megpillantotta Bárót. Éppen itat­ták a kútnál. Jól érezhette magát a „kutya“, meglátszott rajta, hogy zabot evett. Új gazdája figyelmesen vizsgálta, belenézett még a fülébe is,­ sőt hasaalját sem hagyta figyelmen kivil. András csak piszmogott a kerítésnél és ü­rügyesképpen a pipájával babrálgatott. De fél­szeme csücskéből váltig a lovat nézdelte és szorgos tanulmány tárgyává tette a sváb porta topográ­fiai viszonyait. Aztán csendes baktatva elment a korcsmába, hogy egy üveg borral fölbátorítaná gondolatait. . . . Két mód van — konstatálta András az üveg bor után. — Az első: jelentést teszek a szolgabirónál; a másik: egyszerűen fölrúgom a svábot és elveszem tőle a lovamat. Most­ már csak azt kellett kisütni, melyik eljárás az előnyösebb ? András apróra megfontolta mind­ a kettőt.. . « . A törvényes útnál — vélte — ott a hiba, hogy igen sokáig tart. Az embert becitálják a törvényre vagy tízszer, ki-bevallatják,­tanukat kajtatnak föl ellene, aztán nyaka közé sóznak vagy ötven pengő költséget lótartás és tanudij cimiért, akkor végre, vagy egy hónap múlva, meg-: kapja a lovát és olyan képet vágnak­­ hozzá, mintha ajándékba kapta volna * . . Hát ez a perspektíva sehogy sem tetszett Andrásnak. Latba vetette a másikat. . * . Ha­ visszalopom a lovamat — okos­kodott — a ló mindjárt az enyém lesz, nem ke­rül egy garasomba, egy csöpp utánjárásba sem­... Ezzel szemben mi történhetik velem? . . . Hi­szen tulajdonképpen nem is a másét lopom, ba­i 1905. április 14. BUDAPESTI HÍRLAP. (104. sz.)

Next