Budapesti Hírlap, 1905. április (25. évfolyam, 91-119. szám)
1905-04-14 / 104. szám
2 anyagi exisztenciája biztosítva legyen. Ez érthető és megbocsátható. De az a mód, ahogy ezt Tisza cselekszi, szörnyű válságok közepette, rikítóan tapintatlan s a politikai morál szempontjából érthetetlen és megbocsáthatatlan. Az ország lesújtóan nyilatkozott a november tizennyolcadiki szavazásról s a választáson létrejött parlamenti többség azon iparkodik, hogy minden lehetős módon megbélyegezze a törvénytelen és jogapró szavazást. Mindennek ellenére Tisza nem átallja, hogy a minisztertanács ■és a király kegyelme elé terjeszszen egy olyan javaslatot, amely kitüntető kedvezést foglal magában ah férfiúval szemben, aki a nemzet által elitélt november tizennyolcadiki eseménynek egyik fő-fő tényezője volt. S hagyján, hogy ő maga dicséri Perczelt és hagyján, hogy a minisztertanácsot is belevitte Perczel érdemeinek elismerésébe. De nemcsak ezt tette Tisza, hanem belevonta a király személyét is, ő felsége kegyelmi tényét provokálván Perczel Dezsőre. Tisza ezzel azt a látszatot keltette föl, mintha a király szembehelyezkednék a nemzet ítéletével, amely megsemmisítő volt a november tizennyolcbal szemben. A parlament többsége eltörölte a november tizennyolc minden nyomát és kárhoztatja minden tényezőjét, ő felsége pedig kegyelem útján 7300 korona évi járandóságot ajándékoz Perczel Dezsőnek: milyen hatása lehet az ilyen eljárásnak a parlamenti többségre, az országos közvéleményre és a válságos helyzetre? Az ellenzéki pártok ma este mind foglalkoztak Perczel nyugdíj-ügyével s a disszidensek csoportjának értekezletén történt világos utalás arra a kelletlen látszatra, amelybe — Tisza tapintatlansága folytán— a korona fölként viselője jut, Perczeslel szemben gyakorolt kegyelmi lénye által. Tisza, úgy látszik, még mindig félreismeri helyzetét s nem látja a válság súlyos bonyodalmait. Ő még mindig nem érti azt a változást, a mely a választáson előállott s olyan lépésekre ragadtatja magát, a melyekkel kiélesíti a válságot s megnehezíti a helyzetet önmagának, az országnak és a királynak egyaránt. Olyan helyzetben, a minőbe Tisza a választás által jutott, nem szabad a királynak olyasmit tanácsolni, a mivel a király ellentétbe jut a parlamenti többség akaratával, amely a képviselőházban a nemzet ítéletét juttatja kifejezésre. A királynak nem szabad — látszatra sem! — ellenkezésbe jutnia a nemzet ítéletével. Ilyen tanácscsal és ilyen kedvezéssel Tisza segíthet egy szerencsétlen embere baján, de az ország baját tetézi, a zavart fokozza, a fékezett indulatokat felkavarja, a hosszú válság okozta izgalmakat tüzesre éleszti. Ha az ellenzéki pártok a Perczelesetből kifolyólag élesebb megtorló lépésekre határoznák magukat, az egyenes következménye volna Tisza eljárásának, amely szinte gúnyolni látszik a nemzet ítéletét és az ellenzéki pártok választási diadalát. Ő kormányon van és marad, barátait kitünteti, hiveit jutalmazza s királyi kegyben részesitteti Perczelt, a kinek elnöki tévedését az egész nemzet elitéli. Ez példátlan provokáció. Tisza akarva, vagy akaratlanul — mert ő sohasem lát mást, mint a maga makacs akaratát — égő kanóccal sétál a puskaporos hordók körül. Ma megtörtént a robbanás és ezzel eljutottunk a válságnak új és izgalmas, folytatásában kiszámíthatatlan fejezetéhez. A szegedi választás.Szeged város első kerülete ma Bánffy Dezső bárót képviselővé választotta. Tuiar jelölt volt: Bánffy Dezső báró újpárti, Merczegh Mihály dr. Kossuth-párti, Maróczy Géza, disszidens és Balassa Ármin pártonkivüli. A szavazás reggel kilencórakor kezdődött és délután öt óráig tartott, de délután két órától kezdve csak kat jelöltre, Bánffyra és Herczeglre szavaztak, mert a másik két jelölt visszalépett. Bánffy báró 80, Herczegh 298 szavazatot kinőtt. A választásról Szegedről ezt jelentik: Kilenc órakor kezdődött meg a szavazás a városházán két bizottság előtt. A Balassa-párt megbízottai délelőtt fölkeresték Bánffy Dezső báró bizalmi férfiait és fölajánlották, hogy Balassa visszalép Bánffy javára, ha ő viszont megígéri, hogy megválasztása esetére a szegedi mandátumról mond le. Bánffy Dezső pártja az ajánlatot visszautasította. A szabadelvűek nagyobbrészt a függetlenségi jelöltre adták szavazatukat, így Pálffy Ferenc nyugalmazott főispán, a szabadelvű párt elnöke is. Ezzel akarták bebizonyítani, hogy nem állják útját a nemzeti követeléseknek és különösen azért is szavaztak a függetlenségi jelöltre, hogy megkíméljék Szegedet egy újabb választás izgalmaitól. De azért sok szabadelvű inkább tartózkodott a szavazástól. Déli tizenkét óra után a szavazók már csak igen gyéren jelentkeztek, pedig mindössze csak körülbelül ötszáznyolcvanan szavaztak le, holott kétezerháromszáz szavazója van az első kerületnek. A lelkesedés legnagyobb volt a Bánffy-párton. Délután háromnegyed kettőkor Bánffy Dezső bárónak 407, Herczegi Mihálynak 201, Balassa Árminnak 104 és Maróczy Gézának 20 szavazata volt. Délután két órakor Balassa és Maróczy visszalépett. Öt órakor Bánffynak 701 Herczeghnek 287 szavazata volt. Ivánkovics városi főügyész, a választás elnöke, feliratkor hirdette ki a választás eredményét, s jelentette, hogy összesen 12501 szavazatot adtak le. Ebből az időközben visszalépett Maróczy Géza 20, a szintén visszalépett Balassa Ármin 104, Herczegh Mihály Kossuth-párti 298 és Bánffy Dezső báró 180 szavazatot kapott. Az eredmény kihirdetése alkalmából tízezer főnyi tömeg verődött össze a városháza előtt. Ivánkovics elnök kifejezte ama reményét, hogy Bánffy Dezső báró kipróbált hazafisága bizonyára hozzá fog járulni, hogy a súlyos helyzetben a kivivő utat megtalálják. A nép Bánffy-zászlókkal a hatóság engedelmével ünnepies körmenetre indult. Este a Bánffy-választók a Tisza-szálló összes helyiségeiben lakomára gyűltek össze, amelyre meghívták a különböző pártok vezérférfiait is. A megüresedett püspöki székek betöltése. A félhivatalos Bad. Tud. jelenti: A lapokban újra meg újra fölmerül az a hír, hogy az üresedésben lévő kalocsai, pécsi, rozsnyói és szatmári püspöki székek betöltését terveznék, sőt már a kinevezendő személyiségeket is emlegetik. A mi értesülésünk szerint mindezek a hírek alaptalan találgatások, mert a kormány, mióta beadta lemondását, ilyen kérdésekkel elvből nem foglalkozott. Kifogásolt mandátumok. A képviselőház III.bíráló-bizottsága ma délután Barabás Béla elnöklésével tartott ülésében Bernáth Béla előadása alapján igazolta Dömötör Mihály mandátumát. A Rónay Elemér választása ellen beadott panaszt a panaszosoknak visszaadja, hogy a házszabályokban előírt másodpéldánynyal lássák el. Ugyanen okból visszaadja a Hodzsa Milán ellen benyújtott panaszt is, melyet még egyes idegen nyelvű mellékleteinek hiteles fordításával kell fölszerelniük. A Mihályi Tivadar választása ellen beadott panasz tárgyalását május 10-ig elhalasztották, hogy a panasztók választói joga és személyazonossága beigazoltassék. A haditengerészet köréből, Bécsből jelentik nekünk. A magyar-osztrák hajóraj, amely a mi, nap elhagyta Szmirnát és Görögországot és a görög szigeteket fogja fölkeresni, április 22-én visszaérkezik Pólába. Az idei nyári gyakorlat június elején kezdődik András és a tova. Irta Szemiere György, I. I. Bakog Mafia András, lóháton pedig, az országúton, a vásáros nép között és békés magyar létére csak arra vigyáz, hogy küstökét a nagy sokadalomban ki ne rántsák a nadrágja szíjjából. Egyéb gondja nincs. A ló lába között van, azt ki nem lophatják alula, szeredája pedig a nyakában, hát azt sem bánthatják. Történt azonban, hogy egy bunyó legény igen vágta a gazdája lovait. Az egyik ló dühbe jött, kirúgott és megkötötte magát. A bunyó, ahelyett, hogy kibékítette volna, csak még jobban csépelte. András, aki igen szerette a lovat és úgy ismerte a természetét, mint a tulajdon édesanyját, szerfelett megbotránkozott a bunyó garázdálkodásán. — Mit sújtod azt a gebét, a ki hajnala van az öregapádnak! A cin ember a ló . . . De a legény rá se hederített. Úgy okoskodott, hogy néki milost okvetetlenül becsületre kell tartania a rakoncátlan állatot, különben világéletében kötődős marad. Hát tovább ütötte a szegény megzavarodott párát. András dühbe jött erre és csak úgy lóhátról nyakon teremtette a bunyót. Aztán leszállóit, és lovát a saroglyához kötvén, fölpattant a szekérre, hogy megmutassa, mint kell a lóval bánni. A ló egy perc alatt oly szelíd lett keze alatt, mint a bárány. — Látod, eladta kutyafülü! — oktatta a bámuló bunyót. — A lelkire kell beszólni a lábak, mert a lónak lelke van ám. Aztán leszállott a szekérről, hogy visszaülne a lovára. Ülne ám, ha lett, volna mire. Mert bizony megtörtént Andrással az a szégyen, hogy mialatt a más lovával bíbelődök vala, a sajátját szépen elkötötték. S ő figyelme nemes ember létére gyalogosan maradt a vásáros nép között. *— Héj, a ki rézangyala van! — rikkantott föl, fölocsudván bámulatos meglepetéséből. — Most már falu csúfjára hogy menjek haza! Fájlalta ő figyelme a kárát is rettenetesen, de még sokkal jobban röstellte. Fogadást tett a két szűzbe és valamennyi szentekre hivatkozván, hogy inkább világgá bujdosik, de a lova nélkül nem megy haza . . . Dühös szégyenében letért a töltésről és egy dűlőut árkában megtelepedvén, gondolkozni kezdett. . . . A főkérdés az, hogy hol a ló — elmélkedett magában — a többi nugától adódik . . . Ke hát hol iöbet ! ... A Báró értékes, drága jószág, akkora csontjai vannak, mint a pogány Mohomednek, az, ilyes portékát nem bírja megfizetni mindenki fia . . . Egyszóval — folytatta okoskodását — a ló csak módos emberhez kerülhetett. Mért arra, hogy a lókötő a maga számára lopta volna, gondolni se lehet. Aki lókötő lett, annak eszet is adott Isten hozzá, már pedig az ész azt mondja, az egyiptomi álmoskönyv is bizonyitja, hogy lopott ló, veszedelem áll a házhoz. Egy szó, mint száz, a végén oda lyukadt ki András?hogy a Bárót a lókötőtől csak egy gazdag sváb vehette meg. .Két sváb község lévén a vidéken:Rakamaz és Vadas. András ehhszor is Vadap rá kút vágótt és erősen érdeklődni kezdett az ottani lóállomány iránt. Csakugyan bevágott az esze, alig egy órai kutatás után megpillantotta Bárót. Éppen itatták a kútnál. Jól érezhette magát a „kutya“, meglátszott rajta, hogy zabot evett. Új gazdája figyelmesen vizsgálta, belenézett még a fülébe is, sőt hasaalját sem hagyta figyelmen kivil. András csak piszmogott a kerítésnél és ürügyesképpen a pipájával babrálgatott. De félszeme csücskéből váltig a lovat nézdelte és szorgos tanulmány tárgyává tette a sváb porta topográfiai viszonyait. Aztán csendes baktatva elment a korcsmába, hogy egy üveg borral fölbátorítaná gondolatait. . . . Két mód van — konstatálta András az üveg bor után. — Az első: jelentést teszek a szolgabirónál; a másik: egyszerűen fölrúgom a svábot és elveszem tőle a lovamat. Most már csak azt kellett kisütni, melyik eljárás az előnyösebb ? András apróra megfontolta mind a kettőt.. . « . A törvényes útnál — vélte — ott a hiba, hogy igen sokáig tart. Az embert becitálják a törvényre vagy tízszer, ki-bevallatják,tanukat kajtatnak föl ellene, aztán nyaka közé sóznak vagy ötven pengő költséget lótartás és tanudij cimiért, akkor végre, vagy egy hónap múlva, meg-: kapja a lovát és olyan képet vágnak hozzá, mintha ajándékba kapta volna * . . Hát ez a perspektíva sehogy sem tetszett Andrásnak. Latba vetette a másikat. . * . Ha visszalopom a lovamat — okoskodott — a ló mindjárt az enyém lesz, nem kerül egy garasomba, egy csöpp utánjárásba sem... Ezzel szemben mi történhetik velem? . . . Hiszen tulajdonképpen nem is a másét lopom, bai 1905. április 14. BUDAPESTI HÍRLAP. (104. sz.)